Tudomány-Tech

Magyar felvételek is kerülnek a TikTokról a gyerekpornó-oldalakra, az ilyen felvételek ötödét maguk a gyerekek készítik

Mohos MátéMohos Máté

2023. augusztus 11. 6:21

Elkészítette féléves felmérését a Gyermekmentő Szolgálat a magyar gyerekek által is elérhető internetes tartalmakról. Kiderült, hogy az illegális anyagok majdnem felét nem is a dark weben, hanem mainstream applikációkban, például a TikTokon terjesztik. A bizonyítottan illegális tartalmak nagyjából kétharmada ábrázol gyerekpornót, ezen anyagok ötödét pedig maguk a gyerekek készítik.

Ez csupán a jéghegy csúcsa: majdnem kétezer bejelentést kapott eddig 2023-ban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett Biztonságosinternet.hu nevű vonal Magyarországon, amely a káros, illegális online tartalmak elleni küzdelmet segíti. A szervezet elemzői ezek közül 261 esetben találták bizonyítottan illegális tartalmat – ezeknek majdnem a kétharmada gyermekpornográfiát ábrázolt.

Kotroczó Dóra, a Gyermekmentő Szolgálat szakértője arról beszélt, hogy a hozzájuk eljutó esetek csak a töredékét adják a neten keringő hasonló anyagok özönének. Elmondása szerint a fiatalok egyre több digitális tartalmat gyártanak, ami problémás lehet, mivel akár ártatlannak vélt Tiktok videók is kiköthetnek pornográf oldalakon. 

Felidézte: idén eddig összesen 1995 bejelentés érkezett hozzájuk. A bejelentett tartalmak nagyobb arányban (58,03 százalék, 1164 eset) a dark weben találhatók. A hotline sok olyan linket is kap, amelyek bejelentkezést igénylő weboldalra vezetnek. Ezeket a tartalmakat az elemzők megvizsgálják, és vélhetően illegális tartalomként továbbítják a Nemzeti Nyomozó Iroda felé. Ez 1032 esetben fordult elő a vizsgált időszakban.

A bejelentések közül idén 261 volt bizonyítottan illegális (a vélhetően illegális tartalmakat nem számolva). Ez Kotroczó szerint különösen magas számnak számít.

Az illegális tartalmak 63 százaléka gyermekpornográf tartalom volt. Az olyan kifogásolható tartalmakat, amelyeknél nem merül fel magyar illetékesség, a tartalomszolgáltató felé tudják jelezni, ezt idén 19 esetben kellett megtenni. Az esetek többségében eltávolították az adott tartalmat. A gyermekek szexuális abúzusát ábrázoló külföldi tartalmakat az INHOPE nevű nemzetközi platformra továbbították: idén ilyen 122 esetben fordult elő.

Kotroczó hozzátette, hogy olyan tartalmak is akadnak, amelyek technikailag nem illegálisak, viszont kétségtelenül károsak a gyerekekre nézve. Példának a rajzfilmes (tehát nem CGI-jal készült, valósághűen meganimált) pornót említi. Az ilyen anyagok eljuttatását a gyerekekhez nem bünteti törvény Magyarországon, „viszont ártalmas, ha például a kedvenc rajzfilmfiguráikkal készült pornót tárnak a gyerekek elé”.

Magyarországon is tele van a TikTok gyerekpornóval, az ilyen felvételek ötödét maguk a gyerekek készítik
Fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

De kik, és milyen megfontolásból készítenek gyerekpornót a közösségi médiában? 

Kotroczó a „grooming”, azaz a behálózás veszélyéről is beszélt: ilyenkor felnőttek lépnek kapcsolatba gyerekekkel általuk biztonságosnak vélt platformokon, a bizalmukba férkőznek, és azt a figyelmet, valamint állítólagos törődést adják meg nekik, amelyet a gyerekek hiányolhatnak hétköznapjaikból. Miután sikerült behálózni egy-egy gyereket, az érzelmileg kihasznált fiatal már rávehető arra, hogy saját maga készítsen és küldjön el pornográf felvételeket.

