Belföld

A „progresszív konzervatív” Dopeman elmondta, hogyan lett Orbán híve: Orbán Viktor megszabadított magamtól

rtl.hurtl.hu

2024. április 5. 18:19

Pityinger László, azaz Dopeman elmondta, hogyan lett Orbán Viktor híve. Szerinte a magyar nép az elmúlt több száz évben nem élt így, mint most. Úgy lehet élni, mint nyugaton.

Skrabski Fruzsina, filmrendező, a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin tanácsadó testületének tagja készített interjút Dopemannel, azaz Pityinger Lászlóval.

A beszélgetés gerincét egy Dopeman által választott film adta, a rapper a Dűne című – eddig – kétrészes feldolgozás adta. Dopeman szerint ez az utóbbi évek filmtermésének egyik legjobbika, ráadásul olyan üzeneteket hordoz, amelyek túlmutatnak a filmen. Ha dokumentumfilmet kellett volna választani, a hosszú élet titkát kutató filmet választott volna.

A hosszú élet titkai 

Kék zónának nevezik azokat a területeket, ahol a legtöbb 100 év fölötti lakos él, valamint itt a legalacsonyabb a különböző idegrendszeri, szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedések aránya.Az On the Spot riporterei S. Takács András és Cseke Eszter az RTL+-on látható Hosszú élet titkai című sorozatukban a kék zóna jelenség titkait kutatták. Végül arra jutottak, hogy öt pontban lehetne összefoglalni a hosszú élet titkát. 

A Dűnében a történet kifutását tartotta a legérdekesebbnek, hogy a negatív vég ellenére is teljes, kerek. Hozzátette: párhuzamot lehet vonni a Csillagok háborújával, az a gyerekeknek készített Dűne valamilyen formában. A Dűne tanulságaként a bálványt, illetve a bálvánnyá válást nevezte meg az előadó, illetve 

ezek a karmikus minták, amiket szinte mindenáron be akarunk teljesíteni.

Elmondta: egy időben ő is törekedett arra, hogy egyfajta bálvány legyen, amit most csinál, az pedig sok szempontból arra irányul, hogy széttépje önmaga bálványságát. 

A beszélgetés egy pontján Dopeman azt mondta, hogy szerinte „a magyar társadalom végzetesen toxikussá vált. Maga a társadalmat alakító legapróbb elem, az atom, az ember toxikusan működik.” Ez abban nyilvánul meg, hogy a magyar társadalom nagyon sok belső, feldolgozatlan feszültséggel él, titkok társadalma vagyunk. A magyaroknak családilag ismerős az, hogy vannak dolgok, amikről nem beszélünk.

Skrabski Fruzsina rákérdezett, hogy a korábban megénekelt témák, például a striciség vagy a lopás mennyire hitelesek, Dopeman szerint közel volt a tűzhöz és csoda, hogy él.

Robbant mellettem bomba, amit el tudsz képzelni… Voltam egy csomó szituációban, ahol nem feltétlenül kellett volna ott lennem, ha okosabb vagyok, de én nem csak beszéltem erről, hanem amennyire lehet, éltem is. Ami így utólag nézve ostobaság, mert én remekül elvoltam a zenéből, tehát semmi szükségem nem lett volna arra, hogy az éjszakai emberek társaságában töltsem az időmet 

– válaszolta arra a kérdésre, hogy miért került olyan helyzetbe, hogy örülnie kell, hogy él.

Dopeman arról is beszélt, hogy mai életszemlélete szerint már nem sajnál senkit, de együttérez mindenkivel.

Mikor ültem a nagyszüleim gyilkosa mögött, úgy ültem le, hogy belevágom a baltát a a fejébe

– fogalmazott, majd hozzátette: elmondták, hogy az elkövető hogyan nőtt fel, ekkor Dopeman belátást nyert, hogy a gyilkos hogyan került ebbe a láncolatba. Ekkor már nem érezte a korábbi gyűlöletet, de azt helyeselte, hogy az elkövetőt elzárják. Így amikor később olyan híreket kapott – talán felvágásból is – hogy a börtönben ezt vagy azt tették a férfival, számára az nem volt örömteli.

2015-ben kommandósok kísérték azt a rablóbandát a tárgyalóba, akik kegyetlenül megkínozták Dopeman nagyszüleit. A vád szerint a nyolctagú bandából ketten gyilkoltak. Öt embert öltek meg Budapesten. Védtelen idős nőket és férfiakat raboltak ki legtöbbször, és minden alkalommal bántották is áldozataikat. Pityinger László és Péter akkor azt mondták, hogy sebeik soha nem fognak begyógyulni:


Hogyan lett Orbán híve Dopeman? 

Dopeman 2013-ban egy ellenzéki rendezvényen vett részt, ahol a szervezők ledöntötték az Orbán Viktort ábrázoló hungarocell szobrot, a rapper pedig belerúgott a szobor letört fejébe. Skrabski Fruzsinát nézői visszajelzésére az érdekelte, hogy mi történt a rugdosás és aközött, hogy Dopeman felvállaltan szimpatizál Orbán Viktorral, illetve hogy a rappernek van-e tudomása arról, hogy a miniszterelnök mit gondol róla. 

Hát hogy mit gondol rólam, azt nem tudom, de hogy a kommunikációban rendszeresen látom bizonyos idő elmúltával, amiket elmondok, azt sokszor észreveszem

 – mondta Dopeman, aki szerint ez lehet véletlen is vagy egy szinkrongondolkodás eredménye is. A miniszterelnökkel nem találkozott, de nem is gondolja, hogy taktilag jó lenne, ha őt a keblükre ölelnék, nem is vágyik erre.

Nekem megvannak a magam kritikái. És szerintem sokkal lényegibb kritikáim vannak a mostani magyar kormánnyal szemben, mint azoknak, akik csak most azon hörögnek, hogy az Orbán.

Kritikái szerinte nem baloldaliak, magát progresszív konzervatívnak nevezi. Vannak kérdései az oktatással kapcsolatban, elsősorban a szemlélet miatt, sem a poroszos oktatással nem szimpatizál, sem a finn, svéd mentalitást nem tartja jónak.

A Fidesszel kapcsolatos váltás indoklását onnan indította, hogy az emberek paradox helyzetben vannak, az emberek a mostani rendszertől kaphatják meg a legjobb formában azt, amit a világtól várnak.

Itt most sok autójuk lehet, azt esznek, amit akarnak, tudnak dolgozni ha szeretnének, jó fizetéseket is tudnak kapni. Tehát tudnak élni egy olyan életet, mint nyugaton

– magyarázta Dopeman, aki elmondta, mi a baja az ellenzékkel. Távolabbról kell nézni a dolgokat, Magyarország egy szövetségi rendszer része, ami provinciális helyként tekint rá. Szerinte az ellenzék azt gondolja, hogy ezt a birodalmi gondolkodást kell kiszolgálni, ez pedig rosszabb élethelyzetet feltételez, mint ami most van.

Korábbi alapállásával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon zavarta, hogy Orbánék a 2010-es kormányváltás után elkezdtek radikálisan levágni mindent, ami nem hozzájuk tartozott, például elvették a magánnyugdíjpénztárakat. Autoriter törekvéseket említett, a saját bástyák kiépítését, a gazdaság monopolizálását. Ez pedig egy függetlenebb gondolkodónak nem feltétlenül tetszik, magyarázta Dopeman. Abban az időszakban még nem lehetett érezni az életszínvonal javulását, úgy látta, hogy emellett jött a ki ha én nem kormány és még dalt sem lehetett írni, mert beidézték a rendőrségre. Az ellenzéknek pedig jól jött a kritikája, mert országosan ismert ember. Az ellenzéki körökbe állítása szerint soha nem vették be, mert látták rajta, hogy önjáró. 

Orbán garnitúrája – fogalmazott Dopeman – őt mint előadóművészt, mint zenészt, mint zenészt, kinyírták 2013 után. Szerinte a fejrugdosásnál lőtt túl a célon, előtte is ellenzékieskedett, hívták műsorokba, utána jött a váltás.

Én ott megköszöntem ezt az Orbánnak, hogy ezt megcsinálta, mert engem megszabadított magamtól. Addig el sem tudtam képzelni, hogy én nem úgy élek, hogy Dopeman vagyok és nekem minden jár.

Ezután elapadtak a bulvárszereplések, ő pedig nem tudta, mi lesz vele. Így indult el hajkereskedése, ismertségét átfordította üzleti vállalkozására. Úgy fogalmazott, hogy amikor az első kiló hajat a kopasz fejével eladta, azt mondta magának: ha ezt meg tudja csinálni, akkor mit nem tud megcsinálni az életben?

Később hitelkihelyezéssel kezdtek foglalkozni, ekkor kezdett rácsodálkozni a fizetésekre, szerinte az Audi gyártósora mellől nettó 400-500 ezres fizetésekkel mentek hozzá 2015-2016-ban.

Én arra gondoltam, hogy éhhalál van meg mit tudom én mi

– mondta, majd arra is kitért, hogy ellenzéki műsorokban sok panelt hall, egy alkalommal el is mondta egy műsorban, hogy Magyarországon nincs szó éhséglázadásról. Szerinte a magyarság az utóbbi x száz évben nem élt így, mint most. 

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:


Nyitókép: Skrabski Fruzsina / YouTube

#Belföld#pityinger lászló#dopeman#orbán viktor#fidesz#ellenzék

Címlapról ajánljuk