Ló után szamárra váltott, és túlélte a szőke hajat is – Colin Farrell Európában töltekezik, de Hollywoodban is király

Hollywood örökké hálás lehet Louis Walshnak, amiért eltanácsolta a popkarriertől Colin Farrellt. A jó szimatú ír popmenedzser (és a brit X-Faktor későbbi zsűritagja) volt az, aki a fiúbandák virágkorában, a kilencvenes évek elején elhatározta, hogy a Take That mintájára létrehozza a Boyzone nevű ír formációt: most már csak az volt hátra, hogy kiválassza, kik alkossák a sikerre ítélt fiúzenekar tagjait. Walsh nem bonyolította túl a dolgot, nyilvánosan meghirdetett meghallgatásokat tartott, és az egyikre a 17 éves Colin Farrell is jelentkezett, aki zsenge ifjúkorában még énekesként képzelte el a szupersztárság elérését.

Az, hogy nem így történt, Mr. Walshnak köszönhető, aki a meghallgatás után azzal hívta fel az ifjú jelentkezőt, hogy nélküle fog megalakulni a Boyzone. Walsh szerint az önbizalomhiánnyal nehezen vádolható Farrellt egyáltalán nem taglózta le a visszautasítás híre.

Semmi gond, inkább színész leszek

– idézte fel Farrell válaszát Louis Walsh, és azt is elárulta, mit válaszolt erre a fiatalembernek.

Ne már! Színészet? Csak az idődet vesztegeted. Piszok nehéz pálya

Utóbbiban valóban igaza volt Walshnak, de ha már a Boyzone-tagság nem jött össze, a színészettől már senki és semmi nem tántoríthatta el az ír fiatalembert.

Néhány évvel később Farrell már egy másik meghallgatáson vett részt. Nem egy újabb fiúbanda castingján, hanem Joel Schumacher rendezte Tigrisek földjén szereplőválogatásán. A fiatal tehetségek felfedezésében mindig is élen járó Schumacher olyan pályakezdő színészeket keresett, akik hitelesen tudják megformálni azokat az amerikai katonákat, akik a keménységéről híres Tigerland nevű táborban kaptak háborús kiképzést, mielőtt bevetették őket Vietnámban.

Schumachernek megakadt a szeme a fiatal íren, aki két dolgot bizton állíthatott magáról:

• Teljesen ismeretlen volt az amerikai közönség számára.
• Ír akcentusa fényévekre volt a szerep által megkövetelt déli amerikai kiejtéstől.

Colin Farrell természetesen megkapta a Tigrisek földjén főszerepét.

Az eredmény láttán pedig máris úgy emlegették a kritikusok, mint a következő James Deant és a fiatal Marlon Brandót vagy Robert De Nirót. A kritikusok persze minden második ígéretes fiatal férfiszínészt így emlegetnek, ez azonban mit sem von le a huszonéves ír színész hollywoodi debütálásának értékéből.

A Pacino-teszt

A kilencvenes évek második és a kétezres évek első felében a feltörekvő hollywoodi férfisztárok között egyfajta háziversenynek számított, hogy ki tud elcsípni egy főszerepet Al Pacino valamelyik filmjében. Pacino ekkor már túl volt nagy korszakán, de még mindig hatalmas presztízst jelentett, ha valakit összepárosítottak az élő legendával. 

A szerencsések közé tartozott John Cusack (Minden gyanú felett), Johnny Depp (Fedőneve: Donnie Brasco), Keanu Reeves (Az ördög ügyvédje) és Matthew McConaughey (Pénz beszél), és ebben az elitklubban kapott helyet Farrell is. A Beavatás valóban beavatásnak bizonyult, még akkor is, ha a CIA berkeiben játszódó thriller nem volt több tisztes iparosmunkánál: Farrell abban a korszakában kaphatta el a Nagy Színészt, amikor Al Pacino már megkezdte a levezetést, de még hasonlított egykori önmagára.

Első számú másodhegedűs

Colin Farrell még harminc sem volt, de hogy mennyire jól feküdt Hollywoodban, azt egy sor más stáblista is bizonyítja. Bruce Willis mellett lehetett hadifogoly a Hart háborújában, Tom Cruise után nyomozhatott a Különvéleményben, Ben Affleck fejére vadászhatott a Daredevil, a fenegyerek gonoszaként… Nem állítanánk, hogy filmtörténeti klasszikusokról van szó, de azt igen, hogy a popcornmozik szereposztói szemében Farrell komoly piaci értéket képviselt. 

