GYANÚSÍTOTT

4:03
FókuszEgy évvel ezelőtt tűnt el VV Fanni, még most sem tudjuk mi történt vele
2018. november 20. 17:40

Egy évvel ezelőtt tűnt el VV Fanni, még most sem tudjuk mi történt vele

Novozánszki Fanni 24 éves és pontosan egy éve nem tudni róla semmit. Mindössze annyit, hogy valószínűleg megölték. Fanni tavaly november 20-án tűnt el Budapestről. Az utolsó felvételen, ami róla készült, az látszik, hogy egy férfi cipeli le XIII. kerületi lakásából. Akkor már biztosan eszméletlen volt. Azóta mindenhol és mindenhogyan keresték, egyelőre eredmény nélkül.
1:38
HíradóMélygarázsba omlott egy családi ház szobája, azóta is a romos házban laknak
2017. augusztus 6. 18:18

Mélygarázsba omlott egy családi ház szobája, azóta is a romos házban laknak

Egy műszaki vezetőt gyanúsíthatnak a debreceni házomlás ügyében. Tavaly októberben, egy éppen épülő mélygarázsba omlott egy családi ház egyik szobája. Csaknem 10 hónapja folyik a nyomozás az ügyben. A rendőrség közölte: már van gyanúsítottjuk. Bár senki sem sérült meg, a beomlott lakásban élőknek nem volt hova menniük, ezért azóta is a romos házban laknak.
3:01
HíradóRomán orvos lőhetett rá a szülőkre
2016. szeptember 1. 18:00

Román orvos lőhetett rá a szülőkre

Kolozsváron fogták el a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottját. Egy Magyarországon élő román orvosról van szó. Híradónk úgy tudja, hogy a lelőtt asszony korábban együtt élt a férfival, de szakítottak, majd 7 éves ikergyermekeivel együtt visszaköltözött a férjéhez. Az orvos azonban nem tudta feldolgozni a szakítást. Végül ez vezethetett odáig, hogy a gyanú szerint szerda délután elment a család otthonába és a gyerekek szeme láttára rálőtt a szülőkre. A nő azonnal meghalt, a férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
8:12
Házon kívülHogy került a fideszes képviselő egy gyilkossági ügybe?
2016. február 24. 23:05

Hogy került a fideszes képviselő egy gyilkossági ügybe?

Nemigen fordul elő, hogy a politikus gyilkossági ügybe keveredik. De most ez történt. Egy dunaújvárosi fideszes képviselő is gyanúsítottja lett egy emberölési ügynek. Molnár Antal vállalkozó 2013-ban tűnt el, és csak most derült ki, hogy megölték. Ki volt az áldozat, és kik a gyilkosok? Mit lehet tudni róluk? Honnan ismerték egymást és milyen kapcsolat volt köztük? És hogy került a politikus az ügybe? Szondi Vanda rengeteg ismerősükkel beszélgetett, hogy bemutassa a rejtélyes gyilkossági ügy szereplőit és a köztük lévő kapcsolatot.
1:32
HíradóGyanúsított lett a jobbikos EP-képviselő
2015. december 4. 18:50

Gyanúsított lett a jobbikos EP-képviselő

Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Kovács Béla, jobbikos Európai Parlamenti képviselőt. A politikust uniós intézmények elleni kémkedéssel gyanúsítják, mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte az Európai Parlamenttől. Kovács Béláról először a Magyar Nemzet írta meg, hogy moszkvai tanulmányai idején beszervezhették és az orosz titkosszolgálatok kémje lehet. A jobbikos politikus ezt tagadta.
1:50
HíradóEgymilliárdos vagyont foglaltak le
2015. október 20. 18:15

Egymilliárdos vagyont foglaltak le

Egymilliárd forintnál is több készpénzt, ingatlanokat és járműveket foglaltak le a NAV nyomozói, miután egy nap alatt két bűnszervezetre csaptak le az ország különböző részein. A cégek munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztak, és a gyanú szerint körülbelül 3 milliárd forintnyi adót és járulékot csaltak el. A két ügynek több mint 30 gyanúsítottja van, ha bíróság elítéli őket, akár 20 év börtönt is kaphatnak.