Belföld

Miután nyáron kikerült az egyik kormányzati tanácsból Krausz Ferenc, a Nobel-díja után bekerült egy másikba

rtl.hurtl.hu

2023. október 13. 21:54

Krausz Ferenc a kormány tudománypolitikai tanácsának is a tagja volt, de nyáron kikerült belőle. Most egy új szervezet tagja lett.

A Nobel-díjas Krausz Ferenc professzor részvételével megalakult a Kutatási Kiválósági Tanács – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken.

A közleményük szerint a Kutatási Kiválósági Tanácsot a kormány hozta létre annak érdekében, hogy erősödjenek a kiválósági alapú kutatási támogatások által kiváltott gazdasági és társadalmi hatások, valamint növekedjen a kutatói életpálya vonzereje.

Emlékeztettek, hogy idén májusban alakult meg az új, tizenkét tagú Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amely a kormány stratégiai tanácsadó testülete a tudománypolitika és az innováció területén, ezt követően júliusban pedig megalakult a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) új, immár kilenctagú irányító testülete is, amelynek elsődleges feladata a kutatóintézet-hálózat megemelése és nemzetközi erőtérbe helyezése, most pedig a kutatási források hatékony elosztása érdekében létrejött a Kutatási Kiválósági Tanács, kiteljesítve ezzel a magyar tudománypolitika irányítási rendszerét – írták.

Krausz Ferenc a kormány tudománypolitikai tanácsának is a tagja volt, de nyáron kikerült belőle. A Kulturális és Innovációs Minisztériumot a hvg.hu kérdezte arról, miért került ki a tanácsból Krausz, de akkor hallgattak. Azt azonban elárulták: „Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter még akkor egyeztetett Krausz Ferenccel a magyar tudományirányítás új szervezeti struktúrájában betöltendő szerepéről. Az új testület megalakítását és tagjainak névsorát októberben hozza nyilvánosságra a Kulturális és Innovációs Minisztérium”. Ez a szervezet alakult meg most.

A tárca közleménye szerint a héttagú testület tagja lesz Aczél Petra társadalomtudós, Greiner István, a Richter Nyrt. kutatási és fejlesztési igazgatója, Kondorosi Éva növénybiológus, Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, Perczel András biokémikus, Röst Gergely matematikus, valamint a műszaki tudományok területén dolgozó Stépán Gábor. A Kutatási Kiválósági Tanács lesz az első számú letéteményese a Krausz Ferenc professzor által is javasolt egységes, kiválóságon alapuló kutatói életpályamodell kialakításának – írták.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

#Belföld#krausz ferenc#fizika#nobel-díj#kutatási kiválósági tanács#csák jános