A Bayer Zsolt nagyapjáról író történészt megfenyegették, hogy az ő felmenőinek is utánanéznek

Hétfőn jelent meg a Telexen Ungváry Krisztián történész terjedelmes cikke Bayer Zsolt fideszes publicista nagyapjáról, aki „testüregmotozó kiskőrösi nyilasból lett kommunista besúgó”. Ungváry a cikke elején leszögezte: azért foglalkozik a témával, mert „Bayer Zsolt rendszeresen fel szokta emlegetni politikai ellenfelei szüleinek és nagyszüleinek valós vagy vélt viselt dolgait. Részesült ebben a kitüntetésben Bauer Tamás, Donáth Anna, Fekete-Győr András, Rényi Pál Dániel, Dobrev Klára és még ki tudja, ki.”

Főbb állításait Ungváry már vasárnap ismertette egy videóban, erről itt írtunk korábban. A súlyos állítások között szerepel, hogy a publicista anyai nagyapja, Gyimes Károly aktív tagja volt a nyilaskeresztes pártnak Kiskőrösön, gettóorvosként pedig hüvelyi motozást tanított be a személyzetnek. Az ’50-es években viszont már önként jelentkezett besúgónak, és szorgalmasan jelentett az ÁVH-nak, 1961-ben pedig magzatelhajtásért ítélték el.

Ungváry szerint Bayer Zsolt sértettsége levezethető nagyapja tevékenységéből, de „megszabadulhatna ettől a terhes örökségtől akkor, ha vállalkozna arra, amit publicisztikáiban másokon számonkér”.

Ehhez arra lenne szükség, hogy ő maga kilépjen abból a családjában tenyésző nyilas tradícióból, amelyben számára természetes, sőt szükséges a politikai ellenfél teljes dehumanizálása

– írja a történész, hozzátéve, hogy azzal is beérné, hogy a publicista „saját felmenőiről ne terjesszen hazugságokat”.

„Ellenzéki tüntetéseken sípolgat”

Az első jelentősebb reakció nem Bayer Zsolttól, hanem egy másik fideszes publicistától, Szentesi-Zöldi Lászlótól érkezett a Magyar Nemzet honlapján. Szentesi-Zöldi személyében próbálja hitelteleníteni Ungváryt, azt írja róla: „a történészi szakma határain imbolyog, amióta elvégezte az egyetemet. Összeférhetetlen természetéről, intrikus személyiségéről, kényszeres hazudozásairól bárki hosszan tudna mesélni, aki legalább két percre kapcsolatba került vele”, „ellenzéki tüntetéseken sípolgat, mint akinek teljesen elment az esze”.

A tárgyra térve Szentesi-Zöldi kijelenti: amiről Ungváry írt, „abban voltaképpen semmi újdonság nincs”, „Bayer Zsolt már réges-régen beszélt nagyapja viselt dolgairól”. Szerinte alapos érvek szólnak amellett, hogy 

dr. Gyimes Károly nem követett el olyasmit, amiért nyolcvan év távlatából ne menthetnénk fel. 

Arról, hogy Gyimes Károly fiatal lányokon, megalázó módon demonstrálta a hüvelyi motozást, Szentesi-Zöldi azt írja: „ezt a motívumot a baloldali sajtó olyan izgatottan tálalja, mintha akkoriban nem sok millió ember életéről, haláláról, hanem alkalmi hüvelyvizsgálatokról szólt volna a nagyhatalmi játszma”.

Bayer Zsoltnak Szentesi-Zöldi szerint „semmiféle politikai vagy erkölcsi kötelezettsége nincs, nem kér részt a közhatalomból, ahogyan politikai felelőssége sem létezik”.

Az olvasónak tudnia kell, hogy Bayer Zsolt nélkül a magyar nemzeti oldal nem tartana ott, ahol most tart. Ha tehát őt támadják, minket támadnak. És ha Zsoltot kóstolgatják a túloldalról, ígérem, mi is ott leszünk 

– jelenti ki Szentesi-Zöldi, a cikke végén pedig felidézi, hogy Ungváry korábban maga beszélt arról egy interjúban, hogy apjának, anyjának és nagyapjának is volt dolga az állambiztonsággal.

Elmeséli, hogy a családja tettesként vagy áldozatként kapcsolódott a kommunistákhoz? Inkább nem várjuk meg a választ. Utánanézünk a történteknek, és – kölcsönösségi alapon – Ungváry Krisztián szűkebb rokonságáról, az állambiztonsággal kapcsolatot tartó apáról, anyáról és nagyapáról mesélünk egy kicsit

– fejezi be írását Szentesi-Zöldi, lényegében megfenyegetve azzal a történészt, hogy neki is „utána lesz nézve”.

„Küzdelem van”

Nem sokkal később Bayer Zsolt is közzétette Ungváry Krisztiánnak szánt válaszát a Magyar Nemzetben. Azt írta, iszonyodik az olvasottaktól, de leszögezi: kilenc vagy tizenegy éves lehetett, amikor meghalt nagyapja, nem emlékezik pontosan. Kijelenti, hogy a nagyapja semmilyen módon nem határozza meg őt, évente kétszer találkozott vele, életében legfeljebb hússzor.

Ezért meglehetősen üres és politikailag motivált pszichologizálásnak tartom Ungváry Krisztián azon igyekezetét, amellyel megpróbálja levezetni a nyilas-kommunista nagyapa – ugyanolyan unoka logikai sort

– teszi hozzá. Szerinte korábban tévesen jelent meg, hogy kikérte volna a nagyapjára vonatkozó állambiztonsági iratokat, de ennek nem tulajdonított jelentőséget. Amikor a nagyapja általa ismert dolgait nyilvánosságra hozta, „süket csend fogadta a hírt”, „kutyát nem érdekelt”.

Az Ungváry által most leírtakat Bayer Zsolt nem vonta kétségbe, azt írja, ezeket olvasva most iszonyodik „attól a nagy, erős, csöndes embertől, aki a nagyapám volt, és akiről emlékem is alig van mindezeken kívül”.

Nincs okom megmagyarázni a XX. század minden iszonyatát, benne a nagyapámét. Csak fáj. Most átkozottul fáj

– közölte. A publicista végül köszönetet mond Ungváry Krisztiánnak, amiért szembe kell néznie nagyapja múltjával. Szerinte ez azért lett érdekes most, mert „harc van. Háború van. Küzdelem van. A szuverenisták, a nemzetállam hívei, a kurucok, illetve a globalisták, a nemzetállam elárulói, a labancok között.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd