FÓKUSZ

0:33
Fókusz
2017. július 13. 19:06

Először indult és negyedik lett a világ egyik legveszélyesebb futóversenyén

Negyedik lett Lubics Szilvi a világ egyik legnagyobb és legveszélyesebb futóversenyen, a Badwateren! A futamot Kalifornia és Nevada állam határán húzódó Halálvölgyében rendezték, ahol akár 45 fokos hőséggel is meg kellett küzdenie, sőt a vízről is neki kellett gondoskodnia, ugyanis nem voltak frissítőállomások. A 40 éves háromgyerekes fogorvosnő korábban is számos versenyen bizonyított, és már háromszor nyert a Spartathlonon. Ide kattintva, megézheti a teljes adást!  
6:12
Fókusz
2017. július 12. 19:05

Szükség van rájuk, mégis megbélyegzik őket

Súlyos beteg gyerekeknek és családjaiknak segítenek, az embereket veszélyeztető környezetszennyezésre hívják fel a figyelmet, vagy jogi szakértőikkel visszaadják a családnak az jogtalanul elszakított gyereküket. A Fókuszban most olyan civil szervezeteket mutatunk be, amelyek azért tudnak segíteni ingyen a bajbajutottaknak, mert sokan támogatják működésüket itthon és külföldön is. Olyan ügyeket vállalnak fel, amelyek megoldása a magyar állam feladata lenne. Mától ezeknek a szervezeteknek a honlapjaikon és kiadványaikon is fel kell tüntetniük, hogy "külföldről támogatott szervezetek". Ezt ők megbélyegzőnek érzik, és azt gondolják a törvénymódosítással szándékosan bizalmatlanságot keltenek velük szemben. Nézze meg a teljes adást ITT!
4:00
Fókusz
2017. július 12. 18:55

Hova csapnak be a villámok és tudunk-e védekezni?

Mára is ígér mennydörgéssel, villámlással érkező zivatarokat a meteorológus. Félelemmel vegyes ámulattal csodáljuk a nyári viharokról készült felvételeket. Önök tudták, hogy egy villám akár hatszor olyan forró lehet, mint a nap felszíne, 28 ezer fok is lehet a belsejében? A hangja pedig gyorsabb, mint a puskagolyó, robbanásszerű gyorsasággal tágul, ezért halljuk az ijesztő mennydörgést. De veszélyben vagyunk -e egy autóban, vagy akár repülőgépen amikor villámlik? Nézze meg a teljes adást ITT!
5:35
Fókusz
2017. július 11. 19:00

Gyógyítás helyett fertőzés?

Nem tudnak belenyugodni a szülők újszülött gyermekük halálába, aki az intenzív osztályon kapta el a kórházi fertőzést. A baba néhány nappal születése után a kórházban halt meg. Riportunkba a kórházi fertőzések áldozatai, és magukat tehetetlennek érző hozzátartozók beszélnek. Mindannyian azt állítják, hogy Semmelweis országában nem figyelnek eléggé a tisztaságra. fertőtlenítésre a kórházakban. Tavaly naponta két ember halt meg kórházi fertőzés miatt.
3:22
Fókusz
2017. július 11. 17:17

CSORDÁS TIBI: nem lep meg a Despacito sikere

A Despacito című nyári sléger olyan nagy népszerűségnek örvend már hazánkban is, hogy a hétvégén már olyan bulit is rendeztek nálunk, ahol ugyanaz az a spanyol szám szólt a végtelenségig. A Fókusz riportere Csordás Tibit, a Fiesta zenekar frontemberét faggatta ki a latin dallamok sikeréről. Tibi azt is elárulta stábunknak, hogy hogyan lett rock énekesből latin dalszerző. A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
4:16
Fókusz
2017. július 10. 19:10

Újabb sztárpárral futhatunk össze Budapesten!

Harrison Ford, Jennifer Lawrence, Ryan Gosling és Jamie Foxx – csak néhány név, akikkel – ha elég szemfülesek voltunk – könnyen lőhettünk egy közös szelfit Budapest utcáin. Pár napja pedig Ashton Kutcher és Mila Kunis tartja izgalomban az országot. Akinek szerencséje volt már össze is futhatott velük kávézás közben, például a Széll Kálmán tér környékén. A színész, úgy tudjuk, gyakran jár arrafelé, testőrök nélkül, egyedül közlekedik, bárhová is megy. Nézze vissza a teljes adást ITT!
4:19
Fókusz
2017. július 10. 19:00

5 nap, világsztárok és partikellék-őrület az idei Soundon!

