Bulvár

Árpa Attila szeretne újra apa, sőt, nagypapa lenni

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. december 23. 8:12

Árpa Attila a Sztárboxszal is bebizonyította, hogy van még benne szufla.

Árpa Attila már elmúlt ugyan 52 éves, de egyáltalán nem érzi még magát öregnek, derült ki a Blikk cikkéből. Az RTL Sztárbox egészen a döntőig menetelő nehézsúlyú hőse a lapnak azt mondta, hogy az adrenalin tartja fiatalon:

Minden évben történik velem valami, vagy sok minden, amikor pozitív vagy negatív stressz ér

– fogalmazott, hozzátéve, hogy táncolni tanul, bokszol vagy éppen bíróság elé áll, ez utóbbival a kábítószerrel való visszaélés miatt ellene indult büntetőügyre utalva.

Ahhoz, hogy a Sztárboxban ilyen jó eredményt ért el (csak a döntőben maradt alul), nagyban hozzásegítette, az, hogy lemondott a cigarettáról, a zsíros ételekről, az éjszakázásról és az alkoholról is:

Az edzések előtt lemondtam mindenről, ami öregíti a testet. Néha-néha vannak olyan esték, amikor megengedek magamnak egy üveg italt, egy fél doboz cigit, ezekre szükségem van az alkotói munkámhoz, de novemberben még a születésnapomat sem ünnepeltem meg.

A tévés sikerek mellett azonban a családi és szerelmi életére nem maradt annyi idő, amennyit szeretett volna:

Szakmai sikerből mostanában rengeteg jutott, a szerelem azonban most nem fér bele az életembe. A szüleimmel minden pillanat ajándék, illetve a lányommal is vannak boldog pillanataim, de kamaszodik, érthető okokból most nem velem foglalkozik.

Árpa Attila azt mondta a Blikknek, hogy szeretne sokáig élni, mert még rengeteg terve van, amibe egy új család alapítása is belefér:

Van még dolgom. Szeretnék még gyereket, családot alapítani. Tudom, hogy már kezd késő lenni, de még beleférek.

Hovatovább, szeretne nagypapa is lenni, ebben leginkább 17 éves lányára, Amirára számít:

Nyilván szeretnék Amirával is minél több mindent megélni. Látni, amikor lediplomázik, megházasodik, amikor anyává válik. Ezek most utópisztikus gondolatok, hiszen csak 17 éves, de szeretnék nagypapa lenni.

Árpa Attila a Sztárbox egyik főszereplője volt, egészen a döntői küzdötte maát, ahol Brasch Bence volt az ellenfele:


Nyitókép: RTL Sajtóklub

#Bulvár#árpa attila#Sztárbox#apaság#család

Címlapról ajánljuk