ERŐSZAK

1:49
Híradó
2016. november 24. 18:01

Mentősök kényszerítették szexre

Mentősök erőszakoskodhattak egy fiatal lánnyal, nyomozás indult ellenük! Elsőként a Blikk írt az esetről. A lap úgy tudja, hogy a lány tett feljelentést. A rendőrök két nap múlva a mentőautó sofőrjét és az ápolót is kihallgatták, majd őrizetbe is vették őket. Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellenük. Az RTL Híradó úgy tudja, tettek vallomást, de mindent tagadnak. Az Országos Mentőszolgálatnál a nyomozás végéig nem nyilatkoznak, két érintett kollégájuk nem dolgozhat.
1:18
Híradó
2016. július 17. 18:22

Gyermekbántalmazás: előzetesben a szülők

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a szülőket, akik a gyanú szerint rendszeresen bántalmazták gyerekeiket. Azt, hogy a 21 éves budapesti nő 2 éves kislányát szexuálisan bántalmazták, először a Blikk írta meg. Az anyát és a 18 éves nevelőapát könnyű testi sértés gyanújával vették őrizetbe pénteken. Ha kiderül, hogy közük van a szexuális bántalmazáshoz, akár 10 év börtönt is kaphatnak. Figyelem, megrázó történet!
2:23
Híradó
2016. június 7. 18:00

Verték, rugdosták a tanárnőt

Ököllel arcon vágtak egy tanárnőt az egyik pesterzsébeti általános iskolában hétfőn délután. Szülők támadtak rá, mert szerintük megverte a gyereküket. Az iskola biztonsági kamerái azonban ilyet nem rögzítettek. A tanárnő megverését viszont igen. Az RTL Híradónak könnyeivel küszködve nyilatkozott a megvert tanárnő. Azt mondta, csak a gyerekeket sajnálja, akiknek végig kellett nézniük az egészet.
14:40
Házon kívül
2016. május 19. 0:05

Uszodai erőszak: verés, lelki terror, hatalmaskodó edzők, megalázott versenyzők

A Kiss László-ügy kapcsán sok minden feltárult az uszodák belső világáról. Ahol ott volt a szexuális erőszak, de volt más jellegű kínzás is. Gyerekek elleni erőszak, akár fizikai, akár lelki, amit sokszor a sikerekkel takartak el, vagy igazoltak. Hogy olimpiai arany. Aztán még egy arany. Világcsúcs. És még folytathatnánk. Erről még mindig kevesen mernek beszélni, pedig több sportológeneráció nőtt így fel, és edzők is ezt látták példának. Valami azonban talán változik, és néhányan már mernek beszélni. De vajon hol húzódik a határ a gyerekek motiválása és az erőszak, a kínzás között? Riport az uszodák belső világáról.
1:35
Híradó
2016. május 11. 18:20

Elrabolta és megerőszakolta: 12 évre ítélték

Tizenkét év fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki elrabolt és fogvatartott egy fiatal lányt Miskolcon. Az eset 2014 nyarán történt, most ítélték el. A bíróság szerint erőszakkal vitte magával a munkahelyéről a nőt, a lakásban megverte és szexre kényszerítette. A nő napokkal később a lakásban felejtett telefonon tudott segítséget kérni. A férfi korábban többször volt büntetve. Most a bíróság úgy döntött, még feltételesen sem kerülhet szabadlábra.
20:44
Magyarul Balóval
2016. május 6. 0:05

Bántalmazott nőket aláztak bírók

Sok, de semmiképpen nem elég civil szervezet foglalkozik a nők elleni erőszakkal, nevezik kapcsolati erőszaknak is vagy, a gyerekek elleni erőszakkal együtt családi erőszaknak is. Mit csinál és mit nem csinál a rendőrség, az ügyészség, a gyámhivatal és a bíróságok. Hogyan kezelik a bírák az ilyen ügyeket? A családi erőszakkal kapcsolatos pereket kutatta a Patent egyesület úgy, hogy önkéntesei 14 hónap alatt országszerte 52 tárgyalást ültek és jegyzeteltek végig – már ahol hagyták őket jegyzetelni – és ebből készült egy kutatás, amelynek vezetője Sándor Beáta jogász.
7:35
Fókusz
2016. április 14. 18:00

Az eredmény érdekében mindent szabad?

Kiss László egykori tanítványa azért vállalta az interjút, mert szerinte az erőszak és a kiszolgáltatottság ma is jelen van életünkben, gyerekeink életében, és nem csak a versenysportban. Noémi ma már kétgyerekes anyuka, írónő, aki uszodai élményeit először az interneten idézte fel. Azt mondja meglepően sok egykori fiú versenytársa is reagált az írásaira, mindannyian megerősítették abban, hogy mennyire fontos végre minderről beszélni.    
4:08
Fókusz
2016. április 8. 17:43

Valóban itt a Kiss László történet vége?

Nem bírta a rá nehezülő óriási nyomást, és idős korára is tekintettel akart lenni, ezért mondott le csütörtökön, pár perccel adásunk előtt Kiss László. Az úszó szakemberről a hét elején derült ki a közvélemény számára, hogy fiatalon két társával együtt elítélte a bíróság nemi erőszak miatt. Egész héten ment a szóbeli adok-kapok, ennek vetett véget Kiss csütörtöki döntésével.
5:35
Fókusz
2016. április 7. 17:43

Erőszak és kilátástalanság - az intézetis lányok élete nem leányálom

Egyre többet hallani a nevelőotthonokban történt erőszakoskodásokról. Kollégáink olyan lányokkal beszélgettek, egy az ő életüket is bemutató darab kapcsán, akik a bőrükön is tapasztalták a durva viszonyokat. Az igazán nagy baj az, hogy nem csak bent kerülnek veszélybe sokszor, hanem a kiszolgáltatottságuk miatt életük gyakran lányokat futtató bűnözőkhöz vezet.
1:48
Híradó
2016. április 4. 18:12

Mindent tagad az erőszakkal vádolt férj

Minden szexuális aktus a felesége beleegyezésével történt. Ezt állította a bíróságon az a francia állampolgárságú féri, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy évekig nem engedte el Bora-Bora szigetéről magyar feleségét és kisfiúkat, és még az útleveleiket is elvette. A vád szerint Budapesten meg is erőszakolta nőt. A férj most Magyarországra utazott a tárgyalásra, ahol mindent tagadott.
2:00
Híradó
2016. március 30. 18:05

Nem tett vallomást, nem válaszolt a kérdésekre

Élete végéig fegyházban maradhat az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy egy évvel ezelőtt fia szeme láttára megerőszakolta, majd megölte volt élettársát és szexuálisan zaklatta annak 12 éves húgát. Szerdán kezdődött el a tárgyalás. A férfi nem akart vallomást tenni és a kérdésekre sem volt hajlandó felelni. Egyedül ügyvédjével kommunikált. A gyilkosságot azonban nem tagadta. Megrázó történet.
2:16
Híradó
2016. március 3. 18:00

Tanárt gyanúsítanak az erőszakkal

Egy szakiskola tanára az a férfi, aki egy hete hajnalban lakásába csábított,  megvert, majd megerőszakolt egy 82 éves asszonyt Miskolcon. Az idős nőt hálóingben, mezítláb a ház előtti négysávos útra vitte, ahol a felezővonalon hagyta. Az eset több mint egy hete történt, a férfi azóta előzetes letartóztatásban van. Mára kiderült, a többdiplomás férfi egy szakiskolában tanít. Az iskolában nagyon elégedettek voltak a munkájával.