8:40Fókusz2011. november 5. 19:30Hidegkúti gyerekek, Puskás unokák, Grosics dédunokákVajon milyen lehet a leghíresebb magyarok gyerekeinek, unokáinak lenni? Hogyan élnek azok, akikben Puskás vagy Bozsik vére folyik?
Fókusz2011. november 4. 19:37Magyar férfi a legmagasabb izomkolosszusAttila adottságai a szakembereknek is azonnal feltűntek, akár testőrképzőbe, modellügynökségre, vagy testépítő edzésre vittük. A fiatalemberben sokan látnak fantáziát, most már csak neki kellene összpontosítani valami igazán nagy célra.
Fókusz2011. november 4. 19:37Egy kislány hangja ad erőt a diósgyőri focistáknakA diósgyőri kislány az ország legnépesebb kórusát vezeti. Úgy tízezer férfi hangja düböröghet mögötte. A harmadikos lányka áll a teltházas stadionban, énekel, és az embernek az az érzése, hogy egy földre szállt angyal szépen, szelíden átírja a magyar focikultúrát.
Fókusz2011. november 4. 19:37Összehoztuk megmentőjével a kamionostInkább a saját életét kockáztatta, minthogy balesetet okozzon. Zoltán a Fókuszban beszélt egy magyar férfiról, akinek a hangját nem tudja elfelejteni. A roncsok közé beszorulva ez a hang tartotta benne a lelket. Megtaláltuk az ismeretlen megmentőt, és elvittük hozzá.
Fókusz2011. november 4. 19:37Exkluzív interjú a kémregények királyávalTű a szénakazalban, A Katedrális vagy A titánok bukása. Világsikerű regények, melyek szerzője a magyar olvasók közönség díját is átvehette. Ken Follett budapesti villámlátogatása során a Fókusz riporterének rendhagyó interjút adott.
4:57Fókusz2011. november 4. 19:15Egy kislány hangja ad erőt a diósgyőri focistáknakA harmadikos lányka áll a teltházas stadionban, énekel, és az embernek az az érzése, hogy egy földre szállt angyal szépen, szelíden átírja a magyar focikultúrát.
6:55Fókusz2011. november 4. 19:15Magyar férfi a legmagasabb izomkolosszusAttila adottságai a szakembereknek is azonnal feltűntek, akár testőrképzőbe, modellügynökségre, vagy testépítő edzésre vittük.
4:55Fókusz2011. november 4. 19:15Exkluzív interjú a kémregények királyávalTű a szénakazalban, A Katedrális vagy A titánok bukása. Világsikerű regények, melyek szerzője a magyar olvasók közönség díját is átvehette. Ken Follett budapesti villámlátogatása során a Fókusz riporterének rendhagyó interjút adott.
5:46Fókusz2011. november 4. 19:15Szerelem-faktor: Összetörték Tarány Tamás szívétKét héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartotta, hogy kabala eljegyzési gyűrűje nélkül álljon színpadra. Tarány Tamásnak maradt a rozsdás szög, és az összetört szív, mert menyasszonya szakított vele.
8:18Fókusz2011. november 4. 19:15Összehoztuk megmentőjével a kamionostInkább a saját életét kockáztatta, minthogy balesetet okozzon. Zoltán a Fókuszban beszélt egy magyar férfiról, akinek a hangját nem tudja elfelejteni. A roncsok közé beszorulva ez a hang tartotta benne a lelket. Megtaláltuk az ismeretlen megmentőt, és elvittük hozzá.
3:54Fókusz2011. november 4. 17:45CRISTOFEL: Tudta, hogy Veronika megbocsát nekiA skalpvadász ismét bemehetett a Villába Veronikához. Elmesélte, hogy ki, hogyan fogadta, és a fantasztikus randiról is beszélt, amit Veronikával töltött.
2:48Fókusz2011. november 4. 16:30TARÁNY TAMÁS: „Egy napig hagyott őrlődni”Az X-Faktor énekese egy fájdalmas szakításon van túl. Egy kávézóban mondta meg neki ex-menyasszonya, hogy már nem akarja folytatni a kapcsolatukat.
5:41Fókusz2011. november 3. 20:33Baricz Gergő eddig nem látott életeKi gondolta volna az egy szál gitárral színpadra lépő fiúról, hogy a jég hátán is megélne? Baricz Gergő nem csak ezerhangú és -arcú, de édesapja szerint igazi ezermester.
3:21Fókusz2011. november 3. 20:32VV Eszter vagy Dya? – Anyuka a megmondójaAz anyukák saját lányaikért kampányolnak – de mindketten látják az ellenfél erősségét is. A VV 5 ügyvédnője a plázacica Dyával mérkőzik meg vasárnap.
7:03Fókusz2011. november 3. 20:14Sztárság élve vagy halva?Michael Jackson halálában is lekörözte Elvis Presley-t. Jacko a legjobban kereső halott sztárok listáját majd 37 milliárd forintos éves jövedelemmel vezeti.
