Bulvár

Fejest ugrott egy nő a pottyantós budiba ejtett telefonja után

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 22. 20:00

A Mount Walker hegyi kilátónál kiránduló turistát a tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.

Bizarr esethez riasztották a brinnoni tűzoltókat és mentőszolgálatot április 19-én, délután három óra körül. A Washington állambéli Olympic Nemzeti park egyik kedvelt túrázó helyén, a Mount Walker hegyi kilátópontnál járt pórul egy 40 év körüli nő, akit speciális felszereléssel kellett kimenteni szorult helyzetéből.

A majdnem rosszul végződött kirándulást egy mobiltelefon tette tönkre. A turista a kilátópont pottyantós vécéjét használta épp, és eközben mobilozott. A telefon azonban kicsúszott a kezéből, egyenesen bele az ülőke alatti tartályba.

A nő először megpróbálta szétszedni a vécét, hogy visszaszerezze a telefonját: leszedte az ülőkét és a burkolatot is. Ez nem volt elég ahhoz, hogy elérje a készüléket, ezért a kutyája pórázával próbálta magát rögzíteni, és úgy előrehajolva kihalászni a telefont. Ez a módszer sem járt sikerrel, sőt fejjel előre belecsúszott a fém tartályba.

Nagyjából negyedóráig próbált saját erőből kikászálódni, de nem sikerült sehogyse. Szerencséjére a telefon meglett, így végül azon fel tudta hívni a központi segélykérő számot, a 911-et.

A helyszínre érkező helybéli tűzoltók megtalálták a tartályban nőt. Felmérték a helyzetet, majd összeeszkábáltak egy kis mentőplatformot, amit egy kötéllel leeresztettek hozzá. A nő erre rá tudott állni, megkapaszkodott, így húzták ki végül.


A nő azt mondta megmentőinek, hogy jól van, nem sérült meg, és nem is akarta, hogy kórházba szállítsák, csak haza akart jutni. A tűzoltók lemosták, adtak neki egy egyszer használatos munkavédelmi kezeslábast, majd nyomatékosan kérték, hogy feltétlenül forduljon orvoshoz, miután hosszú ideig érintkezett emberi fekáliával. A kaliforniai nő nem hallgatott a jó szóra, saját felelősségére távozott.

A mentők szerint a nő rendkívül szerencsés volt, hogy nem sérült meg és hogy a tartályban felgyülemlett gázoktól sem lett rosszul.

Nyitókép: Brinnon Fire Department/Facebook

#Bulvár#mobiltelefon#budi#kirándulás#washington állam#egyesült államok