KERESÉS search-close

"Szabó Fanni" szerzővel ellátott tartalmak

Szabó Fanni

Szabó Fanni által létrehozott tartalmak (100):

Családirtás - életveszélyben a kislány

Már reagál, de továbbra is életveszélyes állapotban van a 3 éves kislány, akit nővére volt élettársa lőtt meg és vert fejbe csütörtökön Káptalanfán. Az 57 éves osztrák férfi a családapát kivégezte, majd öngyilkos lett. A támadó a 22 éves lányt életveszélyesen megsebesítette, anyja súlyos sérüléseket szenvedett, három éves testvére életéért pedig még mindig küzdenek az orvosok.

Újabb gyilkossággal gyanúsítják a vállalkozót

Egy másik szerelő megölésével is meggyanúsította a rendőrség azt a vállalkozót, akit áprilisban tartóztattak le egy villanyszerelő meggyilkolásának gyanújával. A két szakember rejtélyes körülmények között tűnt el, mindketten a vállalkozónak dolgoztak. A villanyszerelős rejtély korábbi eseményei a Fókuszban: ITT!

Fegyverrel hadonászott egy szerb férfi Győrben

Éles fegyverrel fenyegetőzött és megállásra kényszerítette az autósokat egy 64 éves szerb férfi reggel Győrben, az egyik benzinkúton. Az épületbe is bement, ahonnan különböző árukat vett magához és a dolgozókat is megfenyegette. Ők azonnal hívták a rendőröket, akik lefegyverezték, megbilincselték, majd zavart állapota miatt a mentők kórházba vitték.

Kutyafalka terrorizálja a lakótelepen élőket Várpalotán

Néhány napja egy 10 éves kisfiút támadott meg egy kutya az utcán, korábban pedig egy csivavát mart meg egy elszökött eb. A várpalotaiak félnek az utcán sétálni, azt mondták többször előfordult már, hogy a kiszökött kutyák agresszíven viselkedtek

Tüntettek a gázolás után


szerző:
2018.10.06. 18:05
Tüntettek a gázolás után

Túl gyorsan hajtanak a sofőrök, ezért sok a baleset. Erre akarták felhívni a figyelmet pénteken több százan a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton. A tiltakozók táblákkal vonultak a 82-es útra, amely kettészeli a települést.

Kizuhant a somlói várból


szerző:
2018.09.16. 18:07
Kizuhant a somlói várból

Lezuhant egy férfi szombat délután a somlói vár faláról. Családjával kirándultak a várromnál, amikor megpihent. Leült a várfalra, de nem vette észre, hogy hiányzik a korlát, hátradőlt és leesett a mélybe.

„A törölköző nem széf”

A strandolókat figyelmezteti a rendőrség. Azt kérik, értékeket semmiképp se hagyjanak a parton fürdőzés közben. A tolvajoknak néhány másodperc is elég, hogy az őrizetlenül hagyott táskákat elvigyék.

Molesztáló hitoktató: azt mondta, megbánta, amit tett

Azért fordult a nyilvánossághoz, hogy segítsen a hasonló helyzetben lévőknek feldolgozni a traumát – ezt mondta a híradónknak adott újabb interjújában az a 22 éves fiú, akit egykori nevelőapja, egy hitoktató gyerekkorában rendszeresen megerőszakolt. A férfi ezután 6 évet ült, és a birtokunkba került jogerős bírósági ítélet szerint azt mondta: megbánta, amit tett, és jóváteszi a hibáit.

Halálos balesetek országszerte

Több halálos baleset történt az ország útjain tegnap. Szentgotthárdnál egy középkorú nő vesztette életét, miután autója megcsúszhatott a vizes úton és egy szemből érkező kisbusznak csapódott.

Sokkot kaptak a gyerekek


szerző:
2018.06.10. 18:03
Sokkot kaptak a gyerekek

Sokkot kaptak és percekig sírtak a gyerekek a baleset után. Apjuk vezetett, amikor karamboloztak szombat éjjel a Fejér megyei Lepsénynél. Az apa azt mondta, csak arra emlékszik, hogy hirtelen elvakította egy szemből érkező kocsi fényszórója.

 

Órákon át lángolt a tésztagyár

Kigyulladt és órákon át lángolt egy tésztagyár Bábolnán. A tető beomlott, a falak kidőltek és sorra robbantak fel a klímaberendezések az épületben. A bent dolgozó alkalmazottak időben kijutottak, senki sem sérült meg.

Bocsánatot kért a trafikrabló

5 év 10 hónapot kapott az a 18 éves trafikrabló, aki tavaly júliusban késsel fenyegetőzve támadt rá egy trafik eladójára Várpalotán. A rabló a hajánál fogva cibálta az eladót, erről videófelvétel is készült.

Előzetesbe került egy ütés miatt

Előzetesbe helyezte a bíróság azt a 19 éves tatabányai fiatalt, aki egy veszekedést követően leütötte nagybátyját még áprilisban. A férfi elesett és beütötte fejét. Egy héttel később, csütörtökön a kórházban meghalt.

Sokkoló: torzó a Fertő tóban

Egy fej és végtagok nélküli holttestet találtak pénteken a Fertő tó nyugati partján, az ausztriai Ruszt közelében. A maradványokból megállapították a rendőrök, hogy egy nő az áldozat, az azonosítás viszont hosszú ideig is eltarthat, mivel a test hónapok óta a vízben lehetett és bomlásnak indult.

 

Kutyatámadás Győrújfalun


szerző:
2018.04.14. 18:05
Kutyatámadás Győrújfalun

Halálra marcangolt egy kistestű kutyát és a gazdáit is megharapta egy jóval nagyobb kutya Győrújfalun. Sétáltatás után az idegen állat berontott az udvarba és az kiskutyára támadt.

Gázpalack is felrobbant a tűzben

Teljesen kiégett egy autó, amikor tűz ütött ki egy kocsi beállóban Sopronban. A tulajdonos éppen akkor ért haza, amikor a hőtől egy gázpalack is felrobbant. A detonációtól kitörtek a közeli ház ablakai is.

Lángolt a pizzeria


szerző:
2018.02.04. 18:05
Lángolt a pizzeria

Teljesen leégett hajnalban egy pizzéria teteje Kápolnásnyéken. A lángok éjfél után csaptak fel, pillanatok alatt terjedt a tűz. A rendőrök még a szomszédokat is felébresztették, mivel a nagy szél udvarról-udvarra vitte a parazsat.

Több súlyos baleset is történt országszerte

A 81-es főúton két autó ütközött frontálisan. Egy szlovák sofőr előzni kezdett, de nem vette észre a szemben érkezőt, és neki csapódott. A vétlen autós sérült meg súlyosan. A Csongrád megyei Mártély közelében három embert kellett kórházba vinni. Ők is frontálisan ütköztek. A Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson kamion csapódott autónak.

Agyonverte a féltestvérét


szerző:
2018.01.14. 18:20
Agyonverte a féltestvérét

Féltestvérét ölte meg a gyanú szerint egy férfi szombat hajnalban a Győr-Moson-Sopron megyei Láziban. Édesapjukkal éltek, ő hívta a mentőket, de már nem tudtak segíteni, mert támadója annyira brutálisan megverte a férfit. A rendőrség a házban elfogta az áldozat féltestvérét, úgy tudjuk, beismerte a gyilkosságot.

Temetőben fogták el a rabot

Nem jutott messzire a sopronkőhidai börtönből pénteken megszökött rab. Az egyik soproni temetőben fogták el - lakossági bejelentés után. A férfi nem ellenkezett. Az elítélt többszörös visszaeső, legutóbb gyilkosságért életfogytiglant kapott. A fogolyszökés miatt a felügyelők közül négyet és a biztonsági vezetőt felfüggesztették.

Vissza ment az égő házba, meghalt

Háztűzben halt meg egy 51 éves férfi karácsony éjszaka a Győr-Moson-megyei Soboron. Az egyik utcára néző szoba kapott lángra. A ház tulajdonosa valamiért visszament az égő szobába. A helyiek húzták ki az utcára, akkor még élt, beszélni is tudtak vele, aztán pár perc múlva meghalt, már nem tudtak segíteni rajta.

Megcsonkították a fenyőt


szerző:
2017.12.24. 18:05
Megcsonkították a fenyőt

Megcsonkította majd ellopta valaki az egyik fenyőfa tetejét a templom udvarából Győrújfalun. A térfigyelő kamera pont nem lát arra a területre. Összefogtak, de mégsem a tolvajt keresik, hanem díszeket gyűjtöttek, és a fa mellé teszik, hátha valakinek arra is szüksége lesz.

A tragédia után is átjárnak

Sokan továbbra is a halálos baleset helyszínénél mennek át a síneken Tatabányán, pedig nincs kijelölt átkelő. Csütörtökön ott gázolt halálra a vonat egy 12 éves gyereket, ő a síneken játszott.

Két hajléktalant is agyonverhetett

Fiatal kora miatt legkésőbb 31 éves korában újra szabad lehet - ha elítélik - az a 16 éves fiú, aki áprilisban a vád szerint brutálisan halálra vert két hajléktalant Tatabányán.

Fél órán át kínozhatta a lányt

Megrázó: brutálisan, hosszú perceken keresztül ütötte-verte, azután fojtotta meg áldozatát a 14 évvel ezelőtti gyilkosság vádlottja. Újabb részletek derültek ki Tompa Eszter megölésével kapcsolatban.

Állatok karácsonya a menhelyen

Van, aki sétálni vitte a gazdira váró kutyákat, más tápot ajándékozott nekik. Így karácsonyoztak a kutyák és a macskák az egyik győri állatmenhelyen a hétvégén. Több tonna adományt adtak össze az állatbarátok. Még kutyaházakat is felajánlottak.

Előző autó gázolta halálra

Halálra gázoltak egy 40 éves férfit kedden este a 84-es főúton, Újkér közelében. Az út mellett sétált, szabálytalanul. Láthatósági mellény nem volt rajta ezért az autós nem vette észre. 

Fákat csavart ki a szélvihar

Fákat döntött ki, épületeket rongált meg a vihar Győr-Moson-Sopron megyében. Több helyen leszakadtak a villamos vezetékek. Győrben egy söröző tetejét tépte le a szél, a lemezek egy autóra zuhantak. A benne ülő nőt a tűzoltók szabadították ki.

 

Két tüzet oltottak egyszerre

Hatalmas lángok csaptak fel egy nyolcadik kerületi raktárépületben Budapesten. Az ott tárolt ruhák, papírok, műanyagok pillantok alatt szénné égtek és füst borította be az épületet. 67 tűzoltó, 17 kocsival vonult a helyszínre.

