Fókusz2011. október 25. 19:11Az első amatőr videó Angelina JolierólAmíg Jolie anyósával és apósával játszóházakban terelgette a kicsiket, addig Brad Pitt nálunk forgó filmjének trükkjeit magyar szakértőjével elemeztük.
Fókusz2011. október 25. 19:11Magánéleti gondok miatt halhatott meg Csézy párjaAz Eurovíziós Dalfesztiválon ismertté vált Csézy eddig tisztázatlan körülmények között elvesztette párját. A rendőrség vizsgálja miért és hogyan halt meg a férfi.
2:50Fókusz2011. október 25. 16:30OVI-FAKTOR: Miki és csapata a kiscsoportbanMalek Miki elvitte mentorlátjait az oviba, énekeltek, festettek, és persze rosszalkodtak, mint a gyerekek.
5:20Fókusz2011. október 24. 19:30Cristofel első villán kívüli napjaCristofel képtelen elfogadni a végeredményt: a Való Világ 5 első kiesője a vasárnapi kiszavazás óta sem tud napirendre térni a történtek fölött. Első villán kívül töltött napján nemcsak az újságírók, de rajongói is szétszedték.
5:06Fókusz2011. október 24. 19:305 éve nyomják a showdertMondhatnánk, mindannyian Hofi Géza köpönyegéből bújtak elő: lenne is igazunk, meg nem is. Ott van például Kiss Ádám, aki gyerekként Fábry Sándor szeretett volna lenni. Dombóvári István pedig gyűjtötte az utcán heverő poénokat, aztán egyszercsak a tévében találta magát.
6:16Fókusz2011. október 24. 19:00Kegyetlen pillanatokat élt át a mentorTóth Gabi lenyűgöző show-ja volt az utolsó felhőtlen pillanat az X-Faktor szombati döntőjében. Ami ezután jött, arra senki se gondolt. Keresztes Ildikóval se cserélt volna senki. A fiúk párbaját a versenyzőkkel együtt követtük. Az adás után pedig a mentor összefoglalta érzéseit.
0:59Fókusz2011. október 24. 18:45X-FAKTOR: Demes Tamást megszeretgettékAzt mondja, emelt fővel távozik a tehetségkutatóból, és sokat tanult. Demes Tamásnak meggyőződése, hogy megvolt az oka kiesésének.
2:09Fókusz2011. október 24. 18:45KERESZTES ILDIKÓ: Aki utál, így is vádolA mentor könnyek között élte végig újra a Fókusz kamerája előtt a legkegyetlenebb pillanatokat.
5:22Fókusz2011. október 24. 17:00VV CRISTOFEL: "Játssza az eszét" az autóban!Miután lehiggadt, a Való világ skalpvadásza különszámot adott elő a Fókusz kamerája előtt, saját poénjain élvezkedett, és megmagyarázta kiesése okát is.
8:26Fókusz2011. október 22. 19:30Titkos alagutak és misztikus sikolyok nyomábanA legfurcsább magyar kastélyokat jártuk körbe, hogy kiderítsük, melyikben ki, illetve mi él, és hogy valóban léteznek-e a falaik között kísértetek.
4:47Fókusz2011. október 22. 17:26SZELLEMKASTÉLY: Suttogások, sikolyok, léptekAz összeállításban a vasszécsenyi Ó-Ebergényi Kastélyban élők mesélnek a kastély szellemeiről, arról, hogy miért félnek tőlük és hogyan sikerült őket lefényképezni.
Fókusz2011. október 21. 19:23Túlfűtött macsó vs hidegvérű szépfiúA vasárnapi VV Párbaj esélyeit a két főszereplő rokonaival és barátaival latolgattuk. Mindenkit elragadott a harci hév, egyaránt óriási meglepetésre számítanak.
