5:14Fókusz2012. október 30. 20:15DJ Seherezádé kalandjai a nagyvilágbanA két szótag megmaradt a neve előtt, de már nem VV hanem DJ – fantasztikus felemelkedése azonban így is mesébe illő.
Fókusz2012. október 26. 19:00Vallomás: Cini és Komár szerelme évtizedekig lángoltZalatnay Sarolta alaposan felkorbácsolta a kedélyeket azzal az interjúval, amelyben bevallotta, Komár Lászlóval többször is intim helyzetben találták magukat életük során, legutóbb például nyolc évvel ezelőtt.
Fókusz2012. október 25. 21:00Tóth Gabi: a nőiesség miatt választotta a plasztikátAz énekesnő évek óta nem csak különleges hangjáról, de egyedi öltözködéséről is közismert. A 24 éves Gabi mégsem volt elégedett adottságaival, ezért a közelmúltban kés alá feküdt. Úgy gondolta, elébe megy a találgatásoknak és őszintén vállalta döntését.
4:25Fókusz2012. október 24. 20:15Molnár Andrea: új utakra edzette magátHa kell műsort vezet, táncol és most itt az új kihívás, amit Molnár Andi a fejébe vett, mégpedig azt, hogy meghódítja a fitness világát is.
Fókusz2012. október 20. 19:30Hogy élték meg a sztárok gyerekfejjel a forradalmat?Korda Györgyöt pincében bújtatták el 56-ban, Fenyő Miklós a körúton keveredett a forgatagba, Andy Vajna gránátokat gyűjtött. Milyen titkokat rejtenek a rommá lőtt házak, és lakóik tudják-e, mi történt a falaik között?
Fókusz2012. október 18. 21:00Komár dalok, amelyeket a Fókuszban hallhatnak először!Eddig kiadatlan, páratlan felvételekre bukkantunk! Komár László, a nagy példaképpel Elvis Presley-vel énekel duettet. A rock and roll király a zenésztársakkal együtt készült a nagy premierre, a barátok most a féltve őrzött kincsekkel emlékeznek az életművész, slágergyárosra.
4:36Fókusz2012. október 18. 20:15Katus: fájdalmában majdnem felrúgta a kísérletvezetőtMég azt is bevallaná, amit nem követett el – állította Katus Attila, miután néhány órán keresztül kínlódott az „összehúzódásoktól”.
3:56Fókusz2012. október 18. 20:15Komár dalok, amelyeket a Fókuszban hallhatnak először!Eddig kiadatlan, páratlan felvételekre bukkantunk! Komár László, nagy példaképpel Elvis Presley-vel énekel duettet.
5:19Fókusz2012. október 16. 20:20Közeledik a világvége?A maják által jósolt világvége két hónap múlva itt van, kérdés, hogy észrevesszük-e, és ha igen milyen formában.
Fókusz2012. október 16. 19:00Exkluzív interjú Gerard Depardieu-velAsterix és Obelix legújabb kalandjait hónapokon át forgatták Magyarországon, Gerard Depardieu pedig már ennek előtte is belénk szeretett. Főszereplő társával együtt adott exkluzív interjút a Fókusznak, és csak úgy sorolta, mi mindent imád bennünk.
Fókusz2012. október 13. 19:30A legnagyobb X-csata: önmagunkat legyőzni!Ének- és tánctanár már kellőképp felkészítette a versenyzőket. Együtt jól működnek, de szombat este már egymás, és valahol saját maguk ellenfelei is. Geszti Péter szerint az első adásban saját magukat kell legyőzni a versenyzőknek.
3:21Fókusz2012. október 12. 17:30STONE: „Krisztián más dimenzióból jött”Krisztián és Stone nem csak a színpadon rivalizál, mióta összeköltöztek, komoly összetűzés van közöttük. Vajon túl tudnak lépni ezen?
