Elhagyottan vár a pusztulásra az épület, ami egykor a magyar napfizikai kutatások központja lehetett volna

Egyik legkorábbi óvodáskori emlékem Debrecenből, talán 1980-ból, hogy állok az egyetem mögötti botanikus kert közepén, és csodálva nézek egy hatalmas vas ketrecet, aminek lépcsőjén hamarosan felkaptatok szüleimmel. A végtelennek tűnő lépcsősor egy magasan a fák koronája fölé nyúló teraszszerűségre vezet, ahol egy nagy-nagy cső szegeződik a Napra. Felnőttek, gyerekek állnak sorba, hogy belenézhessenek a cső végén lévő okulárba. Sorra kerülök, én is belelesek: a Napot látom, de nem vakít, sőt, foltokat is lehet látni a kissé rücskösnek tűnő korongján. Egy csillagász bácsi (lehetett már vagy 30 éves is) arról magyaráz, hogy milyen különlegesek ezek a foltok, hogy akkor láthatóak, amikor a Nap különösen forró (vagy valami ilyesmi). A botanikus kertből kifelé menet még rácsodálkoztam az út közepén álló kupolás épületre, aztán már jobban lefoglalt a kis fröccsöntött patronos rakéta, amit az eseményre jövet a Tanácsköztársaság útja egyik trafikjában vett anyám.

Akkor persze fogalmam sem volt róla, hogy a nagy-nagy távcső, amivel a megvakulás veszélye nélkül a Napba lehetett nézni, az a Magyar Tudományos Akadémia Napfizikai Obszervatóriumának fotohéliográf műszere volt, a kupolás épület pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetem bemutató csillagdája, ahol 1958 óta kutatta a Nap jelenségeit a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetének Napfizikai Osztálya.

Horrorfilmbe illő, elhagyatott épület

Ugrás az időben: 2023 augusztusa. Sétálok a Debreceni Egyetem botanikus kertjében. A csillagda épülete zárva, az épület falait és kupolát befutja a borostyán, az épület modern, kopolit üveges homlokzatáról hámlik a festék. A hátsó bejárat fölött a felirat:

AGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NAPFI IKAI OBS ERVAT

Az eredetileg forgatható kupola fölötti fémdoboz, ami a hetvenes évektől kezdve egy spektrográffal és egy Lyot-típusú H-alfa szűrővel felszerelt koronográfot – azaz a Nap légkörének, koronájának megfigyelésére alkalmas optikai műszert – rejtett, meglehetősen rozzant állapotúnak látszik. Oldalain mindenütt korrózió nyomai, két oldalra nyíló, szekcionált ajtajai, ha valaha újra kinyílnának, valószínűleg horrorfilmbe illő csikorgás kíséretében tennék.

Megyek, megkeresem a ketrecet, azaz a fotohéliográf műszerházát. A gyerekként irtó magasnak látott, mindössze kétemeletnyi vasszerkezetet benőtték a fák, alig lehet észrevenni a kert sétaútjairól. Az egészet rozsda eszi, a vasbeton mállik, moha zöldell rajta. Ajtaján persze lakat, nem mintha szívesen kockáztatná bárki, hogy a lépcső valamelyik átrozsdásodott foka, vagy a legfelső szint padlózata beszakadjon alatta. Azért jó lenne újra fölmenni, és szétnézni a botanikus kert fái fölött. Főként, ha még egy nagy-nagy cső is lenne a tetején.

Kicsit odébb még áll a műszerházhoz tartozó szervízépület is (kevésbé finoman fogalmazva: sufni). Falán a kilencvenes évek elejéről származó graffiti firkák: OI és Rés. Ez utóbbi zenekar 1991-ben megjelent Résrehajlás című koncertalbumán az utolsó szám: Haláltánc. Illik a hangulathoz.

Visszasétálok az obszervatórium fő épültéhez. Belesek az egyik kosztól homályos ablakokon, odabent porlepte dobozok, buborékfóliába csomagolt tárgyak, meg egy jókora oszlopszerűség, ami leginkább egy nagy, megkövült fatörzsnek tűnik. Mintha valami lomtalanításra ítélt természettudományi gyűjteményt hordtak volna szedett-vetett halomba. Körbejárom az épületet, sehol semmi kiírás, amiből a kert látogatói tájékozódhatnának, hogy mi ez az egész. 