Beázik a kisbéri mentőállomás

Pereg a vakolat, folyik a víz a villanyóra-szekrényből. Egy nézőnk hívta a figyelmet arra, hogy beázik a két éve részben felújított kisbéri mentőállomás. Fotókat is csatolt, amin látszanak az átázott falak.

 Ünnepi Trabant a körforgalomban

Trabant kapott karácsonyi díszítést Csorna legforgalmasabb pontján egy körforgalom közepén. Ajándékdobozokkal van teli, egy karácsonyfát a tetején állítottak fel, persze karácsonyi fényt is kapott. A különleges dekorációt a városüzemeltető dolgozói találták ki, a Trabantot is ők szerezték be.

 

Magyarországra jártak betörni

Milliókat loptak a szlovák betörők, majd el akarták hagyni az országot. Két férfit és egy nőt fogtak el a rendőrök, mielőtt átlépték a határt Komáromnál. Már kereste őket a rendőrség.

Alpaka született a veszprémi állatkertben

A dolgozókat is meglepte az újszülött alpaka, a hidegebb hónapokban ugyanis jóval kevesebb állat születik, mint a tavaszi időszakban. Az alpakák nagyon szelíd, barátságos állatok, ezért a kicsi nemét is könnyedén meg tudták állapítani.

Bocsánatot kért a sofőr


szerző:
2017.11.20. 18:10
Bocsánatot kért a sofőr

Eltiltották a vezetéstől és felfüggesztett börtönre ítélte ma a bíróság jogerősen azt a 27 éves férfit, aki tavaly húsvétkor részegen súlyos balesetet okozott Balatonakarattya közelében.

Elgázolt vad miatt lett tragédia

Ketten meghaltak, egy fiatalember pedig életveszélyes állapotban került kórházba, miután kocsijuk elé repült egy szarvas teteme, amit előtte egy szembejövő kamion ütött el. Az áldozatok kocsija felborult és egy másik kamionnak is nekicsapódott. A szarvast elgázoló kamionos azt mondta az RTL Híradónak, már hiába próbált fékezni, amikor meglátta a közeledő állatot.

Vásárlás helyett inkább kölcsönöznek

Kölcsönkenyér.hu. Győr környéki anyák álmodták meg, majd hozták létre azt a weboldalt, ahonnan bárki ingyen kölcsönözhet különböző tárgyakat, ha ő maga is felajánl néhányat. A két asszony pályázati pénzből hozta létre az oldalt. Az a céljuk ezzel, hogy megóvják a környezetet és az embereket közelebb hozzák egymáshoz.

Éveken keresztül rejtegette édesanyja holttestét a pincében

Elkezdődött annak a férfinak a pere, akinél tavaly télen a rendőrök egy mumifikálódott holttestet találtak a családi ház alagsorában Dunakilitin. A tárgyaláson kiderült, hogy a férfi élettársának fel sem tűnt, hogy anyósa meghalt. A férfi korábbi vallomásaiból kiderült, hogy a holttestet csak hetekkel később rejtette el, plédbe csavarta és ledobta a pincébe.

Az egész falu segít nekik


szerző:
2017.11.09. 18:22
Az egész falu segít nekik

Egy emberként fogott össze értük a falu - három testvér maradt fedél nélkül, miután kedd délután leégett a konténerházuk Magyarpolányban. Mindenük odaveszett, egyikük sem volt otthon, amikor kigyulladt a ház. Egyikük elájult mikor meglátta, hogy odalett az otthonuk.

Négyből csak egy kölyök élte túl

Bezacskózva, saját vizeletüktől átitatva találtak rá négy kiskutyára járókelők Győr mellett. A pár napos csöppségek közül csak egy élte túl, hogy kidobták. Jötti jelenleg ideglenes befogadónál van.

Kettős gyilkosság – előzetesben a tettes

Előzetesbe helyezte a bíróság azt a férfit, aki pénteken brutálisan megölte szüleit Sopronban. Szétverte lakásukat és a tűzoltókra is rátámadt. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy pszichés állapota miatt előfordulhat, hogy újabb erőszakos bűncselekményeket követne el.

Fiuk ölhette meg az idős házaspárt

Családi dráma Sopronban. Holtan találtak a rendőrök egy idős párt a lakásukban, kiderült, hogy gyilkosság áldozatai lettek. A rendőrök azért mentek a társasházhoz, mert odabent egy férfi kalapáccsal fenyegetőzött. Szemtanúk szerint a lakásból kiabálás és csörömpölés hallatszott. Az őrjöngő férfit, aki a pár fia, előállították, őt gyanúsítják a gyilkosságokkal.

Nem találta a pénzt, ezért megölte feleségét

Szörnyű részletek derültek ki a gyilkosságról. A férj napokkal a gyilkosság után megtört, beismerő vallomást tett. A vádiratból most kiderült, hogy miután számon kérte házastársát a pénzről, ököllel torkon ütötte, amitől az asszony összeesett. Férje úgy látta, meghalt, ezért eltűntette a holttestet.

Öt gyerekükkel menekültek az égő házból

A szülők öt gyerekükkel még aludtak, amikor kigyulladt a házuk kora reggel. A szomszéd vette észre, hogy ömlik a füst a tetőről. Berúgta a kertkaput és az ablakon dörömbölt, hogy felébressze a családot. A szülők kétségbeesetten mentették ki gyerekeiket. Nem sérült meg senki.

Semmire nem emlékszik a csecsemőgyilkosságból

Megrázó történet: túladagolta magát, antidepresszánsokat vett be, ezért semmire sem emlékszik. Ezt mondta az a 29 éves nő, aki tavaly októberben végzett hét hónapos kislányával.

Delfinekkel úszhatott Zalán

Teljesült egy 4 éves, szemdaganatos kisfiú álma. Pintér Zalán elutazhat Izraelbe, hogy delfinekkel ússzon. Egy alapítvány állja az utazás költségeit, mert családjának nem volt erre pénze. A kisfiút már többször is bemutattuk: 2 és fél hónapos kora óta küzd a rákkal, már több mint 30 műtéten van túl, de félő, hogy betegsége ismét kiújul és megvakul.

Lebukott a cserbenhagyó autós

Fedélzeti kamera buktatta le az autóst, aki múlt szombaton okozott balesetet Környén. Előzni kezdett, de későn vette észre a szembe jövő traktort. Az autós megúszta, de a traktoros a rakománnyal együtt az árokba borult, és egy másik kocsi is nekicsapódott. A balesetet okozó férfi elhajtott. Az összetört kocsiban ülő nő Facebook-posztban kereste a cserbenhagyót. Végül kiderült, hogy egy arra járó autó feldélzeti kamerája felvette a baleset okozóját.

Gyilkosság: új eljárás, nincs holttest

Nincs elég bizonyíték, nincs holttest - új eljárás lesz a darnózseli gyilkosság ügyében, a bíróság ugyanis hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot, amelyben felmentették a felesége megölésével vádolt hentest. A férfi ma is csak annyit mondott a bíróságon, hogy nem követte el a bűncselekményt. Az asszony 3 éve tűnt el mosonmagyaróvári munkahelyéről, később az otthonuk közelében lévő réten és férje kocsijában megtalálták a DNS-ét.

Buszba rohant a vonat


szerző:
2017.10.20. 18:03
Buszba rohant a vonat

Sikoltozva rohantak le az utasok, miután egy vonat a busz hátuljának csapódott egy a vasúti átjáróban Kóny és Enese között. Egy szemtanú szerint nem csukódott le a sorompó, a busz át akart hajtani, ekkor ütközött a hátuljának a vonat. Úgy tudjuk, kilencen utaztak rajta, 3 ember sérült meg a balesetben, kettőt zúzódásokkal vittek kórházba a mentők.

Életfogytiglant kapott, elsírta magát

Életfogytiglant kapott az a 43 éves férfi, aki két éve brutális kegyetlenséggel kivégezte édesanyját és annak élettársát. Egy családi viszályt akart így lezárni. A lövöldözés után a rendőrökre is tüzet nyitott, majd bezárkózott a házba.

Nyom nélkül törtek be - 31-szer

14 városban 31 betörés 4 és fél hónap alatt. A rendőrség egy lopássorozatot derített fel, két budapesti férfit tartóztattak le, akik többnyire panellakásokból ékszereket és készpénzt vittek el úgy, hogy az ajtókon nyoma sem volt a betörésnek. A veszprémi rendőrök fogták el őket még augusztusban. Most beszéltek az ügy részleteiről, még a nyomozók is azt mondták, hogy profi bűnözőkkel volt dolguk.

Gyermekotthonban verhették


szerző:
2017.10.17. 18:08
Gyermekotthonban verhették

Brutálisan megverhettek egy 13 éves diáklányt a gyulafirátóti gyermekotthonban múlt pénteken. Ezt állítja a lány unokatestvére, aki fényképeket is készített a sérülésekről. A közösségi oldalon több mint ezren osztották meg a fotókat. A család feljelentést tett az ügyben, a rendőrség nyomoz.

 

Nagybátyjára vallott


szerző:
2017.10.12. 18:10
Nagybátyjára vallott

Gyerekkora óta ismerte áldozatát az a 19 éves fiú, aki a gyanú szerint másfél hete 5 ezer forintért úgy megvert egy 87 éves asszonyt Tatabányán, hogy két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. A nyomozók szerint a fiú megváltoztatta vallomását.

Ütötték-verték a tinédzserek

Tőle lopták a kést, amivel megkéselték. Megszólalt a hajléktalan, akit vasárnap brutálisan megvert és többször megszúrt két tinédzser Győrben. A férfi egy padon feküdt, amikor a 15 és a 16 éves fiúk rárontottak. Nem először támadták meg, egy héttel korábban kirabolták, akkor vették el a kését is. A férfi kórházi ágyán beszélt a történtekről.

Halálos ütközés előzés közben

Egy 17 éves fiú vesztette életét reggel egy balesetben a 82-es főúton Eplény és Gyulafirátót között. Veszprém felé tartott, amikor egy másik autós meg akarta előzni, ezt azonban nem vette észre és ő is előzésbe kezdett, ekkor ütköztek össze.

Kétgyermekes nő halt meg miatta

Három év börtönt kapott első fokon, és 5 évre eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki legjobb barátja és egy kétgyermekes nő halálát okozta két éve egy balesetben, Hegykő közelében. Ügyvédje szerint a rossz minőségű aszfalt miatt történt a tragédia.

Levegőbe lőtt és elmenekült

Akár 15 év börtönt is kaphat az ámokfutó, aki egy benzinkutat akart kirabolni Győr Moson Sopron megyében még májusban. Kétszer a levegőbe lőtt, majd részegen vezetve 20 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. A rendőrség most zárta le a nyomozást. Ügyvédje szerint a férfi egy családi veszekedés miatt került zaklatott állapotba.

Előzött, de jött egy furgon

Egy személyautó és egy furgon karambolozott Tapolcafőnél, egy ember meghalt egy pedig életveszélyesen megsérült. Mindkét kocsiban csak a sofőr utazott.

Zebrák vágtáztak az úton


szerző:
2017.10.03. 18:07
Zebrák vágtáztak az úton

Elszabadult zebra csorda vágtázott Sopronban egy négysávos úton. A hat zebra egy közeli cirkuszból szökött meg, gondozójuk meg akarta etetni őket, de egy pillanat alatt megszöktek a nyitva felejtett kapun. Az autók között futottak, volt, aki levideózta a rohanó zebrákat. Végül a cirkuszigazgató fogta be őket egy közeli utcában.

Rengeteg képeslapot kapott Ricsi

Egy albumot szerettek volna készíteni, most pedig már egy egész szobát lehetne kitapétázni a sok képeslappal, amit a rábapatonai autista fiú kapott néhány nap alatt. Édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget közelgő születésnapjához. A kamasz nagyon szeretne utazni, de nincs autójuk, betegsége miatt pedig tömegközlekedéssel nem tudják elvinni.

Sokan összefogtak a bajba jutott családért

Fia mentette ki a ház romjai közül azt a férfit, aki mellett szerdán két gázpalack is felrobbant Tokodon. Az RTL Híradónak beszélt először a tragédiáról. Az 5 lakásos társasház lakhatatlanná vált, kirobbant az egyik szoba fala, a ruhák es a bútorok elégtek. Rengetegen összefogtak a családért. Vasárnap délelőtt Tatabányáról 4 adományokkal teli autóval érkeztek a településre.

Szülei lemondtak róla, most kórház az otthona

Döbbenetes szülői döntés: egy nyugat-magyarországi pár, miután megtudta, hogy hat hónapos kisfiúk súlyos szívbeteg, lemondtak róla. Zsombort most a győri kórház intenzív osztályán ápolják. Néhány hete vírusfertőzés miatt vitték kórházba, akkor derült ki súlyos születési rendellenessége. Egyik nap levelet hagytak az orvosoknak, ebben közölték, hogy lemondanak a saját gyerekükről. A közösségi oldalon nagyon sokan felajánlották segítségüket. Most a nővérek, orvosok gondoskodnak a kisfiúról.

Egymást érik a kátyúk az úton

Egymást érik a kátyúk, sok autósnak a kereke is kitört és kilométereken keresztül már csak egy sáv maradt, amin közlekedni lehet a Mosonszolnokot Albertkázmérpusztával összekötő úton. Két éve arról forgattunk, hogy egy helyi gazda felajánlott egy mangalicát annak a településnek, ahol több a kátyú, mint náluk. Stábunk visszatért a településre, ahol azt tapasztalták, hogy van olyan szakasz, ahol akkora kátyúk vannak, hogy egy ember is elfér benne.

Elfogták a szökött rabot


szerző:
2017.09.20. 18:00
Elfogták a szökött rabot

Elfogták a szökött rabot délelőtt Győrszentivánon. Rendőrök lepték el az egyik utcát, miután valaki bejelentette, hogy látta a férfit. A 33 éves bűnöző a győri bíróság udvaráról szökött meg egy hete.  Nemrég 12 évre ítélték, azért vitték most a bíróságra, hogy egy másik ügyben tanúként hallgassák meg. Valahogy kiszabadította a kezét a bilincsből és elrohant.

Méltatlan körülmények a szociális otthonban

Zsúfoltan, méltatlan körülmények között élnek a betegek a Győr-Moson-Sopron Megyei táplánypusztai szociális otthonban, ahol főként pszichiátriai betegeket ápolnak. Ez áll az ombudsman tegnap kiadott jelentésében. Januárban egy tűz miatt meghalt egy ember és 72 beteget kellett kimenekíteni az épületből. A károk miatt azóta életkortól, nemtől függetlenül összezsúfolva élnek teremszerű szobákban. Azt is megállapították, hogy a környék balesetveszélyes. Az elmúlt években két dolgozó és egy beteg meghalt, elütötték őket.

Panelházak közt lövöldöznek a galambokra

Panellakásból, légpuskával lövi valaki galambokat az egyik lakótelepen Győrben egy helyi bolttulajdonos szerint. A forgalmas környéken buszmegálló és bababolt is van. Az üzlet tulajdonosa felháborodva kereste meg Híradónkat, ugyanis rendszeresen agyonlőtt vagy megsérült galambokat talál nyitáskor az üzlete előtt.

Hinta-baleset: az anya bizakodik

Önállóan lélegzik és stabil az állapota annak a tizennyolc éves fiúnak, aki két hete kizuhant egy extrém hintából Várpalotán. Egy tartóalkatrész tört ketté, a fiú pedig méterekre repült a hintától és a járdának csapódott. Már nem altatják, ennek ellenére nem reagál a külvilágra, kómában van.

