FÓKUSZ

3:20
FókuszRossz lenne az összes horoszkóp?
2016. október 6. 17:40

Rossz lenne az összes horoszkóp?

Aki eddig úgy tudta, hogy vízöntő, az mostantól inkább a bak jegy szülötteire vonatkozókat tanulmányozza? Újra fellángolt a vita, hogy miféle számítások alapján kerül valaki egy bizonyos csillagjegybe? Ami időszámításunk előtt háromezerrel még igaz volt a bolygók, a Nap és a Hold állására, az szakértők szerint ma már nem így van. Rossz lenne az összes horoszkóp? Már régóta hibásan készítik őket? Kellene egy tizenharmadik csillagjegy? Ez a téma még a szkeptikusokat is érdekelheti.  
1:10
FókuszDe, hogy kerül a Nyerő Páros a Mágnás Miskába?
2016. október 5. 18:29

De, hogy kerül a Nyerő Páros a Mágnás Miskába?

Peller Annát a színpadon lepték meg. A színésznőt, az Operettszínház, Mágnás Miska című előadásában tréfálta meg kollégája, Peller Károly, amikor egy szerelmi civódós jelenet szövegébe rögtönözve beleszőtte a Nyerő Párost. Az egész színház egy emberként drukkolt Annáért és Mikiért az elmúlt hetekben, Peller Károly elmondta, hogy imádta ezt a műsort, amit minden este az előadásai után nézett meg.
1:15
FókuszPapucsával kergetett el egy négyméteres krokodilt
2016. október 5. 17:40

Papucsával kergetett el egy négyméteres krokodilt

Megdöbbentő videó kering az interneten, amelyben egy nő lazán, a papucsával kerget el egy négyméteres krokodilt. A videót Ausztráliában, egy nemzeti parkban rögzítették, ahol kb. 120 krokodil él. A felvételen jól látszik, hogy a hölgyet nem érdekli az, hogy az életét kockáztatja – kutyájával együtt a rettegett ragadozóktól hemzsegő vízhez megy, és amikor az egyik méretes állat megközelíti, teljes nyugalommal, a papucsával hadonászva ijeszti el a támadni készülő példányt.
3:41
FókuszAnett emlékére
2016. október 3. 17:50

Anett emlékére

Hétfőn lett volna negyvenegy éves kolléganőnk, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött, élni és tenni akarása mindannyiunk előtt példa volt. Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.
9:15
FókuszPikáns mesék felnőtteknek
2016. október 1. 20:00

Pikáns mesék felnőtteknek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... eddig semmi pajzánság nincs a népmesékben, de bizony, ami ez után jön, abban nagyon sokszor előkerül a bujaság, a vágyak, a testiség, sőt a szexualitás is. Igaz, ezek a gondolatok be vannak csomagolva egy-egy történetbe a szegénylegényről, vagy a király lányáról. Az igazság az, hogy a mesekutatók ezzel mindig is tisztában voltak, sőt, valahol helyén valónak is tartják a mesék finom pajzánságát.
4:35
FókuszBemutatjuk Pollyt és Szűcs Andrást, az X-Faktor két tehetségét
2016. október 1. 20:00

Bemutatjuk Pollyt és Szűcs Andrást, az X-Faktor két tehetségét

Ha szombat, akkor Fókusz Plusz, no meg persze most X-Faktor. Ráadásul különleges adás lesz, mert a mentorok saját dalaikat is hallják majd a jelentkezőktől. Az tuti, hogy nem mindig lesz benne köszönet. Az előző adásban viszont több tehetséget is kiszúrtak már Tóth Gabiék. Egyikük az énekes Varga Feri lánya, aki gyógyszerkutatónak készül, a másik pedig egy bölcsész srác, aki a konyhában is megállja a helyét.
2:40
X-FaktorX-FAKTOR: Ismerjék meg közelebbről Szűcs Andrást
2016. október 1. 14:00

X-FAKTOR: Ismerjék meg közelebbről Szűcs Andrást

Szűcs András James Bond bőrébe bújva bár ejtett néhány bakit a múlt heti X-Faktor válogatón, a produkció végén még a mentorok is állva tapsoltak neki. A 23 éves nagykőrösi fiú anglisztika szakra jár és tolmács-fordító lesz. Az angol nyelvvel szabadidejében is foglalkozik, mivel óriási sorozatfüggő. Sokszor naponta 2-3 órát is eltölt a számítógép előtt és közben kedvenc amerikai filmsorozatainak a legújabb részeit nézi.
2:40
FókuszX-FAKTOR: Ismerjék meg közelebbről Szűcs Andrást
2016. október 1. 14:00

X-FAKTOR: Ismerjék meg közelebbről Szűcs Andrást

Szűcs András James Bond bőrébe bújva bár ejtett néhány bakit a múlt heti X-Faktor válogatón, a produkció végén még a mentorok is állva tapsoltak neki. A 23 éves nagykőrösi fiú anglisztika szakra jár és tolmács-fordító lesz. Az angol nyelvvel szabadidejében is foglalkozik, mivel óriási sorozatfüggő. Sokszor naponta 2-3 órát is eltölt a számítógép előtt és közben kedvenc amerikai filmsorozatainak a legújabb részeit nézi.
3:31
FókuszKi és miért robbantott szombat este?
2016. szeptember 26. 17:45

Ki és miért robbantott szombat este?