4:13Fókusz2011. október 20. 20:24Dukai Regina kiakadt bátyjáraEddig hallgatott, Dukai Regina a Fókuszban először beszél villalakó bátyjáról és arról, hogy eddig miért nem beszélt Gergőről. A modell-énekesnő nem titkolja, nem értett egyet bátyja döntésével és Seherezádéról is megvan a maga véleménye.
Fókusz2011. október 20. 20:11Haditudósítás a frontvonalrólBelehalt sérüléseibe a líbiai diktátor. Miközben a világsajtó szinte percről-perce számol be arról, hogyan fogták el a lázadók Kadhafit, riporterünk a forradalmárok mellől jelentkezett Líbiából, ahol Kadhafi luxusrepülőjébe is beengedték.
Fókusz2011. október 20. 20:10Mire indulnak be az X-Faktor énekesei?Mutasd a zenéd, megmondom ki vagy! Valahogy így vágtunk neki Budapest utcáinak, hogy megtudjuk, vajon van-e összefüggés a zenei ízlés és a személyiség között. Azt is kinyomoztuk, hogy az X-Faktor versenyzői milyen dalokért rajonganak.
Fókusz2011. október 20. 19:10Dukai Regina kiakadt a bátyjáraEddig hallgatott, Dukai Regina a Fókuszban először beszélt villalakó bátyjáról, és arról, hogy eddig miért nem szólalt meg Gergővel kapcsolatban. A modell-énekesnő nem titkolja, nem értett egyet bátyja döntésével, és Seherezádéról is megvan a maga véleménye.
1:24Fókusz2011. október 20. 18:15X-FAKTOR: Kocsis Tibiből kijön az állatAz énekes reméli, hogy az intenzív énekórák és Vastag Csaba segítő mondatai után szombaton nagyot alakít majd a színpadon.
4:00Fókusz2011. október 20. 17:39DUETT: Ákos és Veca egy színpadonA Fókuszban láthatják először Ákos és Janicsák Veca duettjét. Az Érintő c. dalt most azok is nézhetik és hallhatják, akik májusban lemaradtak Ákos teltházas bulijáról.
1:24Fókusz2011. október 20. 14:15ALEKOSZ: Veronika egy ösztönlényFinalistának várja egykori menyasszonyát Alekosz, de nem a szex miatt. VV Cristofelt és Csaba döntését is kielemezte a görög hős.
5:21Fókusz2011. október 19. 19:00BK: Szőke Zoli, a rockapukaA Barátok közt Miklósa bemutatta igazi fiait, akikre nagyon büszke, és akik megmutatták zenei tudásukat is.
Fókusz2011. október 19. 19:00Míg haját elvesztette, fiai a fejére nőttekA Barátok közt Miklósát alakító Szőke Zoltán nyolc évvel ezelőtt mutatkozott utoljára fiaival a nyilvánosság előtt. Nagyon félti családját, de most eljött az idő, hogy a Fókusszal kivételt tegyen.
6:15Fókusz2011. október 19. 19:00Ütős volt a Pitbullok ÉjszakájaSoroksáron a ketrecharc-gálán mások mellett Felföldi Szabolcs ”Hegylakó”, és Zathureczky Zsolt ”Ősmagyar” is ringbe lépett, sőt, külföldi MMA harcosok is megmutatták tudásukat.
5:50Fókusz2011. október 18. 20:19Celebek kertésze a magyar festőóriás rokonaHogyan lett az Oscar-díjas színésznő Gwyneth Paltrow és a Coldplay énekesének magyar kerttervezője? A Fókuszban elmeséljük a nem mindennapi történetet.
2:56Fókusz2011. október 18. 20:17Fodor Zsóka felnyitja a szemünketA Barátok közt egykori Magdi anyusa újra kamera elé állt azért, hogy felhívja a figyelmet az időskori vakságra, egy olyan veszélyforrásra, amely minden 40 év feletti embert érint.
