ELŐZETESEK

0:30
X-Faktor
2019. december 14. 20:00

Előzetes: Szombaton kiderül, ki lesz a 2019-es X-Faktor győztese! (12.14.)

A tehetségkutató 9. évadában új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy az idei évad tehetségeit mentorálja. Az X-Faktor újra elstartol a válogató adásokkal. 2019-ben ismét folytatódik az RTL Klubon az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja, az X-Faktor. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbara, Ricco és Claudia, valamint az USNK után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán. A válogatókon idén is színes volt a mezőny és sokan gondolták úgy, hogy bennük van az a bizonyos X-Faktor, amivel elvarázsolhatják a nézőket és a mentorokat. Sőt az USNK tavalyi sikerén felbuzdulva még több rapper és csapat érkezett, hogy megmérettesse magát a mentorok előtt. A tavalyi győztes csapat a műsor óta 144 koncerttel végigturnézta Magyarországot, Erdélyt, több nagy fesztiválon felléptek és a fiúk videóinak megtekintése már 23 milliós nézettség fölött jár. Az USNK tehát magasra tette a lécet, amit idén sokan próbálnak majd megugrani. Hamarosan pedig a nézők is részesei lehetnek a fergeteges hangulatnak, amit egy-egy válogatón a mentorok átélnek. A műsorvezető 2019-ben is Kiss Ramóna lesz, aki már alig várja, hogy újra támogathassa a jelentkezőket, mielőtt színpadra lépnek. Tehetségekben, izgalmas percekben, feszültségben és váratlan fordulatokban idén sem lesz hiány, hiszen minden énekes, csapat és zenekar a legjobbat szeretné kihozni magából.
0:15
X-Faktor
2019. december 14. 20:00

Előzetes: Zdroba Patrik is versenybe száll a győzelemért! (12.14.)

Előzetes: Vanek Andor, az X-Faktor finalistája! (12.14.)

0:35
X-Faktor
2019. december 14. 20:00

Előzetes: Irány az X-Faktor Finálé! (12.14.)

Előzetes: Ruszó Tibiért is izgulhatsz az X-Faktor Finálén! (12.14.)

0:40
X-Faktor
2019. december 7. 20:00

Előzetes: Szombaton 20 órától a TOP4-é az X-Faktor színpada! (12.07.)

0:21
X-Faktor
2019. december 7. 20:00

Előzetes: Izgalmas elődöntő vár ránk szombaton 20 órától! (12.07.)

0:29
Házasodna a gazda
2019. december 7. 2:46

Nádai Anikó elárulta: 2020-ban visszatér a Házasodna a gazda!

Gazdák és gazdasszonyok, figyelem! Újra házasodhat a gazda! Ez a felhívás neked szól, ha a mindennapi munkád a mezőgazdasághoz köt, és régóta az igaz szerelmet keresed. Ha növénytermesztésből élsz, esetleg állattenyésztésből keresed a mindennapi kenyered, netán szőlőgazdaságod és borászatod van, vagy erdőgazdaságot irányítasz, akkor ne habozz, jelentkezz az rtl.hu/gazda oldalon, és adj esélyt az igaz szerelemnek!
0:30
X-Faktor
2019. november 23. 20:00

Előzetes: Vajon „leszakad az ég” a 2. Élő show-ban is? (11.23.)

A tehetségkutató 9. évadában új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy az idei évad tehetségeit mentorálja. Az X-Faktor újra elstartol a válogató adásokkal. 2019-ben ismét folytatódik az RTL Klubon az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja, az X-Faktor. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbara, Ricco és Claudia, valamint az USNK után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán. A válogatókon idén is színes volt a mezőny és sokan gondolták úgy, hogy bennük van az a bizonyos X-Faktor, amivel elvarázsolhatják a nézőket és a mentorokat. Sőt az USNK tavalyi sikerén felbuzdulva még több rapper és csapat érkezett, hogy megmérettesse magát a mentorok előtt. A tavalyi győztes csapat a műsor óta 144 koncerttel végigturnézta Magyarországot, Erdélyt, több nagy fesztiválon felléptek és a fiúk videóinak megtekintése már 23 milliós nézettség fölött jár. Az USNK tehát magasra tette a lécet, amit idén sokan próbálnak majd megugrani. Hamarosan pedig a nézők is részesei lehetnek a fergeteges hangulatnak, amit egy-egy válogatón a mentorok átélnek. A műsorvezető 2019-ben is Kiss Ramóna lesz, aki már alig várja, hogy újra támogathassa a jelentkezőket, mielőtt színpadra lépnek. Tehetségekben, izgalmas percekben, feszültségben és váratlan fordulatokban idén sem lesz hiány, hiszen minden énekes, csapat és zenekar a legjobbat szeretné kihozni magából. Az X-Faktor vasárnap este is az RTL Klub műsorán.
0:38
X-Faktor
2019. november 23. 20:00

Előzetes: Nézd az X-Faktor 2. Élő show-ját szombaton 20 órától! (11.23.)