Felnézek a Debreceni Napfizikai Obszervatórium honlapjára. A „Bezárt észlelőhelyek” című 2016. január 13-án kelt hír azt írja, hogy 

a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezetői a Napfizikai Obszervatórium észlelőhelyeinek bezárása mellett hoztak döntést. 

A hír szerint a debreceni fő bázist 2015-ben, a Gyulai megfigyelőállomást 2016 májusában zárták be. „A napfizikai észlelő távcsövek a budapesti Csillagászati Intézet telephelyére kerültek, egy jövendő csillagászati múzeum részére” – zárul a rövid híradás. 

Az űridőjárás úttörő kutatóhelye

A Debreceni Napfizikai Obszervatórium (DNO) egyik fő programja a Nap teljes látszó korongjának szisztematikus – időjárástól függően napi – észlelése volt. Ahogy a még elérhető régi honlap írja:

A fotohéliográf a Nap teljes látszó korongját észleli a látható folytonos fényben fotografikusan. (…) Az észleléseken – a fotohéliogramokon – a Nap látható félgömbjének fotoszférája, felszíni rétege látható annak struktúráival, a granulációs szerkezettel, napfoltokkal és fotoszférikus fáklyákkal.

Az innen végzett megfigyeléssel rögzítették minden egyes napfolt pontos pozícióját és területét. A Napfizikai Obszervatórium történetileg kialakult kutatási profilja nagyrészt ehhez kapcsolódott, mivel a héliografikus pozíciók meghatározásának pontossága elismerten a DNO-ban volt a legnagyobb.

A napfoltok mellett a kromoszféra, azaz a Nap légkörének megfigyelése volt a DNO másik fő profilja (ezt végezték a fémkockából kilógó, 12 méteres fókusztávolságú, hidrogénszűrős koronográf műszerrel). Ezek együttes vizsgálata elengedhetetlen feladata a központi csillagunkkal foglalkozó kutatóknak. Hogy miért fontos a Nap aktivitásának követése, mágneses terének változása, a felszíni turbulenciák, a gyors és nagy energiafelszabadulással járó napkitörések folyamatos megfigyelése? Mert ezek közvetlen hatással lehetnek a Földünkre. A naptevékenység változásai, az űridőjárás radikális jelenségei a modern ember mindennapi életét is befolyásolhatják. Egy Föld felé irányuló, nagy anyagkilökődéssel kísért szoláris fler megsütheti a Föld körül keringő műholdakat, tönkreteheti a felszíni elektromos hálózatokat, extrém esetben 

évtizedekkel visszavetheti a technikai civilizációt. 

Ha úgy tetszik, ezeknek a folyamatoknak volt úttörő kutatóhelye a debreceni egyetemi botanikus kert.

Gyönyörű intézet volt

A Debreceni Napfizikai Obszervatórium utolsó igazgatója, prof. dr. von Fáy-Siebenbürgen Róbert napfizikus, a Magyar Napfizikai Alapítvány (MNA) kuratóriumi elnöke az rtl.hu érdeklődésére arról beszélt, hogy az obszervatórium bezárása a magyar csillagászat történetének egyik szomorú epizódja volt. Visszaemlékezése szerint először a 2010-es évek fordulója környékén, Pálinkás József MTA-elnöksége és Ábrahám Péter az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának akkori főigazgatója vezetése idején merült fel a Debreceni Napfizikai Obszervatórium bezárásának lehetősége, de ez még évekig nem történt meg, tovább tudott működni a patinás vidéki csillagászati intézet. Amikor új igazgatót kerestek az intézmény élére, felmerült az akkoriban külföldön élő, Angliában plazma-asztrofizikai kutatásokat végző prof. dr. von Fáy-Siebenbürgen Róbert neve, és meghívták Debrecenbe vendégprofesszori státuszba. „Megnéztem, tudományos oldalról nem volt semmi gond a debreceni csillagász, napfizikus kutatókkal. Az intézet nagyon értékes adatbázisnak volt birtokában, a fiatal kollégák szívesen kutattak, tehetségesek voltak. Olyan hely volt, amihez csak egy életképes vízióval rendelkező vezető hiányzott, aki átbillenthette volna egy rentábilis intézetté.”