 

Orkán erejű szél borított fel a teherautót

Egy teherautót is felborított az orkán erejű szél Komáromban. A Velencei tóból pedig két embert kellett kimenekíteniük a vízi rendőröknek, egyikük nem tudott a partra jutni, a szörfdeszkájába kapaszkodott. Hegyeshalomban és Péren órákon át szünetelt az áramszolgáltatás.

Szökött rab: hibázhattak az őrök

Ügyvédje szerint már korábban kitervelte a szökést az a 33 éves rab, aki kedd reggel szökött meg a bíróság udvaráról Győrben. Azt mondja, Zvezdovics Krisztiánnak valószínűleg segített valaki a szökésben. Az ügyészség közben a büntetés végrehajtás feljelentése alapján a rabot szállító őrök felelősségét is vizsgálja. A szökevényt még mindig körözi a rendőrség. Ügyvédje biztos abban, hogy Magyarországon bujkál, külföldi tartózkodásra ugyanis szerinte nincs pénze.

Kizuhant fiú: Kettészakadt a család

Az apa neveli veszprémi otthonukban annak a 18 éves fiúnak a testvéreit, aki szombaton zuhant ki egy 33 méter magas extrém hintából Várpalotán. Az édesanya minden nap fia mellett van a győri kórházban, aki továbbra is élet-halál között van. Ideiglenesen rokonoknál szállt meg, még mindig nem tudja feldolgozni a tragédiát, nyugtatókat szed az orvosok már felkészítették őket a lehető legrosszabbra.

Válságos a kizuhant fiú állapota

Gépek tartják életben a 18 éves veszprémi fiút, aki szombaton zuhant ki egy 33 méter magas extrém hintából Várpalotán. Édesanyja és húga is a hintán ült, azt mondták, hallották a fiú sikolyát, miközben kirepült. A hintát üzemeltető cég vezetője szerint a speciális tartószerkezet tört el, valószínűleg gyártási hiba miatt. Az orvosok szerint a fiú válságos állapotban van. Édesanyja megtörten nyilatkozott stábunknak.

Kettétört egy óriási hinta, ketten súlyosan megsérültek

Súlyos balesettel végződött a szórakozás: egy 18 éves fiú életveszélyesen megsérült, amikor kettétört egy óriási hinta szombaton este Várpalotán. Két fiatal csaknem 20 métert repült és a járdára csapódott, egyikük súlyos agykárosodást szenvedett. Összesen öten sérültek meg. Többen a hintán rekedtek, őket a tűzoltók szabadították ki. A rendőrség nyomozást indított.

Kommandósok mentek a lőszerekért

Robbanóanyagokat, tüzérségi lövedéket és nagyon sok éleslőszert talált a rendőrség a Veszprém megyei Eplényben egy családi házban még szerdán. A kommandósokat is riasztották, ők fogták el az ott lakó 22 éves férfit. A házkutatás majdnem két napig tartott. A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

Hiába fékezett, elütötte a kisfiút

Nagybátyja szeme láttára ütöttek el csütörtökön egy 7 éves kisfiút a Komárom-Esztergom Megyei Bakonysárkányon. A férfit munkahelyéről hozták haza, az autó megállt az út szélén. A kisgyerek addig átszaladt mögötte, testvéréhez sietett, de nem vette észre, hogy a másik sávban jön egy kocsi. A sofőr hiába fékezett, elütötte a gyereket. Mentőhelikopterrel vitték az egyik budapesti kórházba.

A telepvezető hibájából robbant fel 5 tonna vegyi anyag

A telepvezető hibájából robbant fel 5 tonna vegyi anyag tavaly decemberben Balatonfűzfőn, ezt állapította meg a nyomozás. A detonáció akkora volt, hogy még a szomszédos üzemben is kiszakadtak az ablakok és a radiátorok. Egy ember sérült meg, könnyebben. Az ügyészség pénzbírságot javasol.

Szerelmi bánat miatt csapkodott

A közösségi oldalon kért bocsánatot a károsultaktól az ostoros ámokfutó. A 27 éves férfi egy karikás ostorral a kezében dühöngött és autókat rongált meg Mosonmagyaróváron még múlt szombaton. Tettét azzal magyarázta, hogy egy 10 éves kapcsolata ért véget és nem tudta feldolgozni a történteket. Az egyik környéken lakó, aki próbálta megfékezni, meg is sérült.

Pincében rejtegette anyja holttestét

Attól tartott, hogy elveszti a házát, ezért rejtegette anyja holttestét a pincében egy férfi Dunakilitin. Az asszony valamikor 2014-ben halt meg, miután fokozatosan leépült. A vád szerint 35 éves fia nem gondozta, ezért bíróság előtt kell felelnie. A nő mumifikálódott holtteste több mint két évig volt a pincében. Fia azért rejtette el, mert a házon jelzálog volt és félt, hogy anyja halála miatt elveszik tőle az ingatlant.

Néhány hete csinálták meg az utat, mégsem bírja a terhelést

Néhány hete csinálták meg az utat Győrszemere és Kajárpéc között, mégis megáll rajta a víz ha esik az eső, annyira göröngyös. A korábban kátyús út csupán egy bevonatot kapott, mert a teljeskörű felújításra egyelőre nincs pénz. A helyiek szerint az út nem bírja a terhelést.

