BELFÖLD

2:44
HíradóVolt polgárőr késelt meg két rendőrt Erdőkertesen
2020. január 23. 16:47

Volt polgárőr késelt meg két rendőrt Erdőkertesen

Megkéseltek két rendőrt a Pest megyei Erdőkertesen. Éppen a kórházból vittek haza egy bűnügyi felügyelet alatt álló, nyomkövetőt viselő férfit, amikor az hirtelen rájuk támadt a járőrkocsiban. A megsérült rendőrök kórházba kerültek, már stabil az állapotuk. A támadót őrizetbe vették. Kiderült: egy volt polgárőr az, aki korábban brutálisan megverte barátnőjét. A támadó apja nyilatkozott Híradónknak. Azt mondta: fia megijedhetett, ezért késelhetett.
1:48
HíradóFidesznek akarta elnevezni a kislányát
2020. január 21. 18:45

Fidesznek akarta elnevezni a kislányát

Volt, aki 2018-as választások környékén a Fidesz nevet akarta adni a lányának. A Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi Intézete elutasította. Ahogy tavaly nem ment át a Delón, a Pábló, és a Királylány keresztnév sem a rostán. Estikének vagy Verkának azonban már lehet hívni egy újszülött kislányt, a fiúnevek közé pedig bekerült a Góvardhan és Mordeháj is. Az Index kérte ki a legújabb keresztnevek listáját.
1:50
HíradóÜrömi kutyatámadás: felfüggesztett börtönt kapott a tulajdonos
2020. január 21. 18:05

Ürömi kutyatámadás: felfüggesztett börtönt kapott a tulajdonos

Felfüggesztett börtönt kapott az a kutyatulajdonos, akinek állatai életveszélyesen megsebesítettek egy idős férfit 2018-ban a Pest megyei Ürömön. A kutyák a lyukas kerítésen szöktek át a szomszédba, az áldozat a kertben volt. Felesége próbált segíteni neki, őt is megharapták. A bíróság szerint a gazdának el kellett volna zárni a kutyákat, amíg meg nem javítja a kerítést.
2:11
HíradóÜres ingatlanok felújítására is pénzt adna a kormány
2020. január 19. 18:30

Üres ingatlanok felújítására is pénzt adna a kormány

Új otthonteremtési támogatásokat jelentenek be - erről a pénzügyminiszter beszélt a Magyar Hírlapnak. Első lakásra várók kaphatnak kiegészítést a CSOK mellé és üres ingatlanok felújítására is pénzt adna a kormány. Közben a Párbeszéd az üres ingatlanok tulajdonosainak megadóztatását kezdeményezi és első lakás vásárlása esetén eltörölnék a vagyonszerzési illetéket.
2:05
HíradóKártérítést szeretnének a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok
2020. január 15. 17:30

Kártérítést szeretnének a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok

Fizetne kártérítést a Fővárosi Önkormányzat a bicskei gyermekotthonban bántalmazott fiúknak. Jelenleg vizsgálják a jogi lehetőségeket, az intézet fenntartója ugyanis már az állam. A gyermekotthonban történt zaklatási ügyet a Házon kívül robbantotta ki három és fél éve. A bántalmazó igazgató azóta rács mögé került, az áldozatok azonban úgy érzik: magukra maradtak az átélt borzalmakkal. Kártérítést szeretnének, ezért készek perelni a fővárost és az államot is. 
HíradóÖt épület gyulladt ki egyszerre Budapesten
2020. január 13. 16:35

Öt épület gyulladt ki egyszerre Budapesten

Több robbanás hallatszott, majd öt épület gyulladt ki egyszerre vasárnap este Budapesten. A tűzoltókat negyed nyolckor riasztották Óbudára, a Kunigunda utcába. A házakból kimenekültek a lakók, de egy oltásban segítő szomszéd megsérült, amikor rászakadt egy nagyfeszültségű vezeték. Őt kórházba vitték. A lángokat másfél óra alatt megfékezték. A környékbeliek hazamehettek, de tíz embert - köztük három gyereket - szükséglakásokban helyeztek el.
1:30
HíradóÖt épület lángolt vasárnap este Óbudán
2020. január 13. 11:27

Öt épület lángolt vasárnap este Óbudán

Öt épület lángolt a főváros harmadik kerületében tegnap este. A házak tetőszerkezete gyulladt ki. Az oltást nehezítette, hogy a lángok miatt megolvadt és leszakadt egy nagfeszültségű elektromos vezeték is, ami ekkor még áram alatt volt. Az eset miatt egy ember, feltehetően egy járókelő áramütést szenvedett, őt a mentőknek kellett ellátnia. A tűz miatt több gázpalack is felrobbant. Az épületekben lakók közül senki sem sérült meg. Hogy a lángok mi miatt csaptak fel, még vizsgálják, de egyelőre nem merült fel, hogy szándékos gyújtogatás történt volna.
1:28
HíradóRobbanást hallottak, több épület is lángolt Óbudán
2020. január 12. 19:37