A Konyhafőnök VIP
2019. november 22. 20:05

Előzetes: Rácz Jenő elsírná magát? (11.22.)

A népszerű gasztroreality VIP kiadása a 4. szériával és újabb izgalmas fordulatokkal jelentkezik az RTL Klub műsorán. Nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a VIP-ekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük. A Válogató hét is átalakul. Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő egy-egy napon felülbírálhatják zsűritársaik döntéseit, sőt a celebekre talán a verseny történetének egyik legkegyetlenebb fordulata vár; hiába kapnak kötényt az egyik séftől, a Válogató héten nem érezhetik magukat biztonságban az utolsó pillanatig, hiszen az új évadban a Séfek elvehetik tőlük a kötényt és átakaszthatják majd annak a versenyzőjelöltnek nyakába, akinek a teljesítményét jobbnak ítélik meg. Így aztán mindenkinek a lehető legjobb formáját kell hoznia, hogy meggyőzze a két Michelin-csillagos séfet, és a csapatában versenyezve ringbe szállhasson a Konyhafőnök VIP címért és a 10 millió forintért.
0:30
A Konyhafőnök VIP
2019. november 21. 20:05

Előzetes: A versenyzők csapatban főznek! (11.21.)

2019. november 20. 20:05

Előzetes: Fördős Zé kiakad Rácz Jenőre? (11.20.)

2019. november 19. 20:05

Előzetes: Ettől a hátránytól mindenki beparázik! (11.19.)

2019. november 18. 20:05

Előzetes: Ketten máris kiesnek az elődöntőben! (11.18.)

2019. november 15. 20:05

Előzetes: Rácz Jenő és Sárközi Ákos a pultban! (11.15.)

A népszerű gasztroreality VIP kiadása a 4. szériával és újabb izgalmas fordulatokkal jelentkezik az RTL Klub műsorán. Nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a VIP-ekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük.
0:30
A Konyhafőnök VIP
2019. november 14. 20:05

Előzetes: Kezdődik a kötényszerzés! (11.14.)

A népszerű gasztroreality VIP kiadása a 4. szériával és újabb izgalmas fordulatokkal jelentkezik az RTL Klub műsorán. Nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a VIP-ekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük.
0:30
A Konyhafőnök VIP
2019. november 13. 20:05

Előzetes: Rácz Jenő hozott egy-két meglepetést (11.13.)

A népszerű gasztroreality VIP kiadása a 4. szériával és újabb izgalmas fordulatokkal jelentkezik az RTL Klub műsorán. Nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a VIP-ekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük.
0:30
A Konyhafőnök VIP
2019. november 12. 20:05

Előzetes - Zé: „Fényévekre vagy attól, ami ide kell” (11.12.)

A népszerű gasztroreality VIP kiadása a 4. szériával és újabb izgalmas fordulatokkal jelentkezik az RTL Klub műsorán. Nem csupán a Michelin-csillagos séfek hírességekből álló csapatai csapnak össze, hanem a séfek is komoly kihívásokkal készülnek egymás számára: a legváratlanabb pillanatokban állíthatják majd be egymást a versenyzők közé főzni, így nekik a VIP-ekkel együtt kell majd ugyanazokból az alapanyagokból minél különlegesebb fogásokat készíteniük.
0:41
X-Faktor
2019. november 10. 18:55

Előzetes: Dallos Bogi sírva fakad ByeAlex miatt a Mentorházban (2019.11.10.)

A tehetségkutató 9. évadában új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy az idei évad tehetségeit mentorálja. Az X-Faktor újra elstartol a válogató adásokkal. 2019-ben ismét folytatódik az RTL Klubon az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja, az X-Faktor. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbara, Ricco és Claudia, valamint az USNK után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán. A válogatókon idén is színes volt a mezőny és sokan gondolták úgy, hogy bennük van az a bizonyos X-Faktor, amivel elvarázsolhatják a nézőket és a mentorokat. Sőt az USNK tavalyi sikerén felbuzdulva még több rapper és csapat érkezett, hogy megmérettesse magát a mentorok előtt. A tavalyi győztes csapat a műsor óta 144 koncerttel végigturnézta Magyarországot, Erdélyt, több nagy fesztiválon felléptek és a fiúk videóinak megtekintése már 23 milliós nézettség fölött jár. Az USNK tehát magasra tette a lécet, amit idén sokan próbálnak majd megugrani. Hamarosan pedig a nézők is részesei lehetnek a fergeteges hangulatnak, amit egy-egy válogatón a mentorok átélnek. A műsorvezető 2019-ben is Kiss Ramóna lesz, aki már alig várja, hogy újra támogathassa a jelentkezőket, mielőtt színpadra lépnek. Tehetségekben, izgalmas percekben, feszültségben és váratlan fordulatokban idén sem lesz hiány, hiszen minden énekes, csapat és zenekar a legjobbat szeretné kihozni magából. Az X-Faktor minden szombat este 20:00-tól az RTL Klub műsorán.
0:30
X-Faktor
2019. november 9. 20:00

Előzetes: „Úgy sajnálom, hogy nem én vagyok a mentora” (2019.11.09.)