Von Fáy-Siebenbürgen Róbert ekkoriban kutatási dékánhelyettes volt a sheffieldi egyetemen, de miután egyeztetett Ábrahám Péter főigazgatóval, Pálinkás Józseffel, illetve az MTA elnöki székében őt követő Lovász Lászlóval, elvállalta a DNO vezetését. Készült új kutatási terv is, ami bekapcsolta volna a nemzetközi napfizikai kutatóhálózatba a debreceni intézetet. 

Gyönyörű intézet volt, jó helyen, némi felújítás és a korszerű műszerállomány kiépítése után a magyar napfizikai kutatások központjaként működhetett volna tovább.

Minden rendben lévőnek is tűnt, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia 2014 augusztusában meg is állapodtak abban, hogy közösen felújítják és korszerűsítik az egyetem botanikus kertjében álló különleges, más funkcióra nem igazán alkalmas épületét. A becslések szerint 400 millió forintból ez meg is valósulhatott volna, ami még akkori szemmel sem számított egetverően nagy összegnek. Az egyetem és az MTA vezetői meg is egyeztek, hogy a DE elkészíti az épületfelújítás terveit, amit majd a műszaki-tudományos korszerűsítés tervei követnek, a beruházás pedig legfeljebb két éven belül be is fejeződik. A távlati elképzelésekben az is szerepelt, hogy külföldi egyetemekről is fogadnak majd ösztöndíjas diákokat, posztdoktori és vendégkutatókat, keletről és nyugatról egyaránt.

Megakadtak a fogaskerekek

2014-ben még optimista volt a hangulat, Lovász László és az egyetem vezetőinek személyes látogatása mindenkit bizakodással töltött el. Aztán kezdett elülni a dolog. Hiába küldték az MTA-nak a jelentést, hogy milyen EU-s pályázatokból lehetett volna megoldani a korszerűsítést, nem haladt a dolog előre. 

Pedig az épület tökéletes lett volna, Magyarországon ugyanis időjárási és klimatikus szempontból Debrecen az egyik legjobb, legalkalmasabb hely napfizikai és űridőjárás megfigyelésekre, kutatásokra, a Balaton-felvidék és Gyula mellett. Hiába volt meg azonban tudományos oldalról a támogatás, az MTA-nál megakadtak a fogaskerekek

– fogalmazott von Fáy-Siebenbürgen Róbert, aki szerint a debreceni és a budapesti kötődésű kutatói körök közti személyes és forráselosztási, finanszírozási ellentétek állhattak a történtek mögött.

Miután 2016-ban Kiss László személyében új igazgató került a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont élére, a debreceni intézet szinte azonnal áldozatául esett a vezetőváltás utáni látens gazdasági „racionalizálásnak” és szervezeti átalakításnak, idézte fel a professzor.

„Ekkor bukott el a korszerű debreceni napfizikai kutatás ügye, a CSFK új vezetői döntöttek: egy tollvonással bezárják az obszervatóriumot. Utána már nem sikerült dűlőre jutni a terveinkkel. Volt valami nem igazán körvonalazott terv, hogy merre tovább, mi legyen az intézetben folyó kutatások iránya, hol és milyen személyi állománnyal folytatódhatna a munka, de a napfizikusoknak elege lett a bizonytalanságból és a magyar csillagászat történetének egyik legelhibázottabb döntéséből. Ekkoriban történt, hogy az MTA lemondott a gyulai távcsőrészlegéről is, és bejelentkeztünk rá. Gyula város vezetésének támogatásával létrejött a Magyar Napfizikai Alapítvány (MNA), és egy új helyszínen ebben a formában tudott folytatódni a világszínvonalú magyar napfizikai kutatás. Itt nincs fölösleges adminisztráció és bürokrácia, hanem kutatók végzik munkájukat. A legrangosabb szakmai lapokban publikálnak kollégáim, sikeresen pályázunk EU-s pályázatokon. Ez mindent elárul” – magyarázta von Fáy-Siebenbürgen Róbert.