Robbanást hallottak, több épület is lángolt Óbudán

Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület kigyulladt, kettőt azonban már eloltottak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.  Kolozsi Péter elmondta, hogy a három épületben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből. Az Index beszámolója szerint, a környéken többen robbanást hallottak, és több kerületben az áram is elment néhány percre. Egy ember áramütést szenvedett, őt kórházba szállították. Idő közben a leszakadt vezetéket áramtalanították, ami jelentősen megkönnyítette az oltást.
3:28
HíradóTŰZ: Évekig spóroltak álmaik otthonára, most mindenük odalett
2020. január 11. 16:57

TŰZ: Évekig spóroltak álmaik otthonára, most mindenük odalett

Összefogott a falu azután, hogy múlt héten leégett egy házaspár épülő otthona a Győr-Moson-Sopron megyei Levélen. A házaspár évek óta egy melléképületben húzta meg magát, mert spórolt pénzükből álmaik otthonát építették. Már csak a konyhabútor hiányzott, de múlt szombaton mindenük odalett. Biztosításuk nem volt, mert azután terveztek kötni, ha elkészül a ház. A falu azonban nem hagyta cserben őket. Ma, majdnem 150-en jöttek, hogy segítsenek a romok eltakarításában. Ha Ön is szeretne segíteni, ide utalhat: Levél Hagyományőrző Alapítvány: 59500100-10016226. Közlemény: Lugosi család
HíradóEltemették Gesztesi Károlyt
2020. január 9. 18:36

Eltemették Gesztesi Károlyt

A szombaton elhunyt színészt szűk körben helyezték végső nyugalomra Budakalászon. Erről a Hot Magazin írt és egy fotót is közölt. A barátok, színésztársak hétfőn este hét órától tartanak búcsúztatót a Vígszínház Házi Színpad nevű stúdiójában, a rajongók pedig a Vígszínház Pannónia utcai oldalán róhatják le kegyeletüket. Az 56 éves Gesztesi Károly szombaton, Budapesten lett rosszul autóvezetés közben. Infarktust kapott és hiába próbálták újraéleszteni.
2:07
HíradóÖtmilliós kártérítést kapott a munkás, aki egy panelház 6. emeletéről zuhant le
2020. január 9. 17:00

Ötmilliós kártérítést kapott a munkás, aki egy panelház 6. emeletéről zuhant le

5 milliós kártérítést kapott korábbi munkaadójától az a szerelő, aki 3 éve zuhant le egy panelház hatodik emeletéről Budapesten. Súlyosan megsérült. A munkás szerint azért esett le, mert nem volt heveder a felszerelésükben. Elhitte kollégáinak, hogy nem kell biztosítókötél, mert úgy gyorsabban haladnak. A rendőrök még mindig nyomoznak az ügyben.
2:08
HíradóElios-ügy: nem titkolózhatnak
2020. január 8. 18:46

Elios-ügy: nem titkolózhatnak

Ki kell adnia a gyáli önkormányzatnak az összes olyan iratot, amely az Elios által elvégzett közvilágítás-korszerűsítéssel kapcsolatos - így döntött a bíróság, miután civilek pert indítottak. A közpénzek átláthatóságáért küzdő Transparency International szerint a döntés azért fontos, mert a bíróság jogerősen is kimondta, hogy a közérdekű adatok megismerhetősége fontosabb, mint a közpénzeket elköltő cégek üzleti titkai. A gyáli polgármester nem kommentálta az ítéletet.
2:20
HíradóEgyszerre mondtak fel a postások Battonyán
2020. január 8. 18:40

Egyszerre mondtak fel a postások Battonyán

Felmondások a Postánál. Úgy tudjuk, Battonyán egyszerre hagyta ott a munkahelyét az összes kézbesítő. Egyikük Híradónknak azt mondta, nem bírták a többletfeladatokat. Az állami vállalat azt írta, folyamatos a munkaerőtoborzás és minden megtesznek, hogy időben kézbesítsék a küldeményeket az országban. Egy másik város, Tápiószele polgármestere viszont ma azt mondta, náluk már hivatalos dokumentumok is késve érkeznek.
1:04
HíradóŰRBATYU: A második szerkezet már magasabbra megy
2020. január 6. 16:50

ŰRBATYU: A második szerkezet már magasabbra megy

Így emelkedett a magasba júliusban a Bakonyi Csillagászati Egyesület első űrbatyuja. A felszállást a ballon kamerája is rögzítette, a szerkezet hirtelen több száz méter magasra repült, majd belépett a sztratoszférába, ahol már 26.500 méterre volt a tengerszinttől. A falvak és városok parányinak tűntek, viszont jól látszott a Balaton kristálykék vize. Idén, május 2-án, a csillagászat napján utódja ,az Űrbatyu II. modernebb technikával indul majd útnak.
1:53
HíradóEgyütt ünnepelhetett a Crohn-beteg édesanya a családjával
2020. január 2. 18:25

