Cápák között

Lakatos István: Gyarló emberi vonás, de vállalom, hogy ilyen vagyok

Borda TamásBorda Tamás

2023. március 8. 17:05

Drámai jeleneteket sem nélkülözött egy fiatal vállalkozó pitche a múlt héten: az egyik Cápa elhagyta a stúdiót. Lakatos István az rtl.hu-nak mesélt a szituációról és a dühkezelési megoldásairól, Balogh Petya pedig elárulta, hogy mit gondol a SMART CapacitSystem vállalkozásról, valamint az elektromos autók jövőjéről. A Cápák mellett Lengyel Kristóf, a Hollandiában tanult innovátor is beszélt az élményeiről.

A 25 éves Lengyel Kristóf a tudatos energiafelhasználást népszerűsítené, és az elektromos autók töltésére hozott egy innovációt a Cápák elé. A SMART CapacitSystem vállalkozója 100 millió forintot kért a Cápáktól 10 százalék tulajdonrészért cserébe a február 26-i adásban. Lakatos István elképedt azon, hogy Lengyel Kristóf úgy kért ennyi pénzt, hogy nem készült számokkal, ezért fogta magát, és kisétált a stúdióból. Később mégis visszajött, ráadásul ajánlatot is tett a vállalkozónak, Balogh Petyával közösen.

Mi a véleményed Kristóf vállalkozásáról?

Lakatos István: Ebben a vállalkozásban hatalmas lehetőséget láttam. Az energetikával, azon belül is az optimalizálással foglalkozik, és mivel a mi cégcsoportunk, a Bravogroup önálló divízióval és sok céggel rendelkezik ezen a területen, a SMART CapacitSystem tökéletesen bele fog illeni ebbe a rendszerbe.

Kristóf prezentációja közben egyszer csak felálltál, és kisétáltál a stúdióból. Min bosszantottad fel magad?

Többen kérdeztek a műsor után, hogy miért vonultam ki. Nem tudom már pontosan visszaidézni, hogy mikor pattant el nálam a húr, de 

engem azzal lehet kihozni a sodromból, ha valaki szándékosan mellébeszél. 

Van olyan pillanat, amikor az ember nem akarja megbántani a másikat, és inkább kimegy kiszellőztetni a fejét. Jót mosolyogtam azon, hogy nagyon sok kommentelő azt írta, hogy biztos azért mentem ki, hogy az interneten utánanézzek ennek a cégnek. Természetesen erről szó sincs. Semmi szükség nem volt rá, ráadásul ezzel megszegtem volna a műsor szabályait is.

Miért lettél mérges Kristófra?

Nem Kristófra lettem mérges, sokkal inkább az a szituáció zavart, amit Kristóf akaratán kívül létrehozott. Feltettem ugyanis magamnak a kérdést: mibe fektessen be a Bravogroup vezérigazgatója, ha nem egy olyan cégbe, amelyik energetikával foglalkozik, viszont hogyan fektessen be egy olyan cégbe, amelyik nem tudja konkrétan számokkal alátámasztani a befektetési igényét, a cégértéket. Láttam Kristófon, hogy nagyon tehetséges fiatal, mégis felkészületlenül érkezett a stúdióba. Ha valaki gyenge képességű, nem bántom meg, mert nem célom megalázni senkit, de ha valaki nagyon jó képességű, és azt hiszi, hogy ez önmagában elég, arra dühös szoktam lenni. Van az a mondás is: érted haragszom, nem ellened. Kristófnál is ilyesmiről volt szó.


Szerinted miben nyilvánul meg Kristóf tehetsége?

Eleve az, hogy valaki 25 évesen ki mer állni a Cápák elé, és karakán módon próbálja megvédeni az álláspontját, számomra tiszteletreméltó. Kristófra az a legjellemzőbb, hogy valamiben ki akar emelkedni a többiek közül. Nagyon sok startupversenyen elindult már, külföldre járt egyetemre, nyelveket beszél, triatlonozik. Persze ezeknek az információknak a jelentős részét csak utólag tudtam meg, a felvétel során csak éreztem benne azt a versenyszellemet, ami akkor is átjön, ha a konkrét tényeknek nem vagy a birtokában. Ilyenkor mindig visszaigazolás a számomra, hogy jó emberismerő vagyok.

Hova mentél pontosan?

Ahogy az adásban is mondtam, enni mentem. Nyilván ennyi idő alatt nem egy egész ebédet fogyasztottam el, de a cápatartózkodóban ettem nyolc szem áfonyát. Az jó savanyú, sikerült lehiggadnom, majd visszamentem a stúdióba. Akik azt gondolják, hogy ez showelem volt, azok nem ismerik az igazi Istvánt. Felbosszantottam magam, és az egészségem szempontjából ez volt a leghasznosabb, amit tehettem. Amikor anno Oláh Ibolya kiment a tehetségkutató stúdiójából, és mérgében ököllel belevágott a falba, a következő adásban begipszelt csuklóval tért vissza. Az sem volt sokaknak szimpatikus, de én megértem Ibolyát. Én is ilyen típus vagyok: van, amikor kiakadok.

