Az ember, aki beolvasztotta volna mindkét Oscar-díját – Sean Penn útja a színjátszás csúcsáról a világ megmentéséig

Hogy mi jut eszébe a legtöbb embernek először Sean Pennről? Még az is előfordulhat, hogy a filmjei. 

Kőkemény közhely, de attól még igaz: Sean Penn színészi nagysága vitathatatlan és ezt még azok is elismerik, aki látták a Gunman című 2015-ös filmjét, amiben mást se csinált, mint újonnan kifejlesztett kar-, has- és vállizmait mutogatta. Meg a fegyvertárát, de ezúttal nem a színészit, hanem a kellékes által a kezébe adott pofás lőfegyvereket. 

Van, amit meg kell hagyni azoknak, akik ebből – az izmaik és a lőfegyverek mutogatásából – élnek, de karrierjének ezen a pontján Penn helyesen érzékelte, hogy bármit megtehet: lemehet akár Steven Seagalba is, két Oscar-díjjal és parádés átváltozóművészetének megannyi bizonyítékával a háta mögött nem nagyon van már mit bizonyítania. 

És ebben alighanem igaza volt.

Igen, elég valószínű, hogy Sean Penn nevének említésekor sokaknak a kedvenc Sean Penn alakításuk jut az eszükbe, ami éppúgy lehet a szeme se áll jól ügyvéd a Carlito útjából, a kivégzését váró gyilkos a Ments meg, Uramból, a világ második legjobb gitárosa a Világ második legjobb gitárosából, a gyászoló és bosszúszomjas apa a Titokzatos folyóból, Harvey Milk a nevét viselő Gus Van Sant-filmből, vagy a Gunm… 

Nem, a Gunman kigyúrt bérgyilkosa biztosan nem kerül elő ebben a felsorolásban. De beleférhet persze a Nevem, Sam is, ami nem is annyira a saját jogán, mint inkább Robert Downey Jr. feledhetetlen sorai révén híresült el: a Trópusi vihar óta tudjuk, hogy Penn azért nem nyerhetett Oscart ezért a szerepéért mert „fullba nyomta a kretént”.

Sean Penn nem az a fickó, aki félvállról venné a dolgokat, bármibe is kezd, azt rendszerint „fullba nyomja”, pályája elején például nem elégedett meg az alkalmankénti bajkeverő szerepével. 

Nem, ő meg sem állt a „Hollywood ügyeletes rosszfiúja” címig. 

Ha a nyolcvanas években elcsattant egy pofon Hollywoodban, azt jó eséllyel ő adta, a Színek című film forgatásán például leköpött és felpofozott egy statisztát, amiért 33 napot töltött rács mögött. Nem sokkal korábban egy zenésznek esett neki merő féltékenységből egy éjszakai szórakozóhelyen, mert azt hitte, hogy az illető meg akarja csókolni Madonnát. A popsztár és a filmsztár akkoriban még házasok voltak. Ezt megelőzően Penn két újságírót támadott meg, mert le akarták fényképezni a feleségét. Igen, Madonnát. A fotósverés sajnos nem egyszeri alkalomnak bizonyult, Pennek 2009-ben is volt egy hasonló ügye, igaz, ezúttal rúgásokkal kísérletezett. 

A kiosztott pofonok fényében a hamar dühbe guruló sztár képe is könnyen az eszünkbe juthat Pennről, de az sem kizárt, hogy nem a balhéi, és nem is az alakításai, hanem valamelyik rendezése ugrik be elsőként. Már csak azért is, mert van közöttük egy kifejezetten jól sikerült darab, Az ígéret megszállottja a szerepét komolyan vevő Jack Nicholsonnal a főszerepben.

Penn rendezői munkássága azért is emlékezetes, mert egy annyira csapnivaló darab is szerepel a filmek között, hogy azt a rebellis színész-rendező hívei is csak hüledezve tudtak végignézni, ha egyáltalán kibírták a stáblistáig. Amin olyan nagy nevek szerepeltek, mint Javier Bardem és Charlize Theron (Penn akkori barátnője), akik a kritikusi konszenzus szerint karrierjük legpocsékabb alakítását nyújtották. Végül is, az se semmi, hogy valaki képes volt ezt kihozni két ekkora színészből. És Penn képes volt rá. 

A kérdéses gyöngyszem Az utolsó próba című film volt, amely a Nyugat-Afrikában dúló borzalmakat volt hivatott bemutatni, de ehelyett két hollywoodi sztárt tolt az előtérbe, és ha ez nem lett volna elég, még valami románcféleséggel is sokkolta a jó ízlésű nézőket. Penn rendezéséről a Guardian kritikájának legelismerőbb sora az volt, hogy az efféle filmeket puccos gálákon szokták vetíteni, ahol a pezsgőt iszogató elit lelkiismeretfurdalásos tagjai összevont szemöldökkel néznek, valahányszor egy könnyes szemű árva tűnik fel a vásznon.

Ugyanez a kritika és sok másik is azt vetette Penn szemére, hogy filmje önelégült pózolás csupán, hogy Az utolsó próba legfőbb üzenete nem más, mint hogy ide nézzetek, emberek, Sean Penn nagyon szeretné, ha minél többen látnák, hogy Sean Penn épp a bajba jutottakon segít. 

Az utolsó próba valóban rossz film, és az sem kizárt, hogy rendezője a pózolás bűnébe esve valóban elérzékenyült egy kicsit önmagától, ám az elvitathatatlan Penntől, hogy ha valaki, ő aztán tényleg nem csak az adománygyűjtő gálákon előadott szónoklatokkal segít. 

Annyi veszélyzónában feltűnt, legyen az New Orleans a Katrina hurrikán, vagy Haiti a 2010-es földrengés után, hogy Penn, a megmentő ma már legalább olyan szerves része az imázsnak, mint  Penn, a színész, vagy Penn, a rendező. 

Ebbe a sorban tartozik Penn, a nagy idők tanúja és Penn, a nagy emberek megszólaltatója is. Mert Penn, a hollywoodi szupersztár előtt olyan ajtók is megnyílnak, amelyek a munkájukat végző újságírók vagy dokumentumfilmesek előtt nem, vagy csak nagyon ritkán, és ő nem is fél ezeken az ajtókon belépni. 

Mi sem természetesebb, Penn hosszas beszélgetést folytatott Hugo Chavez-zel és Raul Castróval, dokumentumfilmet készített Volodimir Zelenszkijjel (megint csak kiváltva azok rosszallását, akik szerint szereti önmagát tolni az előtérbe), és megadatott neki az is, hogy meginterjúvolja a világ épp legbefolyásosabbnak számító drogbáróját, az EL Chapo néven ismert Joaquín Guzmánt. Hol máshol, mint a szökésben lévő bűnöző rejtekhelyén.

Ha voltak, akik még így sem akarták elhinni, hogy Penn egy igazi cowboy, aki magasról tesz a szabályokra, mert azok úgyis csak a hollywoodi ficsúrokra vonatkoznak, az öntörvényű sztárnak végül még őket is sikerült meggyőznie. Titkos interjú El Chapóval? Semmi nem volt ez a következő nagy dobáshoz képest.

Nem sokkal később Sean Penn olyat tett, amit tényleg senki sem mert, csak ő: élő adásban rágyújtott egy éjszakai talkshow-ban.

Még ugyanebben az évben megjelentetett egy regényt, és ezzel egy időben többször is célozgatott rá, nem is olyan finoman, hogy elege van a filmkészítésből, alkotói energiáit inkább az írásnak szentelné. Azok, akik olvasták a könyvét, és több kritikus olvasta is, inkább azon a véleményen voltak, hogy ha egy mód van rá, Penn inkább maradjon pénzkereső szakmájánál, a színészetnél. Mert ahhoz valóban ért.

A visszavonulásból szerencsére nem lett semmi, Penn azóta rendezett is (A zászló napja), játszott is (Gaslit) és továbbra is olyanokat mondott, amit örömmel átvett a világsajtó. Ilyen volt az a kijelentése is a 2022-es Oscar-ceremónia előtt, hogy ha Volodimir Zelenszkij nem szólalhat fel a gálán, ő bizony beolvasztja mindkét Oscar-szobrát. Azt is, amit a Titokzatos folyóért, és azt is, amit a Milkért kapott.

Ma már tudjuk: Zelenszkij nem szólalt fel az Oscaron, Penn pedig, ígéretével ellentétben nem olvasztotta be a szobrait. Az egyiket viszont a következő szavak kíséretében   kölcsönadta az ukrán elnöknek.

Ha győzöl, hozd vissza nekem Malibuba.

És hogy haragszik-e még Hollywoodra, amiért nem engedték jó barátját, Zelenszkijt beszélni?

Röviden összefoglalva: igen. 

Az Oscar producere nyilván azt gondolta, hogy nem lesz elég könnyed a hangvétele. Na, és mit kaptak helyette? Will Smith-t!

– fakadt ki Penn egy tavalyi interjúban. És gyorsan hozzátette, hogy amit Smith tett, azért ő anno rács mögé került. A dühét a mai napig nehezen palástoló színész nyilván arra a pofonra gondolt, amit ő osztott ki 27 évesen a Colors című film forgatásán. 

Majd ezek után még gyorsan tisztázta, hogy mi célból is akarta beolvasztani az Oscarjait. 

Hogy az ukránok töltényt csináljanak belőlük, amivel az oroszokat lőhetik.

Sean Penn és Julia Roberts tévésorozata, a Gaslit  az RTL+ felületén érhető el.

A Gaslit című sorozatban Julia Roberts is fontos szerepet játszik. Ő is Hollywood egyik állócsillaga, de vajon mennyire ismeri a munkásságát? Ezzel a kvízzel most tesztelheti tudását.

Nyitókép: Taylor Hill/FilmMagic