„Írtam egy levelet Michael Hanekének. Nem válaszolt” – interjú Sandra Hüllerrel, a legkeresettebb német színésznővel

Állítólag hiába könyörgött, még önnek sem árulta el Justine Triet, az Egy zuhanás anatómiája rendezője, hogy a főszereplő bűnös-e, vagy ártatlan. Ami azért is furcsa, mert ön alakította a főszerepet.

Azért könyörögni nem könyörögtem, ezt eltúlozta a sajtó. A lényeg nem is az, hogy bűnös-e ez a nő, hanem hogy a néző milyen képet alakít ki róla. Minél kétértelműbb a karakter, annál jobb. Az én feladatom sem az volt, hogy eldöntsem, bűnös-e vagy sem, a legbelsőbb motivációm az volt, hogy megvédjem ezt a nőt tűzön-vízen át. 

A forgatás kezdete előtt két nappal azonban rám tört a pánik, és valóban Justine-nek szegeztem a kérdést, hogy most akkor bűnös ez a nő, vagy ártatlan. Megijedtem, hogy netán nem jó úton járok. 

De ez inkább személyes természetű kérdés volt, mintsem szakmai, meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem „a rendező manipulálja a színészét” helyzetbe kerültem. Szóval, a kérdés inkább egyfajta barátságteszt volt, de Justine kibújt a válasz elől. Azt mondta, játsszam úgy, mintha ártatlan volna. Ami persze nem volt válasz a kérdésemre, sőt ha lehet, még bizonytalanabb helyzetet teremtett. De ha ez volt a rendező döntése, akkor ez volt, ezzel kellett kezdenem valamit.

Említette a manipulálást. Joggal tarthat egy színész attól, hogy a rendezője netán megpróbálja manipulálni?

Más színészek nevében nem beszélhetek, de nagyon fájdalmasan érintett volna, ha összerakom ezt a karaktert, ha meg akarok mutatni rajta keresztül bizonyos dolgokat, legyen szó a női jogokról vagy a társadalmi elfogadás szintjéről, aztán úgy kerül ki a film vágószobából, hogy a végeredmény köszönőviszonyban sincs az elképzeléseimmel. Ez nagyon fájt volna, ezért is akartam megbizonyosodni arról, hogy én és a rendező ugyanazt gondoljuk.

Justine Triet egy végletekig frusztrált filmrendező szerepét osztotta önre az előző filmjében, a Sybilben. Volt része hasonló forgatási élményben?

A Sybilben azt akartam megmutatni, hogy milyen, amikor valaki a lehető legnagyobb nyomás alatt kénytelen dolgozni. Egy dolgot kellett csak eldöntenem: hagyom, hogy elegánsan kezelje a karakterem a helyzetet, amit mindenki szívesebben vesz, vagy megmutatom, milyen az, amikor valaki teljesen elveszti a fejét. Szerintem az utóbbi az adekvát reakció. Persze, én is sokszor láttam már helytelenül viselkedni embereket, ha nagy nyomás alá kerültek. Van ez így. De nem gondolom, hogy ez a rendező, akit eljátszottam, általában véve frusztrált alak lenne, de épp egy olyan pillanatban mutatjuk meg, amikor minden összeomlik körülötte.

Magyarországon a Sybil a valamivel hangzatosabb Szex és pszichoanalízis címmel került a mozikba.

Ha-ha-ha! Nagyszerű!

Kifejező címnek tartja?

A Sybilt tartom kifejezőbbnek, hiszen róla szól a film, egy nőről, aki megpróbál magára találni. Ami egy küzdelmes út. Persze ha valaki az említett két dologra akarja redukálni az egészet, megteheti, miközben a film nem erről szól. Legalábbis számomra nem.

Nehézséget jelent, ha franciául kell játszania?

Pluszmunkát jelent, az biztos. Máshogy kell készülnöm, mintha németül játszanék. De a szerepválasztásaimban ez sosem befolyásolt. Ezúttal szerencsém volt, mert az Egy zuhanás anatómiája főszereplője egy franciául beszélő német nő, ami azért egyszerűbb feladat, mintha minden magyarázat nélkül, egyszerűen csak franciául kellene játszanom egy francia filmben.

Színészként az angol vagy a francia nyelven való játék az otthonosabb?

