0:38A Konyhafőnök2020. augusztus 24. 9:25Sárközi Ákos már az első napon kinyírja a versenyzőit?A kék csapat mentora már az első elődöntő napjukon egy kemény feladattal készül. Kíváncsi vagy, milyen ételt készít majd el a séffőzésen?
0:53A Konyhafőnök2020. augusztus 19. 8:00Kóstolj bele Zével Rácz Jenő ételébe!A séf elmesélte, milyen étellel készült a versenyzőinek, amit majd le kell másolniuk. Vigyázat, a bemutató nassoló zsűritagokat is tartalmaz!
3:07Barátok közt2020. augusztus 17. 13:35„Két jelenet van, ami meghatározta az elmúlt forgatási éveimet”Tihanyi Tóth Csaba elmesélte nekünk, melyek voltak számára a legmeghatározóbb pillanatok, a legemlékezetesebb és a legextrémebb jelenetek az elmúlt években.
4:32Éjjel-Nappal Budapest2020. augusztus 4. 22:45KIMARADT JELENET: Tekla és Máté esküvőjén keserédes lett a menyecsketáncEXKLUZÍV: így ropta a táncot a násznép a fiatalok eskövőjén.
3:47A Konyhafőnök2020. augusztus 4. 22:00Adásból kimaradt: a versenyző a Konyhafőnök zsűrije előtt kérte meg szerelme kezét!Ilyen még sosem volt a Konyhafőnök történetében! Tomi négy igenért érkezett a versenybe, és annak ellenére, hogy a zsűri csak kettőt adott neki, utána megkapta azt az egyet, amire a legjobban vágyott. A műsor stábja és összes munkatársa sok boldogságot kíván a párnak!
6:28Mellékhatás2020. május 28. 14:00Mellékhatás: Kérdezz-felelek Nagy Zsolttal!A Ludmann Zsoltot alakító színész őszintén válaszolt a rajongók kérdéseire. Mellékhatás minden szombaton 21:00-kor az RTL Klubon!
4:36Cápák között2020. május 28. 11:43A Cápák ajtókat nyitnak ki, de a Kruz Bike-ot neki kell betolni!„Ez megint egy biciklis történet, de volt egy csavar a storyn!” - így akadt két cápa is a Kruz Bike Company alapítójának, Ostorházi Mártonnak hálójába.
4:36Made in Karantén2020. május 26. 14:58Ezek voltak a legjobb GYŐZTES karantén pillanatok!6 hét, 6 nyertes videó, 6 millió forint - elevenítsük fel együtt azokat a képsorokat, amik milliomossá tették készítőiket, a Made in Karantén zsűrijének közreműködésével.
1:21Segítség! Itthon vagyok!2020. május 22. 8:00Kovács Panka: „Ági jogosan feszült az esküvő miatt”Ági, Robi menyasszonya egyre szélsőségesebben reagál a körülötte lévő történésekre, főleg azért, mert úgy érzi, a vőlegénye nem igazán akar hazajönni az esküvőjükre.
0:59Segítség! Itthon vagyok!2020. május 20. 8:00Kerekes József: „Sándor egy kicsit hóbortos, megszállott apuka”Sándor szereti azzal elütni az idejét, hogy a világ nagy összeesküvés-elméleteit megoldja, vagy inkább továbbgondolja. Most azonban azzal van elfoglalva, hogy lánya, Ági esküvője hogyan is legyen megtartva.
2:27Segítség! Itthon vagyok!2020. május 19. 8:00Nézd meg a Segítség! Itthon vagyok! 5. részének bakijait!Összegyűjtöttök a legviccesebb bakikat a 5. rész forgatásáról! Nektek melyik a kedvencetek?
0:51Segítség! Itthon vagyok!2020. május 17. 8:00Nagy Sándor: „Gábornak még nem nőtt be a feje lágya”Gábor imádja a barátnőjét, Grétát, de mivel még nem érett meg egy komoly kapcsolatra, így más hölgyek társaságát is nagy örömmel keresi – azaz keresné, ha nem lenne most épp karantén.
