BELFÖLD

2:00
HíradóBírsággal fenyegetik, ingyen átszerelik a klímát
2017. augusztus 9. 18:30

Bírsággal fenyegetik, ingyen átszerelik a klímát

Díjmentesen új helyre szereli a forgalmazó a klímáját annak a pécsi nőnek, akit fél millió forintos bírsággal fenyeget az önkormányzat, ha bekapcsolja a készüléket. Hétfőn számoltunk be arról, hogy a szomszédja feljelentette őt, mert szerinte hangos a légkondi. Egy videó alapján adta ki a határozatot az önkormányzat, egy szakmérnök szerint viszont a klíma hangja a megengedett zajszint alatt van. Hétfői adásunk után nem csak a forgalmazó, hanem egy napközi is jelentkezett, ahova az érintett édesanya ingyen odaviheti kisfiát, hogy ne legyen az átforrósodott lakásban.
2:03
HíradóIdeiglenes TAJ-kártyáért küzd
2017. augusztus 9. 18:20

Ideiglenes TAJ-kártyáért küzd

Legalább ideiglenes TAJ-kártyát adjon a magyar állam a külföldről hazaköltözött magyar gyerekeknek. Ezt szeretné elérni egy Angliából hazaköltözött anyuka. Ezért petíciót indított az interneten. A 2 és fél éves kislánya hónapok óta nem kap a magyar államtól biztosítást. Így orvoshoz sem tudja vinni, ha beteg. A magyar hatóságok azzal érvelnek: igazolni kell, hogy a Magyarországon élő kislány nincs Angliában is biztosítva, akkor kaphat itthon.
1:31
HíradóSZABÁLYTALAN: Ellenőrzik az előzgető kamionokat
2017. augusztus 4. 15:16

SZABÁLYTALAN: Ellenőrzik az előzgető kamionokat

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon! Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nemcsak a kamionsofőrök okoznak veszélyes pillanatokat a sztrádán. Egyik nézőnk felvette, ahogy az M6-os autópálya fővárosi bevezető szakaszán egy autós szabálytalanul, szlalomozva kerülgeti a többieket.
2:01
HíradóAlig folyik a víz a közkútból
2017. augusztus 2. 18:10

Alig folyik a víz a közkútból

Csökkentett víznyomással működnek a közkutak a rekkenő hőségben a Borsod megyei Onga legszegényebbek által lakott részén. Az ott élők mindent megpróbálnak, hogy vízhez jussanak: fadarabbal ékelik ki a kutat, hogy egyáltalán jöjjön belőle a víz. Van, aki szemeteskukában húzza haza több utcányi távolságról az ivóvizet. A helyiek szerint a korlátozást két hónapja vezették be tartozások miatt. A polgármestert ma nem sikerült elérnünk.
1:23
HíradóRejtekhelyek után kutattak
2017. július 24. 18:20

Rejtekhelyek után kutattak

Párnahuzatba rejtett okosórát, lefolyóba eldugott mobiltelefont és asztallap alá rejtett SIM kártyát kellett megtalálni ma a börtönőr-vizsgán. Budapesten kameránk előtt vizsgáztak a börtönőrök! A fővárosi Venyige utcai intézetben 440-en tették le a szakvizsgát. Ők azok, akiket már a közelgő börtönépítések miatt vettek fel. Eddig összesen hatezren jelentkeztek börtönőrnek. A kormány 46 milliárd forintot szán új börtönökre, ezekben legalább 2500 őrre lesz szükség.
2:09
HíradóÁtérni a zebrán öt másodperc alatt – önnek menne?
2017. július 23. 18:22

Átérni a zebrán öt másodperc alatt – önnek menne?

Szinte lehetetlen átérni az egyik pécsi zebrán - az ugyanis mindössze 5 másodpercig teljesen zöld. Erről elsőként a szabadpécs írt. Van, aki még pirosnál elindul, különben nem érne át. A gyalogosoknak csak a hétvégén kell rohanniuk, hétköznap egy kicsit jobb a helyzet. A városüzemeltetési cég szerint viszont 5 másodperc teljes zöld után még 5 másodpercig villog a lámpa, ami szerintük elég kell legyen az átjutáshoz.
2:25
HíradóMeghalt az a lány, akinek két tüdőátültetése is volt
2017. július 21. 18:03

Meghalt az a lány, akinek két tüdőátültetése is volt

Szervezete viszont egyik tüdőt sem fogadta be. Három hete a neten kért segítséget, mert az orvosok a kockázatok miatt harmadjára már nem vállalták a műtétet. Anna tavaly még megmászta a Kékestetőt, pedig akkor már a második műtéten is túl volt. Utolsó heteiben blogján keresztül kommunikált a külvilággal. Két hete párjával előrehozták esküvőjük időpontját, a lány lélegeztetőgéppel vonult oltár elé.
2:06
HíradóÚjabb károsultak jelentkeztek
2017. július 19. 18:25

