Ez fáj. De vicces. De fáj… (Hatodik bejegyzés - 2014. október 11.)

Igen, itt lehet valahol a lényeg. A titkok nélküli világ.
Örülök, hogy a HVG publicistája reagált rá.
Persze ebben a kérdésben egy tévéműsor, különösen egy celebshow nem hozhatja el a válaszokat.
De én már a kérdéseket is bírom.

Íme: azt szeretem Balázsékban, hogy mindenen röhögnek.
És fordítva: azt nem szeretem Balázsékban, hogy mindenen röhögnek.

Vicces az, hogy egy férfiból átoperált nő borotvát próbál becsempészni a celeb vagyok táborába? Ahová önként ment, és tudta, hogy nem vihet be semmit. Borotvát sem.
Hát.. hogy is mondjam… az. Basszus, viccces.
Kigúnyolnám őt emiatt a tévében, nevetnék a legszentebb titkán? Nem, dehogy. Soha nem tennék ilyet.

És miért nem? Ha egyszer vicces?

A szókimondás fontosabb vagy a tapintat?

Elmesélem, hogy Aurélio az első pillanattól kezdve aggódott, hogyan fogja kimosni a seggét, kakálás után. Bizarr, mintegy három percet töltöttem a társaságában, még Budapesten, egy sajtótájékoztató előtt - és ez volt a téma. Talán még a kábelfektetés szakkifejezést is használta.

Akkor miért csodálkozik, ha megmutatják a tévében, ahogy kakál, ahogy bénázik, ahogy mossa a seggét?

És akkor néhány érv így és úgy.

Kit érdekel, mi közöm hozzá, kikérem magamnak, hogy ezt mutatja a televízió!
Ok, pajtás, te nem szoktál kakálni? Szoktál ugye. Akkor mi a baj?

De én nem nyilvánosan szoktam.
Jó. Ő meg nyilvánosan szokott.

Miután végignéztük mit tett a fiatalember - vagy inkább mit tettek vele a tévések - Sebestyén Balázs azt mondta a műsorban, hogy Bárdos András most biztosan éppen az ügyvédjét hívja, hogyan lehetne valahogy mégis kimaradni ebből.

Igaza volt. Valóban elhűltem. Ez tévébe való?

Szerintem nem, de ki mondja meg, mi tévébe való?

És ezzel nincs vége. Gáspár Lászlót egy koporsóba fektették és patkányokat engedtek rá.

Amikor megláttam, elborzadtam: miért kell ezt emberekkel csinálni? Miért kell gilisztaturmixot löttyinteni meglett asszonyok képébe, ha tudják a választ egy buta kérdésre, ha nem?

Miért kell ezt így?

Nagyjából minden ország túl van ezeken a vitákon, ahol a műsort sugározták. És a többség meg is nyugodott, van ilyen, sokan élvezik, meg aztán nem ez a baj, hanem az ebola.
De ennél többről van szó.

Belépünk egy új, egy titkok nélküli világba.
Egy ismert titkosszolgálati vezetőt kérdeztem nemrég, mit tehet valaki, ha nem akarja, hogy lehallgassák. Meglepőt válaszolt.
Semmit. Semmit nem tud tenni. Akit le akarnak hallgatni, azt lehallgatják. Csak pénz kérdése.

Mire felnövünk, milliárdnyi digitális lábnyomot hagyunk magunk után, az interneten, facebookon, ki tudja, hol.
Gigantikus szerverek elemzik, gigantikus cégekben mindazt, amit a neten teszünk, ennek alapján kapunk kereskedelmi ajánlatokat, a szertehegyott digitális limlomjaink pedig sokat érnek - sokaknak.
És ezek alapján tudható, hol vagyunk, hol voltunk, kinek adtunk pénzt, kivel állunk kapcsolatban.

A privát élet, a féltett titkok nyilvánosak lesznek, hozzáférhetőek - csak pénz kérdése, ki fér hozzájuk. Ha politikus vagyok és százmilliós lakást vettem a feleségemnek, félhetek, mert nem fogom tudni eltitkolni. Ki fog derülni. És ez jó. Nagyon jó.

Már csak néhányat kell aludni, hogy így legyen.

De egy párat még kell. Addig én például elmegyek Dél- Afrikába, az RTL műsorába, ahol szaros lufival fogják dobálni a fejemet, én meg majd megpróbálok úgy tenni, mint aki tudta ezt, számított rá, mint akinek ez benne van a pakliban.

Pedig dehogy van. Nem ezért szült az Anyám. Egyikőnket sem ezért szülte.
De ez vár ránk.