0:55Segítség! Itthon vagyok!2020. május 15. 8:00Kakasy Dóra: „Zsófinak megvan a véleménye mindenkiről”A vaskalapos szülői munkaközösség vezetője imád kritizálni másokat, amit viszont szépen tud leplezni a kifinomult humorával.
1:36Segítség! Itthon vagyok!2020. május 14. 12:00Figyelem! Megérkeztek a Segítség! Itthon vagyok 4. részének bakijai!Összegyűjtöttök a legviccesebb bakikat a 4. rész forgatásáról! Nektek melyik a kedvencetek?
1:19Segítség! Itthon vagyok!2020. május 13. 8:00Fehér Tibor: „Szerintem Robi örül, hogy a lagzi egy picit csúszik”Robi, a Milánóban ragadt vőlegény azzal szembesül, hogy talán mégsem annyira baj, hogy Olaszországban kell „raboskodnia” a karantén ideje alatt, messze Ágitól.
1:59Segítség! Itthon vagyok!2020. május 10. 8:00Mihályfi Balázs: „Andor egy kontroll és munkamániás főnök”Nem elég, hogy Andort rettentően idegesíti a tudat, hogy a home office miatt nem tudja száz százalékosan felügyelni az beosztottjait, emellett még szörnyen magányos is – Petyát például naphosszat tudná szórakoztatni.
0:56Segítség! Itthon vagyok!2020. május 8. 8:00Pokorny Lia: „Edit alkohollal próbálja oldani a feszültséget”Vanda unokatesójának, Editnek bizony több dologgal is meggyűlik a baja, főleg így karantén idején…
1:24Segítség! Itthon vagyok!2020. május 6. 8:00Debreczeny Csaba: „Teó egy kedves idióta!”Teó tele van ambícióval, akaraterővel, de egy valami hiányzik belőle: az észt nem ő örökölte a családban.
0:35Cápák között2020. május 4. 10:55Less be a kamerák mögé: Így készül a Cápák között!Te is kíváncsi vagy Magyarország egyetlen üzleti showműsorának kulisszatitkaira? Akkor ez a videó neked szól. Ma este pedig jön a Cápák között 2. évadának 2. része 21:00-tól az RTL Klubon!
0:51Segítség! Itthon vagyok!2020. május 3. 8:00Csuja Imre: „Rezső egy igazi csirkefogó”Rezső egy kis köhögéssel elintézte, hogy a karantén idején a családi nyaralóban maradhasson, messze távol a feleségétől, Ibolyától.
3:05Barátok közt2020. május 3. 7:36Megható történeteket meséltek édesanyjukról a Barátok közt színésznőiExkluzív! Anyák napja alkalmából személyes kedvenc emlékeikről meséltek a sorozat szereplői.
1:28Segítség! Itthon vagyok!2020. május 1. 8:00Hevér Gábor: „Árpi egy nagyon kedves, de együgyű apuka”Árpi még a karanténban is tökéletesen feltalálja magát, sosem unatkozik, hiszen nagylányával, Rozikával elindította a #Árpádtévét, amivel jól bejáratott tanácsokat osztogathat a lakásukban rekedt nézőinek.
1:27Segítség! Itthon vagyok!2020. április 29. 19:00Nevess együtt a színészekkel: ezek a Segítség! Itthon vagyok! 2. részének bakijai!Összegyűjtöttök a legviccesebb bakikat a 2. rész forgatásáról! Nektek melyik a kedvencetek?
0:22Barátok közt2020. április 27. 9:00Helló Barátok, ma este 20:05-kor találkozunk!Kezdjük újra együtt! Mától minden hétköznap este 20:05-től találkozhattok kedvenceitekkel az RTL Klubon!
0:41Barátok közt2020. április 26. 11:00Íme a Barátok közt főcíme - kicsit másképp...Bereczki Gergőt, a Mátyás király tér Berényi Bandiját megihlette az új főcím és az ismerős dallamok.