Újabb károsultak jelentkeztek

Házhoz is mentek a pénzért: országszerte vannak károsultjai a Profit Management Kft.-nek. Tegnapi riportunk után több nézőnk is jelentkezett, hogy ők is fizettek a cégnek, amit már nem érnek el. A társaság 1 millió forintos közvetítői díjért cserébe kínált a piaci árnál olcsóbb, bedőlt banki hiteles lakásokat. A pénzért azonban az ügyfelek többsége semmit nem kapott. A rendőrség már több mint fél éve nyomoz csalás miatt, gyanúsított még nincs.
2:00
HíradóE-mailben rúgták ki az igazgatót
2017. július 16. 18:35

E-mailben rúgták ki az igazgatót

Menesztik a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját – ezt ő maga erősítette meg Híradónknak. Hogy miért, ő sem tudja. Ennek a gimnáziumnak a tanulói és tanárai szenvedtek tragikus buszbalesetet Veronánál, még év elején. Az intézményt vezető Tóth Gábor azt mondja: három napja egy e-mailből tudta meg, hogy az államtitkár indoklás nélkül elutasította az újbóli pályázatát az igazgatói posztra – pedig rajta kívül nem is volt más jelölt.
1:56
HíradóRetegett aranysakálok Velényben
2017. július 12. 18:10

Retegett aranysakálok Velényben

Rettegnek az aranysakáloktól Velényben. A Baranya megyei faluba már nappal is bemerészkednek a ragadozók. Egy nő szemtanúja volt, amikor a háza mellett egy kutyát marcangolt szét egy sakál, és az utcáról eltünedeznek a macskák is. A helyiek már a temetőbe sem mernek kimenni, mert ott is csapatostul járnak a ragadozók. A vadász szerint az emberre nem veszélyesek, de megtámadnak minden kisállatot, és lehetetlen kiirtani őket.  
2:20
HíradóDugó a sok felújítás miatt
2017. július 6. 18:35

Dugó a sok felújítás miatt

Dugó Pesten, dugó Budán, felújítás mindenhol - egyszerre javítják a villamospályákat a fővárosban több helyen is, a lezárások és villamospótló buszok miatt így akár dupla annyi időbe telhet eljutni bárhová Budapesten. Az általunk megkérdezett tömegközlekedéssel foglalkozó szakember szerint jobban is össze lehetett volna hangolni a felújítást. A BKK szerint viszont pont úgy időzítettek, hogy az a legkevesebb torlódással járjon.
2:04
HíradóEgy pillanatig nem figyeltek rá, elmerült a medencében a kisfiú
2017. július 6. 18:00

Egy pillanatig nem figyeltek rá, elmerült a medencében a kisfiú

Újra kellett éleszteni egy kisgyereket, aki elmerült a vízben az egri strandon tegnap délután. Úgy tudjuk, a kisfiú édesanyja egy pillanatra nem figyelt rá, a gyerek akkor ment a mély vízbe. Eszméletlen volt, amikor az úszómester a felszínre hozta, azonnal elkezdte az újraélesztést. Mire a mentők megérkeztek, már magánál volt, és beszélni is lehetett vele. Az úszómester megrendülten mesélte el, hogyan mentette meg a kisfiú életét.
1:48
HíradóTöbb mint félezer ház sérült meg
2017. június 25. 18:35

Több mint félezer ház sérült meg

Még napokig tarthat a károk felmérése a Borsod megyei Megyaszón. A falut szinte teljesen letarolta a szerdai vihar és jégeső. 700 házból, több mint 500 sérült meg, több épület lakhatatlanná vált. A településen sok az egyedül élő idős ember és a sokgyermekes család, ők saját erőből nem tudják újjáépíteni az otthonukat. Most segélyszervezetek járják a környéket, hogy összeírják, hol, mire van szükség.  
2:07
HíradóNem lesz többé „házikenyér”
2017. június 20. 18:37

Nem lesz többé „házikenyér”

Csütörtöktől változnak a kenyerek, változik ugyanis a szabályozás. Eltűnik a házikenyér, ezt fehérkenyér vagy búzakenyér néven találják majd meg a vevők. Jó hír, hogy a teljes kiőrlésű, a rozs, a graham, és a tönkölykenyérben is több lesz a nevének megfelelő liszt. És minden kenyéren kötelező lesz feltüntetni, hogy pontosan miből van. Egy kézműves pék szerint, ez nem lehet más, mint liszt, víz és só.
2:22
HíradóA megújult vasúti sín miatt kell kerülőt tenni
2017. június 18. 18:35

A megújult vasúti sín miatt kell kerülőt tenni

Több mint 70 balatonszemesi  családot választ el a megújult vasúti sín a Balatontól. A felújított szakaszon ugyanis csaknem 2 kilométeren át egyetlen gyalogos átjáró sincs, ezért ha valaki szabályosan szeretne átjutni a légvonalban mindössze 200 méterre lévő parthoz, jókora kerülőt kell tennie. Az építtető Nemzeti Infrastruktúra Zrt-nél kérdésünkre azt válaszolták, hogy minden településen egyeztettek az önkormányzattal az átjárók helyéről. A helyi polgármester Híradónknak nem akarta kommentálni az ügyet, csak megköszönte a kivitelezőnek a szerinte színvonalas munkát.
2:20
Híradó19 napos csecsemőt mentettek meg
2017. június 2. 18:00

