BELFÖLD

2:01
HíradóMinden eddiginél többe kerülhet a budapesti tűzijáték
2020. június 16. 18:31

Minden eddiginél többe kerülhet a budapesti tűzijáték

Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg augusztus 20-án Budapesten, ami minden eddiginél többe, akár 1 milliárd 300 millió forintba is kerülhet – erről a 24.hu írt először. Ha egyáltalán lesz az idén tűzijáték, mert Gulyás Gergely miniszter ma azt mondta, hogy erről majd csak július közepén dönt a kormány. A Jobbik azt követeli, hogy a Lánchíd felújítására költsék a tűzijáték árát, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint viszont méltatlan vitatkozni az ünnepi látványosság áráról.
2:22
Híradó„Próbáltak minket besározni”
2020. június 15. 18:15

„Próbáltak minket besározni”

Próbálják őket besározni - ezt nyilatkozta a Fókusznak az Operettszínház egyik volt dolgozója, aki korábban az Indexnek beszélt arról, hogy az egykori ügyvezető igazgató megalázóan, olykor szexuális megjegyzéseket téve beszélt velük. Az Operettszínház főigazgatója ezt politikai támadásnak nevezte. Az Emberi Erőforrások minisztere vizsgálatot indított, azt írták, ha lezárul, tájékoztatják a közvéleményt.
3:59
HíradóMEGRÁZÓ: Villámárvíz sodorta el az asszonyt, férje már nem tudta megmenteni
2020. június 15. 16:35

MEGRÁZÓ: Villámárvíz sodorta el az asszonyt, férje már nem tudta megmenteni

Pintér Lajos megtörten meséli, hogyan próbálta utolsó erejével is megmenteni a feleségét. A 67 éves asszony a hatalmas mennyiségű eső miatt bezúduló hordalékot próbálta eltakarítani a kertjükben folyó patak hídjáról, amikor rosszul lépett. Férje még utána nyúlt, de a hömpölygő ár elsodorta. Azt mondja szörnyű érzés volt, hogy tehetetlen. Felesége holttestét a tűzoltók találták meg. A Híradó riportját itt nézheti meg.
2:29
HíradóHazaküldték a kórházból, majd 6 nap után visszakerült, másnap meghalt
2020. június 12. 17:00

Hazaküldték a kórházból, majd 6 nap után visszakerült, másnap meghalt

Embertelenül szenvedett, éjszakákon át kiabált a fájdalomtól, méltatlan körülmények között halt meg. Ezt mondta lánya arról a 79 éves asszonyról, akit április közepén küldtek haza a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházból. A nő vesedaganattal, tüdőgyulladással, trombózissal, demenciával küzdött, de lánya szerint a kórház kiürítések miatt nem maradhatott benn. Hat nap múlva visszakerült az intézménybe, másnap éjjel meghalt. Az ügyben a Magyar Helsinki Bizottság a strassbourgi bírósághoz fordul.
1:48
HíradóSittel tömik be az utca gödreit
2020. június 11. 18:03

Sittel tömik be az utca gödreit

Rossz hűtőszekrényt és hordókat is temettek már a hatalmas gödrökbe a helyiek Erdőkertes egyik sűrűn lakott utcájában. A meredek földúton ugyanis rendszeresen alakulnak ki mély vízmosások a nagyobb esők után. A lakók szerint ilyenkor lehetetlen behajtani az utcába. A gödröket az önkormányzat építési törmelékkel próbálja időről időre eltüntetni. A polgármester szerint nincs pénz aszfaltozásra.
2:02
HíradóAz Újpest-Debrecen meccs miatt is vizsgálatot indított a rendőrség
2020. június 10. 17:20

Az Újpest-Debrecen meccs miatt is vizsgálatot indított a rendőrség

Vizsgálatot indít a rendőrség a tegnapi Újpest-Debrecen meccs miatt, a szurkolók ugyanis itt is megszegték a távolságtartási szabályokat. Az Újpest hétvégi mérkőzésén, és a múlt heti Magyar Kupa döntőn szintén összetömörültek a szurkolók, a rendőrség emiatt is eljárásokat indított. Az oda tartó szurkolók tömeges vonulását azonban nem vizsgálják, pedig ezeket a rendőrség biztosítja.
1:10
HíradóHALÁLOS: Esélye sem volt a fiatal párnak
2020. június 8. 14:35

HALÁLOS: Esélye sem volt a fiatal párnak

Fiatal pár halt meg egy súlyos balesetben reggel, Fejér megyében. Horgászatból tartottak hazafelé egyik barátjukkal, amikor a kocsijuk összeütközött egy kőszállító teherautóval Vértesboglárnál. Mintha összegyűrték volna - teljesen leszakadt a kocsi bal oldala, akkora volt az ütközés. A roncs körül mindenhol szétszóródott alkatrészek és ruhák. Az autó az út menti árokba csapódva állt meg a baleset után.
1:59
HíradóÖt év után eltűnhet a veszélyes hulladék Kiskunhalasról!
2020. június 7. 18:35

Öt év után eltűnhet a veszélyes hulladék Kiskunhalasról!

