FÓKUSZ

5:36
FókuszAz autizmus még mindig stigma?
2017. február 13. 19:15

Az autizmus még mindig stigma?

Dóráék nagy fia hat nyelven beszél, a középső már hat évesen menetrendeket szerkesztett, a legfiatalabb pedig a maga által alkotott angol-magyar keveréknyelven kommunikál. A négy gyerekes családban az összes fiú nagyon okos, csak furán viselkedik játszótéren, buszon, ott ahol sok ember van. Ezért használják a bocs kártyájukat. Dóráék fizetésük hatvan százalékát gyerekeik fejlesztésére fordítják, a hónap végén pedig a semmit osztják be kitartóan.
12:40
FókuszVERONAI BUSZBALESET TÚLÉLŐJE: Úgy érzi meggyalázták felesége emlékét
2017. február 13. 18:34

VERONAI BUSZBALESET TÚLÉLŐJE: Úgy érzi meggyalázták felesége emlékét

Most először és utoljára szólalt meg a január 20-ai 16 halálos áldozatot követelő Veronai buszbaleset egyik túlélője. Papp András feleségét Enikőt és nevelt fiát Balázst vesztette el azon az estén. Ő csodával határos módon élte túl a tragédiát. A tragédia óta rengetegen keresték meg, hogy kifejezzék együttérzésüket és felajánlják segítségüket. Jött egy levél felesége munkahelyéről is, akik saját halottjukként kezelték volna Enikőt, de ehhez férje nem járul hozzá, mert szerinte méltatlanul bántak ott a feleségével, aki nem sokkal a tragédia előtt fel is mondott. András sokat vívódott, hogy nyilatkozzon-e érzéseiről, és csakis emiatt a szerinte lekezelő, és méltatlan levél miatt döntött úgy, hogy kameránk elé áll.  
4:14
FókuszRendhagyó látogatás: Mi lett a volt Malévosokkal?
2017. február 3. 19:10

Rendhagyó látogatás: Mi lett a volt Malévosokkal?

Olyan sokszor lehetett látni azt a felvételt, ahogy a Malév utolsó járata landol. Sok tárgy és repülő hirdeti még a Magyar Légiközlekedési Vállalt nevét. A ferihegyi repülőtér mellett kialakított szabadtéri  múzeumban a magyar repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete látható a LI2-estől a TU 154-esig. Az utolsó évtized azonban egyelőre kimaradt. Vajon újra életre kelthető lenne egy nemzeti légitársaság? Ennek járt utána a Fókusz stábja!  
5:10
FókuszTöbb százmillió forintba kerül Putyin látogatása
2017. február 1. 19:05

Több százmillió forintba kerül Putyin látogatása

Több százmillió forintba kerül majd Vlagyimír Putyin fél napos budapesti látogatásának biztosítása. Ezt a magyarok állják. Az orosz elnök az egyik legjobban őrzött ember a Földön. Páncélozott német luxusautója még a kézigránát támadásnak is ellenáll. Csütörtökön több órára gyakorlatilag lezárják a belvárost, ahogy a repteret is az érkezése és a távozása idején. A magyar légtérben Gripenek kísérik majd az orosz elnöki gépet. A Fókuszban láthatják, hogy a testőrei milyen trükkökkel védik Vlagyimir Putyint.
7:49
FókuszGrazi buszbaleset: 30 év után is sokan a vétlen sofőrt okolják
2017. január 30. 19:05

Grazi buszbaleset: 30 év után is sokan a vétlen sofőrt okolják

1987-ben Graz mellett történt az egyik legszörnyűbb magyar buszbaleset. Az egyik cég dolgozói tartottak haza, amikor hirtelen egyre csak gyorsulni kezdtek, majd egy szakadékba zuhantak. Tizenöten meghaltak. A sofőrt elítélték. A gyászolók mindennek elmondták, látni se bírták. Aztán kiderült, hogy nem ő volt a hibás. A bíróság első fokon hét évre el is ítélte a sofőrt, hiába védekezett azzal, hogy műszaki hiba történt, nem működött a fék.
CelebklubHol élnek a legboldogabb magyarok? – Nézd vissza a Fókusz legújabb riportjait!
2017. január 29. 11:45

Hol élnek a legboldogabb magyarok? – Nézd vissza a Fókusz legújabb riportjait!

