BARIKÁD

6:45
FókuszCsaknem egy hete van eltorlaszolva a Színmű bejárata
2020. szeptember 7. 19:45

Csaknem egy hete van eltorlaszolva a Színmű bejárata

Csaknem egy hete van piros-fehér szalagokkal eltorlaszolva a Színház- és Filmművészeti Egyetem bejárata. Vasárnap délután pedig több ezer fős élőláncot formáltak a tüntetők az egyetem Vas utcai épülete, és a Parlament között. A demonstrálók ezzel álltak ki az intézmény függetlensége mellett, amely szerintük elveszett Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöknek való kinevezése óta. Az SZFE körült kialakult helyzetről Kovács Patrícia és Koltai Róbert is interjút adott a Fókusznak. 
6:30
FókuszElbarikádozták az egyetem bejáratát a színműs hallgatók
2020. szeptember 1. 19:45

Elbarikádozták az egyetem bejáratát a színműs hallgatók

Nem hallgatunk – ez a hallgatók üzenete a külvilág felé. A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakul helyzetben eddig sokan elmondták a véleményüket, most a hallgatók cselekedtek is – egy barikáddal. Igaz ez csak szalagokból és deszkákból áll, jelképes, de túlmutat ezen. Nagy Ervin és Lengyel Tamás is elmondta a Fókusznak, hogy mit gondol a jelenlegi helyzetről. 
1:24
FókuszLENGYEL TAMÁS: "Az egyetemnek jár az autonómia és a közös gondolkodás"
2020. szeptember 1. 18:10

LENGYEL TAMÁS: "Az egyetemnek jár az autonómia és a közös gondolkodás"

Az oktatók és a hallgatók tiltakozása ellenére a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-től került alapítványi tulajdonba. A kuratórium élére Vidnyánszky Attilát nevezte ki a minisztérium. Több tanár is felmondott, az egyetem vezetése és szenátusa pedig a modellváltás előtti napon jelentette be távozását. Ezt követően barikádozták el a hallgatók az egyetem bejáratát.