Barátok közt

Ez történt a 34. héten

rtl.hurtl.hu

2015. augusztus 19. 21:15

A történtek után Aliz eltűnik. Bár Rudi tudja, hogy ki a tettes, de Krisztiánnal elhiteti, Fasírt és Nikol a felelősök. Gizella kártyajóslásba kezd, hogy az így keresett pénzből visszafizesse a Lucától kapott kölcsönt. László igyekezete, hogy segítse a vállalkozást azonban balul üt ki. Hanna komoly döntés előtt áll. Attila és Júlia egy délutánt töltenek együtt Attila apja halálának évfordulóján. Attila elmeséli, húsz évvel ezelőtt mi volt az apja kérése, ami örök nyomott hagyott benne.
 

Zsolt és Fasírt Rózsa bisztróbeli összeszólalkozásakor Aliz véletlenül meglövi Zsoltot. Krisztián Rudit hibáztatja Zsolt sérüléséért. De Rudi végül megérteti vele, hogy Nikol és Fasírt az igazi felelősök. Krisztián meg akarja őket találni, de Zsolt megtiltja a harcot Nikollal és a bandájával. Rudival pedig közli, hogy már nem haragszik Alizra. Rudi sietne a hírrel Alizhoz, de nem tudja elmondani neki, mert a lány eltűnik. Krisztián felkeresi a közelgő esküvőjét tervezgető Nórát, és közli vele, hogy a lőtt sebbel kórházban fekvő Zsoltnak ügyvédre van szüksége. Majd úgy dönt, Zsolt kívánsága ellenére is Nikolék után megy Rudival. Nóra elvállalja Zsolt ügyét, de amikor meglátogatja a kórházban, rájön, hogy Zsolt történetével arról, hogy az utcán lőtte le egy ismeretlen, valami nem stimmel.
 
Ágnes is meglátogatja Zsoltot. Zsolt elmondja neki, hogy korábban Róbert pénzt kínált neki olyan információkért, amelyek azt bizonyítják, hogy Ágnesnek viszonya van Zsolttal. Ágnes – akinek korábban Róbert szerelmet hazudott, csak hogy ne derüljön ki, valójában miért juttatta börtönbe a saját apját – elhatározza, megpróbálja elcsábítani Róbertet, hogy így derítse ki, valójában miért van szüksége a mostohafiának egy ilyen információra.  
 
Luca szomorú Aliz eltűnése miatt. Gizellának az az ötlete támad, hogy Luca felvidulna, ha visszaadnák a pénzét, de László szerint azt még nem tehetik meg. Gizella viszont ragaszkodik a kölcsön törlesztéséhez, és sürgősen pénzt akar szerezni. Úgy dönt, kártyajóslásba kezd.
László eleinte nem hisz a jósdában, de miután látja Zsófit és Tóbiást elégedetten fizetni, támogatja Gizellát. A szórólapoknak köszönhetően, amikkel teletűzdeli a környéket, betéved a boltba egy kártyajós szervezet elnöke, aki miután megtudja, hogy Gizellának se képzettsége, se tagsága a szövetségüknél nincs, megátkozza Gizellát.
 
Zsófi meglepetés virágokat és egy gyereknevelési könyvet kap Claudiától. Tóbiásnak nagyon tetszik a könyv, de Zsófit megrémiszti a sok tennivaló és a nagy felelősség. Rájön, hogy szülőnek lenni nem is olyan egyszerű, ezért felhívja anyját megint, hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért.
Rita elmeséli Hannának, hogyan veszett a férje a habokba, de Hannát nem hatja meg a történet. Ellenőrzi, hogy Rita igazat mond-e a hajóbalesetről, de ezek után sem tudja eldönteni, hogy higgyen-e neki. Végül Ádám rábeszéli, hogy adjon még egy esélyt az anyjának. Ágnes felajánlja Ritának, hogy lakjon nála, cserébe csak azt szeretné tudni, mi az igazi oka annak, hogy Rita visszatért. Rita bevallja részben azért jött vissza, hogy bosszút álljon Miklóson. Ágnes szerint Rita a legjobb helyre érkezett. Rita visszatérése Miklós gyanúját is felkelti.
Attila egész nap képtelen odafigyelni a munkára, még egy megbeszélést is szó nélkül otthagy. Ágnes elmondja Júliának, hogy aznap van az apjuk halálának az évfordulója, ezért viselkedik ilyen furcsán Attila. Júlia követi férjét, és meg is találja egy számára kedves helyen, ahová apjával sok közös emlék köti. Egy meghitt délutánt töltenek együtt. Kiderül Júlia számára, hogy Attila húsz évvel ezelőtt teljesítve apja kérését, hogy szabadítsa meg őt a fia a halálos betegség okozta fájdalomtól, túladagolta a morfiumát. Attila emiatt magát okolja apja haláláért. Júlia megnyugtatja, Attila azt tette, amit tennie kellett, és biztosítja a támogatásáról, hogy lezárhassa a múltat. De úgy érzi, Miklósnak és Ágnesnek erről nem kellene tudomást szereznie.
 
#Barátok közt#eltűnés#tettes#felelősök#kölcsön#vállalkozás#döntés#halál#évforduló#keres#fekete aliz#bartha krisztián#bokros gizi#fekete luca#novák laci#holman hanna#berényi attila#illés júlia#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk