Reggeli

„A kokain elég populáris, alkoholból pedig ami a csövön kifér” – Zacher Gábor sok képernyőről ismert emberrel találkozik az osztályon

rtl.hurtl.hu

2022. november 30. 7:51

A művészettörténet sok olyan alkotót tart számon, akik az alkohol, esetleg más drogok hatása alatt alkottak. Hogyan hat valójában az alkohol és a drog a művészi teljesítményre? Zacher Gábor toxikológussal beszélgettek a Reggeli műsorvezetői.

Zacher Gábor rögtön egy erős felütéssel kezdte a beszélgetést:

elég sok olyan emberrel találkoztam, aki a képernyőn előfordult.

Azt azonban gyorsan hozzátette, hogy neveket nem fog soha mondani, de szerinte nagyon ott van a művészek életében az alkohol és a drog, amin elmondása szerint nem is csodálkozik, mert ezeknek az embereknek kezdeniük kell valamit azzal a felfokozott állapottal, amibe gyakran belekerülnek.

Nagyon sokan voltak olyanok, akik valljuk be őszintén, szer hatására – legyen az alkohol vagy klasszikus kábítószer – olyan dolgot tudtak produkálni, ami azért vitte előrébb a világot, jelentős módon

– mondta, példaként pedig a 27-esek klubját hozta fel, de szerinte akár Kosztolányi Dezsőre is gondolhatnánk.  

Véleménye szerint minden egymillió emberből van egy, akinek sikerül ezen szerek hatására valami nagy dolgot alkotni, a többiek pedig simán csak „betépett álmodozók”. Mindent összevetve tehát elmondása szerint az irodalom és a festészet is tele van olyan művészekkel, akik tudatmódosító szer hatása alkottak.

Pablo Picasso sem ment a szomszédba egy kis alkoholfogyasztásért

– mondta.

A lényeg azonban Zacher szerint az, hogy akiben nincs kreativitás, ne gondolja azt, hogy ha „vesz hétvégén egy kis LSD-t, és odaáll a fehér fal mellé egy cerkával” akkor óriási műalkotás fog születni a kezei között reggelre.

#Reggeli#Videó#Belföld#alkohol#drog#függőség#zacher gábor#toxikológus#művészet

Címlapról ajánljuk