Lehet, hogy a felfújható gumiállatok a partizók kedvenc kellékei voltak Zamárdiban, a Balatonban és a parton is, de a fesztiválozók minden látszólagos őrület mellett is pontosan tudták, mikor melyik világsztár váltja a másikat a nagyszínpadon. Kétségkívül az egyik legnagyobb közöttük a még mindig csak a 25 éves Kygo volt. A norvég származású dj Szingapúrban született, megállás nélkül járja a kontinenseket, hol Norvégiában koncertezik aztán a riói olimpián , hol meg a Balaton Soundon robbantja fel a partot. Nézze vissza a teljes adást ITT! 
3:59
Fókusz
2017. július 10. 18:55

Európán állhat bosszút az Iszlám Állam?

Azután, hogy az iraki Moszult sikerült visszafoglalni az Iszlám Állam terrorszervezettől szakértőnk szerint koránt sincs vége a terrorveszélynek. Kaiser Ferenc szerint Moszul elvesztése után megint lesz néhány radikális, aki úgy érzi, hogy most neki kell valamit tennie. Az Iszlám Állam európai harcosai állhatnak bosszút az iraki ostromért. Elképzelhető, hogy a következő hetekben újra európai nagyvárosok lesznek terrortámadás célpontjai. Nézze vissza a teljes adást ITT!
0:35
Fókusz
2017. július 7. 19:30

A roswelli titok 70 éves

70 éve történt a világ eddigi legtitokzatosabb eseménye, a roswelli incidens vagy, ahogy a köznyelvben megmaradt: az UFO katasztrófa. 1947. július 8-án zuhant le valami Új-Mexikóban. A kormány szerint egy meteorológiai ballon, a sci-fi hívők szerint egy földönkívüli csészealj. Az idők során rengeteg dokumentumfilm, 3367 könyv született a témában és UFO egyház is létrejött. Azt, hogy pontosan mi történt Roswellben, talán soha nem tudjuk meg, hiszen mint közismert: az igazság odaát van.
5:02
Fókusz
2017. július 5. 19:10

Klasszikus zene: mi kell ahhoz, hogy valaki világsztár legyen?

Szakértők úgy tartják, Liszt Ferenc volt a XIX. század Elvis Presley-je, az első popsztár, akit euforikus rajongói kultusz övezett. Különleges tehetség, szerencse, fáradhatatlanság, kitartás, pénz? Mi kell ahhoz, hogy valaki imádott világsztár legyen a klasszikus zene színpadán? Mennyire élnek fényűző életet azok, akiknek ez sikerült? A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
4:40
Fókusz
2017. július 4. 19:10

Fiatal magyarok, akik már most sztárok az interneten

A Z generáció tagjai már több tízezres rajongó tábornak örvendhetnek Magyarországon is. Néhány hónapja a Fókuszban is láthatták azt a budapesti házaspárt, akik még a vloggereknél is jobban uralják az internetet. Bár a Kerekmese oldalnak csak alig több mint 200 ezer követője van, több mint 483 milliószor nézték meg a meséiket. Bár az alkotók még csak az Y generáció tagjai ez is azt bizonyítja, hogy az interneten bárki híressé válhat kitartó munkával. A teljes adást megnézheti az RTL Moston!  
1:03
Fókusz
2017. július 4. 19:01

Selyemút Rally: két hét alatt szelik át a fél világot

Tizennégy nap alatt átszelni Oroszországot, Kazahsztánt és Kínát, tízezer kilométert megtenni és átkelni közben a Góbi sivatag hatalmas dűnéin, ahol bizonyos helyeken közel 50 fok van. Ez vár a világ leghíresebb autóversenyzőire, akik július 8-tól elindulnak Selyemút Rally-n. Két magyar csapat is ott lesz az indulók között. Az Opel Dakar team Szalay Balázzsal és navigátorával, a Qualisport Racing csapata pedig Kovács Miklóssal, navigátorával és főszerelőjével vágni neki a viadalnak.
3:00
Fókusz
2017. július 4. 18:55

Magyarok tortúrája Törökországban

Volt olyan a Törökországban rekedt magyarok között, akik az utcán aludtak Antalyában. Ezt egy még kint lévő pórul járt turista mesélte a Fókusz riporterének telefonon. Olyat is hallottak odakint, hogy ha a saját költségen hazajönnek, akkor utólag semmilyen kártérítést nem kapnak. Ennek ellenére kedden is sokan hazajöttek a Green Holidays peches utasai közül. A teljes adást megnézheti az RTL Moston!