Mindkettőben otthon tudom érezni magam, de az angolt hosszabb ideje beszélem, mint a franciát.

A nagy német színésznő, Barbara Sukowa mesélte nemrégiben, hogy a kilencvenes évek elején gyakorlatilag kalandvágyból költözött Amerikába, mert úgy érezte, Németországban mindent elért, amit színészként elérhetett, új kihívásokra volt szüksége. Önt nem kísértette meg a gondolat, hogy kipróbálja magát egy merőben más környezetben?

Teljes mértékben értem, Sukowa mire célzott, de én még nem tartok itt. Sok olyan európai ország van, ahol még nem dolgoztam, szóval van még teendőm. Ráadásul a családom is Németországhoz köt, nem tudok csak úgy országot váltani.

Kivel dolgozna szívesen Európában?

Sok ilyen rendező van. Agnieszka Holland például, vagy Christian Mungiu. És sok osztrák és német rendező is van, akikkel nagyon szeretnék dolgozni.

Gondolom, sok szerepajánlatot kap. Olyan is van, hogy ön jelentkezik be valakinél, hogy remek lenne együtt dolgozni?

Igen, egyszer írtam egy levelet Michael Hanekének. Nem válaszolt.

Mit írt neki?

Magáról a levélről nem szeretnék beszélni.

Az Egy zuhanás anatómiája elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát, de ön volt a női főszereplője a fesztivál nagydíját elnyerő The Zone of Interest című filmnek is, amiben Rudolf Höss, az auschwitzi táborparancsnok feleségét alakítja. Sukowával beszélgetve szóba került az is, hogy milyen körültekintést igényelt, amikor egy nácit kellett eljátszania. Ez önnek is extra teher?

A The Zone of Interest esetében ez eleinte valóban akadályt jelentett. Egyáltalán nem szerepelt a vágyaim között, hogy egy ilyen alak bőrébe bújjak, és heteket vagy hónapokat töltsek egy ilyen szerepben, ezzel a témával. De a lehetőség, hogy Jonathan Glazerrel dolgozhatok, nagyobb súllyal esett latba, mint az, hogy miféle karaktert kell eljátszanom. Van, hogy így alakul a fontossági sorrend. 

Persze létezik egy olyan divat, hogy német színészeket kérnek fel, hogy játsszák ők a fasisztákat a nemzetközi és az amerikai produkciókban. Lehet, hogy azt hiszik, a német színészeknek ez ismerősebb terep, vagy az akcentusuk jobban passzol a szerephez, nem tudom. 

Mindenesetre én sosem értettem ezt a fajta gyakorlatot, és nem is támogatom. Egy színész mindenféle szerepre alkalmas lehet, függetlenül a nemzetiségétől. Épp most fejeztem be egy sorozatot a Netflixen, amiben két brit színész orosz ügynököket alakít.

A The Zone of InterestMartin Amis regényéből készült. Amis tavaly májusban halt meg. Volt alkalma találkozni vele?

Annyit tudok, hogy látta a kész filmet, de beszélni nem beszéltem vele. Sosem találkoztunk.

Amis a kortárs angol írók élvonalához tartozott. A kortárs szerzők közül kiket olvas?

Nemrég fedeztem fel magamnak Virginie Despentes könyveit. A nevekkel hadilábon állok, de ott van például az az írónő (Maggie Nelson), aki a The Argonauts című könyvet írta. Bárcsak emlékeznék a nevére! Ő is nagyon fontos nekem. Vagy Valery Tscheplanowa, aki emellett, hogy német színésznő és a barátom, nemrég írt egy remek regényt. 

Szeretem, ha valaki átlép a társadalmilag elfogadott narratívákon, és az együttélés új formáit kutatja. Ez érdekel a legjobban.

Sok mindenre képes egy szerep kedvéért, rendelkezik például targoncavezetői engedéllyel is. Mikor vezetett utoljára targoncát?

Ma reggel. Nem! A polcok között című film forgatásán vezettem először és mindmáig utoljára targoncát, és nem tudom, lesz-e alkalmam valaha is újra felpattanni egy targoncára, de azért várjuk ki a végét. Megjegyzem, elég ijesztő dolog. Veszélyes egy mesterség.

Nem ez élt bennem a targoncavezetésről.

