FÓKUSZ

5:21
Fókusz
2020. április 11. 19:06

Együtt még több rászoruló család arcára csalhatunk mosolyt

„Egyesült erővel igazán nagy dolgokra vagyunk képesek” – ez a jelmondata annak az akciócsoportnak, ami most önkéntesek közreműködésével igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akiknek igazán szüksége van rá. Sokféle felajánlás érkezik – legyen szó akár bevásárlásról, távoktatásról, lelkisegély szolgáltatásról vagy kutyasétáltatásról. Önökkel együtt pedig még több rászoruló család arcára csalhatunk mosolyt, vagy támogathatjuk az egészségügyben dolgozókat a járvány idején.
1:55
Fókusz
2020. április 11. 19:02

„Segítsünk egymásnak, segítsünk a rászorulóknak és fogjunk össze!”

A koronavírus-járvány mindannyiunk életét egyetlen pillanat alatt változtatta meg. Egyelőre elképzelni sem tudjuk hányan kerültek már mostanra nagyon súlyos élethelyzetbe, viszont a fertőzésveszély miatt most másként kell segítenünk, mint eddig tehettük. A legnagyobb segélyszervezetek és szeretetszolgálatok munkáját látva elindult a 1357-es adományvonal, ahol egy telefonhívással vagy sms-sel 500 forinttal bárki segítheti a segítők munkáját.
Celebklub
2020. április 10. 10:00

Túl kövérnek tartották a divatházak a bombatestű énekesnőt, ezért elutasították

Tavaly ezen a napon mutattuk be: Bebe Rexha keserű szájízzel emlékezhet vissza a 2019-es Grammy-díjátadó gálára. Az amerikai énekesnőt két kategóriában is jelölték, ezért nem volt kérdés, hogy meg fog jelenni a gálán. Ám ez nem ment olyan simán. A 29 éves énekesnő ruhák iránti kérelmét ugyanis sorra utasították vissza a legnagyobb divatházak, mivel a designerek szerint Bebe teste túl nagy.
2:04
Fókusz
2020. április 9. 19:55

Olimpia helyett: így telnek Hosszú Katinka és Baji Balázs mindennapjai

Idén elmarad az Olimpia, ami az ötkarikás játékokra készülő sportolók életét teljesen megváltoztatja. Természetesen mindent megtesznek azért, hogy formában tartsák magukat és jövőre rajthoz állhassanak. A háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka és a 2017-es londoni atlétikai világbajnokságon 110 méteres gátfutásban bronzérmet szerző Baji Balázs a Scitech sajtótájékoztatóján mesélt a mindennapjairól.
7:58
Fókusz
2020. április 9. 19:05

A mi kis karanténunk

Pajkaszeg lakói is vesztegzár alatt várják a nyarat. A falu polgármesterét alakító Csuja Imre kertészkedik és a digitális oktatásban is részt vesz, verseket mond diákoknak. Gyuri és a sportos pap, vagyis Lengyel Tamás és Schmied Zoltán is edz az önkéntes karanténban, de hogyan hasznosítja magát a sikersorozat egyik közmunkása és két bombázója? Ripli Zsuzsi és Erdélyi Timi is megmutatja hogyan éli ki kreativitását a kényszerszünetben.
4:01
Fókusz
2020. április 9. 18:25

Az Apatigris sztárja különös hobbit talált a karantén idejére

Egy egyedülálló, szókimondó édesapa és a három lánya, Vivi, Laura és Szandra mindennapjait követhetjük mostantól minden vasárnap az RTL képernyőjén és az RTL Most+ platformon. A szereplők a koronavírus miatt önkéntes karanténba vonultak. Van, aki főzéssel, kirándulással vagy takarítással üti el az időt, de olyan is akad, aki egészen különös hobbit talált magának az elszigetelődés idejére.
5:51
Fókusz
2020. április 9. 18:00

A Mellékhatás színészeinek jócskán ki kellett lépniük a komfortzónájukból

Be lehet-e árazni egy gyereket, és ha igen mi az ára? Mit tehet meg egy házaspár azért, hogy gyereke legyen? A nagy sikerrel indult Mellékhatás című sorozatban a színészek nemcsak érzelmileg kerülnek szélsőséges helyzetekbe. A nőgyógyászt alakító Adorjáni Bálintot majdnem eltemette a folyékony beton, Sztarenki Dórának meg tíz emelet magasban kellett egyensúlyoznia.
Celebklub
2020. április 9. 17:30

Romantikus pillanatokról mesélt Fésűs Nelly és Vajtó Lajos

Tavaly ezen a napon mutattuk be: atrocitás és válás nélkül végződött Fésűs Nelly és Vajtó Lajos nászútja. Nelly szerint ez a közös nyaralás csak megerősítette kapcsolatukat, hiszen az öt nap alatt egyszer sem veszekedtek. Pedig az újdonsült házaspár óriási nehézségekkel indult neki a kalandnak. Legalábbis Lajos részéről. Az esküvő után bizonytalanná vált, hogy egyáltalán lesz-e idejük a pihenésre. Végül csak öt napot tudtak Izraelben tölteni. De évek óta először utaztak kettesben. Ez pedig vízválasztó volt.
5:12
Fókusz
2020. április 8. 19:28

Világszerte átvették Kőrösi Gábor homlokra erősíthető pajzsát!