A gyakorlat elterjedését bizonyítja, hogy a gyermekmentők által elemzett pornográf anyagok ötödét nem is felnőttek készítették fiatalkorúakról, hanem a gyerekek saját magukról.

A szervezet közleménye így fogalmaz: „az online zaklatás és a hozzájárulás nélkül közzétett tartalmak gyakran együtt járnak, sokan zaklatás, zsarolás nyomására küldenek magukról intim fényképet, amelyet utána az elkövetők hozzájárulás nélkül közzétesznek”.

Az online behálózást a pedofilok a különböző szélsőséges csoportokhoz hasonlóan művelik, mint például az ISIS vagy egyes neonáci társaságok. Kotroczó szerint különösen fontos, hogy a szülők tisztában legyenek gyermekeik internetezési szokásaival, és ne hagyják, hogy ellenőrizetlenül, minden kontroll nélkül tartózkodjanak a világhálón.

Szerinte az idősebb korosztályoknak gyakran nehezükre esik megérteni, hogy az internetes környezetbe szinte beleszületett gyerekek több esetben nagyobb szabadságérzéssel, kevesebb gátlással viselkednek az online térben, mint a való életben. Hiszen ez egy olyan környezetnek tűnhet számukra, ahol „maguk vannak, és nincsenek jelen a szülők” – ám a ragadozók ezt a helyzetet könnyen ki tudják használni.

Kotroczó szerint a szülői figyelem mellett az is fontos lehet, hogy minél kevesebb képet vagy videót töltsünk fel fiatalkorúakról az internetre, hiszen akár egy ártatlan családi fotóból is készülhet különböző módszerekkel olyan anyag, amelyet nem szívesen látnánk.

TikTok: normalizálja a nyilvános tini szexualitást

Korábban arról is részletesen írtunk, hogy a TikTokkal még mélyre ható problémák lehetnek. A szakértő szerint ez a közösségi oldal egyrészt menővé teszi a korai szexuális életet, másrészt úgy alakítja a normát, hogy a tizenévesek számára az erotikus megjelenés álljon a középpontban. Steigervald Krisztián generációkutató arról beszélt: 

„Már önmagában borzalmasan egészségtelen gondolat, hogy eljutottunk ide: tizenéves gyerekekről szexuális szempontból beszélünk. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ha egy gyerek az átlagtól eltérően öltözködött, azt mondtuk rá, hogy felnőttesen viselkedik, vagy koravén. Soha nem mondtuk azt, hogy szexuálisan túlfűtött vagy erotikus. Ma azonban a TikTok – és a felnőtt társadalom egy része is – ráerősít arra, hogy vonzó, ha egy tizenéves gyerek hiányos ruhában, szexuálisan túlfűtötten táncol.”

A szemünk láttára terjed a TikTokon a gyerekpornó

A TikTokon terjedő, hasonlóan illegális anyagok nemcsak Magyarországon jelentenek problémát: több nemzetközi lap is cikkezett már arról, hogy a fiatalok körében népszerű platformon mennyire könnyű elérni a pornográf tartalmakat. Általában csak annyi kell ehhez, hogy az erre fogékony felhasználók bekövessenek olyan privát fiókokat, amelyek csak bejelentkezett követőikkel osztanak meg videókat.

Az efféle tartalommegosztók viszont első látásra nem tűnnek fenyegetőnek, éppen ezért engedhetik meg maguknak azt, hogy a felhasználók között széles körben hirdessék magukat. „Ne legyél szégyenlős”, „Gyere, és csatlakozz a privát posztomhoz”, „SZÓRAKOZZUNK EGY JÓT” – csupán néhány azon szlogenek közül, amelyeket gyakran láthatunk a platformon reklám formájában.

A Gyermekmentő Szolgálat hivatalos együttműködési szerződésben áll a TikTokkal, ami garantálja, hogy az általuk kifogásolt tartalmakat 24 órán belül ellenőrzik a techvállalat munkatársai. A Forbes tavaly év végi cikke azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalat moderációjában van egy óriási vakfolt: a platformon a szabályok ellenére ugyanis elég elterjedt a bejelentkezési adatok másokkal való megosztása, ami ahhoz vezethet, hogy számos ember – köztük fiatalok – is elérik a platform úgynevezett „post in private” fiókjait. Az erre feltöltött tartalmakat csak azok látják, akik éppen be vannak jelentkezve a fiókba. És 

mivel a bejelentkezési adatokat potenciális ragadozók és áldozatok körében is terjesztik, könnyen a pedofilok és a gyerekek találkozási helyévé válhatnak ezek a fiókok.

Az efféle fiókokat még egy bejelentés után sem biztos, hogy letörli a TikTok, Seara Adair gyermekvédelmi aktivista szerint ráadásul a platform mesterséges intelligenciája gyakran képtelen kiszúrni őket. A gyerekkorában szexuális abúzust túlélő, majd felnőttként a gyerekpornó ellen kampányoló aktivista arról beszélt: „szó szerint tele vannak gyerekbántalmazással némely fiókok, és ezeket átengedi az MI”. Kotroczóhoz hasonlóan ő is felhívta a figyelmet: „nemcsak ezen a platformon folyik ez, de elég gyakran más platformokra vezetnek az itt megosztott linkek – ahol az efféle anyagok még veszélyesebbek”.

A cikk szerint veszélyt jelent a TikToknak az az algoritmusa is, amely követendő fiókokat ajánl a felhasználóknak: ha ugyanis valaki bekövet néhány „post in private” fiókot, akkor a platform még több hasonló követni valót ajánl neki. Szerintük még a nem explicite gyerekpornóval foglalkozó fiókok is veszélyesek lehetnek, hiszen a legtöbb esetben azok tulajdonosai nem túl szigorúak azzal kapcsolatban, hogy kiknek, milyen korhatár fölött adják oda a bejelentkezési adatokat. „Bárkinek odaadom az emailt és a jelszót, akiben úgy érzem, hogy meg lehet bízni. Sajnos ez nem működik minden alkalommal” – írta egy ilyen fiók gazdája a lap újságírójának.

Mit tehetünk még azért, hogy elkerüljük azt, hogy hasonló módokon használják ki a gyerekeinket? A Gyermekmentő Szolgálat emlékeztet: 

szakértőink hangsúlyozzák, hogy ha a gyereket valaki behálózta, akkor soha ne a gyereket hibáztassuk. Ehelyett inkább beszélgessünk vele arról, hogy az online világban elkövetett tetteknek is van következménye.

Sokszor tapasztaljuk, hogy ártalmatlannak vélt tartalmak (pl. TikTok-videók, amelyekben a gyermek teljesen felöltözve táncol) is pornográf oldalakon vagy a dark weben kötnek ki. Ezért fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerekek mindig csak privát profilról posztoljanak, ahol saját barátaik, közeli ismerőseik követhetik őket.”

Az Ifjúságkutató Intézet felmérése alapján a TikTok használata Magyarországon a legfiatalabbak körében a legmagasabb: a 12-15 éves korosztályban nagyjából 10 százalékponttal magasabb, mint a 25 éves korosztályban, így mondhatjuk, hogy egyre inkább a fiatalok platformja lesz. A korábbi évekhez képest sokkal népszerűbb lett a felület: a TikTokot a 15-19 évesek több mint négyötöde (82 százaléka) veszi igénybe.


Nyitókép: Matt Cardy / Getty Images

#Tudomány-Tech#gyerekpornó#tiktok#pedofil#kutatás#közösségi média#abúzus#dark web#ma#gyermekmentő szolgálat

Címlapról ajánljuk