0:21Barátok közt2020. április 26. 9:00Már csak 1 nap és újrakezdjük együtt!Helló Barátok! Április 27-től minden hétköznap este 20:05-től találkozhattok kedvenceitekkel az RTL Klubon.
1:36Segítség! Itthon vagyok!2020. április 26. 8:00Zsurzs Kati is megküzd a technika ördögével, akárcsak Ibolya!Kíváncsi vagy, milyennek tartja karakterét Zsurzs Kati? Nemcsak erről, de sorozatbeli férjéről, Rezsőről is mesélt nekünk.
0:39Barátok közt2020. április 25. 14:35Új élet vár! - a Barátok közt színészeinek előadásábanTöbb mint 21 éve csendül fel hétköznap esténként a jól ismert dallam minden Barátok közt rajongó otthonában. De így még biztos, hogy nem hallottad!
0:18Barátok közt2020. április 25. 9:00Kezdjük újra együtt 2 nap múlva!Helló Barátok! Április 27-től 20:05-től találkozhattok kedvenceitekkel az RTL Klubon.
0:17Barátok közt2020. április 24. 17:43Helló Barátok! Már csak 3 nap!Kezdjük újra együtt! Április 27-től 20:05-től találkozhattok kedvenceitekkel az RTL Klubon.
11:18Bátrak földje2020. április 24. 10:50Bátor bakik - amiket a tévében nem láthattál!Nem maradtál le a Bátrak földje egyetlen epizódjáról sem? Igazi rajongó vagy? Akkor ezt imádni fogod!
1:51Segítség! Itthon vagyok!2020. április 23. 14:50Ismerd meg jobban Vanda és Petya karakterét!Martinovics Dorina és Szatory Dávid bemutatták egy kicsit karaktereiket: kíváncsi vagy, hogy egy tanárnő és kockázatelemző férje, hogy viselik a karantént? Nézd meg a videót!
1:10Barátok közt2020. április 17. 17:51Exkluzív: Szonja és Győző kalandja cenzúrázatlanulAz már kiderült, hogy Szonja partnere egyáltalán nem szégyenlős. Most pedig teljesen lehull a lepel; kiderül, mit is láttak a lányok, mikor Győző váratlanul előbukkan a hálóból.
2:38Barátok közt2020. április 13. 10:00Szabad-e locsolni Barátok közt? - Karantén HúsvétNincs húsvét locsolkodás és piros tojás nélkül. Pontosan így gondolják ezt a sorozat szereplői is, akiket a karantén sem tarthat vissza attól, hogy kihozzák a maximumot a lehetőségekhez mérten. Kellemes ünnepeket kíván a Barátok közt stábja!
2:00A Tanár2020. április 4. 8:00Az új színészek még szebbé tették a Tanár forgatását!Nagy Ervin, Trokán Nóra, Liptai Claudia, Elek Ferenc és Anger Zsolt a közös forgatásokról és a harmadik évad legjobb pillanatairól meséltek. Egy tutira közös bennük: rengeteget nevettek együtt!
2:25A Tanár2020. április 4. 8:00Liptai Claudia élete legnagyobb élménye volt, hogy újra színésznő lehetettA színésznőnek az volt a legfontosabb célja, hogy megszűnjön Liptai Claudiának lenni a sorozatban, emiatt ő is támogatta, hogy teljesen átalakuljon.
2:07A Tanár2020. április 4. 8:00Elek Ferenc néha szeretne olyan rosszfiú lenni, mint Nagy ErvinA színésznek nem nehéz Szeverin bőrébe bújnia, hiszen hozzá hasonlóan, ő is felnéz kollégájára, Nagy Ervinre. Ha szeretnétek még többet megtudni karakteréről, nézzétek meg a videót!
1:30A Tanár2020. április 4. 8:00Ezek a részek Nagy Ervin kedvencei a 3. évadban!A Tanár új évada is rengeteg komoly témát és problémát feszeget majd, amelyeket a főszereplő nagyon fontosnak tart. De vajon miért lesz még annyira jó az új évad? Nagy Ervin elmesélte.
