Háttérhatalmak, nőgyűlölők és járványtagadók – hogyan váltak a Mátrix pirulái az alt-right fegyverévé?

„Mi az a Mátrix?” – tette fel a kérdést Lana és Lilly (akkor még Andy és Larry) Wachowski az 1999-es Super Bowl közönségének egy rövid, titokzatos, azóta legendássá vált előzetesben. A rejtélyeskedő, a szakmában azóta is szuperlatívuszokkal emlegetett marketingkampány központi kérdésére néhány hónappal később kaptak választ a nézők.

„Mi az a Mátrix?” – A Mátrix ügyes ötvözete lett korábban már többször látott, de a mainstreamet elkerülő vizuális és történetbeli ötleteknek. Egy átlagon felüli popcornfilm, ami 463 millió dollárt hozott, és amit a filmes újságírók nagy része is elfogadott. A korabeli kritikák átlagban 73 pontot adtak 100-ból a Keanu Reeves főszereplésével készült akciófilmnek. Nem is rossz.

Pedig a Wachowski testvérek még nem is számítottak rutinos rendezőknek, amikor belefogtak a projektbe: mindössze egy filmjük, a Fülledtség című erotikus thriller került mozikba addig. Nem is volt könnyű dolguk, hogy meggyőzzék a Warner Bros. stúdiót arról, hogy 60 millió dollárt költsenek egy filozófiai témákat feszegető, bonyolult effekteket felvonultató mozira. A stúdió beleegyezéséhez neves producerek támogatása kellett, valamint az a 600 oldalas storyboard is, amiben 

Geof Darrow és Steve Skroce képregényrajzolók gyakorlatilag előre, beállításról beállításra lerajzolták az egész filmet.

A forgatás sem volt fenékig tejfel:

• A színészeknek kötelező olvasmány volt több kemény filozófiai szöveg is (például Jean Baudrillard-tól),
• négy hónapos fizikai tréningen kellett keresztülmenniük, a harcművészeti instruktor pedig lesújtóan nyilatkozott a stábtagok erőnlétéről,
• Keanu Reeves épp egy gerincműtétből lábadozott, úgyhogy több karatemozdulatot fizikailag képtelen volt végrehajtani,
• a Smith ügynököt alakító Hugo Weaving a kiképzés során sérült le úgy, hogy műteni kellett a csípőjét,
• a forgatáson több dublőrt és a Trinityt alakító Carrie-Anne Mosst is el kellett látni,
• a harcjelenetek során szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb zúzódások,
• a filmben az embereket fogva tartó tartályokat tesztelő stábtag pedig hipotermiás lett.

A történet több korábbi, addig csak szubkulturálisan ismert klasszikusból merített. A film elhozta a mainstreambe a William Gibson scifi-író által megalkotott kibertér fogalmát, de a szintén a virtuális valósággal foglalkozó 1995-ös Strange Daystől is vett át ötleteket. A látványvilág és a karakterek dinamikája sokat köszönhet a szintén Keanu Reeves főszereplésével (és William Gibson novellájából) készült 1995-ös Johnny Mnemonicnak – ezeken kívül a Szellem a gépben című anime is komoly hatással bírt az alkotókra.

Ma már viszont tudjuk, hogy az egész jóval több lett, mint a részek összessége: a Mátrix nem egy átlagos popcornfilm (még ha a két folytatásáról jobb is lenne megfeledkezni). A bőrruhában és lassított felvételeken izzadó ezredvégi lázadásesztétika letörölhetetlen nyomot hagyott a blockbusterek műfaján, az akciójelenetek koreográfiája és az effektek feltették a lécet az akciófilmgyártásban. Köztük a leghíresebb a bullet time nevű effekt volt, amivel a lassított felvételben mozgó pisztolygolyókat csinálták meg, és amit máig viszontlátunk számtalan filmben.

A film konyhafilozófiája is beépült a popkultúra-fogyasztók tudatába. A Mátrix témáit nemcsak a fogyasztói társadalom kritizálására használják már évek óta, de az alt-right mozgalom establishment-ellenes retorikájának is a részévé vált. 

Most pedig óriási nyomás nehezedik a december 23-án mozikba kerülő negyedik filmre, a Mátrix feltámadásokra. Amellett, hogy újdonságot kell felmutatnia, le kell ráznia a szélsőjobbos holtterhet – és az sem ártana, ha jó film lenne belőle.

Megragadni a korszellemet

A Mátrix témaválasztásában megtalálta a hangot a korszellemmel. Az ezredforduló tájékán több kultuszfilm is a fogyasztói társadalom ürességét vette célba, és a szürke mindennapok elleni lázadást éltette. Ilyen volt a szintén 1999-es Amerikai szépség, a Harcosok klubja, a ‘98-as Truman Show és a 2001-es Donnie Darko is, de bizonyos értelemben ebbe a vonalba tartozik a 2000-ben mozikba került sorozatgyilkosos Amerikai pszicho is.

Ezek a filmek általában a hétköznapokból kiábrándult férfiak történeteit mesélik el, akik rájönnek, hogy mindennapi valóságuk mögött mélyebb, „igazabb” világ rejtőzik. A Harcosok klubja narrátorának ez az igazság az underground bunyók világa, az Amerikai szépség Lester Burnhamének a lánya osztálytársa iránt érzett szerelme, Truman Burbanknek pedig az, hogy az egész élete egy valóságshow. 

Neo számára viszont a lehető legszószerintibb értelmében omlik össze a vélt valóság, amikor rájön, hogy az egész világ számítógépes szimuláció, amit az emberiséget elnyomó robotok működtetnek.

