„Nem állapot, hogy az EU önti a cigányokra szánt pénzt Magyarországnak, de a helyzet egyre rosszabb” – Interjú Glonczi Lászlóval, a 2022-es SZABAD-díj nyertesével

A TASZ a díj oldalán önt egy „magányos harcosnak” nevezi. Mennyire tartja pontosnak ezt a jellemzést?

Bár van egy szervezetem, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete, de valójában a jogvédelmet egyedül gyakorlom, így pontosnak tartom ezt a leírást.

Hogy alakult a pályája jogvédőként onnan kezdve, hogy először kezdett foglalkozni az iskolai szegregációval?

Több évig küzdöttünk szülőként azért, hogy a lányunk integrált iskolába kerüljön – ráadásul úgy, hogy a feleségem fehér bőrű, nem roma, és ő intézte az ügyeket. Cigánytelepen laktunk, csak az számított. Ekkor jött az az ötlet, hogy ügyvédi segítséggel oldjuk meg a dolgot. Még ez is nehéz dolog volt, még az ügyvédnőnek is kapaszkodnia kellett, hogy átvegyék a gyereket, több hónapos huzavona volt. Elhatároztam azt, hogy én emellé az ügy mellé állok, és megpróbálok minél több roma származású gyereket innen a cigány iskolából kivinni.

A szülőknek mindig adok egy hónapot, hogy maguk próbálják meg átíratni a gyereket. Szembesüljenek azzal, hogy a törvény megadja ugyan az iskolaválasztás lehetőségét, ezt nem tudják megtenni.

Több éves képzés van mögöttem. Olyan szakemberek tanítottak, akikre a mai napig büszke vagyok: például Daróczi Gábor, Kiss Tibor vagy a TASZ kollégái. Egy idő után túl is léptem azon, hogy csak az iskolai szegregáció ellen küzdjek. A jogvédelmet például kivittem a lakhatási ügyek és más diszkriminációs munkák terére. Az Átlátszó munkatársától, Bekker Andrástól megtanultam a tényfeltárást, ezután elkezdtem követni az integrációra szánt EU-s pénzeket is.

Saját tapasztalatai alapján mennyire befolyásolja egy gyerek fejlődését az, ha átkerül egy szegregáltból egy integrált iskolába? Mekkora gondot szokott okozni nekik a felzárkózás?

Én nem úgy csinálom, mint nagyon sokan, hogy csak átteszem a gyereket egy másik iskolába, hanem később nyomon is követem. Pedagógussal tárgyalok szinte minden negyedévben, ellenőrzöm a gyerekek előrehaladását. Ahol lemaradást érzékelnek a pedagógusok, ott megbeszélem az intézményvezetőkkel, hogy egy felzárkóztató fejlesztést indítsanak. Ugyanez történt a nagylányommal is, és ezt sikeresnek tartottam.

Tudjuk, hogy Nyíregyházán aki a cigányiskolában négyes-ötös tanuló volt, az a belvárosban rosszabb jegyeket fog kapni. 

Elvittem oda egy gyereket, és akkor azt mondta az igazgató, hogy László, átvesszük a gyereket, de előtte nézzük meg, hogy mit tud valójában. Reggel fél nyolctól délután négyig matematikából, olvasásból, szövegértésből, környezetből és különböző tantárgyakból vizsgálták a kompetenciáját. Kiderült, hogy ehhez az intézményhez képest jóval le volt maradva.

Amikor leültünk a mérés után a pedagógusokkal, kiderült, hogy a gyerek tudása az egyes mércéjét üti meg. Rajta kívül azért 149 integrációja sikeres lett, ők a mai napig a belvárosba járnak. Minél korábban kerül át egy gyerek integrált iskolába, annál nagyobb esélye van a felzárkóztatásra. Habár mind a 149-en jó tanulók lettek, még mindig szükséges egy utógondozás számukra, ami azt jelenti, hogy délután öt óráig is bent maradnak tanulni. További nehézség, hogy a szülők sajnos nem mindig tudják megvenni a buszbérletet a gyerekeknek – szóval nem tisztán oktatási problémák adódnak.

Az előítéleteken és a rasszizmuson felül mennyit adnak hozzá a szegregáció problémájához átfogóbb gondok az oktatásban?

Én úgy gondolom, hogy a rendszer felépítésében van a probléma gyökere. Tudjuk, hogy vannak állami, egyházi és alapítványi iskolák. Az egyházi iskolák háromszoros-négyszeres állami támogatást kap, és az alapítványiak is. Anno éppen azért indítottunk kötelezettségszegési eljárást az EU-ban iskolai szegregáció miatt, mert ez állami felelősség. A jelenlegi kormány és az állam kettős mércét alkalmaz, az állami iskoláknak kevesebb lehetőségük van, emiatt nagyon megnőtt a szegregált iskolák száma.

Van spontán kialakult és szándékosan kialakított szegregáció is. Spontán általában akkor szokott kialakulni, amikor egy településen többségben vannak a romák. Mivel a szegregáció olyan helyeken is létezik, ahol nem ez a helyzet, ezért ezt állami szintű problémának tartom, amire nagyon gyorsan megoldást kellene keresni. 

Javasoltam is annak idején, hogy a támogatásokat tegyük egységessé, emeljük fel a tankötelezettséget 18 évre, és az első diploma legyen mindenkinek ingyenes – ha roma származású, ha nem roma.

Az oktatás az elmúlt évek kríziseit is megsínylette: ott voltak a koronavírus miatti lezárások, itt van az energiaár-növekedés, illetve egyre nagyobb az elégedetlenség a tanárok alulfizetettsége miatt. Ezek mennyiben erősítették fel a szegregáció problémáját?

