EXTRA VIDEÓK

2:08
Híradó
2019. október 17. 16:51

HATALMAS EREJE VOLT: Egykori kollégái meséltek Vígh Györgyről

Elhunyt Vígh György, az a testnevelő tanár, aki több diák életét is megmentette 2017-ben, a veronai busztragédiánál.  A tanár a tragédiában mindkét gyermekét elvesztette. A Szinyei Merse Pál Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára hosszú ideje betegeskedett. Egykori kollégái szerint ennek ellenére vidám volt és az utolsó pillanatig szeretett részt venni az iskola életében. 
1:21
Híradó
2019. október 17. 15:18

Őz miatt történt a baleset, válságos állapotban a sofőr

Mezőkövesd irányából Andornaktálya felé haladt egy mentőautó és egy személykocsi, amikor két őz ugrott eléjük. A mentő vészfékezett, így csak érintőlegesen ütközött az állattal. A mögötte haladó kocsi vezetője viszont már nem tudott megállni, elütötte a másik őzet és nekihajtott a mentőautónak. A sofőr valószínűleg nem tartotta be a követési távolságot és a biztonsági öve sem volt bekapcsolva. Újra kellett éleszteni, válságos állapotban szállították kórházba. A sofőr által elütött őz a két kocsi közé szorult, majd a mentés közben kiszabadult és törött lábbal elmenekült a helyszínről.
9:32
Fókusz
2019. október 15. 18:49

ANOREXIA: Hogyan lehet felismerni és hogyan lehet kigyógyulni belőle?

Az anorexiáról sokan azt gondolják, hogy „csak” egy túlzásba vitt fogyókúra. Az anorexia azonban ennél sokkal több, egy olyan mentális eredetű evészavar, ami leginkább a függőséghez hasonlítható. Egykor anorexiában szenvedő fiatal lányok meséltek nekünk a legnehezebb időszakról, a betegségtudat kialakulásáról, és arról, ők mit fogtak fel a betegségükből akkor, amikor a tükörbe néztek.
3:45
Fókusz
2019. október 15. 16:28

SEBESTYÉN BALÁZS: „Párkapcsolat szempontjából nem biztos, hogy bevállalnám”

Elindult a Nyerő Páros 3. évada! Sebestyén Balázs azt meséli, bár műsorvezetői fejjel nem egy könnyű játék a Nyerő Páros, mégis hihetetlenül izgalmas kihívás. Szerinte a játék akkor igazán érdekes, ha sokszínűek a kiválogatott párok, szerinte ez az idei szezonban sem lesz másképp. Balázs azt mondja, a párok nagyon sok mindent megtudnak egymásról menet közben, de azért ehhez, ahogy ő fogalmaz, bevállalósnak kell lenni.
1:23
Híradó
2019. október 13. 17:02

PETYMEGEK: Tipli, a kandúr új társat kapott

Tipli, a kandúr uralja az egymás melletti két kifutót a Kecskeméti Vadaskertben. Leendő párjával ugyan néhány napja már rácson keresztül ismerkedik, de csak szombaton délután eresztették össze őket. A nőstény petymeg még nem kapott nevet. Forgatásunk idején, csak néhány lépésre mert eltávolodni a biztonságot jelentő ág tetejéről, egyelőre még tart új szerelmétől. Így a látogatók is leginkább csak Tiplit csodálhatták meg.
4:15
Fókusz
2019. október 11. 16:52

KRISZ & ENI: Modellkarrierjükről és jövőbeli terveikről mesélt a Nyerő Páros szerelmespárja

A mindössze 19 éves Kéri Krisztián és a 23 éves Lóránth Eni nemzetközileg ismert modellek. Enit 16 évesen, egy bevásárlóközpontban fedezték fel, Krisz pedig egyik osztálytársát kísérte el egy ügynökséghez, akik végül vele kötöttek szerződést. A Nyerő Páros legfiatalabb párja a játékot egy új kalandnak fogja fel, ami nagyon más lesz, mint az eddig megszokott életük.
3:30
Fókusz
2019. október 11. 16:41

FLUOR TOMI & MESI: Nagyon sok véletlenek köszönhető, hogy mi együtt vagyunk

A hétfőn induló Nyerő Páros résztvevői, Fluor Tomi és Sarkadi-Szabó Emese nem csak egy romantikus randevú, és egy kis múltidézés miatt andalgott épp Szentendrén. Mesinek határozott célja volt: meg akarta győzni párját, hogy itt legyen majd a családi fészkük. Bár még csak nyolc hónapja alkotnak egy párt, a közös történetük jóval korábbra nyúlik vissza.
3:33
Híradó
2019. október 11. 15:21

BÁNTALMAZÁS: Gyomorgörccsel kel fel a fia, amióta boxerrel verte össze iskolatársa

Fél iskolába menni az a 11 éves fiú, akit múlt héten vert össze boxerrel egy 14 éves iskolatársa Budapesten, egy játszótéren. Tanítás után egy padon ült a barátaival, amikor kicsúfolt egy lányt. A lány barátja, egy nyolcadikos fiú ekkor ütötte meg a fémből készült eszközzel. Az arcán, a vállán és a hátán sérült meg, kórházba vitték. A megtámadott fiú édesapja nem érti, hogy a támadó ellen miért nem indult fegyelmi az iskolában. Este hatkor a híradóban az igazgató mondja el, hogy miért nem.
4:39
Híradó
2019. október 10. 16:59

SAKKMATT: 10 ezer alumínium dobozból készült a figyelemfelkeltő alkotás

A különleges újrahasznosított szemét-installáció az idei Art Moments fesztiválra készült. A 10 ezer alumínium dobozból álló alkotást egy csapat fiatal képzőművész készítette 8 napon keresztül. Így készült el a 16 embernagyságú sakkbábu, amit szombatig bárki megnézhet az fővárosi Eötvös téren. A SakkMatt című alkotás a környezetszennyezésre és a pazarlásra hívja fel a figyelmet. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy az emberek ne csak féljenek a könnyezetszennyezéstől, hanem értsék is, hogy mi az.
0:14
Híradó
2019. október 10. 15:52

RONGÁLÁS: Fel akart mászni a sorompóra, leszakadt alatta

Lehet, hogy elsőre jó ötletnek tűnt, de egyáltalán nem volt az. Egy pillanat alatt leszakadt a sorompó, miután a fiatalember rákapaszkodott. A rendőrség most hozta nyilvánosságra az augusztus 20-án készült felvételt. Az eset Siófokon, a Mártírok úti vasúti átjáróban történt. A férfi alulról átkarolta a sorompót. A berendezés azonban nem bírta el a súlyát, így amikor felemelte a lábát, a sorompó leszakadt. A rongáló ezután elszaladt.