A tehetségkutató 9. évadában új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy az idei évad tehetségeit mentorálja. Az X-Faktor újra elstartol a válogató adásokkal. 2019-ben ismét folytatódik az RTL Klubon az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja, az X-Faktor. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbara, Ricco és Claudia, valamint az USNK után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán. A válogatókon idén is színes volt a mezőny és sokan gondolták úgy, hogy bennük van az a bizonyos X-Faktor, amivel elvarázsolhatják a nézőket és a mentorokat. Sőt az USNK tavalyi sikerén felbuzdulva még több rapper és csapat érkezett, hogy megmérettesse magát a mentorok előtt. A tavalyi győztes csapat a műsor óta 144 koncerttel végigturnézta Magyarországot, Erdélyt, több nagy fesztiválon felléptek és a fiúk videóinak megtekintése már 23 milliós nézettség fölött jár. Az USNK tehát magasra tette a lécet, amit idén sokan próbálnak majd megugrani. Hamarosan pedig a nézők is részesei lehetnek a fergeteges hangulatnak, amit egy-egy válogatón a mentorok átélnek. A műsorvezető 2019-ben is Kiss Ramóna lesz, aki már alig várja, hogy újra támogathassa a jelentkezőket, mielőtt színpadra lépnek. Tehetségekben, izgalmas percekben, feszültségben és váratlan fordulatokban idén sem lesz hiány, hiszen minden énekes, csapat és zenekar a legjobbat szeretné kihozni magából. Az X-Faktor vasárnap este is az RTL Klub műsorán.
0:30
Nyerő Páros
2019. november 8. 21:15

Előzetes: A 2019-es év Nyerő Párosa nem más, mint... (11.08.)

A Nyerő Páros rajongói már készülhetnek, hiszen újra benépesül a villa és Sebestyén Balázs próbára teszi a sztárpárok szerelmét. A nagy sikerű sztárpárshow új évadában ezúttal nyolc pár költözik össze, hogy a hetekig tartó küzdelem végére eldöntsék, ki lesz az idei évad Nyerő Párosa! Az új évad sztárpárosai: Kocsis Dénes színész, aki elsősorban az Operettszínház előadásaiból lehet ismerős a nézők számára és menyasszonya Mészáros Petra pszichológus, Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf, a Konyhafőnök zsűrije és festőművész felesége, Sárközi Éva , valamint az RTL Klub műsorvezetője, Istenes Bence és párja, Csobot Adél énekesnő, az X-Faktor felfedezettje, Fésűs Nelly színésznő és férje, Vajtó Lajos üzletember, Kéri Krisztián , aki az első magyar férfi Louis Vuitton modell és párja, Lóránth Eni szintén nemzetközileg elismert modell, Fehér Balázs énekes-dalszerző, a Carbonfools egykori frontembere és kedvese, Dr. Monda Eszter tudományos munkatárs, jövőkutató, Sáfrány Emese légtornász-oktató és párja, Hornyák Ádám labdarúgó edző, valamint Fluor Tomi rapper és párja, Szabó-Sarkadi Emese vokalista-dalszerző nekivág a megmérettetésnek A sztárpárok próbatételeit egy játékmester is izgalmasabbá teszi, Kabát Peti személyében. Csak az nyerhet, aki jól veszi az akadályokat és éppen olyan ügyesen igazodik el a szerelem útvesztőiben, mint ebben a játékban. Nyerő Páros - az RTL Klubon!
0:30
Nyerő Páros
2019. november 7. 21:15

Előzetes: Kommandósok lepik el a Nyerő Páros villát! (11.07.)

2019. november 6. 21:15

Előzetes: A fiúk megviccelik Lajost! (11.06.)

2019. november 5. 21:15

Előzetes: Bence ezúttal háttérbe szorítja a Tomival való barátságát? (11.05.)

2019. november 4. 21:15

Nyerő Páros előzetes: Bence és Adél az összes pénzüket kockára teszik! (11.04.)

Éjjel-Nappal Budapest
2019. november 1. 19:00

Éjjel-Nappal Budapest 2019-11-01

Bence nagyon izgatott, mert ma találkozhat példaképével, aki egy promóciós eseményen fog tetoválni a szalonban. Bence szeretné megmutatni neki a munkáit, amit Karola nagyon jó ötletnek tart, és mikor megtudja, hogy kiről is van szó, kiderül, hogy Janó régi cimborája még Amerikából, ezért Bencével tart. A szalonban Bence nem tud közel férkőzni Janóhoz, aki Karolának szenteli minden figyelmét. Karola igyekszik bemutatni Bencét, de Janó sokkal lelkesebb a régi közös emlékek felidézésétől.