19 napos csecsemőt mentettek meg

Egy háziorvos és egy karbantartó élesztett újra egy 19 napos csecsemőt Dunakeszin. A koraszülött kislány légzése otthon állt le, másfél órával azután, hogy a szülők hazavitték a kórházból. Szülei a közeli SZTK-ba rohantak vele, a babának ekkor már nem dobogott a szíve. Az éppen rendelő háziorvos azonnal elkezdte az újraélesztést, ezután egy karbantartó segített stabilizálni a baba állapotát a mentők kiérkezéséig.
2:05
HíradóTargonca nyomott halálra egy családapát
2017. május 24. 18:30

Targonca nyomott halálra egy családapát

Halálra nyomott egy targonca egy családapát Sopronban. A férfi a GYSEV-nél dolgozott, árut pakolt a géppel, amikor a tragédia történt - számolt be róla a Kisalföld. Felesége két gyerekkel maradt egyedül, a kisebb még csak 8 hetes. Az asszony sírva mesélte Híradónknak, hogy férje puszival búcsúzott tőlük aznap reggel és azt mondta siet haza. A múlt pénteki balesetet a rendőrség, a munkavédelmi hatóság és a vasúttársaság is vizsgálja.
1:28
HíradóSok helyen áram se volt
2017. május 24. 18:07

Sok helyen áram se volt

Lecsapott a vihar az ország északi megyéire is. Több nógrádi településen nem volt áram, mert leszakadtak a villanyvezetékek. Nógrádgárdonyban egy 25 méteres fát gyökerestől csavart ki a viharos szél, egy villanyoszlopot is kidöntött. A heves vihar miatt a katasztrófavédők csak reggelre tudták a veszélyes fákat eltávolítani a házak közeléből és az utakról. A vihar ma főként Borsod és Heves megyében tombolt, Eger több forgalmas utcáját is elárasztotta a víz.
1:50
HíradóVisszavitte a lopott bort
2017. május 12. 18:13

Visszavitte a lopott bort

Megszólalt a lelkiismerete, és nem akart magának több problémát. Ezt mondta az RTL Híradónak az a pécsi bortolvaj, aki tavaly decemberben egy 93 ezer forintos italt lopott el egy üzletből, majd napokkal később bontatlanul visszavitte. A tolvaj tudta, hogy értékes bort vitt el, pár tízezerért akarta eladni. Lopás miatt állt bíróság elé, 2 év börtönt is kaphatott volna, végül 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
2:13
HíradóUtcára mennek a mentősök
2017. május 11. 18:33

Utcára mennek a mentősök

Még ebben a hónapban utcára vonulnak a mentősök. Ezt az RTL Híradónak mondta az egyik mentős szakszervezet vezetője, miután kiderült: a vártnál szerintük jóval kisebb béremelést kapnak jövő januárban. Az egészségügyi dolgozók 8 százalékos emelése mellé, mindössze 10 százalékot, pedig ők 60-ra számítottak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint, a mentők az életpályamodellnek köszönhetően, jóval jobb körülmények között dolgozhatnak. Közben sok mentős felháborodott Balog Zoltán miniszter egyik viccén.
2:27
HíradóPintér: Nem büntethetnek a kamerák felvételei alapján
2017. május 11. 18:25

Pintér: Nem büntethetnek a kamerák felvételei alapján

Nem büntethetik kizárólag térfigyelő kamerák felvételei alapján az autósokat a közterület-felügyelők - ezt közölte a belügyminiszter a kerületesekkel, tudta meg az RTL Híradó. A felügyelők csak akkor büntethetnek, ha helyszínen intézkednek. Ha a kamera veszi fel a szabálytalankodót, akkor a képet a rendőrségre kell továbbítani. A rendőrök viszont nem büntetnek automatikusan.
2:27
Híradó„Harcos” volt Horn fedőneve
2017. május 3. 18:43

„Harcos” volt Horn fedőneve

Az állampárt ügynöke volt Horn Gyula egykori miniszterelnök - állítja Ungváry Krisztián történész. Kutatásai alapján az MSZMP egykori külügyminisztere, a rendszerváltás utáni első szocialista miniszterelnök Harcos fedőnéven dolgozott. A történész azért hozta nyilvánosságra ezt az információt, mert figyelmeztetni akar arra, hogy amíg nem nyilvánosak az ügynökakták, addig a politikusok zsarolhatóak.
2:03
HíradóÖtven éves vagonnal jár az InterCity
2017. május 3. 18:32

Ötven éves vagonnal jár az InterCity

Csaknem ötven éves vasúti kocsin utazhattak az emberek az egyik pécsi InterCity első osztályán – erről egy nézőnk írt az RTL Híradónak. A MÁV-nál elismerték, hogy közlekednek az 1970-es évek elején készült kocsik InterCity vonalakon is. A vasúttársaság szerint az úgynevezett Komfort kocsik megfelelnek a követelményeknek és rendszeresen karbantartják őket. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezeténél azt mondják, évek óta gond a kocsihiány.