Ellopták egy lebénult lány mozgássérült parkolókártyáját

Ellopták egy lebénult lány mozgássérült parkolókártyáját a család kocsijából Győrben. A tolvaj a GPS-t is elvitte, sőt, még a visszapillantó tükröt is letörte, és magával vitte. A parkolókártyát azért kapták, mert Vivien 17 évesen agyvérzést kapott és lebénult. Édesanyja egyedül neveli, rendszeresen viszi kezelésekre. Miután a Facebookon megosztotta a történteket, jelentkezett valaki, aki megtalálta az ellopott parkolókártyát.

Zebracsikó született a Veszprémi Állatkertben

A kis csődör anyja mellett érzi igazán biztonságban magát, időnként azonban a kifutó többi állatát is megkergeti. 10 hónapos koráig anyatejet iszik, de már kóstolgatja a fűféléket is. A kis jószág születését már nagyon várták az állatkert dolgozói.

18 éves fiú lehetett a rabló

18 éves fiú rabolta ki a várpalotai dohányboltot néhány napja. A rendőrség pénteken fogta el a fiatalt, aki beismerte a rablást. Maszkban, késsel a kezében kényszerítette az eladót a bevétel átadására, miközben hajánál fogva cibálta a nőt, majd 200 ezer forintot vitt magával. A rendőrök őrizetbe vették a fiút.

30 ezer lakásban volt áramszünet

Győr-Moson-Sopron megyét sem kímélte a vihar, autókra és házakra zuhantak vastag faágak. Sopron környékén még ma is egész nap dolgoztak a tűzoltók. A nyugati országrészben több mint 30 ezer család otthonában volt áramszünet, mert a kidőlt fák megrongálták a vezetékeket. Van, ahol csak holnapra lesz újra áram.

Azt hitte megölte a szeretőjét

Úgy tudta megölte a szeretőjét, majd elbiciklizett a rendőrségre. Azt mondta holttestet talált a Komárom-Esztergom megyei környéken. Később beismerte, hogy ő bántotta az asszonyt, azt viszont nem tudta, hogy túlélte a támadást. Emberölés kísérlete miatt indult eljárás a férfi ellen. A nőt a tatabányai kórházba vitték életveszélyes sérülésekkel. Most az intenzív osztályon ápolják.

 

Nem indult el az autó, dühében felgyújtotta

Dühében gyújtotta fel hétfő éjjel autóját egy férfi Győrben. Nekihajtott egy parkoló kocsinak, ezután el akart menekülni, de nem indult az autója. Egy közelben lakó asszony felvette az egészet. Felébredet a zajra, kinézett az ablakon, és látta, ahogy egy férfi a kannából meglocsolja, majd felgyújtja az autóját. A rendőrök még keresik a férfit.

 

Mindent belep a kormom, a pernye

Elegük van a koromból és a pernyéből az ajkaiaknak. A Veszprém megyei városban évek óta probléma, hogy a közeli hőerőműből a kazánok begyújtása után száll a pernye a levegőben, és korom borítja az autókat, erkélyeket, de még a fák leveleit is. A polgármester szerint hiába tárgyaltak a cégvezetéssel, semmi sem változott.

Tetőről zuhant betonra


szerző:
2017.08.04. 18:15
Tetőről zuhant betonra

12 méter magasból zuhant le egy épület tetejéről egy férfi Mosonmagyaróváron még hétfőn - tudta meg a Kisalföld. Az építőmunkás egy sportcsarnok szigetelésén dolgozott, amikor a betonra esett. Mentőt hívtak hozzá, életveszélyes állapotban vitték a győri kórházba, ahol megműtötték. Az orvosok szerint túl van az életveszélyen.

Füredi lány lett a füredi Anna bál szépe

A tizennyolc éves Barna Dorina gimnáziumban tanul, később pedig gazdasági pályára szeretne lépni. Sőt az udvarhölgyei is balatonfürediek, akik már túl vannak az első nyilvános rendezvényen, hiszen vasárnap délelőtt már részt vettek a sétakocsikázáson.a

Teltházas a füredi Anna bál

A jegyek idén hetvenezer forintba kerültek, és már hónapokkal ezelőtt az összes elkelt. A vacsora ezúttal négy fogasos lesz, amin több mint hatvanan dolgoznak már napok óta.

Sárlavina miatt volt káosz az úton

Közlekedési káosz: sárlavina zúdult az útra Tatabánya és Tarján között. A szerdai nagy mennyiségű eső kimosta a domboldalt, az árkok is megteltek és pillanatok alatt elöntötte az utat a sáros esővíz. A hömpölygő áradattól az autósok mozdulni sem tudtak, megbénult a forgalom. A legtöbben visszafordultak. Az egyik győri parkolóházat is elöntötte a víz, döbbenetes látvány fogadta az embereket: vízesésként ömlött a víz a lépcsőkről.

Kis pampanyulak születtek Győrben

Kölyök marák vagy más néven pampanyulak születtek a győri állatkertben. A kölyköket alig lehet látni napközben, nagyon félénk állatok, üregekbe bújnak. A két kölyök nyár elején született, de a dolgozók is csak ritkán látják őket. Egy kis finomságért cserébe megmutatták magukat a kameráknak.