Fókusz2012. október 11. 19:00Orvoshoz kellett vinni az X-Faktor döntőseitA visszaszámlálás már elindult, két nap múlva kezdődik az X Faktor 2012-es szériájának első élő show-ja. A versenyzőknek a legjobb formájukat kellene hozni, ám néhányukat a szokásos őszi vírusok máris ledöntötték a lábukról.
5:37Fókusz2012. október 10. 20:15Exkluzív: Pogány Judit végre átölelhette fiátPogány Judit először szólal meg azóta, hogy fiát két évvel ezelőtt előzetes letartóztatásba helyezték. A Kossuth-díjas színésznő azután adott exkluzív interjút, hogy feloldották a tilalmat, és Gábor végre meglátogathatta őt.
Fókusz2012. október 10. 20:00Exkluzív: Pogány Judit végre átölelhette fiátPogány Judit először szólalt meg azóta, hogy fiát két évvel ezelőtt előzetes letartóztatásba helyezték. A Kossuth-díjas színésznő azután adott exkluzív interjút, hogy feloldották a tilalmat, és Gábor végre meglátogathatta őt.
5:49Fókusz2012. október 9. 20:10Kasza Tibi idegesítő szomszédokról dalolSokan egész életükön át háborúznak a mellettük lakóval. A téma az énekest is megihlette.
3:53Fókusz2012. október 8. 20:30Világbajnok lett a repülő emberElképesztő légi felvételek a magyar madáremberről. Viktor szabadesésben maga alá gyűrte a világot, és vele együtt minden ellenfelét.
Fókusz2012. október 8. 19:00Világbajnok lett a repülő emberA repülő ember, akire büszkék lehetünk! Kováts Viktor a bázisugrók Mekkájában, Svájcban a világversenyen elsőként repült át a célvonalon szárnyas ruhájában. A kétszeres magyar bajnok támogatás, és szponzori segítség nélkül jutott fel a csúcsra.
7:35Fókusz2012. október 6. 15:00DRIFT: „Megélhetés vagy hobbi?”Magyarországon még kevésbé terjedt el a driftverseny, de Európában hihetetlen tempóban terjed az őrület. Vajon itthon meg tud ebből élni egy versenyző?
1:37Fókusz2012. október 5. 20:30Újrahangolják az István, a királytIsmét színpadra állítják az István, a király című legendás Szörényi-Bródy rockoperát. Alföldi Róbert és Szörényi Levente közös tervéről beszél: a 30 éve bemutatott rockoperát újragondolják.
4:21Fókusz2012. október 5. 20:15A semmiből jutottak újra egy boldog élet küszöbéigNégy hónappal a Fókusz riportja után visszamentünk a Gyöngyösi családhoz. Hogyan tudtak élni a műsor után összegyűlt adománnyal? Az apa a megyeri hidat építő csődbe ment cég alkalmazottja volt, aki mindenét elvesztette.
4:11Fókusz2012. október 4. 20:30X-botrány és a „Hernádi titok”Miért nem lehetett látni az X-Faktorban Hernádi Judit lányát? Ezt a kérdést feszegették a lapok, a Fókusz pedig megkérdezte a legilletékesebbet a találgatások és pletykák elkerülése érdekében.
5:26Fókusz2012. október 4. 20:20Szilágyi Áron először beszélt magánéletérőlA klasszikus szépségű olimpiai bajnok kész lavinát indított el, srácok százai kezdtek el vívni miatta. Ő pedig csak mosolyog és tervez, miközben a családi titkokból is kapunk valamit.
Fókusz2012. október 4. 19:00Szilágyi Áron először beszélt magánéletérőlCímlapfotózások, interjúk és közönségtalálkozók – Szilágyi Áron naptára hetekre előre tele van. A Fókusz elkísérte a nagy éves sportágválasztóra is.