3:09Bátrak földje2020. március 31. 22:20Exkluzív: ˝Ez nem olyan egyszerű, hogy akarta ezt a lányt és mégse ment utána Bécsbe...˝Kenderes Csaba felmentené karakterét, Sándort, amiért nem volt ideje kiruccangatni Bécsbe, hogy szerelmet valljon Annának. Szász Juli pedig elmesélte, hogy a bárókisasszony még soha életében nem volt ennyire boldog, mint most a titkos kirándulás után - ami bizony nagyon mély nyomot hagy az életében...
1:11Bátrak földje2020. március 30. 21:29Exkluzív: Ez történt Szarkha Elekkel az akasztás utánHogy hogyan akaszt a hóhér Rokocán, az pénteken kiderült, de azt senki sem láthatta, hogy mi történt a betyárral, míg Móric a Torzsa családot provokálta.
4:04Drága örökösök2020. március 28. 8:00Kocsma karantén a Drága örökösök szereplőinek előadásábanMaradjunk otthon és vigyázzunk egymásra! Na meg a sörünkre...
2:45Bátrak földje2020. március 24. 19:41Bárnai Péter: ˝Ezért a hölgyért az utolsó lélegzetéig küzdeni fog˝Annát annyi trauma érte, hogy szinte fellélegzés volt számára, amikor megérkezett a hős megmentője, ismét. Szász Juli és Bárnai Péter most beavattak minket karaktereik - Anna és Imre érzelmeibe.
0:51Bátrak földje2020. március 10. 12:39Gödöllőre vonatozott Rokoca népe˝Megy a gőzös, megy a gőzös Rokocára!˝ - a történet még korántsem ért véget, hiszen a báróék vasúti üzlete továbbra is akadályokba ütközik a Torzsa családnak köszönhetően. A napokban viszont nosztalgikus időutazásban volt részük a sorozat szereplőinek, így egy kicsit visszacsöppenhettek a hónapokig tartó közös életükbe, valamint a 19. századba egyaránt.
1:55Bátrak földje2020. február 11. 21:20˝Az a vétkes, aki bánt és nem az, akit bántanak!˝“Akkoriban a nők még jobban ki voltak szolgáltatva talán, de a pszichológiai mechanizmusa abszolút kortól független” – árulta el Szász Júlia (Rokoczay Anna) személyes véleményét a Bátrak földjében látott történtekről.
Barátok közt2019. december 18. 9:25TOP5: Elhoztuk nektek a 2019-es év legnézettebb Barátok közt jeleneteit!Ismét elrepült egy év, ami rengeteg izgalmas, humoros és felejthetetlen pillanatot tartogatott a sorozat nézői számára. Mutatjuk is, melyik az az 5 videó, amit idén a legtöbben láttatok!
1:13Jófiúk2019. december 14. 10:00Exkluzív! Nézz bele a Jófiúk tizennegyedik részébe!Hamarosan érkezik a sorozat évadzáró epizódja. Lessetek bele!
1:39X-Faktor2019. december 12. 17:43EXKLUZÍV: Így jött össze az X-Faktor szerelmes párja!Exkluzív interjút adott Edina és Manuel. A romantikus pillanatok közben a fiatalok azt is elárulták, hogyan találtak egymásra a felkészülések időszakában.
2:12Jófiúk2019. december 7. 10:00Exkluzív! Nézz bele a Jófiúk tizenharmadik részébe!Szorul a hurok Bence körül, aki kénytelen szinte pucéran kimenekülni a lakásból...
1:34A Konyhafőnök VIP2019. december 2. 10:16Indul a középdöntő: a csapatok balhéi felrobbantják a konyhát?A középdöntő első szakaszában a pirosak és a kékek 3 fős csapatokban, pontokért küzdenek meg egymással. Indulhat a séfek és a csapatok csatája!