FENYEGETŐZÉS

1:28
Híradó„El fogom vágni a torkát a bírónak” – három és fél év fegyházat kapott az apa, aki a láthatás miatt kezdett el fenyegetőzni
2024. február 12. 17:58

„El fogom vágni a torkát a bírónak” – három és fél év fegyházat kapott az apa, aki a láthatás miatt kezdett el fenyegetőzni

Terrorcselekmény miatt ítéltek 3 és fél évre egy győri családapát első fokon. A vád szerint azzal fenyegetőzött, hogy megöl egy bírót, valamint szakértőket és egy ügyvédet is, miután a bíróság úgy döntött, hogy csak kéthetente láthatja a fiát. Ügyvédje szerint a férfi csak kétségbe volt esve. Az ítélet nem jogerős. Figyelem, a következő történet egyeseket érzékenyen érinthet.
1:25
HíradóAzzal fenyegette szomszédait, hogy felrobbantja a házat és vele együtt az egész környéket egy kisbajcsi férfi
2024. január 16. 18:09

Azzal fenyegette szomszédait, hogy felrobbantja a házat és vele együtt az egész környéket egy kisbajcsi férfi

Gázpalackokkal, benzines kannával és molotov-koktélnak látszó befőttes üvegekkel pakolta tele háza ablakait az a kisbajcsi férfi, aki ellen most emeltek vádat. Tavaly szeptemberben fogták el a rendőrök, miután azzal fenyegette szomszédait, hogy felrobbantja a házat és vele együtt az egész környéket. Ha elítélik, akár öt év börtönt is kaphat.
2:15
HíradóSzülei halála óta dühkitörései vannak, pszichiátrián is kezelték – megszólaltak a lakása felrobbantásával fenyegetőző pécsi nő szomszédai
2023. október 23. 18:26

Szülei halála óta dühkitörései vannak, pszichiátrián is kezelték – megszólaltak a lakása felrobbantásával fenyegetőző pécsi nő szomszédai

A lakása felrobbantásával fenyegetőzött egy pécsi nő, a mentők vitték el. Vasárnap délután hívták a rendőröket egy tízemeletes panelházhoz, a bejelentő szerint az egyik lakó robbantani akart. A gázt elzárták, a TEK elfogta. Szomszédja szerint a nőnek a szülei halála óta rendszeresek a dühkitörései. Kórházba vitték, közveszéllyel fenyegetés miatt indult ellene eljárás.
3:21
Híradó34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg az esztergomi robbantásban
2023. szeptember 21. 18:56

34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg az esztergomi robbantásban

A balul sikerült rajtaütésben Kónya Gábor Lajos, 34 éves, kétgyermekes édesapa halt meg. Őt a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította. A férfi hét éve szolgált a terrorelhárítóknál. Ő állhatott a legközelebb a robbanáshoz, így esélye sem volt túlélni. A robbanásban szintén meghalt esztergomi támadó  54 éves gyógymasszőr volt. Közösségi oldalán szélsőséges nézeteit hangoztatta. Volt például, amikor arról írt, likvidálni fogja a hatóságokat, ha tartozásai miatt elveszik az autóját. A szomszédai arról beszéltek a Híradónak, hogy furcsa embernek ismerték. 
3:07
Videó„Szép kis lukat fogok csinálni Ernőre” – videóban fenyegette, hogy megöli, végül meg is tette
2023. augusztus 22. 12:25

„Szép kis lukat fogok csinálni Ernőre” – videóban fenyegette, hogy megöli, végül meg is tette

Szilveszter egy késsel és határozott szándékkal érkezett egy koncertre négy évvel ezelőtt, a Hajdú-Bihar megyei Polgáron. Ölni akart, amiről a gyilkosság előtt egy hosszabb videóban beszélt, ezt a közösségi oldalán élőben közvetítette. Koncert közben, a tömegben késelte halálra ismerősét, Ernőt, akit többször nyakon és hátba szúrt. A 41 éves férfin már nem lehetett segíteni, kórházba szállítás közben meghalt. A tettest azonnal őrizetbe vették. Azért ölt, mert nem bírta feldolgozni, hogy volt párja továbblépett, és már Ernővel élt együtt. 2019. augusztus 22-én, ezen a napon tartóztatták le.  
2:24
VideóEzen a napon: „Ma meg fogok ölni valakit” – fenyegető videót küldött az RTL Híradónak egy fiatal férfi
2023. június 15. 14:31