A rákövetkező években a gyulai víztorony tetején működő távcsöves obszervatóriumot olyan szinten sikerült beindítani, hogy az lett az egyetlen Magyarországon működő napfizikai kutató obszervatórium, ami egy nemzetközi hálózatban működik, brit, kínai és más európai obszervatóriumokkal együttműködésben. A Magyar Napfizikai Alapítvány azóta is építi, fejleszti a gyulai obszervatóriumot, részt vesznek a European Solar Telescope fejlesztésében, űridőjárással, űrviharokkal kapcsolatos kutatásokban. A debreceni obszervatórium kítűnő szerepet tölthetne be az általuk végzett űridőjárás-előrejelzés kutatásában.

„Azt az épületet másra nemigen lehet használni. Ha jól tudom, ott megvan még egy egész komoly távcsőnek a maradványa, az állvány, ami köré épült az obszervatórium, az egyetem pedig annak idején egy állagmegóvási célú felújítást elvégeztetett, a balesetveszélyes állapotokat megszüntette. Mivel az épület nagyon érzékeny helyen, egy botanikus kert közepén áll, ezért komolyabb átépítésre vagy lebontására nem igazán van lehetőség. Ami lehetne: tökéletes lenne egy űridőjárás-előrejelző központnak, és ez mai mértékkel is aprópénzbe kerülne” – mondta a debreceni épület lehetséges jövőjével kapcsolatban von Fáy-Siebenbürgen Róbert professzor.

Lelki hullámvasút

Megkérdeztük dr. Gyenge Norbertet, a DNO egykori tudományos segédmunkatársát is, hogy mit tud az obszervatórium sorsáról. A fiatal napfizikus 2006-ban kezdett dolgozni a debreceni intézetben, igaz akkor még csak fél munkaidőben, mivel még a Debreceni Egyetemen fizika szakán volt hallgató. Amikor befejezte az egyetemet, 2012 körül átvették teljes munkaidőbe, a napfoltok területi és időbeli eloszlását vizsgálta és közben doktori fokozatot is szerzett. Munkaviszonya 2018-ban szűnt meg.

„Űridőjárás és napkitörések. Erre a területre fókuszáltam amikor ott dolgoztam. Az ott gyártott helyi napfoltadatbázis egy nagyon jó kiindulópontja volt a kutatásnak. A napfoltok viszonylag kicsi fekete területek a Nap felszínen, amik bizonyos időközönként megjelennek és eltűnnek. A Nap mágneses teréről adnak információt, aminek megértése nagyon fontos az űridőjárás előrejelzéséhez” – mesélt arról dr. Gyenge Norbert, hogy mivel foglalkozott a debreceni évek alatt.

Dr. Gyenge Norbert visszaemlékezése szerint a CSFK fővárosi vezetése és a debreceni intézet közt nem volt gördülékeny a kapcsolat, ráadásul a Debreceni Egyetemmel való egyezkedések sem voltak könnyűek. „Ötletek jöttek és mentek, volt, hogy csillagászati bemutatókat kellett volna tartanunk az egyetemnek, és felmerült az is, hogy részesei legyünk az akkoriban épülő Agora projektnek. De egyik kezdeményezés sem valósult meg. Volt ugyan egy részleges felújítás, az épület elején, ahol a kupola van. Szépen kifestették, modernizálták, de nem szigetelték le a régi szerkezetet. Egy fél év múlva beázott és lehetett volna előre kezdeni az egészet.”

Szerinte a bezárás évek óta a levegőben lógott. „Amikor von Fáy-Siebenbürgen Róbert lett az igazgató, akkor volt egy kis remény, hogy meg fogunk újulni. De közben az volt az érzésem, hogy bármit csinál, szélmalomharcot vív. Jó dolgok történtek, de nem számított, mert a bezárásról szóló döntést már meghozták és nem lehetett rajta változtatni. 

Ebben a lelki hullámvasútban éltünk évekig. Egyszer a remény, egyszer a bizonyos bezárás. Emlékszem, rosszul esett, amikor a professzor úr kimondta a szavakat, hogy vége, de akkorra már annyira belezsibbadtunk a lelki hullámvasútba, hogy nem igazán lepett meg. Határozottan rossz élmény volt egy fiatal, kezdő kutatónak, aki reménykedett, hogy otthon el tud helyezkedni és valami olyat csinálni, ami fontos világszerte.

