Baleset-bűnügy

Elkxrtuk-per: Kálomista Gábor ellen hozott ítéletet a bíróság

rtl.hurtl.hu

2022. december 16. 12:21

Az elsőfokú döntés szerint a producernek 1,5 millió forint sérelemdíjat és 500 ezer forint perköltséget kell megfizetnie és bocsánatot kell kérnie.

Pénteken hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék a szeptemberben indult Elkúrtuk-perben, írta meg a 444.hu.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkxrtuk című film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit szintén Endrének hívnak és közvélemény-kutató. Az Elkxrtuk egyik főszereplője Endre névre hallgat és egy befolyásos közvéleménykutató céget vezet. Számos utalásból egyértelműsíthető, hogy a készítők Hannról mintázták Endre karakterét. Hann januárban peren kívüli egyezséget ajánlott Kálomistának, és nyilvános bocsánatkérés, valamint 3 millió forint sérelemdíj ellenében eltekintett volna az eljárástól. A producer nem fogadta el az ajánlatot.

Az elsőfokú ítélet szerint Kálomistáék megsértették Hann jó hírnevének védelméhez fűződő személyiségi jogát a Megafilm oldalán megjelent közleménnyel, aminek Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is? volt a címe és konkrétan Hann Endrével azonosította a filmbeli Endrét. A bíróság szerint a filmforgalmazó ezzel a közleménnyel úgy mutatta be Hannt,

  • mintha a filmbeli karakterhez hasonlóan 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna,
  • személyesen is részt vett volna az MSZP-SZDSZ- kormány politikai döntéseinél;
  • kapcsolatot tartott volna Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel;
  • részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában;
  • és részt vett volna a rendőri erőszakról szóló döntésben is.

Hann Endre az eredeti keresetében a filmbeli megjelenítést is sérelmezte. Úgy érezte, hogy az ábrázolás megkérdőjelezi a 30 éves szakmai hitelét. De ezt kiegészítette azzal, hogy a film kommunikációja miatt is panaszt tett. Mert ha a Megafilm nem azonosítja még külön közleményben is a filmkarakterrel, akkor a nézők nem feltétlenül kapcsolták volna hozzá a manipuláló közvéleménykutatót. 

Mivel az Elkxrtuk kimondottan egy fikciós film, a bíróság elfogadta, hogy a művészeti szabadság jegyében bármilyen karaktert ábrázolhat. A film forgalmazói kommunikációja azonban az ítélet szerint a jogsértő ábrázolás a karakterekről szóló közleménnyel valósult meg. Bár a bíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadsága erre a közleményre is vonatkozik, szabadon értelmezhetik a művet. 

Azonban kellett volna valami ténybeli alap ahhoz, hogy a film manipulátorát Hann Endrével azonosítsák.  

A bíróság szerint nem csak a filmkaraktert hozták összefüggésbe Hann Endrével, hanem a nézők ezután azt gondolhatták, hogy a látottak valós, megtörtént események. 

A bíróság eltiltotta Kálomistát a további jogsértéstől, valamint magánlevélben és a Megafilm honlapján is bocsánatot kell kérnie Hann Endrétől. Ezen kívül pedig 1,5 millió forint sérelemdíjat és 500 ezer forint perköltséget is kell fizetnie.

A 444.hu emlékeztet: a tavaly ősszel bemutatott film az országgyűlési választásokra készülő Fidesz egyik fontos kampányeszköze volt.

Nyitókép: Vasvári Tamás / MTI

#Baleset-bűnügy#Kálomista Gábor#elkúrtuk#hann endre#per#megafilm

Címlapról ajánljuk