Belföld

Az egészségügyi államtitkár szerint van elég orvos Magyarországon

rtl.hurtl.hu

2023. február 11. 6:57

Úgy vélte, a problémákat inkább az ellátásszervezés hibái okozzák. Áprilistól harminc helyen elindítják az online időpontfoglalási rendszert.

Több mint 30 ezer orvos dolgozik a közfinanszírozott rendszerben, lakosságarányosan nincsenek kevesen, így e mutatóban nem is állunk rosszabbul, mint bármelyik európai uniós állam – mondta a Népszavának adott interjúban Takács Péter egészségügyi államtitkár.

Szerinte az elmúlt évtizedekben csak relatív orvoshiányok keletkeztek, leginkább ott, ahol nem volt paraszolvencia. Az olyan szakmák, mint például a patológusoké, teljesen elnéptelenedtek. 

Én igazságügyi orvosnak készültem, személyes tapasztalatból tudom, hogy meglehetősen kevés hálapénzhez jutott egy boncteremben az ember

– mondta. Úgy vélte, ezen kívül létezik egyfajta területi egyenlőtlenség is, ami az orvosképzés hibáira vezethető vissza. Ehhez is hozzá nyúlnak várhatóan, a fő gond szerinte az, hogy az orvosképzés mindig centralizált módon folyt. „Azon kezdtünk el gondolkozni, hogyan lehet a periféria felé vinni a képzési idő nagy részét. Azaz, hogy kerüljön a gyakorlati idejére a rezidens például a bajai és más kisebb kórházba és csak az igazán magas tudáscentralizációt igénylő oktatása történjen az egyetemi város falain belül” – fogalmazott.

Takács Péter összességében azt mondta: meggyőződése, hogy 

nem az orvos a szűk kapacitás a rendszerben, hanem az ellátásszervezés hibái okozzák a problémát. 

„Van elég orvos a rendszerben, akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőkőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások” – mondta. 

Az orvosok tiltakozásáról, amelynek következtében sokan felmondhatják a túlmunkaszerződésüket, azt mondta: „Nem gondolom egyébként, hogy ez az akció a jó irány. Ha én lennék az orvosi kamara, végiggondolnám. És azt mondanám, hogy gyerekek, azért valljuk be, hogy itt vannak olyanok, akik a paraszolvencia kivezetése után nagyon látványosan elvesztették a munkakedvüket. És mi, a többség dolgozunk helyettük. Ahelyett, hogy azt mondanánk, keressen egy kicsit kevesebbet, aki látványosan elvesztette a munkakedvét”.

Szerinte a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula alaptalanul támadja a kormányt, amikor azt kifogásolja, hogy az egészségügyi átalakítás előtt a minisztérium nem egyeztetett a szakmai szervezettel.

„Kedd este, a törvénytervezet benyújtása előtt, a Belügyminisztériumban ültünk hármasban – elnök úr, miniszter úr meg én. Két és fél órán át mentünk végig a törvényjavaslat egyes pontjain. Az elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy a mínusz 20 százalékot soha nem fogja tudni támogatni, mint szakmai érdekképviselet, de egyébként a többi rendben van, és jó az irány. Gondolom ezt követően lehetett valamilyen vezetői egyeztetés, elnökségi ülés, és utána péntek reggel kiküldtek 38 ezer orvosnak egy olyan e-mailt, hogy az egészségügyi átalakításáról továbbra sem egyeztet a Belügyminisztérium kamarával. Másnap amikor magyarázatot kértem a történtekre, Kincses Gyula azt mondta, hogy ő magánemberként beszélgetett velünk, és nem a kamara elnökeként" – állította Takács Péter.

Az egészségügyi államtitkár azt is elmondta, hogy hamarosan indul az új online szakrendelői időpontfoglalás. 

Ennek az a célja, hogy a betegek az összes szakellátóhoz tudjanak időpontot foglalni, a hozzátartozó applikáció pedig csipogással jelzi, hogy például holnap szemészeti vizsgálata lesz a betegnek. 

„Januárban már elkezdődött a rendszer használatának oktatása a szakembereknek. Ezt a szolgáltatást az első harminc kórházban a tervek szerint áprilisban el is indítjuk" – fogalmazott Takács Péter.

Nyitókép: Kovács Tamás/MTI

#Belföld#takács péter#egészségügy#interjú#átalakítás#béremelés

Címlapról ajánljuk