Ezen a napon: „Ma meg fogok ölni valakit” – fenyegető videót küldött az RTL Híradónak egy fiatal férfi

2019-ben ezen a napon fenyegető videót küldött a Híradónak egy fiatalember. Miközben egy késsel hadonászott, azt mondta, megöl valakit találomra az utcán. Az RTL tartalma miatt továbbította a videót a rendőrségnek, így aznap el is kapták a 18 éves fiút egy dunaújvárosi, menetrend szerinti buszon, még a videón szereplő kés is nála volt. A Híradónak nyilatkozó jogász szerint akkor is bűncselekményt követett el, ha a videót viccnek szánta.
1:52
HíradóMeghallgatta az Orbánért mondott hálaadó misén, hogy a keresztények nem gyűlölködnek, majd késsel fenyegetett egy ellentüntetőt az idős asszony
2023. június 6. 19:19

Meghallgatta az Orbánért mondott hálaadó misén, hogy a keresztények nem gyűlölködnek, majd késsel fenyegetett egy ellentüntetőt az idős asszony

Késsel fenyegette egy idős asszony a miniszterelnök születésnapja alkalmából tarott hálaadó szentmise után – ezt állítja egy budapesti férfi. Kovács Balázs az Erzsébet hídon tüntetett, a korlátra egy molinót feszített ki. A Gulyáságyú Média által nyilvánosságra hozott felvételek szerint a feliratot tartó zsinórt vágta el az asszony, miután kijött a templomból. Bent egyébként a pap hosszan beszélt arról, hogy a keresztények nem gyűlölködnek.
2:12
HíradóKalapáccsal a kezében várta a TEK-eseket a fenyegetőző
2023. január 24. 17:47

Kalapáccsal a kezében várta a TEK-eseket a fenyegetőző

Rendőrök közé hajított egy kalapácsot egy férfi Heves megyében. Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg, a férfit hétfőn emberölési kísérlet miatt tartóztatták le. Nyírbátorban három napja egy másik férfi azzal fenyegetőzött, hogy újabb rendőrgyilkosság lesz. Az nem tetszett neki, hogy a hétvégén kimentek a házához a körözés alatt álló lányáért. A fenyegetőzőt már el is ítélték. Tavaly országszerte összesen 280 esetben támadtak rendőrökre.
1:47
HíradóLecsapott a TEK a 16 éves fiúra, aki azt írta az interneten, hogy holnap megöli egy osztálytársát
2022. október 14. 18:28

Lecsapott a TEK a 16 éves fiúra, aki azt írta az interneten, hogy holnap megöli egy osztálytársát

Holnap megölöm az osztálytársam – ezt írta egy 16 éves diák egy angol nyelvű szélsőjobboldali oldalra. A csoport tagjai arra buzdították, hogy videózza is le mindezt. A hatóságok észrevették a bejegyzést és a Terrorelhárítási Központ kommandósai még aznap elfogták a fiút. Most őrizetben van, emberölés előkészülete miatt folyik ellene eljárás. 
1:45
HíradóMegfenyegették egymást, de háborúról nem esett szó Biden és Putyin tárgyalásán
2021. december 8. 17:40

Megfenyegették egymást, de háborúról nem esett szó Biden és Putyin tárgyalásán

Megfenyegették egymást, de háborúról nem esett szó Joe Biden és Vlagyimir Putyin online tárgyalásán. Putyin azt állítja, nem akarja megtámadni Ukrajnát, de biztosítékot vár arra, hogy Ukrajna nem fog a NATO-hoz csatlakozni. Biden ezt azonban nem ígérte meg neki. Arról viszont biztosította, hogy kemény kézzel torolja meg, ha az oroszok megtámadják Ukrajnát.
2:58
HíradóFeljelentette a TEK-et a budapesti társasházban fenyegetőző férfi anyja
2021. július 27. 18:03