Megbántad?

Tudom jól, nem helyes, hogy én ilyen helyzetekben néha kivonulok. 

Ez egy gyarló emberi vonás, de felvállalom, hogy ilyen vagyok. Büszke nem vagyok rá, de ez is része Lakatos Istvánnak. 

Én egy olyan impulzív és eredménycentrikus ember vagyok, aki emiatt néha hibázik. Ha csak én ülnék a stúdióban, és látnám, hogy egy vállalkozó össze-vissza beszél, öt perc alatt leállítanám.

Miért nem teszed meg?

Mivel ott van még rajtam kívül négy másik Cápa, tekintettel vagyok rájuk. A való életben mindig kedvesen és udvariasan egyből nemet mondok az ilyen szituációkban, de a műsorban ezt nem tehetem meg, mert ez csapatjáték. Ez komoly feszültséget generál előbb-utóbb bennem, mert ha valakin már az első percben látszik, hogy mellébeszél, végtelen önfegyelem kell ahhoz, hogy ne szóljak közbe.

A való életben is előfordul, hogy felbosszantod magad, és inkább elvonulsz kiszellőztetni a fejed?

Vannak, akik azt mondják, hogy az üzleti életben ezt nem engedheted meg magadnak. 

Amikor elmegyek egy tárgyalásra, jó néhány alkalommal előfordul, hogy inkább kimegyek, és elszámolok magamban százig csak azért, hogy ne sértsem meg a partneremet, és ne szakadjon meg közöttünk egy életre a kapcsolat. 

Ez olyan, mint az Ötven első randi: felejtsük el, ami eddig történt, hátha második nekifutásra sikerrel járunk. A konfliktust jobb elkerülni, mint beleállni.

Mikor döntötted el, hogy befektetsz Kristóf cégébe?

Nem úgy szokott az ilyen zajlani, hogy az egyik percben még nem akarok befektetni, de a következőben már igen. Itt is már az elején eldöntöttem, hogy ha jó válaszokat kapok, akkor befektetek. A pitch elején viszont Kristóf nem volt elég összeszedett, mást kaptam, mint amire számítottam, és valószínűleg ezért is lettem dühös. Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy valaki nem készít üzleti tervet, és nincs meg a fejében, hogy a következő három évben hova szeretne eljutni. De szerencsére szóba került Kristóf papája is, én megkértem, hogy ő is jöjjön be a stúdióba, és tőle már sokkal megnyugtatóbb válaszokat kaptam, megéreztem a biztos hátteret.

Hol tart most Kristóffal a közös munka?

A Bravogroupnak van egy olyan cége, ami az elektromos autótöltők értékesítésével foglalkozik, ezért Kristóf terméke tökéletesen passzolhat a mi tevékenységünkhöz. Az általunk forgalmazott autótöltőket most Kristóf rendelkezésére bocsátjuk, és megnézzük, hogy az ő szoftvere a mi eszközeinkből milyen adatot tud kinyerni. Ha kiderül, hogy ez egy jó termék, akkor a Bravogroup valószínűleg árusítani is fogja, és opcióként felajánlja az ügyfeleknek a töltők értékesítése mellett. Ezt hívom szinergiahatásnak, és ezért mondtam, hogy engem érdekel ez a dolog.

 

Lakatos István mellett Balogh Petya is beszállt a vállalkozásba, és 10 millió forintot ajánlott 10 százalék tulajdonrészért cserébe, ráadásul egy inkubációs programot is kínált Kristófnak.

Miért fektettél be a SMART CapacitSystem vállalkozásba?

Balogh Petya: Igazából azért fektettem be, mert István is beszállt. A Bravogroup is foglalkozik energetikával, és forgalmaznak elektromos autótöltőrendszereket, ezért szerintem a SMART CapacitSystem nagy ügyfele lehet István cégének. Úgy voltam vele, hogy ha erre István lecsap, akkor valószínűleg nem véletlenül teszi. Kicsit potyautasként szálltam be mellé. Azóta is jellemző, hogy István folytatja velük a tárgyalásokat, és ő fog megbizonyosodni arról, hogy a SMART CapacitSystem valóban egy értelmezhető üzlet.

A befektetés mellett inkubációs programot is ajánlottál Kristóféknak. Miben tudod segíteni őket?

A csapatommal összeraktunk egy nagyobb lélegzetű, többéves inkubációs programot, amivel a cégvezetőknek segítünk. Tudásátadással, tanfolyamokkal, mentorálással és workshopokkal vagyunk jelen az életükben, és segítünk nekik jobb döntéseket hozni. Ez nem azt jelenti, hogy helyettük döntünk, inkább abban segítünk, hogy hozzáférjenek ahhoz az üzleti tudáshoz, ami nagyon hiányzik a magyar piacon a vállalkozóknak.

Mi a véleményed az elektromos autókról? Az életedben fontos szerepet tölt be a környezetvédelem?