Fókusz2012. október 4. 19:00X-botrány és a „Hernádi titok”Miért nem láthatták a nézők Hernádi Judit lányát az X-Faktor eddigi adásaiban, miközben Zsófi majdnem a véghajráig eljutott? Tele vannak a lapok találgatásokkal. Most tiszta vizet öntünk a pohárba.
1:26Fókusz2012. október 4. 17:45KÓBOR: „Nem érzek felelőtlenséget”Az Omega frontembere legfiatalabb gyermekéről beszél. Mit érez az óvoda legidősebb apukájaként? Hogyan próbál a legjobb szülő lenni?
3:41Fókusz2012. október 3. 21:00Álmokat vált valóra az 1 perc és nyersz!Nagy Adrienn, a műsorba való jelentkezésével édesanyjának szeretett volna bizonyítani, aki elhagyta őt 8 éves korában. A nyereményét hálából nagyszüleinek ajánlja fel, akik felnevelték őt.
6:42Fókusz2012. október 2. 21:12Keresztes a könnyeit, Jáksó az állkapcsát adta az RTL-értAz RTL Klub legnépszerűbb arcai idézték fel az elmúlt 15 év legnagyobb és legviccesebb pillanatait.
2:05Fókusz2012. október 1. 18:121 PERC BOKSZ: Zoli és Krisztián a riói Olimpiára készülnekA népszerű játék, az 1 perc és nyersz! stúdiójában a Sinkó család is megmutathatta, mit tud. A két fiú, Zoli és Krisztián bokszolnak, nem mindennapi módszerrel gyúrnak az Olimpiára.
9:16Fókusz2012. szeptember 29. 19:30RTL: Ördög Nóra gyakornokként, Stohl András késéssel kezdteSebestyén Balázst és Lilut rögtön mélyvízbe dobták. A Meri, vagy Nem Meri meghökkentette, a Szombat esti láz megtáncoltatta az országot.
9:25Fókusz2012. szeptember 29. 14:00ÖRDÖG NÓRA: „Sírtam az első napomon”Gyakornokként kezdte a Reggiliben, és ma már az egyik legismertebb műsorvezető hazánkban. Hogyan jutott el idáig?
3:55Fókusz2012. szeptember 28. 20:20Szabó Ádám fejét elcsavarta egy táncoslányA Csillag Születik felfedezettjének szívét az Appril Project új tagja szerezte meg. Azóta is dúl a szerelem.
4:12Fókusz2012. szeptember 28. 20:20Új szériával érkezik az 1 perc és nyerszA rengeteg új feladat, és játékos mellett, az új szériában volt példa a nagy visszatérésre is.
3:23Fókusz2012. szeptember 28. 17:15X-FAKTOR: „A boltban is énekelek”Gurnicz Marianna óriási bulit csapott az X-Faktor színpadon. Vajon honnan jön ez a rengeteg energia?
4:46Fókusz2012. szeptember 27. 20:10VV Annamari: „Egy nap alatt rommá vált az életem”Kirúgták a munkahelyéről, barátja szakított vele és egyetlen nap alatt összeomlott az élete – állítja VV Annamari, akinek feltételezett erotikus munkájáról ma jelentek meg kompromittáló felvételek.
4:18Fókusz2012. szeptember 27. 18:15VV ANNAMARI: „Most tényleg az összeomlás szélén állok”A ValóVilág egykori játékosáról már rengeteg botrányt kavaró tartalom látott napvilágot, de Annamária úgy érzi, most végleg túllőttek a célon.
3:39Fókusz2012. szeptember 26. 20:25Nem csak hangjával őrjítette meg a közönséget a négy macsóNemcsak sportosak, sármosak, fantasztikusan énekelnek, de mérhetetlenül gazdagok, és mindehhez még fiatalok is! Hogyan készült az Il Divo budapesti koncetrjére?
4:11Fókusz2012. szeptember 26. 20:20Kik és hogyan foghatják az RTL II-t?15 évvel az RTL Klub indulása után azért ég lázban a hazai televíziózás, mert kettő lesz belőlünk. Hiszen a fű már zöld, az élet is szép, Öt nap múlva pedig az RTL kettő.
