XXI. Század

Milyen titkokat „rejteget” még Aczél?

rtl.hurtl.hu

2011. július 29. 15:19

Vajon Virág elvtárs figuráját Aczél György ihlette? Hogyan került tiltólistára Bacsó legendás filmje?

Azt mondták nekem: Péter, felejtsd el ezt a filmet! Én akkor összeroppantam...” – meséli Bacsó Péter, A tanú című film rendezője. Mások üvölteni is mertek, és volt, akinek bilincs kattant a csuklóján. Számtalan művészt és alkotót viszont egyszerűen “csak” belekényszerítették abba, hogy hagyja el ezt az országot.

Aczél tiltott, tűrt, támogatott - és ami a legabszurdabb, hogy mindezt egyidőben tette. A művészek pedig egyszerre élvezték és ugyanakkor meg is őrültek ettől a helyzettől. Még azok is, akik vacsorákra jártak hozzá. Mindenesetre írtak, rendeztek, alkottak – azt és annyit, amennyit és akkor lehetett egy mocsaras diktatúra keretei között. Szinte mindenkiről elmondható, hogy nem azt a pályát futotta be, amit befuthatott volna egy szabad országban.

Az egyik példaértékű történet, az 1969-es A tanú című film, amely tíz év pihentetés után indulhatott csak világhódító útjára. Vajon miért?

Nem tudjuk, és 2021-ig nem is tudhatjuk meg, milyen háttéralkuk zajlottak Aczél György és művészei között. Az a hatalmas levelezés, amit Aczél felé intéztek ugyanis a hagyaték zárolt részében lapul. Vajon ki mire számít, mit találunk, ha feloldják a mai napig fennálló tiltást?

Kormos Gyula Krisztián ezt is megkérdezte Aczél Györgyről szóló filmjének 3. részében. S hogy kapott-e érdemi választ?

A tanú és más legendás történetek mellett ezt is megtudhatják a XXI. század különkiadásából a kult_ur.hu harmadik részében augusztus 2-án, kedden 23.30-kor.



#XXI. Század#rtl#RTL Klub#szocializmus#dokumentumfilm#Kultúra#aczél györgy

Címlapról ajánljuk