5:21Fókusz2011. november 3. 20:13Tiszta hangok, nem csak hallóknakA fülébe ültetett hallókészülékkel Ilona most már azt is hallja, ahogyan serceg a toll a papíron írás közben, vagy összesúgnak a háta mögött. A lány születése óta hallássérült volt.
Fókusz2011. november 3. 19:00Dzsudzsák berúgta magát a milliárdosok közéA legdrágább magyar futballista és az első modernkori futballsztár nem meglepő módon egy és ugyanaz a személy: Dzsudzsák Balázs. A fényes karriert szülőfalvának kiskocsmájában már jó előre megjósolták.
Fókusz2011. november 3. 19:00Sztárság élve vagy halva?Miért élnek a leghíresebb énekesek jó módban, a zeneszerzők és a szövegírók pedig általában szerény körülmények között?
Fókusz2011. november 3. 19:00VV Eszter vagy Dya? – Anyuka a megmondójaVeronika, Shadi, és Dya arcán lehetett izgalmat látni Eszter párbajra hívó beszéde alatt. Az ügyvédlány háromperces védő- és vádbeszédben nevezte meg párbajellenfelét.
1:15Fókusz2011. november 3. 17:18BENKŐ: „Dániel, rólad szóljon az ének”Benkő Dániel nagy lekesedéssel fogadta a róla készült szobort. A rendkívüli ajándékot dalolással ünnepelte.
0:55Fókusz2011. november 3. 17:00VV: „Eszter most közellenséggé vált”Eszter anyukája meg van győződve arról, hogy lánya választása a taktika miatt esett Dyára, és érzi, lánya új erőre kaptt.
1:00Fókusz2011. november 3. 17:00VV: „Dya minden játékban benne van”Dya anyukája hisz lánya taktikázásában, és abban, hogy tud még meglepetéseket okozni a nézők számára, ha ő térhet vissza a Villába.
3:44Fókusz2011. november 2. 20:29X-eld be a karácsonyt!Új szerepben az X-Faktor döntősei: a versenyzők már most a karácsonyra készülnek. Különleges filmforgatáson vettek részt, ahol mindenki saját magát alakította, ráadásul énekelnie kellett.
6:00Fókusz2011. november 2. 20:22Ki lesz a 7 milliárdodik földlakó?A bolygó különböző pontján egy időben született bébik közül nehéz lenne megmondani ki is pontosan a 7 milliárdodik földlakó. 12 év alatt 1 milliárddal növekedett az összlakosság.
5:16Fókusz2011. november 2. 20:20Ellenáll a kísértésnek a magyar Don JuanA pitbull kiszabadult, és teleugatta a budapesti éjszakát. A skalpvadász Cristofel első haknikörútján mindenhová magával vitte a Veronikától kapott tükröt.
0:50Fókusz2011. november 2. 18:12VV CRISTOFEL: „Nonszensz, hogy limuzinnal megyek bulizni”Cristofel 18 évesen, életében először ül limuzinban, és épp egy buliba tart. Lássuk, hogyan vette birtokába a járgányt!
1:19Fókusz2011. november 2. 17:30IKREK: „Nem adjuk fel”A Hajdú lányok a kiesés után még könnyeikkel küzdenek ugyan, de állítják, nem adják fel, folytatni fogják, amit elkezdtek.
3:32Fókusz2011. november 2. 17:30ROCKTENORS: „Nem volt igazságos a párbaj”A Rocktenors meglepetten fogadta, hogy a rockesten pont nekik kellett megint párbajozni, de van, ami ennél sokkal jobban meglepte őket...
7:59Fókusz2011. október 29. 19:30Zsebre megy az éremRúgjon, üssön, dobjon, ússzon vagy ugorjon? Évi százezrekről és milliókról lesz szó, valamint arról, hogy mennyire kell a zsebbe nyúlni ahhoz, hogy valaki világ- vagy olimpiai bajnok legyen.
6:33Fókusz2011. október 28. 19:15Miben rejlik a férfiak vonzereje?Mi kell a férfiaknak húszas, harmincas, negyvenes éveikben, és mi később? Hogyan viszonyulnak a nőkhöz, mi izgatja, és mi teszi őket boldoggá?
4:03Fókusz2011. október 28. 19:15Életet lehelt az MTK játékosábaEgy 15 éves középiskolás mentette meg a veterán futballista életét. Az MTK egykori válogatott tagja edzés közben, a pályán esett össze. Zoli elsősegélynyújtásból és bátorságból is kitűnőre vizsgázott.
4:36Fókusz2011. október 28. 19:15Mentorharc: elásták a csatabárdotMind a négyen maximalisták, és mindegyikük győzni akar. Egyikük a fegyelmezett és végtelen próbák erejében hisz, a másik a versenyzők lelkét ápolja, más minden módszerén változtatott.
4:19Fókusz2011. október 28. 19:15Véget érhet VV Eszter ügyvédi karrierje?Eszter szereplése a VV 5-ben nem méltó az ügyvédi pályához? A szakma szabályai szerint ugyanis egy ügyvédnek a magánéletében is meg kell őriznie a méltóságát. Az Ügyvédi Kamara vizsgálatot indított.
