ELŐÁLLÍTÁS

„Semmilyen állapotban nem vezettem” – Boráros Gábor korábbi nyilatkozata újra előkerült

„Semmilyen állapotban nem vezettem” – Boráros Gábor korábbi nyilatkozata újra előkerült

8:41
Fókusz
2024. szeptember 12. 20:52

Összevesztek, amiért veszélyesen közel hajtott hozzá autójával, végül a biciklist állították elő a rendőrök

Kellemes nyári bicikliedzésnek indult, aminek rendőrségi előállítás, kihallgatás és gyanúsítás lett a vége. András párjával a Pilisből biciklizett Szentendrén keresztül hazafelé július 17-én este, amikor az egyik utcában egy autós veszélyesen közel hajtott el mellettük. Ezt a piros lámpánál szóvá tette, mire a sofőr barátai megfenyegették őket. Az ezt bizonyító telefonos felvételt megmutatták nekünk. Bár rendőrt hívtak, a vége az lett, hogy Andrást vitték el a rendőrök garázdaság gyanújával. Az előállításért panasszal éltek, úgy érzik, így bárkinek megrendülhet a rendőrségbe vetett bizalma.
2:42
Híradó
2015. május 27. 18:00

Tagadja, hogy ő törte el a rendőr lábát

Tagadja az apa, hogy eltörte volna a rendőr lábát. Őt és feleségét azzal gyanúsítják, hogy rendőrökre támadtak a Borsod megyei Perkupán vasárnap. A házaspár fiát akarták előállítani, mert a gyanú szerint a focimeccsen megütötte a bírót. A család azonban állítólag az intézkedő rendőrökre támadt, akiknek gázspray-t kellett bevetniük. Az egyik rendőr lába eltört. A család tagjait most előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.