HAJLÉKTALANOK

5:06
Híradó
2020. december 22. 15:16

ÚJ OTTHON: Úgy érezték már meg sem érhetik, hogy újra lakásban éljenek

Már a karácsonyt is az új otthonukban tölthetik azok a hajléktalan emberek, akik az egészségügyben, vagy a szociális szférában dolgoznak. A 68 éves Marianna és enyhén értelmi sérült, 36 éves fia öt éve veszítették el otthonukat, azóta hajléktalanszállón húzzák meg magukat. Mindketten dolgoznak, a fiú azonban a mindennapokban segítségre szorul. A 44 éves Attila is hajléktalanszállón él, és szintén takarít - egy kórház Covid-osztályát tartja tisztán.
13:09
Házon kívül
2020. december 2. 0:30

Hajléktalanok az utcán és hajléktalanok a szállókon a járványidőszakban

Amikor tavasszal szinte üresek voltak az utcák, mert alig valamiért lehetett csak kijárni, hajléktalanokat azért lehetett látni. Nekik is nehéz volt az az időszak, sokan, akik koldulásból élnek, nemigen kaptak segítséget. Akik viszont akkor és most is szállóra mennek, azt kockáztatják, hogy elkapják egymástól a betegséget. Molnár Fruzsina hajléktalanokkal beszélgetett arról, ők hogyan élnek a járványidőszakban, és hogy milyen az élet az éjszakai kihalt utcákon és a szállókon.
2:21
Híradó
2020. április 21. 18:01

A hajléktalanok között is egyre több a koronavírus-fertőzött

Az idősotthonok után, egy másik veszélyeztetett csoportban, a hajléktalanok között is egyre több a koronavírus-fertőzött. Tömeges megbetegedések miatt a Vöröskereszt egyik 13. kerületi szállását zárták karanténba, de egy Népszigeten működő férfi szálláson is találtak fertőzötteket. Közben elkezdődött a hajléktalanok koronavírus szűrése Budapesten, a szociális ellátórendszerben összesen 10 ezer tesztet akarnak elvégezni.
2:16
Híradó
2020. április 1. 18:37

Albérletből hajléktalanszállóra

Egyre többen jelennek meg a hajléktalanellátásban olyanok, akik a járvány miatt veszítették el a munkájukat és nem tudják tovább fizetni a bérleti díjakat. Ezt tapasztalják több, hajléktalanokkal foglalkozó szervezetnél. Ellenzéki képviselők szerint az államnak át kellene vállalni a dolgozók fizetésének egy részét, hogy így mentsék meg a munkahelyeket. A Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt közölték, hamarosan bemutatják az ország történetének legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét.
5:27
Fókusz
2019. december 21. 19:35

Félresiklott életek: hajléktalanok, akik nem ilyen jövőről álmodtak

Csendes a csepeli Duna part. Vadkacsák úsznak vízben, és a part menti sétányon csak néha tűnik fel egy-egy kutyát sétáltató vagy kocogó ember. Mihály kamaszkorában ide járt kajakozni, aztán később kirándulni. De később az is előfordult, hogy – amikor kicsúszott a lába alól a talaj – hajléktalanként itt volt kénytelen aludni. Bár azt mondja, él még benne a remény, azt látjuk, ha nem lennének segítők, elveszne.
1:44
Portré
2019. június 13. 12:00

Napokig az utcán feküdt a hajléktalanokkal, majd színpadra vitte történetüket

Szalay Kriszta akár papnő is lehetne, szociálisan mindenesetre nagyon érzékeny, empátiája az egekben, és biztos abban, hogy dolga van az elesettekkel, szegényekkel, fogyatékkal élőkkel. Sokan a hajléktalan barátjáról írt rendezéséből, a Maradjunk annyiban c. darabból ismerték meg empatikus személyiségét. A hitelesség nagyon fontos számára, ezért is volt utcán napokig a hajléktalanokkal, mielőtt színpadra vitte a történetet. Barabás Évinek mesél még legújabb megvalósításra váró vágyáról is, vagy arról, hogy miért keresi a tettre kész nőket, és tényleg, miért ne maradjunk annyiban!
1:39
Híradó
2019. június 7. 22:00

Tüntetés az Alkotmánybíróság épületnél

Az ellenzéki főpolgármester-jelöltekkel közösen tüntetést szervezett a Város Mindenkié mozgalom az alkotmánybírók döntése ellen az Alkotmánybíróság épülete elé.Karácsony Gergely szerint a tilalom csak még több életet fog veszélybe sodorni, Kálmán Olga szerint szégyenteljes a döntés. Kerpel-Fronius Gábor azt mondta, nem a hajléktalanok számával, hanem az emberi sorsokkal kellene foglalkozni.
2:22
Híradó
2019. március 6. 18:03

Két hajléktalant vert halálra – azt mondja, rosszkor volt rossz helyen

Rosszkor volt rossz helyen és sajnálja, ami történt - ezt mondta utolsó szó jogán az a fiatal, aki 2017-ben két hajléktalant vert halálra Tatabányán. Akkor még a 16-ot sem töltötte be. Első fokon 13 és fél év börtönt kapott, a büntetését most másodfokon a maximumra, 15 évre súlyosbították. A bíró szerint tette különösen brutális, a fiú pedig közönyös volt az eljárás alatt. Most sírva kérte, hogy az ítélet után beszélhessen anyjával.
1:55
Híradó
2018. december 19. 18:08

