BELFÖLD

2:04
HíradóLesznek olyan nyugdíjasok, akik 100 ezer forintnál is többet kapnak egyszeri kiegészítésként novemberben
2021. október 1. 18:20

Lesznek olyan nyugdíjasok, akik 100 ezer forintnál is többet kapnak egyszeri kiegészítésként novemberben

Egységesen 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapnak az idősek novemberben, és nyugdíjkorrekciót is fizet a kormány - ezt a miniszterelnök jelentette be az állami rádióban. Orbán Viktor azt is mondta, hogy februárban akár egy teljes havi plusz nyugdíjat is kifizethetnek az arra jogosultaknak. A szocialisták szerint ezek választási intézkedések, és a leginkább rászoruló kisnyugdíjasokon alig segítenek.
5:54
HíradóGÁZOLÁS: „Mindig, amikor erre járok, most is azt a sok villogó rendőrlámpát látom”
2021. szeptember 27. 17:07

GÁZOLÁS: „Mindig, amikor erre járok, most is azt a sok villogó rendőrlámpát látom”

Volt, aki mécsessel, más pedig virággal lépett a fejfához, így emlékeztek tegnap Vörös Tiborra, akit egy részeg autós gázolt halálra a Csengeléhez közeli bekötőúton. Az évfordulón többen összegyűltek a baleset helyszínén. Az áldozat családja mai napig nem tudta feldolgozni a tragédiát. Az özvegy azt mondta, a gázoló azóta sem kért tőlük bocsánatot.
1:08
HíradóMészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az Alcsúti Arborétumban házasodott össze
2021. szeptember 24. 17:48

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az Alcsúti Arborétumban házasodott össze

Megnősült az ország leggazdagabb embere. Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az Alcsúti Arborétumban házasodott össze, a helyszínt már korábban lezárták és elkerítették. Az RTL Híradó stábja azt tapasztalta, hogy a környező utakon több autóból biztonságiak figyeltek. Úgy tudjk, a ceremónia délután 3-kor kezdődött. A vendégek egy részét sötétített ablakú kisbuszok szállították, de egy emeletes busz és több luxusautó is megjelent. A meghívottak többszintű beléptetési rendszeren keresztül juthattak be az esküvőre. A 444.hu fotóján az is látszik, a biztonságiak golfkocsit is használtak. A hírportálnak egy vendég, aki bejutott az esküvőre, elküldte azt a fotót, amin látszik, hogy a meghívottak az ifjú pár nevére utaló logóval ellátott, egyedi sorszámos karszalagot is kaptak.
2:19
HíradóBotrány lett a jobbikos országgyűlési képviselőjelölt kézmozdulatából
2021. szeptember 23. 18:30

Botrány lett a jobbikos országgyűlési képviselőjelölt kézmozdulatából

A Momentum megvonta a támogatását, az MSZP visszalépésre szólítja fel a Jobbik ózdi országgyűlési képviselőjelöltjét. Farkas Péter Barnabásról az ATV hozott nyilvánosságra egy fotót. A képen félreérthető kézmozdulattal látható egy lengyelországi kiállításon. A politikus visszautasítja a náci karlendítés vádját. Azt mondja, ő csak a társainak integetett.
1:56
HíradóTovább tarthat és magasabb lehet a drágulás
2021. szeptember 23. 18:28

Tovább tarthat és magasabb lehet a drágulás

Tovább tarthat és magasabb lehet a drágulás, módosította korábbi inflációs előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank. Most úgy számolnak, akár 4,7 százalék is lehet az infláció idén. A 3 százalékos cél elérését is későbbre tolta. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a jegybank előrejelzése további kamatemelést vetít előre, amely számos területen további drágulással járhat.
2:15
HíradóÖtszöri étkezés 684 forintból?
2021. szeptember 23. 18:20

Ötszöri étkezés 684 forintból?

