3:07A Konyhafőnök2016. október 10. 20:20Az első feladatban Erika szerezte meg az előnyt!Erika tőkehalát nemcsak a séf nevezte zseniálisnak, de ő bizonyult a legjobbnak az első kihívás során.
3:17A Konyhafőnök2016. október 6. 20:10A zöldek szerezték meg az első feladat előnyétDávid ás Dóra viszonylag nyugodtan teljesítették az első feladatot, azonban még így se örültek annyira az előnynek, hiszen a zsűri is kijelentette: csupán ők voltak a legkevésbé rosszak a töltött tészta készítésében.
2:16A Konyhafőnök2016. október 6. 20:10Így értékelte a zsűri az első feladat töltött tésztáitMiután a zsűri szerint egyik csapat sem teljesített jól az első feladatban, csupán azt a csapatot tudták kiemelni a három közül, amelyik a legkevésbé teljesített rosszul.
3:47A Konyhafőnök2016. október 5. 20:10Ákos már az első napján lenyűgözte a zsűrit!Igyekezett minél jobban elrejteni, hogy rettetően izgul, ennek meg is lett az eredménye: ő szerezte meg az első feladat előnyét. Ráadásul a szardellás mártását a séf zseniálisnak nevezte.
3:07A Konyhafőnök2016. október 5. 20:10Így értékelte a zsűri a túrógombócokatMiután mindegyik ételt megkóstolták, a zsűri elvonult, hogy megbeszélhessék, ki teljesítette a legjobban az első feladatot. Végül az új versenyző, Ákos kapta az előnyt.
5:39A Konyhafőnök2016. október 4. 20:15Dávid kapta az előnyt az első feladatban!A nagy elvárásoknak meglett a foganatja, Dávid a spárgás ételével megszerezte az első feladat előnyét. Így a második kihívásban ő választhatott először vadszárnyast, sőt egyik versenytársa dolgát is megnehezíthette.
2:59A Konyhafőnök2016. október 3. 20:10Long inkább a kihívást választotta: nem ment fel a galériára!Hiába az előny és a lehetőség, hogy a második főzést kihagyhatja, Long inkább úgy döntött: ő is részt vesz a feladatban és elkészíti a séf különleges parajlevesét.
5:01A Konyhafőnök2016. szeptember 30. 20:10Vajon kié lett az előny az első feladatban?A legjobb töltött káposzta elkészítője igen nagy előnyhöz jutott a második feladatban, hiszen ő egyedül végignézhette a vendégséf főzését, és egyetlen társát hátráltathatta is.
2:23A Konyhafőnök2016. szeptember 29. 20:15Ki érdemelte meg az első feladattal járó előnyt?A legjobban teljesítő csapat előnyhöz juthatott volna, azonban miután a zsűri szerint egyik páros sem teljesítette rendesen az első feladatot, senki sem nyugodhatott meg.
2:52A Konyhafőnök2016. szeptember 27. 20:10Kié lett az előny az első feladatban?Miután végigkóstolták a versenyzők bab kreációit, a zsűri elvonult, hogy átbeszélhessék a véleményüket. El kellett dönteniük, hogy ki teljesített a legjobban az első feladatban.
1:48A Konyhafőnök2016. szeptember 26. 20:10Kriszti nehéz helyzetbe hozta OttiliátMiután az első feladatban Kriszti teljesített a legjobban, nemcsak a galériára állhatott fel, de még versenytársai sorsát is megnehezíthette. Mindenki a kedvenc alapanyagával dolgozhatott, Ottiliánál azonban végül Kriszti favoritja landolt.
0:38A Konyhafőnök2015. április 30. 19:35Az előny Zolihoz került!A zsűri alapos mérlegelés után eldöntötte, hogy melyik versenyző teljesített a legjobban, majd ki is hirdette, hogy ki kapta az előnyt.
0:38A Konyhafőnök2015. április 29. 19:35A sárga csapatnál az előny!A zsűri kiértékelte az első feladatot és úgy döntött, hogy a sárga csapat teljesített a legjobban.
3:58A Konyhafőnök2015. április 24. 19:35Mózes jött, látott és kicserélte a ládákat!A zsűri kiértékelte az első feladatot, és döntött arról, hogy ki volt a legjobb versenyző, aki ezzel előnyhöz juthatott a második fordulóban. Mózes pedig élt a lehetőséggel! Ilona és Ambrus valószínűleg sosem felejti el, hogy milyen nehéz helyzetbe hozta őket versenytársuk.
2:06A Konyhafőnök2015. április 23. 19:35Malaca van a sárga csapatnak!A zsűri kiértékelte az első feladatot, és úgy döntött, hogy a sárga csapat kapja az előnyt. Mózes és Ambrus így eldönthették, hogy a második fordulóban a csapatok a malac melyik részéből készítsék az ételeiket.
2:02A Konyhafőnök2015. április 23. 19:05Ismét csapatválasztásra került sorA tegnap legjobban teljesítő három versenyző egy előnyhöz jutott. Ilona, Mózes és Zoli eldönthették, hogy kivel szeretnének a negyedik játéknapon együtt dolgozni.