Kultúra

„A szerkesztőm nő, az illusztrátorom nő, én pedig szexjeleneteket írok a női olvasóknak” – interjú a Budapest Comic Con sztárvendégével, Brian Azzarellóval

rtl.hurtl.hu

2023. június 10. 8:04

Dolgozott a DC-nek és a Marvelnek, írt Superman-, Batman- és Joker-történeteket. A 100 Bullets sorozattal a csúcsra jutott, a Faithless-képregényekkel pedig az erotika felé tett kitérőt. Már dolgozik egy történeten, ami Budapesten fog játszódni, de először még (június 11-én) részt vesz a Budapest Comic Conon. Interjú Brian Azzarello, amerikai képregényíróval. 

A 100 Bullets című, erősen noir-beütésű sorozata elnyerte a képregényalkotók legrangosabb elismerését, az Eisner-díjat. Gondolom, falta a hard-boiled (a krimihez hasonló irodalmi műfaj, amiben az erőszak és a bűn mindennaposnak számítanak, a detektívek pedig kiégett antihősök – a szerk.) regényeket. Kiket olvasott a legszívesebben?

David Goodis és Jim Thompson a két nagy kedvencem. És Charles Willeford. Mindig is inkább a bűntörténetek érdekeltek, mint a detektívtörténetek. Goodis-t még Thompsonnál is jobban bírom. Goodisnál mindig érzek egy kis egzisztencialista ízt a sztorikban.

James Ellroy, korunk nagy hard-boiled specialistája kedvét leli abban, hogy leszólja a műfaj örök klasszikusát, Raymond Chandlert (ő alkotta meg az ikonikus detektívet, Philip Marlowe-t – a szerk.). Egyetért Ellroy Chandler-utálatával?

Jamey Ellroy nagy showman, aki sokszor csak azért mond dolgokat, hogy provokáljon. Nem hiszem, hogy utálja Chandlert. Természetesen én is Chandler-párti vagyok. Nagyon szeretem azt a nyelvezetet, stílust és hangnemet, ami csakis rá jellemző. 

2008-ban jelent meg a Jokerről szóló képregényalbuma, Lee Bermejo rajzaival. Szabad kezet kapott? Bármit megtehetett a híres főgonosszal, vagy a DC felsőbb vezetése beleszólt a munkájába? 

Lee-nek és nekem nem igazán tetszett, ahogy akkoriban bántak Jokerrel a DC univerzumban, a mi verziónk egyfajta ellenreakció volt az akkori trendekre. Ha Joker a leghíresebb főgonosz, akkor gonoszkodjon is főgonoszhoz méltóan. Olyasvalaki legyen, akitől valóban félni lehet. Ezt tartottuk szem előtt.

„Szexjeleneteket írtam női olvasóknak
Fotó: Köves Gábor / rtl.hu

Írt Superman- és Batman-történeteket is. Melyikük bizonyult egyszerűbb esetnek?

Batmant, mint karaktert valamivel könnyebb megérteni, mint Supermant, hiszen emberből van. Úgy képzeli, hogy mindenre képes, de ez persze nem így van. Az egyik Batman-sztori körül volt egy kis huzavona, de egyébként simán mentek a dolgok. Ha megbíznak Supermannel vagy Batmannal, az olyan, mintha odaadnák a Ferrari vagy a Lamborghini slusszkulcsát, hogy vidd el egy körre. Ilyenkor csak egy szabály van: Ne tedd tönkre őket! Ennyit kellett szem előtt tartanom, semmi mást.

Mi volt az említett Batman-huzavona lényege?

Épp akkoriban mutatták be Christopher Nolan első Batman-filmjét és szólt a stúdió, hogy amit mi az egyik képregény végére kitaláltunk, hasonlít arra, ami Nolan filmjében van. Mondták, hogy inkább valami mást találjunk ki. 

AFaithless-sorozattal az erotikus képregények felé vette az irányt. Mi késztette erre?

Beszélgettem a szerkesztőmmel, és említettem neki, hogy szívesen csinálnék valamit, ami a YA (fiatal felnőtt) kategóriába esik. Mire ő, hogy miért nem az ellenkező irányba megyek? Nem a fiatal, hanem a felnőtt pólus felé. Naivan az gondoltam, hogy az alapötlet – egy lány viszonyt folytat az ördöggel – simán elmegy YA-képregénynek. 

Volt, hogy azt mondta, ez már túl sok az erotikából?

Nem igazán, de érdekes szituáció volt. Egyszer csak abban a helyzetben találtam magam, hogy a szerkesztőm nő, az illusztrátorom nő, én pedig szexjeleneteket írok a női olvasóknak. Előfordult, hogy kínosan éreztem magam, például, amikor instrukciókat kellett adnom az illusztrátoromnak. 

Segített a szerkesztője?

Azt hiszem, egymagam is elég jól elboldogultam, de az, hogy velük dolgoztam, őszinteségre sarkalt. 

Gondolja, hogy a DC engedélyezni fogja valaha is Batmannek vagy Supermannak a szexet?

Soha. Amíg Superman és Batman alsóneműkről és uzsonnás dobozokról köszön vissza, addig egyikük sem fogja levenni az alsógatyáját. 

Nemrég a Guardianben jelent meg egy cikk arról, hogy a DC és a Marvel meglehetősen szűkmarkúan bánik azokkal az alkotókkal, akiknek a karakterei a mozifilmekben és a tévésorozatokban feltűnnek. Változott a helyzet?

Ez egy üzleti tranzakció, ott a szerződés, amit aláírtál, abban le van fektetve, mire számíthatsz. Nincs sok haszna utólag panaszkodni. Ha nem akarsz nekik dolgozni, ne dolgozz nekik, csináld a saját dolgodat. Van egy pap figura a Superman-filmekben, aki eredetileg azokban a Superman-képregényekben jelent meg, amit Jim Lee-vel együtt csináltam. A kompenzáció nem is maradt el. És van egy Jonny Frost nevű gengszter, aki Joker alatt szolgál; miután bekerült a Suicide Squad filmváltozatába, érte is kaptunk valamennyit.

Vannak karakterek a saját tulajdonában?

A 100 Bullets az enyém. És a Faithless is.

Gyakran jár a nagy amerikai Comic Con-okra, a New York-i és a San Diego-i eseményre?

A New York-ira elmegyek minden évben, de San Diegóban rég nem voltam. Szeretek úton lenni. Hét hete vagyok már Európában, a budapesti Comic Con az utolsó állomás, jövő héten visszarepülök Chicagóba. 

Épp tárgyalásban vagyok egy francia kiadóval, mondtam is neki, hogy úgy döntöttem, a szóban forgó sztori Budapesten fog játszódni. Majdnem egy hete vagyok már itt, megfogott a város hangulata.

Nyitókép: Ilya S. Savenok/Getty Images for Samsung

#Kultúra#comic con#batman#superman#joker#brian azzarello#dc#marvel#ma

Címlapról ajánljuk