Belföld

270 lakásos társasházat építhetnek a gazdagréti Madárhegyre, több ezer lakó tiltakozik

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2024. május 30. 6:57

Már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyben egy XI. kerületi 20 ezer négyzetméteres zöldterület beépítése ellen tiltakoznak – értesült az rtl.hu. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a magántulajdonban lévő telken a Bayer Construct húzna fel egy 270 lakásos társasházat, amelynek magassága a 11 métert is elérheti. A lakók szerint a klímaválság idején megengedhetetlen a fák kivágása, ráadásul úgy vélik: nem lesz elég hely az amúgy is hiányos infrastruktúra kiépítésre. A néhány napja megindult munkák mindenesetre leálltak, azt pedig az önkormányzat vizsgálja majd, hogy a cég a szabályoknak megfelelően végezett-e tereprendezést.   

Az elmúlt napokban többször is kint járt a rendőrség annál a XI. kerületi teleknél, ahol a Bayer Construct autói jelentek meg, a munkások pedig tereprendezési munkákba kezdtek. Az rtl.hu információi szerint a hatóságokat a lakók hívták ki, akik szerint szabálytalanul irtották a növényzetet a Hosszúréti utcában.

A Burdapesti Rendőr-főkapitányság ugyanakkor azt közölte: „a rendőrök megállapították, hogy a magántulajdonban lévő területen a tulajdonos megbízásából végeztek tereprendezési munkálatokat, ami a gaz levágását, a cserje és bozót irtását foglalta magában – fákat nem vágtak ki. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, rendőrségi eljárás nem indult. A keletkezett iratokat a kerületi önkormányzatnak küldik meg annak vizsgálata érdekében, hogy a tereprendezés önkormányzati rendeletbe ütközött-e.”

A lakók videófelvételeket is készítettek az irtásról, ezen az látható, hogy gépekkel is dolgoznak a munkások.  

Mindent meg fogunk tenni, hogy ne építhessék be ezt a zöldterületet, részben ez hűti le ugyanis a környék klímáját 

– mondta az rtl.hu-nak a helyi tiltakozás egyik vezetője, Bodainé Klotz Adrienne. Szerinte klímaválság idején önmagában is elfogadhatatlan a növények irtása, az pedig különösen aggályos, hogy a madarak költési időszakában végezték.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Bayer Constructhoz köthető cég tulajdonában lévő mintegy 20 ezer négyzetméteres, fás-bokros területen a vállalat 270 lakásos társasházat húzna fel. Az épületet 3-4 emeletesre tervezik, magassága pedig a kerülettel kötött megállapodás alapján legfeljebb 11 méteres lenne. A Bayer Constructot is kerestük, de kérdéseinkre nem reagáltak, így a tervekről csak a helyi vezetés tájékoztatása alapján tudunk beszámolni. 

Nincs engedély, de már folyik a tereprendezés

Az önkormányzat szerint ugyanakkor építési engedély és hivatalos terv még nincsen, a lakók ezért is lepődtek meg, hogy már tereprendezési munkák kezdődtek. „A környék már így is túltelített, de ha ideépítenek még több száz lakást, akkor a helyi infrastruktúra már biztosan nem bírja el ezt az embertömeget” – fogalmazott Bodainé Klotz Adrienne. A helyi lakók ezért azt szeretnék, ha a helyi vagy a fővárosi önkormányzat kisajátítaná a területet, a szomszédos – jóval nagyobb – telkeket pedig védetté nyilvánítanák. Az ezért indított petíciót már több mint háromezren írták alá.  

Nem szeretnék hazudni, szinte biztos, hogy sem a XI. kerületi önkormányzat, sem a főváros nem sajátítja majd ki ezt a részt 

– fogalmazott az MSZP-s Keller Zsolt, helyi önkormányzati képviselő. Ez ugyanis állítása szerint legalább 4-5 milliárd forintba kerülne, ekkora forrás pedig nem áll rendelkezésre.

A politikus szerint jogilag sem tudják megakadályozni az építkezést, mert az engedélyeztetés már a kormányhivatalokhoz tartozik, változtatási tilalmat pedig csak egyszer lehet elrendelni 3 évre – ez utóbbi lehetőséggel már éltek egyszer 2020-ban. A 40 százalékos beépíthetőségi határt (amely eredetileg 15 százalékos volt, de az előző önkormányzat megemelte) ugyan le lehetne csökkenteni ismét, de ez egyrészt nagyon hosszú jogi procedúrához vezetne, másrészt szintén kártérítési kötelezettséggel járna.

„2022-ben volt az egyetlen lehetősége az önkormányzatnak, hogy áron alul megvegye a területet, egy licit keretében, mivel az akkori tulajdonos ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek. Akkor az önkormányzat tett is egy ajánlatot, végül lefújták az árverést, mert a tulajdonos kifizette a tartozását, így megszüntették a felszámolási eljárást” – fogalmazott. 

Keller Zsolt azt mondta, hogy a kerületi vezetés megállapodott a céggel, így várhatóan több ponton is kisebb konstrukció valósul meg. (A megállapodás még az előző tulajdonossal jött létre, de ez a politikus szerint vonatkozik a Bayer Constructhoz köthető cégre is, mert bejegyeztették a tulajdoni lapra.) Az egyezség következtében az eredetileg tervezett 450 lakás helyett 270 épül meg, 12,5 méter helyett csak 11 méteres lesz a társasház, növényekkel teli teteje lesz, a törvényben előírt lakásonkénti 1 parkolóhely helyett pedig másfelet telepítenek majd. A Bayer Construct azt is vállalta, hogy befizet az önkormányzatnak 150 millió forintnyi infrastrukturális hozzájárulást, valamint épít egy 1100 négyzetméteres játszóteret is, amelyet mindenki használhat majd. 

Információink szerint az önkormányzat további tárgyalásokat kezdeményezett a céggel.

Keller Zsolt tájékoztatása szerint a helyi jegyző vizsgálja, hogy a szabályoknak megfelelően történtek-e az elmúlt napok tereprendezési munkái. A múlt héten leállt munkák szerinte még hónapikig nem indulnak újra. A lakók mindenesetre nem adják fel: a több ezer aláírással ellátott petíciójukat nemcsak a kerületi vezetéshez juttatták el, hanem a fővárosi önkormányzathoz is. Azt állítják, addig nem nyugodnak, amíg meg nem akadályozzák a beruházást.

A terület egyébként lassan 20 éve van magánkézben, akkor adta el a fővárosi önkormányzat, de a kerület tájékoztatása szerint a Bayer Constructhoz köthető cég csak tavaly vásárolta meg. A Válasz Online cikke szerint a cég vezetője, Balázs Attila közel két évtizede dolgozik a szférában, jellemzően a piacról él. Az utóbbi időben rendszeresen üzletelt NER-es gazdasági szereplőkkel, Zuglóban pedig egy egész irodanegyed építése köthető hozzá, amit Hadházy Ákos korábbi posztja szerint az állam 244 milliárd forintért vásárolhat meg.

Nyitókép: Turós Balázs Facebook-oldala

#Belföld#madárhegy#gazdagrét#bayer construct zrt.#építkezés#társasház#tiltakozás#ma