FÓKUSZ

5:46
Fókusz
2019. június 19. 19:50

Lánya miatt vette a bátorságot, hogy segítséget kérjen a látássérült apuka

Lányáért aggódik és érte vette a bátorságot, hogy segítséget kérjen az apuka, aki kameránk elé állt. Eddig még mindig sikerült a havi 118 ezer forintot úgy beosztaniuk, hogy senki felé se tartozzanak. Eddig. Máté vérszerinti szülei nélkül nőtt fel, egy szem gyerekéért érthető módon mindenre képes. Életükről ide kattintva még több részletet megoszt Máté.
3:15
Fókusz
2019. június 19. 19:30

Űrhajósok felkészítésében vesz részt Csilla a NASA-nál

Ari Csilla sosem gondolta volna, hogy a Semmelweis Egyetemről egészen a NASA-ig juthat. Több mint 10 éve él Floridában, saját laboratóriumában pedig arra keresi a választ, hogy hogyan lehet megelőzni vagy javítani a búvárkodás során felmerülő idegrendszeri problémákat. Így került a NASA csapatához. A magyar nő egyike azoknak a szerencséseknek, aki részt vesz a Hold-misszió űrhajósok felkészítésében. A felkészülésről kaptunk fotókat Csillától, amiket ide kattintva nézhet meg.
5:19
Fókusz
2019. június 19. 19:10

238 embert vitt magával a halálba a maláj gép pilótája?

2014. március 8-án hajnalban a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking között közlekedő, MH370-es számú járata a Thai-öböl felett eltűnt a radarok képernyőjéről. A rejtélyre most egy nemzetközi szakértői csoport talált elfogadhatónak tűnő választ: a gép utasait és személyzetét a depresszióval küszködő pilóta nagy valószínűséggel szándékosan megölte, majd az óceánba vezette a repülőt.  
5:11
Fókusz
2019. június 18. 19:01

Őrizetbe vették az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit

Nagyon messzire nyúlhatnak az óriási foci világbotrány szálai. Lehet, hogy csak a kezdet, hogy őrizetbe vették kedd délelőtt az UEFA korábbi elnökét. Megdöbbentő vesztegetésekről beszélnek, amiben rengeteg érintett lehet. Viszont a legszomorúbb része a botránynak mégsem a magas beosztású vezetőket ért vádak, hanem az, hogy szinte rabszolgaként dolgozó bevándorlók építik fel a tömérdek stadiont Katarban.
3:34
Fókusz
2019. június 18. 18:45

SÁRKÖZI ÁKOSÉK ESKÜVŐJE: A vőlegény többet készült az esküvőre, mint a menyasszony!

Az egyszerűségre törekedett Sárközi Ákos és festőművész szerelme, Szegedi Éva, amikor a Balatonnál megszervezték esküvőjüket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a menü sajtos-tejfölös lángos volt, az esküvői torta pedig palacsinta, a násznép száma pedig nem haladta meg a tíz főt! Az esküvőről készült galériánkat megnézheted: ITT!
5:02
Fókusz
2019. június 17. 19:50

Hol tudnak kikapcsolódni a vidéki fiatalok?

Plázák, játszóterek, szórakozóhelyek, mozik vagy épp új, de legalább felújított sportpályák. Szinte a végtelenségig lehetne sorolni a kis és nagyvárosok adta kikapcsolódási lehetőségeket, amik közül a fiatalok válogatni tudnak. Már akik. A vidéki falvak és kisebb települések egy részén már más a helyzet. Jelenleg Magyarországon több százezer fiatal él, akik nemhogy válogatni nem tudnak, jó, ha egyetlen választási lehetőségük van, ha ki akarnak kapcsolódni. És az az egy is legtöbbször a helyi kocsmát jelenti.  
4:07
Fókusz
2019. június 17. 19:25

Nehéz sorsú gyerekekért adtak ingyenes koncertet

Nyolc élvonalbeli magyar zenekar vállalta, hogy teljesen ingyen lép a színpadra az UNICEF Magyarország egyedülálló segélykoncertjén. Az este házigazdája az alkalmi énekesnek álló Istenes Bence volt. Az UNICEF és a Budapest Park közös akciója egy igazán méltó hagyományt teremtett. A jegyárakból befolyt bevétel teljes egészében az UNICEF Magyarország legnehezebb sorsú gyerekeket segítő munkáját támogatja.
4:58
Fókusz
2019. június 17. 19:05

Gyermekszépségverseny: ki akarja jobban, a szülő vagy a gyerek?

Királylányos ruha, pózolás a színpadon, kisminkelve, 3 évesen. Valószínűleg ezek miatt is annyira megosztó téma még mindig a gyermekszépségverseny. Néha nehéz megítélni, hogy a gyerek is szeretné ezt vagy csak a szülő? Az egyik kislány még csak 7 éves, de már 43 versenyen lépett kifutóra. Azért mert kivételesen szép a gyerek, biztos, hogy szépségversenyre kell küldeni?
6:54
Fókusz
2019. június 15. 20:00

Apa csak egy van: ezért ünnepeljük június harmadik vasárnapján az édesapákat!

Egy hat gyerekes veterán lánya ünnepelte meg először az édesapját, így kezdődött az Egyesült Államokban százkilenc évvel ezelőtt az apák napja hagyománya. Magyarországon az anyukákat ünnepelni egy külön napon évtizedek óta természetes, azt még mindig tanuljuk, hogy június 16-a az édesapák napja. Nagy Ervin szerint az elmúlt években jelentősen változott az apák szerepe a családban és az is ahogyan erről gondolkodunk. A sztárapukák még többet mesélnek: ITT!
4:55
Fókusz
2019. június 15. 20:00

TérTáncKoncert: 400 gyerek közösen táncol vasárnap a Bazilika előtt!

Sokan életükben nem jártak még Budapesten azok közül a gyerekek közül akik vasárnap a Bazilika előtt a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar zenéjére táncolhatnak majd. Négyszáz gyerek hónapokon át tanulta szerte az országban ugyanazt a koreográfiát. A riportból az is kiderül, hogy milyen volt a zenekar vezetője, Fischer Iván a világhírű karmester gyerekként!
6:30
Fókusz
2019. június 15. 20:00

Régi és új szereplőkkel folytatódik az Isten veled, Magyarország című műsor második évada!

A Kovács család fejének egy hónapja volt arra, hogy eldöntse, feleségével és kislányával új életet kezd. Németországba költözik hiszen munkaadója oda helyezte át a cégét. Kovácsék története mellett az Isten veled, Magyarország című műsor induló új évadában sok hasonlót ismerhetnek meg. Magyarokét, akik elmesélik, milyen érzés, mennyi nehézség, fájdalom és vívódás külföldre költözni és idegen közegben kezdeni új életet.