Tudtátok, hogy létezik egy úgynevezett boldogságtérkép, mely megmutatja, hol élnek a legkiegyensúlyozottabb magyarok a határokon belül? Emellett vajon mi kell ahhoz, hogy az egyik legnagyobb szkinhedvezérből térítő filozófus váljon? És mi játszódhat le egy anyában, hogy képes legyen elhagyni saját beteg kisfiát? – Elhoztuk a Fókusz legizgalmasabb riportjait!
12:28
FókuszOláh Gergővel Jézus nyomában
2017. január 28. 19:20

Oláh Gergővel Jézus nyomában

Tehetsége és hite a győzelemig vitte, már négy éve, hogy Oláh Gergő megnyerte az X-Faktort, és a karancslapujtői közmunkás kitört a csendből. Gergő azóta megvetette lábát nemcsak a fővárosban, de a művészvilágban is, és háromgyerekes apuka lett. Úgy tűnik, hogy soha egyetlen percre sem felejti, honnan jött, háláját ezúttal a Szentföldön is kifejezte sorsa jobbra fordulásáért. Íme Izrael Oláh Gergő szemével és szívével!
5:13
FókuszHogyan válhat egy nő divatikonná?
2017. január 26. 19:15

Hogyan válhat egy nő divatikonná?

A világ legjelentősebb színpadain csillogott, Amerikától, Japánig királynői bánásmódban részesült, de honnan tudta, kitől tanulta hogyan kell megjelenni, milyen ruhában illik színpadra, vagy az utcára mennie. A világhírű operaénekesnő, Rost Andrea egy örökérvényű jó tanácsot osztott meg: amikor kilépsz az ajtón, nézz bele a tükörbe, és egy valamit vegyél le magadról. A legstílusosabb magyar hölgyek is egyetértenek abban, hogy a kevesebb, mindig több.
3:35
FókuszÍgy várja Horváth Éva első gyermekének érkezését
2017. január 24. 19:25

Így várja Horváth Éva első gyermekének érkezését

Horváth Éva tizennyolc éve él a média körforgásában, akkor került a köztudatba, amikor megnyerte 1998-ban a Miss World Hungary szépségversenyt, azóta számos férfimagazin címlapján domborított, szerepelt a Barátok köztben, a Szombat esti lázban, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben és számos műsort vezetett, például a Reggelit az RTL-en.  Most pedig élete legboldogabb hírét is megosztotta velünk, ugyanis anyai örömök elé néz.  
6:03
FókuszVeronai buszbaleset: gyász és döbbenet
2017. január 21. 19:20

Veronai buszbaleset: gyász és döbbenet

Hősi halottként említi az olasz sajtó azt a magyar diákot, aki utolsó erejével törte ki a lángoló turistabusz ablakát. A veronai karambol pusztító erejű volt, a busz jobboldalán, elől utazók azonnal meghalhattak. A veronai rendőrkapitányság vezetője azt mondta, hogy a fiút már holtan találták meg a hatóságok: kezében ablaktörő kalapácsot tartott - korábban ő törte be a busz egyik ablakát, amin több utastársa is kimenekülhetett. A fiú életeket mentett meg, de magán segíteni már nem tudott.
0:47
FókuszAz amerikaiak még mindig szeretik Britney-t és Lopezt
2017. január 19. 19:30

Az amerikaiak még mindig szeretik Britney-t és Lopezt

Nem kopik sem Jennifer Lopez szépsége, sem a népszerűsége. A 42. People’s Choice díjátadó Amerika legjelentősebb szimpátiaszavazása, ahol évek óta a közvélemény szavaz arról, ki a kedvence. Lopez ezúttal tévés színészi teljesítményéért kapott elismerést. Némi meglepetésre a legtöbb díjat Britney Spears zsebelte be, úgy tűnik, sikerült visszatérnie a csúcsra, vagy inkább az emberek ízlése nem követi annyira a trendeket – a kedvenc mozi bálványnak például azt a Johnny Deppet választották, akinek egy ideje válságban van a karrierje.