Bőnyi rendőrgyilkosság: : nem véletlenül lőtt a rendőrre

Nem véletlenül sült el a fegyvere, Györkös István lelőtte Pálvölgyi Péter nyomozót tavaly októberben – ezt állítja az ügyészség. Lezárták a nyomozást a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. Tegnap iratismertetést tartott a Központi Nyomozó Főügyészség. Kizárták, hogy baráti tűz okozta Pálvölgyi Péter nyomozó halálát. Györkös azzal védekezik, hogy megsérült és ekkor sült el a fegyvere. 30 napon belül vádat is emelhetnek a 76 éves férfi ellen, aki továbbra is börtönben van.

Leszúrta férjét a nő


szerző:
2017.07.17. 18:05
Leszúrta férjét a nő

Hátba szúrta férjét egy harminckét éves nő vasárnap. A pár már válófélben volt, a férj már el is költözött a családi házból, ahol korábban apósával, feleségével és hároméves gyerekükkel élt. Összeveszhettek valamin, a nő kést ragadott, és hátba szúrta a férjét.  A vérző férfi az utcára rohant segítségét kérni, a szomszédok látták el, amíg a mentő odaért.

 

Van, ahol autószerelő szolgál ki

Van, ahol a forgalom is visszaesett, mert nincs elég dolgozó a balatoni vendéglátóhelyeken. Az éttermek, büfék jó részében alig dolgozik vendéglátós végzettségű szakember. Több helyen havonta többször is lecserélődik a teljes gárda. A baj az, hogy az éttermek továbbra sem tudnak versenyképes fizetést adni, így viszont nem találnak alkalmazottakat.

Tragikus motorbaleset a sztrádán!

Meghalt egy 47 éves férfi, miután motorjával autónak csapódott az M1-es autópályán Győr közelében. A háromfős motoros társaság Budapest felé tartott, amikor egyikük nem vette észre a feltorlódott autókat és nagy sebességgel nekihajtott az egyiknek. Szörnyethalt, társai még időben meg tudtak állni.

 

Állítja, hogy nem akart ölni

Nem akarta megölni ismerőseit, ezt állítja az a férfi, aki egy üzleti vita miatt lelőtt három embert Tatabányán még 2015-ben. Az áldozatok túlélték a támadást, ügyvédjük szerint óriási szerencséjük volt. A fegyverszakértő azt mondta a mai tárgyaláson, hogy sokkal nehezebb úgy lőni, ahogy azt a támadó tette. A támadó is azt mondta, hogy ha ölni akart volna, akkor nem úgy lő, ügyvédje szerint a fegyver menekülés közben sült el.

Kényszerítette, hogy pornográf felvételeket küldjön

Tinédzsert kényszerített, hogy pornográf videót és fotókat küldjön neki, most vádat emelt ellene az ügyészség. A 32 éves férfi előzetes letartóztatásban van. Két éve ismerkedett meg a tatabányai diákkal egy internetes játékon keresztül, a gyereket azonban rossz jegyei miatt szülei eltiltották a számítógéptől. A Londonban élő zsaroló a fiú anyját is megfenyegette és e-mailben azt írta, hogy felrobbantja az iskolát, ha nem beszélhet a fiúval. Most szexuális kényszerítés miatt kell felelnie.

Óriási játszótér lett a győri belváros

Óriási játszótérré változott Győr belvárosa. Péntek délután kezdődött a 10. Győrkőc Fesztivál. Két napon keresztül a gyerekeké lesz a főszerep. A népszerű rendezvényre külföldről is sokan jönnek, a szervezők szerint tavaly 25 ezer gyerek regisztrált. Ugráló várak, körhinták, játszóház és koncertek várják a kicsiket. A legtöbb program ingyenes, a belépő csupán egy mosolygós fotó.

Több százmilliós tűz-kár

Több százmillió forintos a kár a Fertő tónál, ahol tíz nádfedeles üdülőház égett porig szerdán. A tűzoltók még ma is hűtötték a romokat. Elképzelhető, hogy az egyik üdülő felújításánál csaptak fel a lángok, és nagyon gyorsan terjedtek az erős szélben.

Csónakházak égtek a Fertő-tónál

Tűz pusztított a Fertő-tónál. Egymás után égtek le a nádfedeles csónakházak Fertőrákos közelében. 21 épületből tíz vált a lángok martalékává. Az egyik épület kapott lángra délelőtt, onnan terjedtek tovább a lángok a többi házra. Egy embert a vízből húztak ki, aki a tűz elől menekült, nem lett baja.

Ketten haltak meg a balesetben Tatánál

Ketten haltak meg, miután autójukkal áttértek a szemközti sávba és egy másik kocsinak csapódtak vasárnap este Tata közelében. Az autót egy 58 éves tatabányai férfi vezette, a mellette ülő nő holttestét a tűzoltóknak kellett kiemelniük a roncsból. A sofőr valószínűleg megcsúszhatott az esőtől nedves úton. A szabályosan érkező kocsiban hárman utaztak, ők túlélték a balesetet, kórházba vitték őket.

Két utasa meghalt, a sofőr megpróbált elmenekülni

Két utasa meghalt, a sofőr a baleset után megpróbált elmenekülni. A tragédia a 62-es úton történt Székesfehérvár közelében. A 23 éves fiatalember egy forgalom elől elzárt területen akart előzni, amikor frontálisan ütközött egy kamionnal. A kocsiban két nő is utazott, mindketten azonnal meghaltak. Egyikük kirepült az autóból. A kocsit vezető férfi elmenekült, a közeli gabonatábla felé rohant.

 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való