ELŐZETESEK

13:12
XXI. századScheiber Hugó, aki egész életében nyomorban élt, pedig képei ma tízmilliókat érnek
2014. december 16. 23:30

Scheiber Hugó, aki egész életében nyomorban élt, pedig képei ma tízmilliókat érnek

Amatőr festő volt, a maga örömére festett, és nem akart belőle pénzt csinálni, így nem zavarta, hogy mit gondolnak a képeiről.  De képzeljenek csak el egy festőművészt, aki korának új irányzatait követi, és néhány kortársán kívül senki sem ismeri el, a hivatalos kultúrpolitika semmibe veszi, képeiért filléreket adnak, nyomorog. De ő kitart. Az igazi szabadság az övé: úgy fest, ahogy igaznak gondolja, és nem úgy, ahogy elvárják tőle. Egy festő, akinek képei ma milliókat érnek.  
8:52
FókuszÉjjel-Nappal Budapest: a színfalak mögött
2014. december 13. 20:00

Éjjel-Nappal Budapest: a színfalak mögött

Joe, Marci, Anikó, Kristóf, Regina, Lali és még hosszasan sorolhatnánk a főszereplőket, akik majdnem  két éve költöztek  be minden este a nappalinkba. Azt azonban még nem láthatták, hogyan készül az Éjjel-Nappal Budapest. Nem is gondolnák, hány ember és mekkora munka folyik a háttérben, hogy minden nap elkészüljön a sorozat. Benéztünk a kulisszák mögé, és felfedtük az Éjjel-Nappal Budapest titkait.
12:54
FókuszTitokzatos sztár-látogatások
2014. november 27. 21:11

Titokzatos sztár-látogatások

Ugye emlékeznek még a leleplező videóra, amelyen Jude Law csókolgatja egyik ismert modellünket egy budapesti romkocsmában. De nemcsak neki lesz emlékezetes magyarországi látogatása: Mark Zuckerberg, Vince Vaughn is tettek róla, hogy rólunk beszéljen az egész világ. És akkor még nem beszéltünk Eva Longoriáról, aki Kecskeméten adott interjút, miután a közösségi oldalak felrobbantak budapesti fotóitól és bejegyzéseitől.  
12:06
FókuszA gejzírek mesebeli országában magyaroknál vendégeskedtünk
2014. október 22. 20:19

A gejzírek mesebeli országában magyaroknál vendégeskedtünk

Magyarok mindenhol élnek- szokták mondani és tényleg. Ott is, ahol a nap télen délben kel fel, nyáron meg huszonnégy órán át világít. Kollégánkat a gejzírek, vulkánok, vízesések mesebeli országában egy egykori magyar fitness lady és egy valamikor kézilabda fenomén látta vendégül. Mindketten boldog családban élnek, magyarul beszélnek a gyerekeikhez, és megtanulták a vikingek-skótok-írek kultúráját.
24:07
XXI. századKádár és Ceausescu viszonya
2014. október 7. 23:45

Kádár és Ceausescu viszonya

Vajon hogyan hat két ország vagy nép viszonyára, ha vezetőik nincsenek jóban egymással? Nem egyszerűen hűvös vagy távolságtartó kapcsolatról van szó, hanem olyanról, amikor egyik lenézi a másikat, és a vele szemben ülőt nem tekinti partnerének. Na, vajon hogyan hat ez a két nép viszonyára? Nyilván nem sokat lendít rajta. Nyilván nem hegednek be tőle sebek. Nyilván az utánuk jövő generációra marad, hogy valamit másképp csináljanak.