A három autómból kettő elektromos, a hétköznapokban velük szoktam szaladgálni a városban a feleségemmel. A harmadik kocsink egy nagy családszállító, amit a hétvégi kiruccanásainkra használunk, 

abban kényelmesebben elfér a család. Azt gondolom, hogy már az is környezettudatos választás, hogy hét közben nem szennyezzük a levegőt. Azon persze lehet lamentálni, hogy az elektromos áram is jön valahonnan, de ez a terület is folyamatosan fejlődik, és abban biztos vagyok, hogy az elektromos autózás a jövő.

 

A 25 éves Lengyel Kristóf a tudatos energiafelhasználást népszerűsítené, ezért hozta létre a SMART CapacitSystem vállalkozást. Kristóf többek között a cég születéséről, a környezetvédelem fontosságáról és a Cápák közöttben szerzett élményeiről mesélt.

A Cápák előtt említetted, hogy édesapáddal vágtatok bele a vállalkozásba. Honnan jött az ötlet?

Lengyel Kristóf: Én Hollandiában tanultam, ahol apukámmal ráakadtunk egy cikkre, ami azt taglalta, hogy Amszterdamban a csúcsidőszakban olyan szintű az energiahasználat, hogy a nyilvános autótöltőket le kellett kapcsolni, mert nem bírta el a terhelést. Ebből kaptunk ihletet a vállalkozásunkhoz, majd egyre jobban beleástuk magunkat a témába. Nagyon nagy potenciált láttunk benne.

Mit tanultál Hollandiában?

Egyetemre jártam, és hotelbiznisz-menedzsment szakon végeztem, mellette pedig pincérként dolgoztam.

Mit lehet tudni pontosan a demo szoftveretekről? Ti fejlesztitek?

Igen, mi fejlesztjük. Ennek nagyon sokféle módja és használata van. Ha például egy lakóház nem tudja nyomon követni, hogy melyik lakás mennyit fogyasztott, ehhez is tudunk rendszert biztosítani, de ha már van egy meglévő rendszer, arra is tudunk kapcsolódni.

A környezetvédelem fontos szerepet tölt be az életedben?

Mindenképpen fontosnak tartom. Az egyik kedvenc mondásom, hogy a világban nem az a probléma, hogy mi kivágjuk a fákat, hanem az, hogy egy fa többet ér holtan, mint élve. Egy nagyon ideális, távoli jövőben egy okosotthon fel tudná használni az energiáit, és úgy tudna működni, hogy az emberek előre be tudnák osztani, hogy mikor teszik fel tölteni az elektromos autóikat.

Mit éreztél, amikor kiálltál a Cápák elé?

Nagyon sok startupversenyen jártam, a Red Bull Basement döntőjében pedig nemzetközi zsűri előtt kellett prezentálnom Isztambulban 200 ember előtt. Ennek ellenére nagyon izgatott voltam, amikor beléptem a stúdióba. 

A pitch elején nem úgy ment át a kommunikáció, ahogy szerettem volna, de amikor elkezdtünk beszélgetni az üzlet szakmai részéről, akkor már elkezdte érdekelni a Cápákat a dolog. 

Abból a szempontból is szerencsés voltam, hogy István nagyon jártas ebben a témában, neki nem volt idegen sem az energiapiac, sem az aggregátorok.


István egyszer csak fogta magát, és kisétált a stúdióból. Mi éreztél abban a pillanatban?

Egyáltalán nem számítottam rá, nagyon meglepett, de amikor visszajött, és elkezdtünk beszélgetni a SMART CapacitSystem szakmai oldaláról, az már sokkal jobban elnyerte a tetszését.

Végül apukád is bejött a Cápák elé. Megnyugtató volt, hogy már nem egyedül állsz szemben a befektetőkkel?

Igen. Apától mindig van mit tanulni, de anyukám és az egész családom is támogató. Így minden sokkal könnyebb.

Gondoltad volna, hogy két ajánlatot is kaptok?

Az elején egyáltalán nem. Először annyira nekem estek, hogy tudtam, hogy össze kell kapnom magam. Amikor jobban belefolytunk a témába, és láttam, hogy kicsit felcsillant a Cápák szeme, már elkezdtem reménykedni.

Elég gyorsan igent mondtál Istvánnak és Petyának. Nem is kellett gondolkodnod?

Ahogy mondod. István és Petya egyértelműen azok a szakmai partnerek, akiket kerestünk. 

Az eddigi adások alapján István elég szigorúnak tűnt, de láttam, hogy ő az elején mindig csendesebb, és utána két-három okos kérdéssel meg tudja állapítani a dolgokat. 

Amikor leültünk beszélgetni a befektetés után, nagyon szimpatikus és kedves embernek ismertem meg.

Hol tart most a közös együttműködés?

A Bravogroupnak van egy napelemcége, és mivel mi is az aggregátori piacon szeretnénk tevékenykedni, úgy gondolom, hogy teljes mértékben ki tudjuk egymást egészíteni. Istvánéknál már mindenkivel sikerült megismerkednem a csapatból. Amint lehet, szeretnénk integrálni a töltőjüket a rendszerbe.

 

#Cápák között#rtl#lakatos istván#smart capacitsystem#interjú#balogh petya#Videó#elektromos autók#innováció#jövő#környezetvédelem#vállalkozás