Együtt ünnepelhetett a Crohn-beteg édesanya a családjával

Többször megcsípte magát, hogy biztos nem álmodik. El sem akarta hinni, hogy hónapok után újra kislányával lehet, miután az ünnepekre hazaengedték a németországi kórházból. Ahogy arról az RTL Híradóban többször is beszámoltunk, a 28 éves Crohn-beteg édesanyáról itthon lemondtak az orvosok. Szinte az egész ország összefogott az ácsi nőért, hogy külföldön megmenthessék az életét. Most már egyre jobban van, de még több műtét vár rá. Ha szeretnének segíteni, itt megtehetik:  OTP Bank, Molnár Tibor 11773401-01544345 HU42 1177 3401 0154 4345 0000 0000 SWIFT: OTPVHUHB Közlemény: jótékony célú közadakozás
1:40
HíradóÁllatmentők próbálták befogni a petárdától megrémült bikákat
2020. január 1. 18:10

Állatmentők próbálták befogni a petárdától megrémült bikákat

Petárdák zajától megrémült marhák tévedtek tegnap este az M5-ös autópályára, Gyál közelében. A két állat miatt mindkét irányban órákra le kellett zárni a forgalmat. Legalább ötvenen – köztük állatmentők, rendőrök próbálták befogni a két megvadult bikát. Az egyik állat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen el kellett altatni. A másiknak nyoma veszett, még keresik, ahogy egy harmadik, szökött bika is szabadon kóborol.
2:32
HíradóEgy ország fogott össze a jakabszállási kisfiúért
2019. december 30. 18:35

Egy ország fogott össze a jakabszállási kisfiúért

Életében most először került ajándék a karácsonyfa alá – ezt mondta Híradónknak az a 11 éves jakabszállási kisfiú, akinek családjáért országos összefogás indult az elmúlt hónapokban. A kisgyerek eddig egy düledező tanyán élt idős, beteg szüleivel. Az épület azonban életveszélyessé vált, ezért a helyiek gyűjtést indítottak, hogy új házba költözhessenek. Végül több mint 20 millió forint jött össze, így az ünnepeket már új otthonukban tölthették.
4:14
HíradóHORVÁTH SANYIKA: Az idei karácsonyt már új otthonukban ünnepelhették
2019. december 30. 18:10

HORVÁTH SANYIKA: Az idei karácsonyt már új otthonukban ünnepelhették

A szerény körülmények között élő jakabszállási kisfiúnak különleges élmény volt az idei karácsony. Eddig ugyanis teljesen más környezetben töltötték az ünnepet. A kisfiú és idős szülei eddig egy omladozó tanyán éltek, felújításra azonban nem volt pénzük. Sanyika ezért úgy próbált segíteni, hogy iskola után sokszor zsebpénzért kapált, szüretelt, vagy éppen krumplit szedett a faluban. A falu iskolájában dolgozó könyvtáros először a Facebookon osztotta meg Sanyika történetét, ami lassan mindenkihez eljutott. Gyűjtés indult, hogy a család új otthonba költözhessen a romos épületből.
1:26
HíradóFertőzött sajtot hívott vissza a Lidl
2019. december 30. 18:10

Fertőzött sajtot hívott vissza a Lidl

Hasmenést, hányást, de akár veseproblémákat is okozhat az a sajt, melyet visszahívott a Lidl, mert kiderült, hogy fertőzött. Az E-coli egyik veszélyes törzsét a német élelmiszerbiztonsági hatóság mutatta ki. A magyarországi polcokra nagyjából 40 kg került ki. A Lidl azonnal visszahívta a terméket. A Nemzeti Élemiszerbiztonsági hivatalnál azt mondták, eddig senki sem betegedett meg a fertőzött sajttól nálunk.
2:08
HíradóGyűjtést indítottak a sérült artistának
2019. december 28. 18:12

Gyűjtést indítottak a sérült artistának

Sokáig kómában volt, de most már a visszatérését tervezi az a fiatal artista, aki tavaly ősszel lezuhant a trapézról egy ausztriai előadáson. Dénes Krisztina életveszélyesen megsérült, részlegesen lebénult, majd kómába esett. A kórházból csak nemrég térhetett haza. Artistatársai gyűjtést indítottak, hogy megkönnyítsék a rehabilitációját. A lány az RTL Híradónak azt mondta: nem adja fel.
1:51
HíradóLeszakadt alattuk az erkély a VIII. kerületben
2019. december 26. 17:49

Leszakadt alattuk az erkély a VIII. kerületben

Kitört az erkély kőkorlátja, ketten zuhantak le az első emelet magasságából az utcára a VIII. kerületben a Harminckettesek terén. A mentők mindkettőjüket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A szomszéd azt mondta híradónknak, hogy a lakást külföldiek bérelték, éjszaka nagy buli volt. A kőtömbök egy éjszaka is nyitva tartó gyorsétterem bejárata elé zuhantak, de más szerencsére nem sérült meg a balesetben.