Leégett a lakókocsijuk, nincs hová menniük

Két lakókocsi is leégett kedden reggel Tatabánya határában. Az egyikben két gázpalack is felrobbant. A bent lakó hajléktalanoknak szinte mindene a tűz martalékává vált. Lakásra nincs pénzük, hajléktalanszállóra pedig nem akarnak menni. Egyikük egy lépcsőházban töltötte az éjszakát, a többiek barátoknál. (A Jánossal készült beszélgetést itt hosszabban is megnézheti.) Ha segítene, írjon az rtlhirek@rtl.hu mail címre.
2:17
Híradó
2018. november 19. 18:47

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára- a HVg.hu adott hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott előterjesztésről. Az ötlet - elmondása szerint - Tarlós Istváné, aki az aluljárók állagát védené ezzel. A Párbeszéd képviselője szerint azonban ezzel is a hajléktalanokat akarják kiszorítani, miközben lakhatásukat továbbra sem oldják meg. A kormány szerint még nem született döntés.
1:44
Híradó
2017. október 6. 18:06

Hajléktalanokat vertek meg fiatalok - szórakozásból

Ötszáz forintnyi aprópénzért rabolt ki egy hajléktalant az a három fiatal, akik ellen a napokban emeltek vádat. A három testvér januárban támadta meg a férfit, akit egyikük hátba rúgott a Deák téren, majd elvették tőle az addig összegyűjtött pénzét. Néhány héttel később egy másik hajléktalant összevertek az egyik aluljáróban. Az RTL Híradó úgy tudja, azt mondták a nyomozóknak, hogy nem akarták kirabolni, csupán szórakozásból verték össze.
1:56
Híradó
2017. szeptember 27. 18:07

Gyerekek vertek hajléktalanokat

Gyerekek álltak bíróság elé Debrecenben. A vád szerint 2015-ben minden ok nélkül megtámadtak és brutális módon összevertek három hajléktalant - egyikük életveszélyes állapotban került kórházba. A fiatalok az utolsó szó jogán azt mondták, megbánták a történteket. A bíró egyiküket 3 év fiatalkorúak börtönére, két társát 2, illetve 1 év javítóintézetre ítélte. A döntés nem jogerős.
2:13
Híradó
2017. augusztus 12. 18:22

Hajléktalanokkal sikkasztott

Híradónk információi szerint elfogták a rendőrök a 2005-ös Siemens botrány fő gyanúsítottját. A rendőrség pénteken közölte, hogy 12 év után őrizetbe vettek egy férfit Bulgáriában, aki ellen sikkasztás miatt több elfogatóparancsot is kiadtak. Úgy tudjuk, ő az az egykori könyvvizsgáló, aki a gyanú szerint 800 millió forintot sikkasztott el néhány év alatt a Siemens hazai leányvállalatától. A gyanú szerint hajléktalanokat nevezett ki cégvezetőknek, velük kötöttek fiktív szerződéseket.
2:00
Híradó
2017. január 11. 18:12

Lopják az adománykabátokat

Lopják a hajléktalanoknak kitett meleg ruhákat, a Vígszínház elé rendőrt kellett hívni, hogy megszűnjön a dulakodás a jobb kabátokért – értesült a Népszava. A holmikat civilek hordják az utcai gyűjtőpontokra, hogy az extrém hidegben így segítsenek a rászorulókon. Az úgynevezett Szabadfogas Mozgalom elindítója azt mondja, számított a nyerészkedőkre, de szerinte az sokkal fontosabb, hogy néhány nap alatt ezreken tudtak segíteni.
3:21
Híradó
2016. október 20. 18:32

Elkapkodták a különleges lapot

Két és fél óra alatt elkapkodták a Fedél Nélkül csütörtökön megjelent különleges számát, amelyben a Népszabadság egykori szerzőinek búcsúírásai is olvashatók. A hajléktalanok lapja a szokásos 8 ezer helyett 12 ezer példányban jelent meg, Budapesten már szinte sehol nem kapható. A lap szerkesztősége szerint ez is bizonyítja, alaptalan volt, hogy a kiadó korábban gazdasági okokkal indokolta a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Azt is vitatják, hogy a Mediaworks törvényesen döntött erről.
7:02
Fókusz
2016. augusztus 5. 19:10

Mennyire előítéletesek a rend őrei?

Végeztek egy tesztet Mezőszemerén. Egy fiatal nő egy bicajjal másfél órán át tekert a településen, többször elhajtott a rendőrök előtt. Aztán átadta ezt a kerékpárt egy helyi roma férfinek, akit az első adódó pillanatban leintettek a rendőrök és megbüntették tízezer forintra. Megkerestük a rendőrséget is, hogy szerintük előítéletesen viselkednek-e a rend őrei a cigányokkal, hajléktalanokkal, vagy a szexmunkásokkal.  
Híradó
2016. március 29. 12:39

KÉPGALÉRIA: Hajléktalanok példás újrakezdései

A hajléktalanokat a Van esély alapítvány karolta fel szociális munkások segítségével. Hónapokon át fényképezték őket, és azt a folyamatot, ahogy újra lett életcéljuk. Több százan segítettek rajtuk, adományokból vettek nekik olyan dolgokat, amelyeket az újrakezdéshez felhasználhattak. A kiállítást április 6-ig lehet megnézni, ezután az országban több helyre is elviszik. Sok cég ugyanis már jelezte, munkavállalóiknak szeretnék bemutatni a hajléktalanok példás újrakezdéseinek történetét.