7:10Fókusz2011. október 18. 18:30Divat-faktor: Így alakultak át a versenyzőkTarány Tamás már többet fogyott, mint a Rocktenors és Kocsis Tibor együtt. Az X-Faktor döntősei fantasztikus átalakuláson mentek keresztül, de vajon mit szólnak ők új külsejükhöz?
11:31Fókusz2011. október 17. 20:39X-Faktor: Mi történt a kulisszák mögött?Az X-Faktor első döntőjében a nézői szavazatok döntötték el, hogy ki nem folytathatja a versenyt. A drámai pillanatokban is ott voltunk a színpad mögött, megmutatjuk, amit az élő show-ban nem láthattak.
2:12Fókusz2011. október 15. 13:20X-FAKTOR: Gergő elcsábította dalával a mentortBaricz Gergő egy pillanatra Jim Morrisonná vált, a The Doors - Light My Fire című számával szórakoztatta Keresztes Ildikót.
6:27Fókusz2011. október 14. 19:4050 kilót fogyott, hogy álma valóra váljonZsófi csaknem félmázsás fogyása más, mint a többi. Talán a leglényegesebb különbség, hogy a most 21 éves lány 100 kilósan is kiválóan érezte magát, merészen öltözködött, és boldog volt.
1:01Fókusz2011. október 13. 17:00BARÁTOK KÖZT: „Nem tudtuk, mi történik velünk"R. Kárpáti Péter esküvőjének kulisszatitkaiba avatott be minket. A ceremóniát a keszthelyi kastély Tükörtermében tartottak feleségével.
5:08Fókusz2011. október 12. 19:45Bódi Sylvi kamerák és pasik kereszttüzében pózoltBódi Sylvi sok mindenben változott az elmúlt 10-15 évben, azonban mit sem vesztett szépségéből, izgalmasságából, és szinte bárkivel is vette körül magát, valahogy mindig ő játszotta a főszerepet.
Fókusz2011. október 12. 19:00X-ek népesítik be a Corvin sétánytAz X-Faktor döntősei előtt eddig még titok volt, hogy kiket választott a többi mentor, így kameránk előtt találkoznak először az élő show főszereplői.
5:36Fókusz2011. október 11. 19:45Milyen VV Gergő a Villán kívül?Gergő egyelőre Seherezádéval játssza macska-egér harcát. Barátai szerint ilyen ő az életben is, de csak az első sértődésig, vagy csalódásig.
4:33Fókusz2011. október 11. 19:15Valóban megkapják a segítséget a rászorulók?A napokban a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány munkatársai visszatértek, hogy saját szemükkel győződjenek meg az elvégzett munka eredményeiről.
0:20Fókusz2011. október 11. 17:45TOMI ÉS HAJNI: „Elértük a kitűzött célt”Tomi és Hajnalka úgy érzi, elérték azt, amiért a versenyre jelentkeztek, de nem adják fel, folytatni fogják, amit elkezdtek.
4:50Fókusz2011. október 10. 20:15Az ember, akinek képtelenség hazudniHa valaki hirtelen elvörösödik, hangosan ver a szíve, kapkodni kezdi a levegőt, vagy az állát, nyakát vakarja, akkor nagyon rosszul csinálja. De még a vérbeli profikat is le lehet buktatni.
1:50Fókusz2011. október 10. 19:51FERÓ: „Az őstehetséget el kell ismerni”Az X-Faktor mentora elárulta, hogy nincs titok. Most is nagyon nehéz döntés előtt állt, és szerinte a hat lányból bármelyikkel meg tudta volna nyerni a versenyt.
2:41Fókusz2011. október 10. 19:38MALEK MIKLÓS: „Szeretném, ha az enyémek nyernének”A producer nagyon örül, hogy a 25 év felettieket kapta, mert így a lényegre tud koncentrálni. Azt mondta, hogy olyan területre ért, amihez igazán ért, és idén a nyerés a célja.
