FUTÁS

1:51
HíradóMedvéket láttak futás közben
2016. október 4. 18:37

Medvéket láttak futás közben

Medvekaland Nógrádban: előbb csak nyomokat látott, majd egy medvepárt is észrevett egészen közelről egy házaspár futás közben az erdőben. Azt mondják, nagyon megijedtek, és ahogy csak tudták, szedték a lábukat, nehogy szembetalálkozzanak a medvékkel. Szerencsére az állatok nem vették észre őket. Medvék egy ideje már a hazai erdőkben is lehetnek. Legutóbb tavaly tavasszal Aggteleknél láttak egyet.  
2:25
FókuszBARÁTOK KÖZT: Együtt dagonyászott Nyári Dia és Józan László
2016. június 21. 16:43

BARÁTOK KÖZT: Együtt dagonyászott Nyári Dia és Józan László

Nyári Dia és Józan László, a Barátok közt két szereplője már alig várta, hogy kezdetét vegye a 7 kilométeres saras kihívás, hiszen mindkét színész szerint a világ egyik legjobb dolga szabadon ugrálni a pocsolyába, akár a gyerekek. Aztán jött a több kilométeres dagonya, por, és a nem túl kellemes szögesdrót akadály. A két színész természetesen hősiesen állta a próbát, és a verseny végén ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel beszéltek az erőpróbáról, mint a rajtnál.
2:06
HíradóFélt, hogy megtámadják a vadállatok
2016. február 22. 18:45

Félt, hogy megtámadják a vadállatok

Veszélyes aligátorok, párducok és medvék között futva nyerte meg egy magyar versenyző a híres floridai Everglades mocsárban rendezett terepmaratont. Nagy Katalin útközben majdnem eltévedt, egy mérges kígyót is ki kellett kerülnie, végül nemcsak új pályacsúcsot ért el, de a legjobb férfi versenyzőre is több mint egy órát vert rá a 80 kilométeres távon. Jay Staton és a Daddy Ultra Runs felvételei.