A Különvéleménnyel pedig egy másik mérföldkő is meglett: Spielberg-filmben szerepelni az egyik legmagasabb nem hivatalos hollywoodi elismerés. Ebből a korszakból azonban egy Joel Schumacher-produkció bizonyult a legszórakoztatóbbnak: Farrell meghálálta a bizalmat, amit a felfedezőjétől kapott, és A fülke című filmben nagyot alakított a láthatatlan mesterlövész célkeresztjébe került főhős szerepében, aki egy New York-i telefonfülkében küzd a túlélésért.

Szőke haj, ír akcentus

Pechére, mire odáig emelkedett a hierarchiában, hogy egy kosztümös szuperprodukció főszerepét is rábízták már, Hollywood épp Nagy Sándor-lázban égett; a végső versengésben Baz Luhrmann és Oliver Stone nézett farkasszemet egymással, és végül Stone volt az, aki előbb pénzhez jutott, így ő készíthette el a maga Nagy Sándor-eposzát.

A rendező gyorsan ki is szőkítette, és lóra ültette Farrellt.

A kritikusok a színész lovaglótechnikájában semmi kivetnivalót nem találtak, de a szőke hajat és Nagy Sándor ír akcentusát nem bocsátották meg. Stone azóta több változatban is megjelentette a filmet, de akárhogy is csűrte-csavarta és vágta az alapanyagot, még egyik rendezői verziónak sem sikerült elvonnia a figyelmet a szőke hajról és az ír akcentusról. 

A film akkorát bukott, hogy az a meglehetősen magabiztos sztár derűlátását is megrengette, olyannyira, hogy néhány múló pillanatig a színészmesterség feladását is fontolóra vette.

Európai partnerségek

Nagy kár lett volna, ha 28 évesen bedobja a törülközőt, hiszen akkor sosem jön össze a nyerő hármas: a sikeres színpadi szerzőből szép lassan rendezővé váló Martin McDonagh, a nagyszerű ír karakterszínész, Brendan Gleeson és Farrell, aki kezdte kapiskálni, hogy lehet, hogy nem belőle lesz a következő Brad Pitt, de ez nem is akkora baj, a hollywoodi első ligában így is marad elég játéktér. 

Ráadásul ott van Európa és egy csomó kísérletező kedvű alkotó, akiknek a sorában McDonagh volt az első, aki kellő alapossággal kiaknázta Farrell tehetségét. 

A parkolópályára állított, Bruggébe (ejtsd: Brühhébe) száműzött bérgyilkosokról szóló fekete komédia, vagyis az Erőszakik nemcsak a legpocsékabb filmcím-magyarítási kísérletek listájára került fel (lásd összeállításunkat), de vezeti a legjobb Bruggében játszódó fekete komédiák rangsorát is, és a Belgiumon kívül eső filmek között is telitalálatnak mondható. 

Farrell le is akasztott egy Golden Globe-ot, Gleesont azonban csak jelölték. Ugyanez a felemás helyzet ismétlődött meg idén, amikor A sziget szellemei díjazására került sor: Farrell győzött, Gleeson csak a jelölésig jutott, noha mindketten egyformán kellettek ahhoz, hogy Martin McDonagh bizarr tanmeséje életre keljen. 

Persze, kellett a rendező-forgatókönyvíró McDonagh, és kellett Jenny, a szamár is. A remek alakítást nyújtó négylábú ugyan a jelölésig sem jutott, de köszönőbeszédében Farrell is megemlékezett róla.

Azt mondta, pokolba a filmbiznisszel, visszavonulok

– méltatta szamár kollégáját a legjobb színésznek járó díj átvételekor a színész, akire alighanem még vár néhány McDonagh-film és egy-két Yorgos Lanthimos-produkció is. Úgy tűnik ugyanis, Martin McDonagh mellett a többszörös Oscar-jelölt görög rendező a másik európai alkotó, akinek a kedvéért Farrell mindenre képes. Elég csak megnézni A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása című, elborult gyöngyszemekben. 

Idén Todd Solondz és Farrell találkozásának örülhetnek az erős idegzetű ínyencek, de 2023 jó évnek ígérkezik azok számára is, akik a felismerhetetlenségig elmaszkírozott és kipárnázott Farrellre vevők, hiszen már javában forgatják a Batman ellenlábasáról szóló The Penguin című sorozatot.

Nyitókép: Rich Polk/NBC via Getty Images