5:08Fókusz2012. szeptember 26. 20:15Szirota Jennifer hangja nem ismer határokatAz X-Faktor után bejárta az országot, de saját szülővárosába rejtélyes oknál fogva még egyszer sem sodorta a szél. Szirota Jennifer mindenkinél jobban izgult, hogyan fogadják ott, ahol szinte mindenkit név szerint ismer.
Fókusz2012. szeptember 24. 21:00Molnár Anikó a felhők felett jártAz egykori valóságshow-hősnő néhány éve azért hagyta el az országot, hogy pánikbetegségét kezelje és új életet kezdjen: úgy tűnik, a nagy feladat első része teljesült. Pániknak ugyanis nyoma sem volt, mikor a pomázi bombázó szó szerint berobbant a budaörsi repülőtér légterébe.
5:11Fókusz2012. szeptember 24. 20:15Oliver Stone kontra Puzsér RóbertOliver Stone-hétvége volt a Puskin moziban. A két napos szakmai közönségtalálkozón Puzsér Róbert, a Fókusz helyett is kérdezett.
5:18Fókusz2012. szeptember 24. 20:15A tehetség gereblyével és trióval támadta a mentorokatMielőtt az X-Faktor elitalakulata táborba vonulna, meglátogattuk a szombat este legújabb hőseit!
4:14Fókusz2012. szeptember 24. 16:45X-FAKTOR: „Még sosem jártam énektanárnál”Oláh Gergő, a gereblyés tehetség az állatkertben mesélt eddigi színpadi tapasztalatairól, és a legnagyobb álmáról is.
Fókusz2012. szeptember 22. 19:30Orvosi műhibák nyomábanAz apuka, aki terhes lányát veszítette el. A cukorbeteg férfi, akivel cukros vizet itattak, és a tinédzser, aki rutinműtétre készült. Utánajártunk, milyen büntetések követték a feldolgozhatatlan családi tragédiákat!
5:32Fókusz2012. szeptember 21. 20:30Exkluzív: Magyar Róbert a rács mögött adott interjútInterjút adott a Fókusznak az ország egyik leghírhedtebb bűnözője, Magyar Róbert.
4:13Fókusz2012. szeptember 21. 20:20Mary Poppins: Sztárok repkednek a Madách színpadán10 éve nem volt ilyen óriási érdeklődés színházi bemutatóra. Mary Poppins ezekben a percekben repked először Magyarország felett.
3:15Fókusz2012. szeptember 20. 20:49Benedek Dalma szerb színekben evez „Rióig”Benedek Dalma kajakozónk országot vált, Szerbiában folytatja sportpályafutását. A kiváló tehetségű versenyző azt mondja, ha idén ott lehetett volna Londonban, biztosan másként dönt.
Fókusz2012. szeptember 19. 21:06Paralimpia: Sors Tamás folytatta az arany-sikerszériátAki sportolónak készül, annak a végső cél mindenképpen az olimpia. Ugyanez a helyzet a sérültekkel is, csak nekik dupla, vagy tripla annyit kell teljesíteniük ahhoz, hogy dobogóra állhassanak. Az érmük mégsem ér annyit, mint az ép sportolóké.
Fókusz2012. szeptember 19. 21:04A CSISZ sztárja tisztelgett Kossuth Lajos emléke előttSzerdán ünnepelték Kossuth Lajos születésnapjának 210. évfordulóját. A Monokon rendezett ünnepségen Mészáros János Eleket érte az a megtiszteltetés, hogy a Kossuth nótákat előadhassa.
3:17Fókusz2012. szeptember 19. 20:30Hippi-lét a Dunán: utaznak a végtelenbe4 fiatal, múlt csütörtöktől vasárnapig 100 folyamkilómétert úszott a Dunán egy tutajjal. Pár nap múlva nagy útra indulnak.