Ez a hullám a fénykorából éppen kilépő X generáció kapuzárási pánikját vezette le filmes formában. A technológia egyre gyorsuló fejlődése és a fogyasztói társadalom megszilárdulása elidegenedéshez vezetett számukra, a kilencvenes évek végére pedig a gazdasági növekedés lassulása is éreztetni kezdte hatásait. A hollywoodi álomgyár igyekezett piacra dobni az ő ízlésüknek megfelelő fantáziákat. Ezek a filmek megértéssel fordultak a generáció csalódása felé, és azt üzenték: lehetséges a menekülés egy őszintébb világba.

Kékek és pirosak

Napjainkra erősen átalakult a kétezres évek végének establishment- és fogyasztóitársadalom-ellenes korszelleme. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás alapjaiban változtatta meg, hogy a nyugati társadalmakban mit tekintünk egzisztenciális fenyegetésnek, a közösségi média felfutása pedig a párhuzamos valóságok mibenlétét helyezte új kontextusba, és polarizálta a politikai ellentéteket. Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt két évtizedben az ezredforduló számos meghatározó filmjét újra kellett értékelni. A ‘99-ben látványosan körülrajongott Amerikai szépség témafelvetései például különösen idejétmúlttá váltak, a Harcosok klubjával kapcsolatban pedig újra és újra fellángol a vita: komolyan vegyük, amit látunk, vagy szatíraként értelmezzük?

A Mátrix sem maradhatott ki a sorból, komoly mainstream siker lévén pedig igazi kultúrharc alakult ki körülötte. A film szimbolikáját ugyanis egy időben szívesen használta az alt-right, a Donald Trump nevével fémjelzett, Amerikából induló szélsőjobbos mozgalom, amely az elnök megválasztása idején internetes fórumokon is különösen aktív volt. Számukra a film kék pirulája (blue pill) a liberális establishment „hagyományos” politikai irányzataiba való betagozódást jelentette, míg a vörös pirula (red pill) a mozgalom tagjai által vélt igazságokra való ráébredés jelképe volt. 

Ebben a világban a férfiakat elnőiesítették a gonosz feministák, a kultúrák közötti hierarchiát elmosta a politikai korrektség, a fehér férfiak identitását pedig a fogyasztói társadalom és a liberalizmus igyekszik eltörölni.

Az internetes nőgyülölőket tömörítő egyik legrégebbi fórum, a 2012-ben indult TheRedPill subreddit neve is erre utal. A „red pillt” az elmúlt évek számos szélsőséges irányzatának követője is bevette: a QAnon, a nőgyűlölő férfijogi csoportok és az oltásellenesek is szívesen hivatkoznak rá, ahogy azok is, akik szerint Joe Biden csalással nyerte meg a 2020-as választásokat. Számos vadabbnál vadabb konteó is kapcsolódik a dologhoz kezdve a chemtraillel mérgező háttérhatalommal egészen az emberiség maszk általi teljes leigázásáig.

Nem mintha itt kezdődött volna a Mátrix gigantikus félreértelmezése: kisebb nyilvánossággal rendelkező, a mainstreamtől hasonlóan eltérően gondolkodó körökben korábban is születtek meglehetősen vad értelmezések. Akit érdekel, milyen mély ez a nyúlüreg, ajánlom a nemrég elhunyt Géczy Gábor népi gyógyító és parajelenség-kutató nagyjából egy évtizede készült agyzsibbasztó, másfél órás elemzését a filmről. Ebben a „kutató” 26 ezer éves világkorszakokról és sámánokról is szót ejt a filmből kiindulva, Morpheusban és Neóban pedig Hunort és Magort véli felfedezni.

Az efféle ezoterikus, vagy szélsőjobbos értelmezések persze nem is állhatnának távolabb a Wachowskik eredeti alkotói szándékától. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a virálissá vált twitteres szóváltás:

„Vedd be a vörös pirulát!” – posztolta Elon Musk techmilliárdos, mire Ivanka Trump, az alt-righttal jó viszont ápoló elnök lánya így válaszolt neki: „Én bevettem!” Hamarosan pedig Lilly Wachowski rendező is reagált: „basszátok meg mindketten”. A Wachowskik, akik időközben transz nőként comingoutoltak, sokkal progresszívebb olvasatokat preferálnak. Lilly például azt nyilatkozta tavaly, hogy a szereplők átváltozását a digitális világban – főleg a beszédes nevű Switch karakterét – a transzneműség metaforájaként kell értelmezni. Az évek alatt egyébként az LMBTQ-közösségben is értő közönségre talált a Mátrix, és úgy néz ki, hogy a negyedik részben is fontos szerepek jutnak majd meleg színészeknek.

Az új filmre várva pedig adódik a kérdés: mekkora sikerrel lesz képes Lana Wachowski visszavenni nővérével közös alkotásuk hagyatékát? A rendező szerint a kilencvenes évek végén a világ még nem állt készen arra, hogy egyértelműen jelenjenek meg a filmben a progresszív, transzneműségre utaló szimbólumok. Most viszont úgy néz ki, zöld utat kapott arra, hogy még leplezetlenebbül legyen progresszív, mint az eredeti trilógia készítése során. A megváltozott világot és a franchise-ra rakódott szélsőjobbos holtterhet sem hagyhatja figyelmen kívül: Neo feltámadásával új frontok nyílnak ebben az évtizedes kultúrharcban. Még nem tudjuk, hogy jó film lesz-e a folytatás, de hogy erősen politikus lesz, az biztos.

Nyitókép: Warner Bros. Ent.