Több mint 1000 tonna veszélyes hulladék várja sorsát egy már felszámolt cég telephelyén – erről először 2016-ben számoltunk be. A terület jelenlegi tulajdonosa azt mondja, decemberben azt válaszolta neki az illetékes minisztérium: nincs pénz a kármentesítésre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium most viszont azt írta Híradónknak, hogy az Adóhatóság közbeszerzést ír ki a hulladék elszállítására.
2:26
HíradóEltörölnék az egészségügyi dolgozók utazási tilalmát
2020. június 7. 18:08

Eltörölnék az egészségügyi dolgozók utazási tilalmát

Vonják vissza az egészségügyi dolgozók külföldi utazására vonatkozó korlátozást! Ezt kéri petícióban a Magyar Orvosok Szakszervezete a kormánytól. A veszélyhelyzet kihirdetése óta ugyanis rendelet tiltja, hogy az egészségügyi dolgozók elhagyják az országot, ehhez külön miniszeri engedély kell. Akinek ilyen végzettsége van, függetlenül attól, hogy aktívan dolgozik-e vagy sem, nem léphet ki az országból. A minisztérium szerint hamarosan megszüntetik a korlátozást.
2:05
Híradó​​​​​​​Egy traktor utánfutója gázolt el egy kétéves kisfiút a Pest megyei Aszódon
2020. június 7. 16:46

​​​​​​​Egy traktor utánfutója gázolt el egy kétéves kisfiút a Pest megyei Aszódon

Megárzó riport! Egy traktor utánfutója gázolt el egy kétéves kisfiút a Pest megyei Aszódon. A gyerek édesanyjával és testvérével egy magán-üdülőterületen, az út szélén szedett pipacsokat. Azokat akarta feldobni a mellettük elhaladó utánfutóra, amikor valahogyan a kerekek alá került. Súlyosan megsérült. Mentőhelikopterrel vitték kórházba. Úgy tudjuk: megműtötték, és már stabil az állapota.
1:57
HíradóKönnyezve emlékeztek klubjánál az elhunyt válogatott birkózóra
2020. június 6. 18:10

Könnyezve emlékeztek klubjánál az elhunyt válogatott birkózóra

Könnyezve emlékeztek klubjánál a csütörtökön elhunyt válogatott birkózóra, Tóth Bendegúzra. A 22 éves sportoló a válogatott edzésén lett rosszul. Az életét már nem tudták megmenteni. A Blikk azt írta, hogy a birkózó korábban áteshetett a koronavíruson. A válogatott keretorvosa azonban azt mondta az RTL Híradónak, hogy a halála után elvégzett teszt negatív lett.
1:55
HíradóNemrég felújították, de egy hónapig sem lehetett autózni az M0-ás Hárosi Duna-hídján
2020. június 6. 17:41

Nemrég felújították, de egy hónapig sem lehetett autózni az M0-ás Hárosi Duna-hídján

Nemrég felújították, de egy hónapig sem lehetett autózni az M0-ás Hárosi Duna-hídján. Ezt azzal magyarázzák a nemzeti infrastruktúrafejlesztőnél, hogy újra fel kell mérni a híd állapotát, azt azonban nem árulták el, hogy miért. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakújságíró azt mondja: egy felújított hídon is előfordulhatnak hibák, de a lezárás szerinte súlyos problémára utal.
2:26
HíradóSegítséget kérnek az SOS Gyermekfalvak
2020. június 2. 18:31

Segítséget kérnek az SOS Gyermekfalvak

Segítséget kérnek az SOS Gyermekfalvak. A járvány idején ugyanis nemcsak védőeszközökkel, hanem rezsikiegészítéssel, plusz játékokkal, és számítógépekkel is támogatni kellett a nevelőszülői családokat. Az egyik Híradónknak nyilatkozó, 7 gyereket nevelő szülő szerint legalább 100 ezer forinttal lett több a havi rezsijük, mint amennyi a veszélyhelyzet előtt volt. Az SOS Gyermekfalvak Alapítvány 82 családban 400 gyermek neveléséről gondoskodik.
1:43
HíradóFékezés nélkül gázolta halára a zebrán, két év letöltendőt kapott
2020. június 2. 18:08