A rendőrség szerint már biztos, hogy robbantás történt szombat éjjel Budapesten. Majdnem egy napot kellett várni, hogy ez kiderüljön. Azt pedig még most se tudni, ki lehetett a tettes, egyelőre nincs fantomkép se róla, igaz a robbanás előtti utolsó felvétel már nyilvános. Nagyon sok a furcsaság az ügyben, főleg a szemtanúk elmondásai alapján. Ami nem vonható kétségbe, hogy két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen.
4:50
Barátok köztKulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben
2016. szeptember 23. 19:26

Kulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben

Hatalmas robbanás rázta meg a jól ismert Mátyás király téri házat a Barátok köztben, utána sokáig mentették a sebesülteket. A stáb másfél napig forgatta ezeket a képsorokat. A Fókusz stábja különleges engedéllyel betekinthetett a látványos forgatás előkészületeibe, a fóti filmgyár pirotechnikai műhelyébe, ahol Pintér László és Orosz Norbert részletesen elmagyarázta stábunknak a látványos jelenet kulisszatitkait.
4:50
FókuszKulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben
2016. szeptember 23. 17:25

Kulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben

Hatalmas robbanás rázta meg a jól ismert Mátyás király téri házat a Barátok köztben, utána sokáig mentették a sebesülteket. A stáb másfél napig forgatta ezeket a képsorokat. A Fókusz stábja különleges engedéllyel betekinthetett a látványos forgatás előkészületeibe, a fóti filmgyár pirotechnikai műhelyébe, ahol Pintér László és Orosz Norbert részletesen elmagyarázta stábunknak a látványos jelenet kulisszatitkait.
4:27
ValóVilágTivy becsajozott a Villában, a kinti barátnő pedig megmondta a magáét!
2016. szeptember 20. 19:30

Tivy becsajozott a Villában, a kinti barátnő pedig megmondta a magáét!

Tegnap este újabb szintre emelkedett a ValóVilág két lakójának Tivynek és Zseraldinnak a vonzalma. Úgy tűnik az idei széria játékosai fittyet hánynak a kinti kapcsolataikra és sorra rúgják fel azokat. Dina volt az első, aki megcsalta barátját Lórival, most pedig Tivy lépett félre, aki az elején hűségesen állította, hogy ő bizony bent semmi rosszat nem fog csinálni. De mit szól mindehhez kinti kedvese, aki először az elcsattanó csókokra lett figyelmes köztük?
4:27
FókuszTivy becsajozott a Villában, a kinti barátnő pedig megmondta a magáét!
2016. szeptember 20. 17:30

Tivy becsajozott a Villában, a kinti barátnő pedig megmondta a magáét!

Tegnap este újabb szintre emelkedett a ValóVilág két lakójának Tivynek és Zseraldinnak a vonzalma. Úgy tűnik az idei széria játékosai fittyet hánynak a kinti kapcsolataikra és sorra rúgják fel azokat. Dina volt az első, aki megcsalta barátját Lórival, most pedig Tivy lépett félre, aki az elején hűségesen állította, hogy ő bizony bent semmi rosszat nem fog csinálni. De mit szól mindehhez kinti kedvese, aki először az elcsattanó csókokra lett figyelmes köztük?
4:28
FókuszMEGBOCSÁT?: Tivy barátnője kiakadt, de még nem tudja, mitévő legyen
2016. szeptember 20. 17:29

MEGBOCSÁT?: Tivy barátnője kiakadt, de még nem tudja, mitévő legyen

A ValóVilág játékosai nem aprózzák el. Először Dina csalta meg a barátját, majd Tivy is félrelépett, pedig a beköltözés előtt még váltig állította, hogy kitart barátnője mellett. Brigi, Tivy barátnője a tévén keresztül szemléli az eseményeket. A lány azt mondja, bár nagyon bántja, amit szerelme a Villában csinál, de úgy érzi, ha a csóknál nem mennek tovább, akkor még lát esélyt a kapcsolat megmentésére.
5:22
FókuszExkluzív interjút adott a Modern Talking énekese
2016. szeptember 19. 17:40

Exkluzív interjút adott a Modern Talking énekese

Megmutatjuk azt a férfit, akiért - nem is olyan régen - odavoltak a nők. Vállára omló sötét hullámos hajával, igéző, talán kicsit túlságosan is kihúzott szemével, nőies arcvonásaival szinte már meg sem kellett szólalnia. De, ő a Modern Talking-gal nemcsak hogy megszólalt, énekelt is! Négy év alatt százötven millió lemezt adtak el, saját bevallása szerint is értelmetlen szövegekkel. Thomas Anders exkluzív interjút adott a Fókusznak!