Gyenge Norbert visszaemlékezése szerint a bezárás fő okának azt nevezték meg, hogy nem éri meg a nagy épületet fenntartani. „Azonban ez az érv nem igazán állt meg a lábán, mivel a DNO fent tudta magát tartani EU-s pályázatokból” – tette hozzá. Dr. Gyenge úgy véli, hogy sokkal inkább a háttérben meghúzódó több évtizedes személyes ellentétek, sérelmek és érzelmek, a főváros-vidék presztízsjátszmák (az MTA, CSFK, DE és DNO közt) játszottak nagyobb szerepet a bezárásban.

„Pedig az épületnek voltak és vannak olyan eszközei, amik mai napig értékesek lehettek volna a tudományban” – mondta Gyenge Norbert. „Volt szó a műszerek elköltöztetéséről, viszont ezeket az eszközöket nem lehetett volna elszállítani. Részben borzalmas logisztikai feladat lett volna, részben pedig megtörte volna az addigi észlelések folyamatosságát.” Szerinte a műszereknek egykor helyt adó épület sajnos rossz állapotban van és az intézet is megszűnt eredeti formájában: „Az a fajta rossz állapot, amikor a bontás és újraépítés már alternatívája lehet a felújításnak. A kutatók a bezárás óta szétszéledtek, egy fontos szelet DNO munkásságából az átszerveződött a Magyar Napfizikai Alapítványba. Ez a mi kezdeményezésünk, von Fáy-Siebenbürgen Róbert vezetésével.”

Fontos örökség

Dr. Ludmány András két évtizedig volt a MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet napfizikai osztályának a vezetője, és tiszteletbeli kutatóként dolgozott a DNO-ban annak bezárásáig – jelenleg dr. Muraközy Judittal folytatja a munkát a soproni központú ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet napfizikai kutatójaként, a debreceni Atommagkutató Intézetben. Dr. Ludmány András szerint a földfelszíni napfizikai észlelések egyre nehezebb helyzetben vannak, mivel nem versenyképesek az űreszközökkel, a napfigyelő szondákkal, űrtávcsövekkel (ez alól csak az utóbbi években munkába állt, nagy felbontású óriás naptávcsövek kivételek) – éppen ezért a Botanikus Kertben lévő épületben sem biztos, hogy érdemes lenne újraindítani a rendszeres napészleléseket. „Az obszervatórium örökségének őrzése azonban a mostani körülmények között is lehetséges és fontos lenne. Ennek az örökségnek több olyan eleme is van, ami a hasonló profilú intézmények produktumai között egyedülálló, főként a debreceni napfolt adatbázisok értékesek ilyen szempontból” – mondta az rtl.hu-nak a kutató. Dr. Ludmány András jelenleg egy olyan új, feldolgozó szoftver fejlesztésén dolgozik, amely segítségével újra lehet indítani ezeken az adatbázisokon a munkát.

Az épület sorsával kapcsolatban – ami vésztjóslóan emlékeztet a népligeti Planetáriuméra – a Debreceni Egyetemhez fordultunk, azt kérve, hogy egy illetékessel beszélhessünk a kilátásokról, az épülettel kapcsolatos esetleges tervekről. Erre a kérésünkre nem reagált az egyetem sajtóközpontja, megkeresésünkre mindössze az alábbi rövid közleményt küldték:

A Debreceni Egyetem Botanikus kertjében található, napfizikai obszervatóriumnak otthont adó épületben 1958 és 2016 között az MTA Kutatóintézete működött egy bérlet/használati szerződés alapján. 2016-ban az intézetet átköltöztették az ATOMKI-ba, majd egy év múlva felszámolták a tevékenységüket. Az üres épület a rezgésmentes betonalapokat is figyelembe véve alkalmas a korábbihoz hasonló műszeres tevékenységre, de jelentős felújításra, átépítésre szorul. Tervek már készültek, de a beruházáshoz szükséges források keresése még folyamatban van.

„Ha a Debreceni Egyetem komolyan gondolja, világos, hogy hova kell fordulniuk. Az aktív magyar napfizikusok készséggel segítenének” – közölte a fentiekkel kapcsolatban von Fáy-Siebenbürgen Róbert.