Fókusz2011. október 10. 19:33Mentor-faktor: sorsfordító döntések a színfalak mögülA versenyzők egyik része előtt becsukódott egy ajtó, amely eddig a csúcs felé vezető útra nézett. A csapat másik része azonban a mentorok házában nemhogy átlépett rajta, de máris ott van álmai előszobájában.
9:33Fókusz2011. október 8. 19:20Megtaláltuk a földi paradicsomot!Az 5000 éves indiai gyógyítási módszer, az ayurvéda nyomában! Riporterünk felfedezte Indiát, ahol elefántok a háziállatok, és egzotikus lakóhajók kerülgetik az úszó növényszigeteket. A gumifák földjén kipróbálta a különleges kezelést, leöntötték olajjal, megtaposták.
3:24Fókusz2011. október 7. 20:18Oldtimerek és Barátok köztKülönös időutazásba keveredtünk a Barátok közt szereplőivel és a Polyák Lilláékkal. A színész házaspárt és Solti Ádámékat is magával ragadta a múlt századi hangulat az oldtimerek között nem bírták ki, hogy versenybe ne kezdjenek.
1:10Fókusz2011. október 7. 20:06Oroszlán Szonja felháborította a babahírHa igaz lenne, örülhetnénk, de Oroszlán Szonja reggel feldúltan hívta fel szerkesztőségünket. Az interneten elterjedt hírek szerint ugyanis babát vár. Szonja a Fókuszban mondta el az igazságot.
4:27Fókusz2011. október 6. 20:04Bódi Sylvi a férfitestek vonzásábanNem elég napi 4 óra konditerem, a fejben is lennie kell valaminek. Bódi Szilvi olyan férfiakat keresett, akik kevésbé jönnek zavarba, ha ruha nélkül kell leugraniuk egy gumikötélen.
3:54Fókusz2011. október 6. 19:55Egy 100 kilós fogyás döbbenetes történeteEgy fiatal, vadóc hölgy hihetetlen átalakulása, aki volt már 160, de 47 kiló is, és közben megvívta saját magával az ezzel járó valamennyi testi és lelki csatát is.
0:42Fókusz2011. október 6. 17:45VV ÉVA: „Csabából és Dyából eleget láttam”VV Éva nem rejti véka alá véleményét, kendőzetlenül analizálja és kritizálja az ötödik széria játékosait és játszmáit.
0:32Fókusz2011. október 6. 17:45VV ÉVA: „Nem hiszek a Villa-szerelmekben”VV Éva nem rejti véka alá véleményét, kendőzetlenül analizálja és kritizálja az ötödik széria játékosait és játszmáit.
0:16Fókusz2011. október 6. 17:45VV ÉVA: „Látszanak a paranoia jelei”VV Éva nem rejti véka alá véleményét, kendőzetlenül analizálja és kritizálja az ötödik széria játékosait és játszmáit.
1:39Fókusz2011. október 6. 17:30SZILVI: „Igenis jók a magyar pasik”Bódi Sylvi új naptárához olyan magyar férfiakra van szüksége, akik nemcsak megfelelően izmosak és helyesek, hanem a humoruk is jó.
4:17Fókusz2011. október 5. 20:21A sportos anyuka újra vízre szálltEgy hónappal kislánya születése után újra edz Janics Natasa. Az olimpiai- és világbajnok feltett szándéka, hogy Londonban is aranyat szerez, ezért máris vízre szállt.
4:41Fókusz2011. október 5. 19:45Magyar lehet a világ legszebb anyukájaA diplomás anyuka pont a Fókuszt nézve döntött úgy, hogy ad magának egy lehetőséget, talán az utolsót ezen a téren és elindul a szépségversenyen.
2:25Fókusz2011. október 5. 19:15RUTTNER: „Stohl ugyanúgy elítélt, mint más”Ruttner György elmondja, Stohl András a büntetését teljesen a világtól elzárva tölti, ez idő alatt senkinek sem fog nyilatkozni.