A cseppfertőzéstől minden kórházi dolgozót megvédhet az a homlokra erősíthető pajzs, amit Kőrösi Gábor talált ki.  Az első elkészült példányok védik a fület, a szemet, a nyálkahártyát. Gáboréknál szinte éjjel-nappal dolgoznak a gépek, arcvédő maszkokat készítenek egészségügyi dolgozóknak saját ötletből saját pénzen. Támogatókat várnak, miközben Kőrösi Gábor terveit világszerte átvették.
8:09
Fókusz
2020. április 7. 20:01

Bezárta magát egy szigetre, mégis most érzi a legszabadabbnak magát

Irigylésre méltó ember, sokan ezt gondolják róla. Pedig Ljasuk Dimitry olyat vállalt, amit kevesen tennének. A természetfilmes reklámszakember önjelölt Robinsonként egy szigetre költözött, ott él immár három hete, egy kunyhóban, ahol nincs se víz, se áram, se WC. Miért választotta a teljes elszigetelődést, hogyan fürdik, mit eszik és közben hogyan segít másoknak?
10:48
Fókusz
2020. április 7. 20:00

A koronavírussal együtt terjed a felhalmozás is

A felváráslás a koronavírussal együtt terjedő világjelenség. Mindegy, hogy melyik földrészen élő, szegényebb vagy gazdagabb emberekről van szó, mindenki tenni akar a maga biztonságáért. A gyógyszerek mellett a tartós élelmiszerek: konzervek, liszt és a cukor voltak azok, amelyekből jóval több fogyott márciusban. Nálunk a veszélyhelyzet kihirdetése után nőtt meg érezhetően a kereslet.
8:19
Fókusz
2020. április 7. 19:55

Karanténfrizura, avagy ilyen, ha magadnak vágod a hajad

Talán még a hajnál is gyorsabban nő azoknak az internetes videóknak a száma, ahol ismert és hétköznapi emberek vágják le haj-Koronájukat az otthoni karanténban. Még az is lehet, hogy 2020-ban divatba jön a ferde frufru vagy a szőkítőporral leégetett hajtincs? Megkértünk néhány hazai médiaszereplőt és olimpikont is, hogy fodrász híján ők is igazítsanak egyet maguknak a frizurán.
3:18
Fókusz
2020. április 7. 19:50

Fókusz Anno: Fatális véletlen útján tudták meg, hogy testvérek

Fókusz Anno rovatunkban egy huszonegy évvel ezelőtti történetet idézünk fel. 1999-ben egy amerikai házaspárral olyasmi történt, amire görög drámákban látni példát. A boldog szerelmesek megismerkedésük pillanatától úgy érezték, hogy a sors egymásnak teremtette őket. Sőt ezen érzésükön, hitükön az sem változtatott, hogy egy fatális véletlen folytán kiderült: ugyanaz a férfi az édesapjuk.
3:14
Fókusz
2020. április 7. 19:45

Az Óbudai Egyetemen már egy hónapja egy különleges lélegeztetőgépen dolgoznak

Az védőfelszerelések és a fertőtlenítők mellett a világ országai egymással versengenek hetek óta, hogy ki tud több lélegeztetőgépet beszerezni. Jelenleg egy géppel egy beteget lehet lélegeztetni, ez azonban nemsokára talán megváltozik egy magyar találmány hatására. Az Óbudai Egyetemen már egy hónapja dolgoznak egy olyan különleges gépen, amelyre egyszerre akár 10 és 50 közötti beteget is ráköthetnek.
8:18
Fókusz
2020. április 7. 19:40

Koronavírus a világ körül: négy magyar nő jelentkezik a világ négy távoli pontjáról

Négy fiatal magyar nő jelentkezik, most a világ négy távoli pontjáról. Ők tőlünk sok tízezer kilóméterre élik meg életük eddigi legnagyobb krízisét, a globális koronavírus járványt több országban is háborús helyzethez hasonlítják. Érdekesség, hogy a Hawaii Oahu szigetén az egészségügyi intézményekben mindenkit úgy kezelnek, mintha pozitív lenne, bármilyen panasszal is érkezik.