Feljelentette a TEK-et a budapesti társasházban fenyegetőző férfi anyja

Feljelentette a TEK-et az a nő, akinek fia – a rendőrök szerint – gázriasztó fegyverrel fenyegetőzött néhány hete, egy budapesti társasházban. A férfit a TEK kommandósai fogták el: gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá, életveszélyesen megsérült. Anyja szerint túlzott erőt alkalmaztak, ezért feljelentette a terrorelhárítókat. Az ügyészségen most külön eljárás indult.
2:11
HíradóFogházbüntetés a vadászpuskával fenyegetőző férfinek
2020. december 18. 17:10

Fogházbüntetés a vadászpuskával fenyegetőző férfinek

Fogházbüntetésre ítélték első fokon azt a férfit, aki tavaly egy vadászpuskával fenyegetőzött volt élettársa kecskeméti üzletében. A 75 éves támadó féltékeny volt, mert elhagyta a 34 évvel fiatalabb nő. Hónapokig zaklatta volt párját, végül úgy döntött, megöli. A tragédiát az asszony és testőre együtt akadályozta meg. A jogerős ítéletig a férfi szabadlábon védekezhet.
1:21
HíradóPUSKÁVAL FENYEGETŐZÖTT: A biztonsági kamera felvette a támadást
2020. december 18. 16:36

PUSKÁVAL FENYEGETŐZÖTT: A biztonsági kamera felvette a támadást

Fogházbüntetésre ítélték azt az idős férfit, aki tavaly egy vadászpuskával fenyegetőzött volt élettársa Kecskemét belvárosában található üzletében. A felvételen az látszik, ahogy először ráfogja a puskát a biztonsági őrre, majd egy pillanatra a nőre, aztán újra az őr felé fordul és elkezdenek dulakodni. A nő az asztal alá bújt és onnan próbálta lefújni gázsprayvel volt élettársát, de ez nem ért semmit. Végül egy megfelelő pillanatban mögé ment, hátulról elkapta a nyakát és lehúzta a földre. A fegyver ekkor sült el, de nem sérült meg senki. A bolt biztonsági kamerája tavaly júliusban több szögből is rögzítette a támadás minden mozzanatát, amit tegnap a bíróság elemzett ki.
2:10
Híradó„A Rákosi-korszak módszereit idézte Simonka fenyegetőzése”
2020. augusztus 25. 18:41

„A Rákosi-korszak módszereit idézte Simonka fenyegetőzése”

A Rákosi időszakot idézik azok a módszerek, ahogyan Simonka György fenyegette a Békés megyei térség fideszes politikusait - ezt állítja egy, a Magyar Narancs birtokába jutott levélben a csalás vádjával bíróság előtt álló képviselőről az egyik párttársa. Ruck Márton korábban kezdeményezte is Simonka kizárását a Fideszből. Simonka György híradónknak azt írta, nevetséges, amit Ruck Márton állít.
1:47
HíradóA sólyi gyerekgyilkossággal vádolt tinédzser apja gyilkossággal fenyegetőzött
2020. február 7. 17:04

A sólyi gyerekgyilkossággal vádolt tinédzser apja gyilkossággal fenyegetőzött

A lányát már elveszítette, a fiát nem szeretné - ezt mondta a sólyi gyerekgyilkosság 8 éves áldozatának édesapja Híradónknak. Tizenöt éves fiát ugyanis halálosan megfenyegette a kislánya megölésével vádolt tinédzser apja. Feljelentést tettek, amire tucatnyi rendőr jelent meg a fenyegető kommentet író apa házánál és őrizetbe vették a férfit. Az áldozat édesapjával készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
Barátok köztEz történt a 32. héten
2015. augusztus 7. 21:15

Ez történt a 32. héten

Zsófi attól fél, valaki közé és Tóbiás közé állhat. Róbert attól fél, kitudódik a titka. Nórának feltűnik, hogy Róbert mennyire retteg az apjától. Zsolt régi üzlettársa vissza akar kerülni a körforgásba. Vajon Zsolt hagyja ezt neki? Az asszonyok mindent bevetnek, hogy férjeik azon szobor megépítésére szavazzanak, amit ők akarnak. Péter igyekszik ott betartani Hannának és Ádámnak, ahol tud. Hanna ezért úgy dönt, nem falaz tovább Péternek a korábbi támadás ügyében. Júlia megfenyegeti Attilát, hogy nyilvánosságra hozza a titokzatos levél tartalmát. Sikerül-e Péternek módot találnia arra, hogy leszerelje Hanna fenyegetőzését?