Ha nem szakszerűen kezeled, sok ember megsérülhet. És könnyedén lerombolhatsz mindent. Nem beszélve a kanyarokról. 

Könnyű felborulni, ha túl élesen veszed be a kanyart.

Máskor, más filmeknél is előfordult, hogy kiképezte magát árumozgató eszközökre, vagy betanult valamilyen új szakmát?

A Sisi és én című filmben fontos volt, hogy jól lovagoljak. Olyan is előfordult, hogy meg kellett tanulnom valamilyen hangszeren játszani, az Architect című filmben például zongoráznom kellett egy kicsit. Ezt mindig nagyon élvezem, szeretek bepillantani más művészeti ágakba, vagy kipróbálni magam különféle sportokban. Az egy dolog, hogy új dolgokat tanulhatok, de még meg is fizetnek érte. Ez igazi élvezet.

Ha vége a forgatásnak, az újonnan szerzett skilljeit elengedi?

Attól függ. A lovaglás megmaradt, a zongora is megmaradt. A francia nyelvet is meg akarom tartani, bár újabb francia filmre egyelőre nincs felkérésem. Szeretnék fejlődni benne. Szükségem van az újabb és újabb agymunkára.

Mivel az Egy zuhanás anatómiáját és a The Zone of Interest című filmjét is idén mutatták be Cannes-ban, a kívülállónak az az érzése támadt, hogy egyik szerepből esett a másikba, gyors egymásutánban játszotta el a férje halála miatt gyanúba keveredő írónőt és az auschwitzi táborparancsnok feleségét.

Pedig fél év telt el a két film forgatása között. Legalábbis ami az én munkámat illeti. A The Zone of Interest még hosszan forgott azután is, hogy befejeztem a munkát, egyes részeket újra is kellett forgatni a télen. De a munka számomra 2021 augusztusában véget ért. Még azon az őszön leforgattam a Sissi és ént, 2022 márciusban pedig elkezdtem az Egy zuhanás anatómiáját. A hosszan tartó vágásnak köszönhető, hogy végül egyszerre mutatták be a két filmet Cannes-ban.

Amikor az Egy zuhanás anatómiájába belekezdett, fejben már megszabadult Rudolf Höss feleségének az alakjától?

Amikor a Sissi és én forgatása megkezdődött, úgy éreztem, könnyen meg tudnék szabadulni Hedwig Hösstől, mert Sztáray Irma, akit ebben a filmben játszottam, mindenben Hedwig Höss ellentétének tűnt. Az Egy zuhanás anatómiája Sandrája pedig mintha Irma felnőtt változata lett volna. Egy igazi felnőtt ember, ami sem Sissi udvarhölgyének, sem Rudolf Höss feleségének a filmbeli alakjáról nem állítható. Sem Hedwig Höss, sem Sztáray Irma nem vállal felelősséget a tetteiért. Úgyhogy amikor jött az Egy zuhanás anatómiája és vele Sandra szerepe, hálás voltam, hogy végre egy olyan nőt játszhatok, aki valóban felnőtt ember.

Ezek szerint van kapcsolódás a három szerep között.

Igen. Össze kellett kapcsolnom magamban ennek a három nőnek az alakját  Már a The Zone of Interest előtt el kellett határoznom, hogy milyen utat választok, hogy mindhármukat eljátszhassam, döntenem kellett, hogy milyen energiákat kell mozgósítanom hármójukhoz. Egyikük sem állt magában.

Az első nagy nemzetközi sikerét a jóval könnyedebb hangvételű Toni Erdmann című filmmel aratta.  A film 2016-ban debütált Cannes-ban, a maga idejében volt is némi felzúdulás abból, hogy egyetlen díjat sem kapott. Akkor azt mondta, amikor erről beszélgettünk, hogy nem is baj, hogy így történt, mert ha nyer valamit a Toni Erdmann Cannes-ban, fel kellett volna mennie a színpadra, és arra akkor még nem állt készen. Idén Cannes-ban két filmje is díjat kapott – fejlődött a díjelfogadás terén?

Szemernyit sem. Úgyhogy nagyon boldog voltam, hogy nem én, hanem a filmjeim nyertek díjat Cannes-ban. Ha a kollégáimmal együtt kell felmennem a színpadra, az jóval kényelmesebb a számomra.

Nyitókép: Victor Boyko/Getty Images