Az első millióm története

Fehér Gyula és Mészáros Zoltán sikertörténete

rtl.hurtl.hu

2013. november 20. 17:30

A Ustream alapítója és a tehetségek támogatója mesélik el, hogyan lettek milliomosak.

Fehér Gyula >>>

Fehér Gyula, az egyik Szilícium-völgyben világsikereket elért vállalkozás, a Ustream alapítója, két amerikai társa mellett az egyetlen magyar. A nem éppen tipikus nagy autós, drága öltönyös, nyakkendős üzletember 35 éves, eredetileg jogász, de egyetlen percig sem érdekelte a jogi pálya. Most a budapesti Andrássy úton, a cég új irodájának építését ellenőrzi, neki nem mindegy ugyanis, hogy fogja érezni magát itt a közel 150 munkatársa. Nem lesz tipikus munkahely, ez már most látszik, a lelkes főnöknek nincs titkárnője, nem lesz saját irodája, ellenben, ahogy a régiben is, lesz sok babzsák, játszószoba csocsóval, bokszzsákkal, darts-cal, pingpongasztallal, na meg biztosan átkerül a dédelgetett túró rudi automata, amelyből a munkatársak annyit esznek naponta, amennyit akarnak. Kevés a lány a Ustreamnél, de azért akad lány fejlesztő is. Furcsa, mintha itt mindenki a jövőben gondolkodna, nem a jelenben. Talán éppen ezért meglepő, hogy a budapesti iroda a legnagyobb, a San Francisco-i, szöuli, tokioi mellett. Fehér Gyula szerint ennek így kell lennie. Neki fontos. Bizonyítani akarja, hogy innen is lehet világcéget építeni. Pedig amikor elkezdte, talán nem is gondolta, hogy olyan internetes élő videóközvetítési lehetőséget, eszközt hoz létre, amelyet rövid idő alatt a Dalai Lámától az Obama-stábig havonta van, hogy 70-80 millió ember használ. A Ustream 2007-ben indult, egy év múlva, már az első befektető 11 millió dollárral növelte az alaptőkét, a siker tehát azonnal nyilvánvaló volt. Az egyik legnépszerűbb számítógépes játék világpremierjének közvetítését, vagy Michael Jackson temetését 8 millióan nézték Ustreamen keresztül, nem véletlenül gondolja úgy a kívülálló, hogy talán a jövő televízióján dolgoznak, Fehér Gyula pedig azt, hogy a jelenlétükkel talán hatni tudnak azokra, akik nem, vagy nem eléggé hisznek abban, hogy nekik is sikerülhet.

Mészáros Zoltán, Veszprémi… – és most bajban vagyunk, hogy is definiáljuk, annyi minden szerepelhetne titulusként a névjegykártyáján. Kulturmenedzser? Üzletember? Van a város közepén egy étterme, egy kis, bár egyre bővülő szállodával, ő találta ki, alapította és hozta létre a ma már nemzetközi hírű nyári zenei fesztivált, a VeszprémFest-et, és a Snétberger Tehetségkutató Központot, ahol főként cigány származású tehetséges fiatalemberek tanulnak zenélni. Mészáros Zoltán testnevelés – földrajz - angol szakos tanárként kezdte, dolgozott Amerikában, aztán amikor hazajött, mert kiderült, hogy apa lesz, visszaköltözött a szülővárosába, Veszprémbe. Alapított egy rádiót, a Jam Rádiót, és több műsora volt a helyi tévében is. Sosem fért a bőrébe, mindig kedvelte az extrém sportokat, snowboardozott, wakeboardozott, mindent teljes erőbedobással csinált, így is főzött, de leginkább így hallgatott zenét. A VeszprémFest-et - nem lepődnénk meg, ha azért alapította volna, hogy meghívhassa koncertezni a legnagyobb kedvenceit. Ebből lett, hogy főleg a dzsessz, a világ- és a klasszikus zene, na meg az opera sztárjai közül az elmúlt tíz évben több mint 100 Grammy-díjas koncertezett Veszprémben. A meseszerű kis birodalmat a Balaton közelében, próbatermekkel, két mobil stúdióval, egy médiaközponttal, valamint több tízmilliót érő hangszerparkkal Felsőörsön Snétberger Ferenccel azért hozta létre, hogy lehetőséget kapjanak kivételes képességű fiatalemberek, olyanok tanulhassanak itt zenét, akik ehhez a saját környezetükben biztosan nem jutnának hozzá. Két év alatt 150 fiatal fordult meg itt, egy-egy tanévben 12 hétig, akad köztük 10 éves is. A koncertjeiket is a Központ szervezi, vannak, akik évek óta vissza-vissza járnak, mert olyan lehetőséghez juttatják itt ezeket a srácokat, amelyekkel biztosan tudnak majd élni. Mészáros Zoltán maximalista, hisz a jó példák erejében, hogy hosszútávon csak azok hatnak igazán az emberekre, legyen szó jó ügyről, cégvezetésről, vagy akár a gyerekneveléséről. Nem hisz a szerencsében, a kitartó munkában annál inkább.

Nézze meg itt Az első millióm adását!
#Az első millióm története#rtl ii#máté krisztina

Címlapról ajánljuk