684 forintból kell megoldaniuk az intézeteknek a bentlakó gyerekek napi ötszöri étkezését - ez még az Alapjogi Biztos Hivatala szerint is nagyon kevés. A minisztérium azonban Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek arról írt, hogy nem terveznek emelést, mert az intézetek emelhetnek az összegen. A képviselő szerint azonban jellemzően nem, vagy csak minimálisan tudnak, így az emelkedő élelmiszerárak miatt az intézetis gyerekeknek még kevesebb étel juthat.
2:24
HíradóEgyre többen vannak kórházban és nő a lélegeztetett betegek száma
2021. szeptember 23. 18:18

Egyre többen vannak kórházban és nő a lélegeztetett betegek száma

Egyre több szakember szorgalmazza, hogy aki csak teheti, viseljen maszkot zárt térben. Jakab Ferenc virológus a pécsi egyetem diákjait kérte erre. Boldogkői Zsolt virológus szerint is különösen fontos a maszkhasználat a delta mutáns miatt. Közben egyre többen vannak kórházban és nő a lélegeztetett betegek száma is. Szlávik János infektológus az állami televízióban beszélt arról, hogy nagyrészt idős, oltatlan emberek kerülnek az intenzív osztályra.
1:42
HíradóRomlott és kukacos húsokat is szállítottak óvodákba és iskolákba
2021. szeptember 23. 18:11

Romlott és kukacos húsokat is szállítottak óvodákba és iskolákba

Figyelem, felkavaró képek! Romlott és kukacos húsokat is szállítottak óvodákba és iskolákba, most bezárták a létavértesi vágóhidat. Úgy tudjuk: 17 oktatási intézménybe kerülhetett a romlott termékekből, amiket végül nem ették meg a gyerekek, mert a konyhán dolgozóknak gyanúsak lettek az alapanyagok. Az élelmiszerbiztonsági ellenőrök 15 tonna élelmiszert foglaltak le, és bezáratták a telepet. Milliós bírságot is kaphatnak.
1:45
HíradóA sofőr feltehetően elaludt a volánnál, kirepült az autóból
2021. szeptember 23. 18:02

A sofőr feltehetően elaludt a volánnál, kirepült az autóból

Tartálykocsi és két autó karambolozott szerdán délután Kunfehértónál, a balesetet figyelmetlen előzés okozta, ketten sérültek meg. Ugyancsak szerdán négyes karambol történt Soltvadkertnél, itt egy kocsisorba rohant egy figyelmetlen autós. Éjszaka az M3-as autópályán Bagnál útelválasztó betonelemeknek hajtott egy kocsi. Sofőrje, aki feltehetően elaludt a volánnál, kirepült az autóból és életveszélyesen megsérült.
2:06
HíradóCsaknem 10 szurkolóval szemben indított eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség
2021. szeptember 22. 18:39

Csaknem 10 szurkolóval szemben indított eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség

Csaknem 10 szurkolóval szemben indított eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség a magyar-angol vb-selejtezőn elkövetett szabályszegések miatt. A nemzetközi szövetség két zárt kapus meccsre, amiből az egyiket felfüggesztették, és 65 millió forintos pénzbírságra ítélte az MLSZ-t. Az a terv, hogy a jövőben kizárják a stadionokból azokat, akik tönkreteszik a tisztességes szurkolók szórakozását.
2:17
Híradó30 év után 150 ezer forintot keres egy budapesti óvodai dajka
2021. szeptember 22. 18:35

30 év után 150 ezer forintot keres egy budapesti óvodai dajka

150 ezer forint nettó 30 év után - ennyit keres az a budapesti óvodai dajka, aki elkeseredve beszélt az RTL Híradónak. Azt mondja, ráadásul egyre több a munkájuk, mert kevés a pedagógus és jóval több a speciális igényű gyerek. A Pedagógusok Szakszervezete szerint hasonló problémával küzdenek a pedagógiai asszisztensek is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt írták: vizsgálják a köznevelésben dolgozók bérfejlesztésének lehetőségeit.
1:56
HíradóHódmezővásárhelyi közgyűlés: pénzbüntetés sértésért
2021. szeptember 22. 18:32

Hódmezővásárhelyi közgyűlés: pénzbüntetés sértésért

Tíz- és ötvenezer forint közötti bírsággal sújthatják azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait – erről döntött kedden a hódmezővásárhelyi közgyűlés. A büntetésre bármelyik képviselő javaslatot tehet, a közgyűlés vita nélkül, egyszerű többséggel dönt, a pénzt jótékony célokra fordítják. Az ellenzéki többségű önkormányzat polgármestere, Márki-Zay Péter maga is megszavazta a javaslatot, de szerdán azt mondta, nem érzi, hogy szükség lenne rá.
1:56
HíradóBemutatott egy légifelvételt Orbán Győző hatvanpusztai birtokáról Hadházy Ákos a HírTV egyik vitaműsorában
2021. szeptember 22. 18:27

Bemutatott egy légifelvételt Orbán Győző hatvanpusztai birtokáról Hadházy Ákos a HírTV egyik vitaműsorában

Nem beszél bele a szülei dolgába – ezzel indokolta Orbán Viktor, hogy miért nem beszél az édesapja hatvanpusztai birtokán zajló monumentális építkezésről. A kormányfőtől a jobbikos Szilágyi György kérdezte még hétfőn a parlamentben, hogy miből telik az Orbán-családnak az – idézem – kacsalábon forgó kastélyra. De az építkezés bekerült a kormányzati médiába is: Hadházy Ákos egy HírTV-s vitára vitt be egy légifelvételt a majorságról. A képviselő szerint így legalább a kormánypárti szavazók is tudomást szerezhettek a luxusberuházásról.
2:03
HíradóKollégiumtűz : a 17 éves fiú májusban még elismerte bűnösségét, most viszont tagadta
2021. szeptember 22. 18:07

Kollégiumtűz : a 17 éves fiú májusban még elismerte bűnösségét, most viszont tagadta

Többszörös fordulat! Megváltoztatta korábbi vallomását a Ráday-kollégium felgyújtásával vádolt egyik fiatal. A 17 éves fiú májusban még elismerte a bűnösségét, most viszont már tagadta. A tűzben meghalt négy gyerekes férfi családjának ügyvédje szerint nem csak a fiúk a felelősek azért, hogy a tűz átterjedt az épületre. Ezért pótmagánvádat nyújtott be a kollégium két dolgozója ellen.
2:10
HíradóJavítóintézetbe kerül az a két lány, akik megalázták és brutálisan megverték társukat Nádudvaron
2021. szeptember 22. 18:04

Javítóintézetbe kerül az a két lány, akik megalázták és brutálisan megverték társukat Nádudvaron

Figyelem, felkavaró tudósítás! Javítóintézetbe kerülnek azok a lányok, akik 2019 telén megalázták és megverték egy társukat a játszótéren és minderről videót is készítettek. Kedden döntött a másodfokú bíróság. Jogerősen több mint egy évet kell javítóintézetben tölteniük. A Híradónk által megkérdezett pszichológus szerint egy ilyen bántalmazás terheit egy életen át cipelik az áldozatok.
1:50
HíradóHét év után fogták el az Andrássy úti óraszalon brutális kirablóit
2021. szeptember 22. 18:02

Hét év után fogták el az Andrássy úti óraszalon brutális kirablóit

Hét évig tartott a hajsza a brutális rablók után, két bandatag ügyében most zárták le a nyomozást. A gyanú szerint 2014 novemberében az orosz bűnözők fosztottak ki egy budapesti luxusóra-üzletet, több mint 110 millió forintos zsákmánnyal menekültek el. A banda két tagja külföldi börtönökben ül. Egyikük azért, mert Prágában is egy luxusóraboltot rabolt ki. Két társukat még keresik.
1:59
HíradóSportközpontra van 40 milliárd a Velencei-tónál
2021. szeptember 21. 18:42

Sportközpontra van 40 milliárd a Velencei-tónál

Több mint 43 milliárd forint közpénzből épül 19 ezer négyzetméteres sportközpont a Velencei-tónál. Erről az átlátszó.hu írt először. A kormány korábban pénzhiányra hivatkozva nem adott 40 milliárdot a kiszáradó félben lévő tó megmentésére. A Civilek a Velencei-tóért nevű csoportnál azt mondják, az építkezés tovább rombolja a tó környezetét, a Párbeszéd szerint pedig a kormány kizsigereli a tavat. A kormányt ma hiába kerestük az ügyben. 
1:37
HíradóIttas sofőr okozott balesetet, a mögötte haladó kocsi kamerája mindent felvett
2021. szeptember 21. 18:15

Ittas sofőr okozott balesetet, a mögötte haladó kocsi kamerája mindent felvett

Ittas sofőr okozott balesetet tegnap Szombathelyen, mindezt a mögötte haladó kocsi fedélzeti kamerája rögzítette. Annak sofőrje már percekkel a baleset előtt tárcsázta a segélyhívót, hogy bejelentse a veszélyesen közlekedő autóst, aki végül összeütközött egy szemből érkező kocsival. A rendőrség ittas vezetés miatt eljárást indított a nő ellen és elvették a jogosítványát.
2:26
HíradóEgy turbina karbantartása közben történt a robbanás a kiskörei vízerőműnél
2021. szeptember 21. 18:00

Egy turbina karbantartása közben történt a robbanás a kiskörei vízerőműnél

Az egyik turbina tervezett, éves karbantartása közben történt robbanás a kiskörei vízerőműnél tegnap délután. Ezt a tulajdonos MVM Zrt. közölte híradónkkal. A robbanásban nyolc ember sérült meg, közülük négyen súlyos állapotban vannak. Egyikük az üzem vezetője. Információink szerint a sérültek többsége kiskörei, de vannak köztük ukrán vendégmunkások is. 
4:40
FókuszEz volt minden idők egyik legsúlyosabb madármérgezése, a természetvédelmi kár meghaladja a 8,5 millió forintot
2021. szeptember 20. 19:16

Ez volt minden idők egyik legsúlyosabb madármérgezése, a természetvédelmi kár meghaladja a 8,5 millió forintot

Csak egy hajszálon múlt az ökológiai katasztrófa a pest megyei Tura környékén, ahol Magyarország eddigi legsúlyosabb illegális mérgezése történt augusztusban. Eddig 115 elhullott állatot - köztük védett és fokozottan védett ragadozó madarakat, rókákat, kutyákat és macskákat találtak a környéken - de a következő hetekben még több tetem kerülhet elő. Az okozott kár értéke meghaladja a 8,5 millió forintot.
2:50
HíradóSING LUNG: Nem csak a nehéz légzés, hanem a poszt-Covid depresszió is elmulasztható
2021. szeptember 19. 16:46

SING LUNG: Nem csak a nehéz légzés, hanem a poszt-Covid depresszió is elmulasztható

Légúti megbetegedésben szenvedők – köztük koronavírusos betegek – rehabilitációjában is segít a Sing Lung módszer. A Sing jelentése ének, a lung pedig tüdő. Ezeket kötötte össze egy tüdőgyógyász valamint egy karmester, zeneterapeuta 2018-ban, mikor kitalálták, hogyan segíthetnek a különböző légzéstechnikák és az éneklés kombinálásával.  
2:31
HíradóErővel foglalták el a dunaújvárosi távhőszolgáltató erőművet
2021. szeptember 18. 16:00

Erővel foglalták el a dunaújvárosi távhőszolgáltató erőművet

Dulakodásig fajult a távhőszolgáltató erőmű átvétele Dunaújvárosban. Az Energetikai Hivatal nyáron elvette a korábbi szolgáltató jogosultságát, és az önkormányzat cégét bízta meg a távhő biztosításával. A régi szolgáltató azonban szerdán nem adta át önként a területet, mert vitatja a hatóság döntését. Az új szolgáltató azt közölte, nekik mindenképp be kellett jutniuk, hogy a szolgáltatás zavartalan legyen.