Fékezés nélkül gázolta halára a zebrán, két év letöltendőt kapott

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a sofőrt, aki tavaly februárban fékezés nélkül gázolt halára egy idős nőt az egyik pécsi zebrán. Az 54 éves férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vonták felelősségre. Ügyvédje szerint egy másik autó miatt nem látta a zebrán az asszonyt, ezért nem csak őt terheli a felelősség. Az ítélet nem jogerős.
2:58
HíradóÓrákig feküdhetett hasfájásos panaszokkal, egy koronavírussal fertőzött beteg mellett
2020. június 2. 18:01

Órákig feküdhetett hasfájásos panaszokkal, egy koronavírussal fertőzött beteg mellett

Órákig feküdhetett egy 27 éves vecsési nő hasfájásos panaszokkal a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sebészetén egy koronavírussal fertőzött beteg mellett. Még azután is, hogy kiderült a szobatárs teszteredménye pozitív. A nő nyilatkozott Híradónknak. Állítása szerint nem kaptak maszkot, és közös mosdót használtak fertőzött társukkal. A fiatal nőt végül kiengedték, most otthon van karanténban, asztmás férjével egy lakásban, de külön szobában, arra vár, hogy teszteljék. Az ajtóra kiragasztható piros lapot máig nem kapta meg és állítása szerint senki nem ellenőrizte betartja-e a karantént. A vecsési nővel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
2:01
HíradóTolatni kezdett az autópályán, miután rájött, hogy nem kanyarodott le a lehajtónál
2020. június 2. 16:35

Tolatni kezdett az autópályán, miután rájött, hogy nem kanyarodott le a lehajtónál

Videón az életveszélyes manőver! Tolatni kezdett egy autós az M7-esen, miután rájött, hogy nem kanyarodott le a veszprémi lehajtónál. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset. A mögötte érkező időben tudott fékezni - ő rögzítette az esetet. Híradónknak azt mondta: ennyire még sosem ijedt meg vezetés közben. A rendőrök még keresik a szabálytalan sofőrt, aki pénzbírságot kaphat.
1:58
HíradóPár nap alatt 11 ember fertőződött meg koronavírussal, Bujákon
2020. május 28. 18:12

Pár nap alatt 11 ember fertőződött meg koronavírussal, Bujákon

Miközben az országban enyhítenek, egy Nógrád megyei kis településen épp most szigorítottak a szabályokon. Pár nap alatt ugyanis 11 ember fertőződött meg koronavírussal, és mostanra már 58-an vannak hatósági házi karanténban. A helyiek azt mondják, úgy érzik, félnek tőlük a környéken, a polgármester szerint volt olyan, hogy azért nem engedtek be valakit egy boltba, vagy a munkahelyére, mert bujáki.
2:17
HíradóHALÁLOS: Öten azonnal meghaltak a balesetben
2020. május 28. 16:27

HALÁLOS: Öten azonnal meghaltak a balesetben

Egy munkásokat szállító kisbusz kezdett előzésbe reggel, a 710-es úton, de már nem tudta befejezni és a szembejövő, téglaszállító kamionnak ütközött. A kisbuszban kilencen utaztak. Úgy tudjuk, a Borsodból származású munkások dolgozni mentek volna a Balatonra. Öten, köztük a sofőr a helyszínen meghaltak, az egyik utas kirepült a kocsiból. A kamion sofőrje nem sérült meg. Azonnal kiszállt, hogy segítsen a kisbusz utasainak, de nem tudta kihúzni őket a roncsból.
2:02
HíradóKét készenléti rendőr segített világra egy csecsemőt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban
2020. május 25. 18:25

Két készenléti rendőr segített világra egy csecsemőt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban

Két készenléti rendőr segített világra egy csecsemőt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban vasárnap este. A párost járókelők szólították le. A rendőrök egy kétségbeesett vajúdó nőt láttak az egyik padon ülve. Elfektették és észrevették, hogy gyermek feje már kint van. Mindössze 8 perc alatt született meg Noel, egészségesen. Őt és édesanyját kórházba vitték a mentők. Információink szerint a kismama ellen egyébként elfogatóparancs volt érvényben egy korábbi ügye miatt.