Belföld

MOK-alelnök: Nehezebb lesz a kisebb kórházakba ügyeletest találni

rtl.hurtl.hu

2021. december 30. 18:57

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kormány hiába emelte meg 29 milliárd forinttal azt a keretet, amelyet az orvosok ügyeleti díjára lehet fordítani, továbbra is lesznek majd olyanok, akik az éjszakai és hétvégi munkájukért kevesebbet kapnak, mint a nappali órabérük.

„Fontos előrelépés, de torzításoktól nem mentes rendszer jön létre azáltal, hogy egységesen bruttó hatezer forintban határozta meg a kormány az orvosoknak járó ügyeleti bér alapját” – mondta az rtl.hu-nak csütörtökön Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke.

Az ügy előzménye, hogy márciusban, amikor életbe lépett a jelentős béremeléssel járó új szolgálati jogviszony, az ügyeleti díjakat a nappali órabér 70 százalékában (hétvégi munkavégzés esetén annak 80 százalékában) határozták meg. 

Pedig egész Európában az a jellemző, hogy jobban díjazzák az éjszakai munkát, mint a nappalit, ez van például a gyorséttermeknél vagy a benzinkutaknál is”

– fogalmazott a MOK alelnöke.

A kormány a helyzetet úgy rendezte volna, hogy 29 milliárd forinttal megnövelte az ügyeletek díjazására fordítható keretet, az óránként járó bruttó bér alapját pedig hatezer forintban állapították meg. (Ezt növelhetik szorzók kiemelt intézményeknél.)

Álmos Péter szerint nem is a bruttó hatezer forintos összeggel van elsősorban probléma, mert ez a legtöbb orvos esetében most még magasabb, mint a nappali órabér, hanem azzal, ha valaki így kevesebbet fog keresni, mint a normál munkaidőben végzett munkával. A régóta pályán lévő orvosok esetén ugyanis továbbra is előfordulhat, hogy a hétvégi és éjszakai ügyeleti bérük kevesebb lesz, mint a nappali.

„Ennek az lesz a következménye, hogy nehezebb lesz a vidéki, kisebb kórházakba ügyeletest találni”

 – mondta Álmos Péter, aki szerint a fix órabérnek az is hátránya, hogy évek múlva elveszítheti értékét. A jogszabályokban ugyanis nem rögzítették az inflációkövetést vagy a lépcsőzetes bérnövekedés hatását.

A MOK számos javaslatát megfogadta a kormány

A MOK alelnöke szerint a kormány ennek ellenére fontos lépést tett a helyes szabályozás irányba, a nyári egyeztetések után ugyanis számos javaslatukat megfogadták. Maradtak azonban hiányosságok is, amelyeken a kamara változtatni akar. 

A kedden megjelent rendelet például nem tér ki a háziorvosi ügyeleti rendszerre – ez ugyanis nem az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik – így az ő ügyeleti helyzetük továbbra is rendezetlen. Álmos Péter szerint egyébként

ahhoz, hogy nyugati szintű legyen a hazai egészségügy, a mostani 5 százalék helyett a GDP 8 százalékát kellene erre a célra fordítani. 

Úgy vélte, az ügyeleti rendszer módosítása azért is nehéz, mert egyrészt forráshiányos a rendszer, másrészt nemcsak pénzre, hanem új struktúrára is szükség lenne, amely óhatatlanul érdeksérelemmel jár. 

Például nem biztos, hogy indokolt két ugyanolyan profilú ügyeleti kórház fenntartása 30 kilométeres körzeten belül”

 – fogalmazott.

Nyitókép: Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke – Fotó: Magyar Orvosi Kamara Youtube-oldala

 

#Belföld#magyar orvosi kamara#álmos péter#alelnök#béremelés#ügyeleti rendszer

Címlapról ajánljuk