Az energiaválságra és a covidra nem igazán lehet hivatkozni. Inkább a pedagógusok fizetésében látom a problémát. Tudjuk, hogy ma Magyarországon hatezer pedagógus hiányzik a köznevelési intézményekből. Egyre kevésbé felkapott a pálya, és egyre lesújtóbb az oktatás állapota, még inkább, mint a hatvanas-hetvenes években. A pedagógusok sajnos nincsenek felkészítve, sem megfizetve rendesen.

A tanárok megbecsültsége kihat arra is, hogy mennyire van jelen a szegregáció. 

Azok a pedagógusok, akiket régen megbecsültek a rendszerben, inkább maradtak az integrált oktatásnál, nem is mentek cigányiskolába tanítani – ilyenek voltak a nevelőszüleim is. A szegregált egyházi iskolákba most azért mennek sokan, mert valószínű, hogy ott több fizetést kapnak, mint állami intézményekben.

Ön akkor kezdett el foglalkozni a jogvédelemmel, amikor szülőként szembesült a szegregációval. Forrása volt-e folyamatos felháborodásnak az iskolai szegregáció a cigánytelepen, ahol élt, vagy korábban inkább beletörődéssel vették tudomásul ezt a helyzetet?

Azt vallom, hogy se egyház, se állam, se alapítvány ne létesítsen iskolát a cigánytelepen. Van egy berögződött tévhit a roma társadalomban is, mely szerint „ha valamit beviszünk a cigánytelepre, az jó”, mert közel van, könnyebb elérni – így vannak sokan a szegregált iskolákkal is. Én szeretném azt elérni, hogy Nyíregyházán szűnjön meg a cigánytelepi iskola, és mindenki járjon a belvárosba, bár erre már nincs esély. Ezenfelül minden egyes szolgáltatást ki kéne vinni a cigánytelepről az áramon, a vízen és gázon kívül.

A mindenkori politika sajnos inkább behozni akar szolgáltatásokat. Ennek az a következménye, hogy „jaj, nem fogok felkelni hat órakor, hogy a belvárosba vigyem a gyerekeimet, ráérek háromnegyed nyolckor elküldeni a telepi iskolába kétszáz méterre”. Na ez az a hozzáállás, amit az államnak segítenie kéne megszüntetnie.

A szolgáltatások kivezetése nem járna ezeknek a telepeknek a további leszakadásával?

Itt Nyíregyházán volt egy komoly telepátadás áprilisban – sikerült ide ezerpárszáz embert betelepíteni. Én azt tapasztalom, hogy aki idekerül, az már nagyon nehezen jut ki. Az önkormányzat szerint akinek van érvényes lakásbérlete, meg benne van a névjegyzékben, annak innen könnyű kikerülnie. Ennek ellenére még mindig vannak olyan családok, amelyek a 2018-as névjegyzék alapján akarnak elköltözni, de nem sikerül nekik. Innen a kitörési lehetőség már amúgy is egyenlő a nullával, további leszakadás nélkül.

Mekkora lendületet adhat a munkájának a SZABAD-díj, hogy ezáltal még láthatóbbá válik az?

Először is szeretném megköszönni annak, aki jelölt. Én úgy gondolom, hogy 13-14 év alatt letettem annyit, hogy így is központban voltam – bár a jogvédőket gyakran nem becsülik meg rendesen. Én mindig is ingyen, fizetség nélkül végeztem ezt a nehéz munkát, de minden egyes ügy olyan, mintha a saját gyermekem lenne. 13-14 év alatt sosem dobtam el egyetlenegy ügyet se. A gyerekek átíratása mellett még három iskolát is sikerült bezáratnom úgy, hogy egy negyedik egy év múlva bezár. Az EU 27 tagállamában először én értem el, hogy szegregáció miatt vonjanak meg pénzt egy várostól.

Az, hogy mennyire segít a SZABAD-jelölés? Tulajdonképpen örülök neki, és annak is, hogy a nemzetközi sajtó is jelen van, így még több figyelmet kap a munkám – bár már korábban is látogattak meg stábok külföldről. Ez egy szép gesztus és remélem, növekedni fog a népszerűségem miatta.

Mik a tervei a közeljövőre?

Természetesen maradok a jogvédelemnél. Mindenféle diszkrimináció ellen fel akarok lépni az oktatásban, a lakhatásban, az egészségügyben, a munkaügyekben és a gyermekkiemelésekben is. Maradunk ennél, és támogatókat szeretnénk keresni, akik elhivatottak, és segítenének kialakítani egy országos jogvédő hálózatot, minden megyeszékhelyen egy-egy irodával, alkalmazottakkal.

Több ok miatt is szükséges ez: Magyarországon a diszkriminációs ügyek száma nemhogy megduplázódott, megtriplázódott, hanem megszázszorozódott. Nincsen Magyarországon olyan civil szervezet a TASZ-on kívül, amelyik a diszkriminációra fókuszál. A rendszerváltás óta több milliárd forintot költöttek elvileg integrációra és a romatelepek felszámolására. Ezeknek a pénzeknek is szeretném feltárni az útját országos szinten. Szeretném számonkérni a magyar hatóságokat – erre kevesebb esélyt látok – és nemzetközi szintre is kivinni az ügyeket akár az Európai Bizottságba, akár az Európai Parlamentbe is. 

Nem állapot, hogy az Európai Unió önti és önti a cigányokra szánt pénzt Magyarországnak, itt meg nemhogy fejlődik a cigányság, hanem visszaszorul.

Nyitókép: Pivarnyik Balázs / TASZ