belföld

Schadl György négyzetméterenként 389 ezerért jutott egy belvárosi ingatlanhoz, most négyzetméterenként egymilliót ér a mellette lévő üzlet

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2022. június 9. 6:31

Még az V. kerületi önkormányzat által készíttetett értékbecslés szerint is egymillió forintot ér négyzetméterenként az a Városház utca 16. szám alatti üzlethelyiség, amelynek a szomszédjában található ingatlant 2019-ben 389 ezer forintos négyzetméteráron vette meg Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatott elnöke. Az önkormányzat a tervek szerint hamarosan bérbe ad 44 ingatlant, ezeket pedig – ha a városrész vezetése úgy dönt – egy év múlva akár meg is vásárolhatják a bérlők, sőt a vételárból kedvezmény is jár nekik. A kiadásra szánt ingatlanok között szerepelnek a bezárt Kárpátia étterem épületének helyiségei is. 

Hat üzlethelyiség is található abban a Városház utca 16. szám alatti épületben, amely Budapest belvárosának egyik legértékesebb részén helyezkedik el. Ezek közül kettő is Schadl György tulajdonában van, a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat ugyanis előbb 2019-ben, majd 2021-ben éppen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének adott el egy-egy ingatlant.  

A helyi vezetés most azt tervezi, hogy a Városház utca 16. szám alatt egy harmadik üzlethelyiséggel is kezd valamit, de ezt nem eladnák, hanem bérbe adnák valakinek. Emiatt értékbecslést kellett készíteni, a helyi szabályozás szerint ugyanis az ingatlan forgalmi értéke alapján határozzák meg a bérleti díjakat. (A bérleti díj mértéke – néhány kivételtől eltekintve – általában évente a forgalmi érték 8 százaléka.)

A kiadásra szánt, 123 négyzetméteres üzlet esetében 126,8 millió forintos, azaz négyzetméterenként több mint egymillió forintos forgalmi értéket állapítottak meg. Ez azért különös, mert Schadl György korábban 389 ezer forintos, valamint 755 ezer forintos négyzetméteráron jutott hozzá az ugyanabban az épületben lévő és ugyanúgy a földszinten elhelyezkedő üzletekhez. 

Egy 49 négyzetméteres ingatlanért 19 millió 38 ezer forintot kellett fizetnie, egy 43 négyzetméteres üzletért pedig 32,5 millió forintot.

Az eladási árat a kerület korábbi tájékoztatása szerint független igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján határozták meg. Az egyik ingatlan esetében Schadl György pályázat útján szerezte meg az ingatlant, a másik esetében a helyiség bérlője adta át neki a vásárlás jogát.

Az ingatlanpiaci árak ugyan emelkedtek az elmúlt években, azonban 2019-ben az átlag négyzetméterár már egymillió forint körül alakult a kerületben. Az rtl.hu ezért megkérdezte a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter vezette V. kerületi önkormányzat álláspontját is, hogy megtudjuk, mi okozhatja a forgalmi értékek közötti jelentős eltérést, ám kérdéseinkre nem érkezett válasz.

Ingatlanbirodalom néhány év alatt 

Mint korábban megírtuk, Schadl Györgynek nem csak ebben a kerületben voltak lakásai, irodái vagy telkei: a Völner-ügyből megismert vezető néhány év alatt legalább húsz ingatlant vásárolt. Vett lakást például a budai Várban, Erzsébetvárosban és a XII. kerületben is, de volt üdülője Siófokon is, néhány méterre a Balaton partjától. Az ingatlanok közül nyolc erzsébetvárosi és – a jelenlegi adatok szerint – két belvárosi került hozzá a fideszes vezetésű önkormányzattól. Két lakást egyébként rövid időn belül eladott, a még mindig a nevén lévőket pedig többnyire zár alá vették.

A Telex cikke szerint a belvárosi vezetés nemcsak ezt az helyiséget, hanem összesen 44, mostanáig használaton kívül álló ingatlant adna bérbe, a pályázatokra július 4-ig lehet jelentkezni. A pályázók közül az illetékes kerületi bizottság választja ki a két legmegfelelőbbet, majd ezek közül Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester hirdetheti ki a nyertest. Neki egyebek mellett az ajánlott bérleti díjat, az óvadék mértékét, valamint azt kell mérlegelnie, hogy milyen tevékenységet akar a jelentkező a helyiségben folytatni.

A bérlemények megszerzése azért lehet különösen fontos, mert az ingatlanokat – ha a városvezetés úgy dönt – egy év bérleti viszony után meg is vásárolhatják majd a bérlők, akik ráadásul kedvezményre is jogosultak lehetnek. 

Ennek mértékét az önkormányzat a közelmúltban 30-ról 10 százalékra csökkentette, így – megfelelő döntés esetén – a most bérlésre kínált ingatlanokat is 10 százalékos engedménnyel lehet majd megvásárolni egy év után.

Kovács Alex Gábor, az ellenzéki Tiéd a Belváros-frakció vezetője azt mondta: ezúttal is hiába kérték, hogy az önkormányzat széles körben, a legnagyobb versenyt garantáló módon hirdesse meg a bérbeadásról szóló pályázatot, az ezt rögzítő javaslatukat ugyanis leszavazta a fideszes többség.

Az ellenzéki képviselők ezért feltették a pályázati felhívást az ingatlan.com oldalra, hogy ne csak a „belvárosi vezetés szívének kedves” szűk kör értesüljön róla.

Kovács Alex Gábor szerint az is aggályos, hogy a bérlők bárkire átruházhatják az elővásárlási jogukat, így követhetetlen lesz, hogy végül kinek a kezébe kerülnek az ingatlanok. Ezt támasztja alá az egyik Városház utcai Schadl-féle ingatlan példája is, hiszen ott sem az eredeti bérlő lett végül a tulajdonos – fogalmazott az ellenzéki politikus.

A pályázati kiírásban szerepelnek egyébként a Ferenciek terén lévő, már bezárt Kárpátia étterem épületének üzlethelyiségei is. Az új bérlőnek várhatóan folytatnia kell a vendéglátói szolgáltatást, azonban nem kap majd teljesen szabad kezet: az ingatlanon belül ugyanis védettek a beépített bútorok, azokat semmilyen módon sem lehet eltávolítani az üzlethelyiségből, azaz az új bérlőnek azokkal együtt kell majd végeznie a munkáját.

Ezt várhatóan a bérleti díjnál is figyelembe veszik. A több részből álló ingatlan csaknem 2000 négyzetmétert tesz ki, becsült értéke pedig több mint 1,1 milliárd forint.  

Ezen kívül egyebek mellett több Városház utcai, Ferenciek terei, Kossuth Lajos utcai, valamint Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlant is bérbe adna az V. kerületi önkormányzat, a pontos címlista és a becsült forgalmi értékek itt érhetők el.

Nyitókép: RTL Híradó

#belföld#schadl györgy#ingatlan#v. kerület#belváros#szentgyörgyvölgyi péter#ma

Címlapról ajánljuk