4:27Fókusz2011. október 28. 19:00Mennyei áldás, vagy menetjegy a pokolba?Mintha még mindig nem avatnánk be eléggé a gyerekeket, pedig már a 6 évesek is sokat megjegyezhetnek arról, hogyan kell a pénzzel bánni, egy családban jól beosztani ami van, vagy éppen félretenni.
Fókusz2011. október 28. 19:00Magyar szépségkirálynő a Miss Vietnam Europe trónjánNguyen Phuong Anh a legújabb szépségkirálynőnk. Berlinben választották meg a legszebbnek az Európában élő vietnámi lányok közül. Nari – ahogy a barátai szólítják – születésétől kezdve Budapesten él.
Fókusz2011. október 28. 19:00Mennyei áldás, vagy menetjegy a pokolba?Boldogítani talán nem boldogít, de azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy jó, ha van. Szabadságot jelent, de bánni tudni kell vele, bár a lélek nem gazdagszik általa.
Fókusz2011. október 28. 19:00Életet lehelt az MTK játékosábaAmíg a mentők nem értek ki, nem hagyta abba Zoli az újraélesztést. A 15 éves fiúnak az életét köszönheti az MTK veterán játékosa, a kétszeres válogatott Kovács Béla.
Fókusz2011. október 28. 19:00Véget érhet VV Eszter ügyvédi karrierje?Karrierista nőként ment be a Villába, hivatásos ügyvédként pedig próbált békét tenni egyszer Cristofel és Veronika között. Aztán összeszűrte a levet a kubai csődörrel...
4:26Fókusz2011. október 28. 18:45Magyar szépségkirálynő a Miss Vietnam Europe trónjánAz érettségire készülő budapesti középiskolás olyannyira játéknak tekintette a szépségverseny európai döntőjét, hogy meg se hallotta, amikor győztesként az ő nevét mondták.
5:01Fókusz2011. október 28. 18:45Segítenek túlélni, megnyugodni, emlékezniHírességek síremlékei nem ritkán zarándokhellyé válnak. A világ leglátogatottabb sírjai között Elvis Preslyé és Bruce Lee-é is helyet kap, de Diana hercegnő emlékhelyét egy szigetre helyeztette családja.
5:23Fókusz2011. október 27. 19:55Amikor a mentorok is menekültek volnaA Fókusz összegyűjtötte a legnehezebb búcsúzásokat az X-Faktorból, és megkérdeztük az első széria versenyzőit, hogyan emlékeznek vissza ezekre pillanatokra.
8:20Fókusz2011. október 27. 19:40Vérprofi kukkolók vagyunk!A kukkolás ősi szenvedélyünk, amely feltehetően a következő évezredekeben sem változik majd.
Fókusz2011. október 27. 19:35Barabás Évi mesésen gyógyítA Gyógyvarázs program aktivistái - Barabás Évivel az élen - csütörtökön újabb ajándékokkal lepték meg a Szent István kórház fertőző osztályán fekvő beteg gyerekeket.
8:30Fókusz2011. október 27. 19:30Judy nagy napja: az ébredéstől a menyasszonytáncigTeljes titokban házasodott meg a Groovehouse egykori énekesnője. Az esküvő minden egyes állomásán kizárólag a Fókusz kamerája lehetett ott.
10:46Fókusz2011. október 27. 19:30A legviccesebb és legkínosabb sztárbakikA sztárinterjúk, amelyen valami váratlan történik. Megmutatjuk azokat a nem ritka eseteket is, amikor a világsztár menet közben beleszeret a Fókusz riporterébe és még azt is elfelejti, hogy forog a kamera.
Fókusz2011. október 27. 18:59Amikor a mentorok is menekültek volnaA Fókusz összegyűjtötte a legnehezebb búcsúzásokat az X-Faktorból, és megkérdeztük az első széria versenyzőit, hogyan emlékeznek vissza ezekre pillanatokra.
Fókusz2011. október 27. 18:59Judy nagy napja az ébredéstől a menyasszonytáncigTeljes titokban házasodott meg a Groovehouse egykori énekesnője. Az esküvő minden egyes állomásán kizárólag a Fókusz kamerája lehetett ott.
3:31Fókusz2011. október 27. 18:30KEGYETLEN: Nikolas, Veca és Csaba nagy csatáiA régi faktorok mesélnek a legmélyebb érzéseikről, volt, akinél sebeket téptünk fel kérdéseinkkel.
3:09Fókusz2011. október 27. 17:00EXKLUZÍV: Szertartás, hitvesi csók, lagziA legmeghatóbb és legszebb pillanatokat láthatják Judi nagy napjáról.
3:20Fókusz2011. október 27. 17:00PÁRBAJ: Mi járt Lil C és Demes Tomi fejében?A 2011-es X-Faktor legdrámaibb párbajának szereplői mesélnek őszintén arról, mi játszódott le bennük azokban a bizonyos pillanatokban.