Barátok közt

Örömhír a köbön: Rékasi Károly mától újra a Barátok közt kamerái elé állhat

rtl.hurtl.hu

2015. október 30. 11:05

A június végén bekövetkezett motorbalesetet a csodával határos módon élte túl a színész. Szerencsére, azóta a szigorú orvosi felügyelet mellett szépen javul az állapota, olyannyira, hogy ma már a Barátok közt stúdiójában alakíthatja újra Bartha Zsolt rosszfiú karakterét.

Rékasi Károly orvosai végre úgy ítélték meg, hogy  heti egy alkalommal elkezdhet újra forgatni. Mivel fizikailag igen megterhelő dologról beszélünk, így csak szép lassan, fokozatosan végezheti majd a munkáját. „Az orvosaim megállapították, hogy a rehabilitáció során javult annyit az állapotom, hogy fokozatosan megkezdhetem a munkát. Ez jelenleg heti egy forgatási napot jelent a stúdióban. Abban az esetben, ha következő kontroll eredménye megengedi, akkor növelhetjük kettőre a forgatási napok számát, és így tovább.”



A forgatáson kívül a József Attila színházba is várják vissza a színészt, amire december elején kerülhet sor.  „Természetesen ez mind csak abban az esetben, ha az egészségi állapotom engedi, de természetesen azon leszek, hogy tudjam tartani ezt az ütemtervet”.



A rajongóról sem feledkezett meg, elárult egy kis kulisszatitkot, vagyis arról mesélt, hogy mennyire lesznek személyre -, azaz betegségre szabottak a jelenetei a forgatás során.



Teljes az egyetértés a produkcióval abban, hogy Bartha Zsolt pont annyira képes, mint Rékasi Károly, „így nyilván most még nem fog a karakterem kerítéseken átugrálni, de biztos vagyok benne, hogy azért tesz majd olyat a jó Bartha Zsolt, amit a nézők nem gondoltak volna róla.”
 
#Barátok közt#baleset#visszatérés#forgatás#munka#öröm#boldogság#bartha zsolt#rékasi károly#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk